Hogyan viszonylik a keresztyén ember az ellenségéhez? Az ellenséghez való viszonyt illetően három magatartás lehetséges. Az egyik a Lámech törvénye, mely szerint az engem ért ütést még nagyobbal kell viszonozni. A másik a Mózes törvénye, mely szerint úgy kell visszaütnöm, ahogyan engem megütöttek. Szemet szemért, fogat fogért. A harmadik út a Jézus útja: A kapott rosszért nem fizetek rosszal, hanem jóval viszonzom. Igy áll egymással szemben a három módszer: A korlátlan harag, a korlátozott harag és a korlátlan szeretet. Jézus szerint a gonoszt a szenvedő szeretettel lehet legyőzni. Jézus is így győzte le. Nem így győzött a kereszten a lator és a római százados felett? Nem ezzel vonzott sokakat amikor a keresztre felemeltetett? A keresztyénség itt kezdődik. Ebben különbözik a keresztyén ember mindenki mástól? Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mit tesztek többet másoknál?" Jézus ezt mondja: Az ellenséget nemcsak el kell tűrni, hanem jót kell vele tenni. Hogyan lesz a szeretet legyőzhetetlen? Úgy, hogy soha sem azt kérdi, hogy az ellenség mit tett, hanem arra, hogy Jézus mit tett. Az ellenséget Isten felől látjuk. Mivel Isten szereti a bűnös embert, az ellenségben olyan emberrel van dolgunk, akit szeret az Isten. AZ Ő jósága kimeríthetetlen jóság, kövessem a példáját. Jézus és Mózes között az a különbség, hogy Mózes a bűnt a büntetéssel akarta megakadályozni, Jézus a bűnöst akarta megváltoztatni.