Az apostolok cselekedeteiről írott könyvet két nagy részre oszthatjuk. Az első 12 fejezetben végbemegy az, amiről Jézus így szólt a tanítványaihoz: „…erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában.” A 13. fejezettől kitágul a horizont, mert Jézus ehhez a mondathoz azt is hozzátette, mielőtt mennybe ment: „…sőt egészen a föld végső határáig.” A 13. fejezettől a könyv végéig, a 28. fejezettel bezárólag Pál apostol három missziói útja és a negyedik, a római út áll előttünk. Azt a különleges élményt látjuk, hogy rövid évek alatt hogyan terjed el az evangélium. Szinte az akkor ismert világ minden pontján hangzik már Krisztus evangéliuma. Már az első 12 fejezetben is látunk előkészítő mozzanatokat erre a világmisszióra is. Hiszen Fülep evangélista Jézushoz segíti, vezeti az etióp kincstárnokot. Azután végbemegy Saul megtérése, akit a pogányok apostolává hív el az Úr. Sőt egy római százados, Kornélius is megtér, akit Péter segít élő hitre a Krisztusban. Különös az az előkészítő munka, amellyel Isten rendezi a sorokat, hogy ne csak Pál kerüljön ütközőpontba, hogy a pogányoknak hirdeti az igét, hanem még Péter is. Később ő Jeruzsálemben marad, és a zsidók között hirdeti az evangéliumot. Majd a pogányok közé, Rómába is megérkezik. Az első 12 fejezet már mögöttünk van. Most érkeztünk sorozatunkban Pál missziói útjainak a kezdetéhez. Arra gondoltam, hogy az első missziói utat átveszszük ezen a vasárnapon. De beláttam, amikor készültem, hogy ez nagyon nagy feladat. Így a missziói utak elé egy bevezető igehirdetést szeretnék mondani, ezzel a címmel: A „kőleves.” Meglepő ez a cím. Engem is meglepett, amikor a héten a balassagyarmati börtönbe utaztam egy két hónapja barátommá lett útitárssal. Az egész akció éppen most – bizonyára nem véletlenül – kicsiben példázta nekem azt a hatalmas munkát, amit Isten Pál apostollal és munkatársaival a missziói utakon elvégeztetett. Azt tudtam már, hogy ebben a börtönben néhány évvel ezelőtt a parancsnoksággal megbízott vezető új alapelven látott munkához. Azt mondta, hogy az elesetteket nem a földbe kell döngölni, hanem minden eszközzel a felemelésükre, megmentésükre kell törekedni. Tette ezt azzal a józansággal, hogy beszámította, a sok elítélt közül talán csak néhánynak az életében fog ez változásokat hozni. Mintha valakitől már hallottuk volna korábban is ezt az alapelvet, ezt a megfogalmazást. Emlékezzünk csak, Testvéreim: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (Lk 19,10). Igen, maga az Isten Fia mondta ezt. Éppen Zákeus története végén hangzik el ez a mondat. Számos programjuk között az is szerepelt, hogy az 1850-es években épült börtönnek a régi kápolnáját felújítják, hogy alkalmas legyen lelki programokra. Útitársam is részese volt a felújítási munkáknak, azóta is szívén viseli az ott folyó munkát. Engem is ebből a célból szervezett be egy missziós igehirdetés erejéig. Útközben kérdeztem, hogyan is történt ez a nagy munka, amit ott végbevittek. Azt válaszolta: – Ismered a kőleves történetét. – Nem ismertem. Elmondta. Ebben a történetben, amelyet nyilván sokan ismernek már, jó szándékú, de nagyon szegény emberek elkezdenek egy finom kőlevest főzni. Ahogy főzik, odamegy valaki. – Mit csináltok? – Főzzük a finom kőlevest. Csak egy kis só hiányzik még belőle. – Azt mondja ez az ember, nekem van sóm. Elment és hozta a sót. Aztán más is jött arra, az is megkérdezte, hogy mit csináltok. – Főzzük a finom kőlevest. Csak még egy kis hús hiányzik belőle. – Most vágtunk – megy, és hozza a húst. Így történt a tésztával, így történt a zöldséggel, és a végén a finom kőleves