Alapige
Istennek útját igazán tanítod
Alapige
Lk 20,21

Jézus életében egyszerűsített. A gonosz mindig komplikált. A jóság mindig egyszerű. Ha valaki hazudik, jó emlékezőtehetséggel kell rendelkeznie. Mindig emlékeznie kell arra, amit mondott. De ha valaki az igazságot mondja, nem szükséges, hogy jó emlékezőtehetséggel rendelkezzen. Azért, mert mindig az igazat mondja. A farizeusok számára az élet komplikált volt. Jézus számára nagyon egyszerű. A farizeusok életét számtalan rendelés — és törvény szabályozta. Jézus az ember kétirányú elkötelezettségét két parancsolatban foglalta össze: Szeresd Istent és szeresd felebarátodat. Milyen egyszerűség! Beszédében olyan egyszerűen tárta az ember elé az igazságot, hogy a gyermek is megértette. Ezért voltak a szavai már tettek. A keleti ember minden tettét különböző esküvésekkel erősítette meg. Esküdtek az égre, a Földre, a templomra. Jézus egyszerűsített? Teljességgel ne esküdjetek, hanem legyen a ti beszédetek igen-igen és nem-nem." Az embernek nem szükséges szavát esküvel is megerősíteni, mert az igazság önmagát igazolja. Az esküdöző ember nem erősíti, hanem gyengíti szavahihetőségét. Jézus szavai tükrözték azt az igazságot, amely rajta látható volt. Ezért mondták, hogy hatalommal beszélt, nem úgy, mint az írástudók. Ezért lettek szavai halhatatlanok. Jézushoz több kérdést intéztek, melyekre nem felelt semmit, de ha szólnia kellett, nem tudott hallgatni. Az igazság mögött ott áll a világmindenség, a hazugság mögött semmi sem áll.