Alapige
Vivék Őt Pilátushoz
Alapige
Lk 23,1

Pilátus neve bekerült a Hitvallásunkba, a Credo-ba. Meg sem álmodta volna, hogy neve egyszer mélyen belevésődik az emberiség emlékezetébe, mint az emberiség összes nagyjainak neve. Neve a Hitvallásban arra tanít, hogy megváltásunk valóságos történelmi esemény. Arra, hogy Krisztus nem mondai alak, hanem valóságos ember volt. Élt egy bizonyos időben, egy bizonyos országban, Pilátus kormányzása alatt. A római birodalom egy helytartója jelenti ki, hogy Jézus ártatlan, hogy benne semmi bűnt nem talált. Milyen keveset tud annyi esetben az ember a saját tette jelentőségéről! Pilátus sem tudott. Számára a Jézus ügye jelentéktelen, bár kellemetlen ügy volt. És közben a világtörténelem egyik legnagyobb tettét viszi végbe. Isten ezt az embert igehirdetővé teszi, a helytartót prédikátorrá! Ő jelentette ki, hogy Jézus a, szeplőtelen Bárány", és már halála előtt jelentette ki. Krisztus mint hibátlan, bűntelen válthatott meg bennünket. Nem ítéltek még így el senkit. Nem volt még bíró a világon, aki ártatlan embert halálra ítélt volna indoklás nélkül. Ebben az esetben is kellett vádat emelnie akkor is, ha ez a vád hamis volt. Egyedül Pilátus volt ez a bíró, Jézus volt az egyetlen ártatlan elítélt.