elkészült. – Így történt – mondta útitársam, aki egyébként országos hírű fényképész. A parancsnok szerette volna a kőlevest elkészíteni, de pénze nem volt rá. Hamarosan 70–100 rab, akik vállalkoztak, kiképzést kaptak kőműves és egyéb szakmun kából, úgyhogy ez aztán később is a hasznukra legyen. Egy freskófestő meghallván, mi folyik itt, bevállalta, hogy a mennyezetet, falakat ellátja igazi meszes technikával, mélyen beleivódó festészeti képekkel. A rabok kiválaszthatták, hogy milyen képek kerüljenek a falakra, a mennyezetre. Azokat a történeteket választották, amelyek az irgalomról, a megbocsátásról szóltak. Így került oda a tékozló fiú, Zákeus is, ott van a bűnös asszony és az irgalmas samaritánus képe is. Mivel nem volt, aki a festésben segítségre legyen, a sátoraljaújhelyi börtönből két festeni tudó rabot átigazoltak egy időre. Nekik egy cellát berendeztek, az volt a műhelyük. Rabok voltak, de festettek és dolgoztak szépen. A fényképész vállalta, hogy végig megörökíti a felújítás mozzanatait. Belföldön és külföldön kiállítást rendezve fölhívta a figyelmet nem csak erre a kápolnára, hanem erre a koncepcióra, erre az elképzelésre, újszerű gondolkodásra. A börtönparancsnok lelkiségére jellemző, hogy elküldte a parancsnoki kocsit értünk Balassagyarmatról. Nem a parancsnok mozgatja az eseményeket, hanem Valaki más. Akinek a parancsnok is engedelmeskedik. Erről szólnak nagyban az apostol missziói útjai is. A mennyei Úr főzi a kőlevest. Mert ahogy olvastam az igét, a missziói utakat, előttem az vált hangsúlyossá, hogy ugyanez történt ott is. Hiszen úgy indul, hogy semmi nincs még a világmisszióra nézve. Senki és semmi. Megállítja Sault a damaszkuszi úton. Nem mondja el neki, hogy jönnek majd missziói utak és a többi. Egyelőre csak elhívja a követésére. Azután üldözés támad Jeruzsálemben, menekül a keresztyének egy csoportja. Ennek a menekülésnek a nyomán Antiókhiában lelki ébredés támad. Nem csak a zsidóknak mondják el, hanem a pogányoknak is, helléneknek, görögöknek az evangéliumot. Létrejön a misszió anyahajója vagy anyagyülekezete, ahonnan aztán indulhatnak majd tovább. Az apostolok elküldik Barnabást, nézze már meg, hogy mi ez a mozgás Antiókhiában? Tisztán hirdetik-e az evangéliumot? Mi történik pogány területen? Hogyhogy ott is lelki ébredés támad? Ő megy, akkor még nem tudja, hogy évekig ott is marad. Ő csak ellenőrnek megy, de az Úr tudja már, hogy a kőlevesbe mi kell még. Közben Pál csendes éveket töltött a megtérése után. Betéve tudta az Ótestamentumot, meg a legjobb tanítóknál tanult. Most áll össze igazán a szívében-lelkében a kép. Egyszer csak Barnabás megérkezik őérte. Átviszi Antiókhiába. Nem tudja Barnabás sem, hogy ennek milyen távlati folytatása lesz. Ő csak odahívja, mert kellene a segítség, nem győzi a tanító munkát. Egy éve már folytatják a tanítást, amikor ezt olvassuk: „Egyszer, amikor ezek az Úrnak szolgáltak és böjtöltek, ezt mondta a Szentlélek: – Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket.” Mert Palesztinán és Szírián túl is hallania kell minden embernek az evangéliumot. Hiszen addig csak a tengermellék érintkezett az igével. Még a Földközi-tenger túloldala és más földrészek nem kaptak belőle semmit. Meg kell tudniuk az embereknek másutt is, hogy: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta…” És megindul a világmisszió. Azóta is így munkálkodik az Úr nagyban és kicsiben. Amikor idáig jutottam a készülésben, óhatatlanul a gyülekezetünk járt a szívemben és a szemem előtt. Készülünk templomunk felépülése 100. évfordulójára, 1911–13. Most vagyunk a középső jubileumi