Alapige
Imé az Isten Báránya, aki magára veszi a világ bűneit
Alapige
Jn 1,29

Keresztelő János Jézust Isten Bárányának jelentette ki. Valóban az volt, Istennek szentelte egész életét. Nem volt számára nagyobb feladat, mint az Atya szolgálata. Mint Istennek szentelt Bárány az Atya, oltárára" tette le életét. Egész életével, halálával, testével, lelkével egészen az Atyához tartozott. A naponként megáldozott bárány volt Izrael vigasztalása, mert megmutatta Isten bűnbocsánatát. Ezért már kora reggel a bárányt az oltárra tették, melyet egy imádkozó gyülekezet vett körül a templomban és magasztalta Istent bűnbocsátó jóságáért. Az oltárra tett bárány előképe volt Jézus Krisztus áldozatának és megmutatta Izrael népének, hogy áldozat nélkül nincs kiengesztelés. Azóta Izrael helyére az egész világ lépett. Az egész emberiség, melynek közös a sorsa és közös a nyomorúsága. Eddig a bárány csak Izrael népének beszélt Isten kegyelméről, mely Krisztus eljövetele után az egész világnak kijelentetett. Isten Báránya magára vette a világ bűneit. Ezt az áldozatot fejezte ki három nyelven a kereszt fölé függesztett felirat. Héberül, görögül és latinul hirdette a Krisztus áldozatát az egész világnak. Kifejezte anélkül, hogy Pilátus tudta volna: Krisztus engesztelő áldozat az egész világért. Pál így ír a Titushoz írt levelében: Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek. Mert Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte. Ő örök üdvösségnek szerzője lett mindazoknak, akik néki engedelmeskednek — írja a Zsidókhoz írt levél. 12