évben. Jövőre beszámolunk a gyülekezet történetéről is. Én az utolsó 17-18 évről vállaltam, hogy a beszámolót megteszem. Mondjam azt, hogyan főztük a kőlevest? A gyönyörű templom itt volt, de kívül-belül egyébként lelkiekben is, anyagiakban is romok. Némi kölcsön arra, hogy a lelakott lelkészlakást valahogy újítgassuk, de hogy is kezdjünk bele? Két héten belül a későbbi főgondnokunk bejött, aki építésvezető, festő-mázoló is egyébként a diplomái mellett. Átvette a műszaki vezetést, és öt hétig itt festett, mázolt a parókián. Egyszer csak barátom, az egyházfi-pénztáros kapta az indítást, az elhívást, hogy jöjjön, mert őt is beállítja az Úr ebbe a munkába, családjával együtt. Olyan két harcostársat adott bennük nekem Isten, hogy vállvetve nekiindulhattunk. Akkor már a fiatal lelkész házaspárt is készítgette az Úr a kőleves főzéséhez. Megérlelte szívükben a döntést. Majd jöttek a pasarétiek. Előbb a hivatalvezetőnk. Azután jött orgonaművész testvérünk, azután jött az orvos házaspár a házaspárok gondozására. Egyszer csak Boros Lidike néni egyszemélyes, újságárulós, egy-két könyvvel hűségesen folytatott iratmisszióját fölváltották a fiatalok. Nekikezdtek ahhoz, hogy kiterjesszék ezt a szolgálatot. Ami azóta még kiterjedtebben folyik. Lett már gondosabb hangosítás, egyszer csak az interneten is hangzottak az igehirdetések. Hamarosan táborunk is indult. Megjelent a Harangszó. Mennyi harc az iskolával! Majd amikor már nincs remény óvodára, egyszer csak megkapjuk a lehetőséget. Lettek körzetgazdák, gyermekmegőrzők, gyülekezeti csendeshetek. Itt van már az a házaspár is közöttünk, aki nem kőlevest főz, hanem nagyon finom levest minden Keresztkérdések tanfolyam csendesnapján. És akkor még csak egy-egy részét mondtam az eseményeknek. Valakit irányított az Úr úgy, hogy nagyvállalkozásában a kert újjáépítését végbevigye. Főzzük a kőlevest. A mai igénk az alapszabályát is megadja ennek: „Válaszszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket.” A misszió Ura Jézus. Annyira, hogy a tanítványainak egyenesen azt mondja: „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek, és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon” (Jn 15,16). Nem Barnabás és Pál ötlötték ki a missziói utakat. Hogy most már eleget tanítottunk Antiókhiában, kalandvágyunk van. Induljuk neki. Jézus az, aki elérkezettnek látta az időt, hogy elindítsa őket. Nem az ő dolguk a vezetés, hanem az ő dolguk az engedelmesség. Megértik, az az Úr dolga, hogy eljuttassa hozzájuk a hívást, a tervet. Az övék, hogy engedelmeskedjenek. Milyen jó látni ezt ebben az igében is! Sokszor kérdezik tőlem: Hogyan érthetem meg Isten vezetését? Biztos, hogy nem egyszerű kérdés ez. Egyszer átvettük 21 pontban, ami egy összefoglalás abból, hogy Isten vezetését milyen szempontok befolyásolják. Azzal kezdődik, hogy akarod-e Őt érteni? Nyit va a szíved arra: – Uram, amit akarsz velem, én azt szeretném cselekedni? Mert ez a legfontosabb feltétel. Az a mennyei Úr feladata, hogy megértesse veled és velem, hogy mi a célja. Nem érünk el mindenhova, sokszor vívódunk is, hogy milyen hívást fogadjunk el. Az a mennyei Úr feladata volt, hogy megértesse velem, hogy induljak Balassagyarmatra. Addig az volt a dolguk, hogy tegyék, ami kéznél van, amit megértettek már, végezzék a dolgukat, a feladatukat, és majd az Úr szól, ha váltást akar, ha tovább akarja vezetni, úgy rendezi a helyzeteket, és kijelenti nekik. Egy középkorú férfiember a gyülekezetünkben, amikor balesetében megsérült, nem tudta már a segédmunkás feladatokat végezni. Csendesen elment, és takarított a metróaluljáróban. Három héten belül egyszer csak az egyik egyházi intézmény portást keresett. Hogyan jutott el hozzá a hír, már pontosan nem tudom. De bekerült abba a feladatba, abba a szolgálatba. Addig tette, ami kéznél volt. Végezte a szolgálatot, amit Isten rábízott, vagy amit látott, hogy én most megtehetek. Ugyanígy vagyunk a gyülekezetben is. Végezzük a feladatokat, ahogyan az imént mondtam. Nagyon keveset mondtam el. Hiszen ki tudja összefogni azt a sokágú szolgálatot, ami végbement ez alatt az idő alatt? Ahogyan ifivezetőket hívott el az Úr, autós szolgálattevőket, takarítómunkásokat, segítőket a táborban és folytathatnám tovább. De most nem is az a feladatom, hogy teljes képet adjak, hanem az, hogy lássuk a nagy tervet. Egészen más, amikor valaki végzi a mindennapi dolgát, izzadva, keserűen. Ismerjük a történetet a kölni dómról. – Mit csinálsz? – kérdezi valaki az egyik munkást. – Egész nap töröm a követ, ezt a lehetetlen munkát végzem, robotos vagyok. – Megkérdezik a másikat, aki ugyanazt végezte: – Mit csinálsz? – Építem a kölni dómot! – Óriási különbség. Ha Isten elhívásában a helyeden állsz, legyen az bármelyik mozzanata a kőleves főzésének, átéled azt az ajándékot, hogy te nem robotolsz, hanem részt veszel a misszióban, a világmisszióban. Még valami nagyon fontos, amit az apostoloknak is tudniuk kellett, és mindnyájunknak tudnunk kell: a vezeték csak vezeti az áramot, de nem ő az áram. Akiket elhív az Úr, arra a szolgálatra hívja el, hogy ilyen vezetékszerűen álljanak az Ő rendelkezésére. Mert igazán gyógyítani, hitet teremteni, embereket szabaddá tenni, hitre juttatni egyedül Ő tud. De Ő vezetékeken keresztül munkálkodik. Így történt ez Pálékkal is. Az Úr szabadítása végbement a Golgotán, de ezt a szabadítást el akarja juttatni a föld végső határáig. Ehhez eszközöket használ. A nagy eszköze, Pál apostol is tisztában volt, hogy ő vezeték. A kincs az csak az Úrtól jöhet, és így mondja: „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak” (2Kor 4,7). Gyönyörködjünk, Testvéreim, az Úr szeretetében, hatalmában, szabadító munkájában, amennyit nekünk megmutat ebből, és közben álljunk a rendelkezésére. Ahol és amiben használni akar. Ezt értettem meg a missziói utak bevezetőjében. És emlékeztem az idős ukrán missziósra, akiről többször szóltam már. Akivel beszélgetve a missziói otthonban, megtudtam – leányommal együtt –, hogy idős életében azért van egyedül, mert öt évvel azelőtt a legjobb barátja elszerette a feleségét. S amikor nagy együttérzéssel tekintettünk rá, folytatta tovább: – A legjobb barátom megkért, hogy menjek el egy hónapra Ukrajnába, és hirdessem az igét. Mert tudok ukránul, és végre megnyílt a határ (a kilencvenes évek elején), hogy az evangéliumot terjesszem. – Akkor már értettük, hogy a legjobb barátja Jézus, aki elvitte a párját. Én tapintatlanul még azt is hozzámondtam, nemsokára megy utána, mert hiszen láttam, hogy milyen idős. Egy könnycsepp kigördült a szeméből, amikor azt mondta, hogy alig várom. – De addig szeretném elvégezni mindazt, amire a legjobb barátom megkér. Testvéreim! Ez a mi küldetésünk a világmisszióban. Annak egy számunkra szabott részlegében végezzük el, amire a Legjobb Barátunk megkér. Nem mondta neki, hogy most már ezután mindig az ukrán hajón a helyed, egy hónapot kért tőle. Tőled se kéri, hogy az egész pénztárcádat tedd be a perselybe. Hidd el, hogy gondoskodik róla, hogy ne robotosa legyél, hanem íze legyen az életednek. Ahogyan megéltem én is kedves barátommal ezt a csütörtöki napot, mert íze volt ennek az útnak is. Áldott legyen érte Isten. Ámen.
Lekció
ApCsel 11