Üdvtörténeti sorozatunkban legutóbb pünkösdöt ünnepeltünk. Gyönyörűség volt látni, hogy milyen pontos isteni menetrend szerint történtek az események. Jézus kereszthalála és feltámadása hatalmas szabadító művét pünkösdkor üzembe helyezte Isten. Jeruzsálemben kezdődött, 3000 ember jutott élő hitre, tette le a bűneit Jézus keresztjénél, és fogadta be az Urat a Szentlélek által. De pünkösd nem csak a Szentlélek kitöltetése ünnepe, hanem a keresztyén egyház születése napja is. Mi már 2000 év távolából szemléljük az eseményeket. Világosan elénk adja Isten igéje, hogy akik újonnan születtek, azonnal közösséget alkottak. A Szentlélek természete, munkája, hogy közösségbe épít. Míg a gonosz lélek izolál, szétválaszt, az Isten Lelke összeköt. De nem csak úgy általánosan, mint ahogy munkálkodik az Isten kegyelme a világban, ahogyan süt a nap mindnyájunkra, ahogyan gondoskodik rólunk. Hanem speciálisan is, hogy aki újonnan születik, azt a Szentlélek belekereszteli abba a közösségbe, amelyet nem emberek találtak ki, hoztak létre, hanem amelyet Isten Krisztus-test valóságként működtet ezen a világon. Ott, akkor ez a 3000 ember egy különös ajándékot kapott a saját megtérésén túl: egy nagy család tagja lett. Úgy, ahogyan a kisgyermek nem tudja, amikor megszületik, hogy egy családba érkezik, de az a család valóság, elkészített ajándék a számára. Ugyanúgy ezek az emberek nem tudtak az egyház nagy családjáról. Ők csak azt élték meg, hogy a hirdetett ige szíven üti őket és látják, hogy így nem lehet tovább menni. Amikor megkérdezik, hogyan tovább, akkor megmondják az apostolok nekik, hogy térjetek meg. Forduljatok meg, bánjátok meg a bűneiteket, keresztelkedjetek meg, és nyissátok meg magatokat az Úr előtt. Vissza az Ő uralma alá! Ezt azután Pál apostol már szakszerűen elmondja, ahogy a Szentlélek megadta neki, amikor az 1Korinthus 12-ben azt írja, hogy mi mindnyájan egy Lélek által egy testté kereszteltettünk meg. Azt mondják a pünkösdisták, és az ún. karizmatikus mozgalom hívei, hogy nem elég megtérni, Jézust befogadni, az egy lépés, hanem még kell egy Szentlélek-keresztség is, amikor valakire kézrátétellel vagy más módon, különleges új eseménnyel száll a Szentlélek. Az ige nem ezt mondja. Jézus mondta a tanítványainak: „János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg” (ApCsel 1,5). Akkor kereszteltetsz meg Szentlélekkel, amikor Jézust fogadod be. Ő a Szentlélek által jön az életedbe. Utána egy életen át jobban-jobban töltekezhetsz a Szentlélekkel, ha engedelmeskedsz neki. Ennek nincs vége. A megszentelődés folyamata az, hogy valaki Jézust befogadja, és utána, mint amikor lefoglalt valaki egy telket vagy egy házat, szépen elfoglalhatja az éléskamrát, a konyhát, a szobát és az udvart. A Szentlélek Isten, azaz az élő Isten – hiszen Atya-Fiú-Szentlélek nagy titok, de valóság – birtokba akarja venni az életünket. Birtokba is veszi, amikor egy szív megnyílik előtte. Azután szeretné tovább vinni, ahogy engedjük, mert ad az Isten Szentlelket azoknak, akik engednek, engedelmeskednek neki. Együtt munkálkodni a Szentlélekkel azt jelenti, hogy amit megértettem az ige alapján, megteszem. Eddig nem jutott eszembe, mert erről nem beszéltek nekem, de most azon munkálkodom, hogy amit megértetett velem az ige, azt megtegyem. S ha megtettem, jön a következő feladat. Így megy előre egy ember az életében, hogy egyre gazdagabban, egyre teljesebben elfoglalja a Szentlélek a szívét, a gondolkodását, átjárja az életét. Nem abban mutatkozik meg, hogy hihetetlen szentbeszédeket mond, vagy félrevonul az emberektől. Minél jobban elfoglal a Szentlélek egy embert, annál természetesebb, annál emberibb, annál egyszerűbb lesz. A pünkösd nagy eseményében újjászülettek ezek az emberek, és egy hullámhosszra kerültek. Van ezen a világon pünkösd óta egy olyan valóság, amelyet a Szentlélek hullámhosszának mondanak. És amikor te erre a hullámhosszra kerülsz, mert Jézust befogadtad a Lélek által, egyszerre érteni kezded a többieket. Egyszerre nem azt mondod, mint korábban idéztem valakit, hogy „jaj, hát azok olyan bújjunk össze, imádkozzunk hívők, olyan furcsák”, hanem egyszerre összebújsz és imádkozol, és te csodálkozol a legjobban, hogy miért. Amikor olyan természetes lesz, mert most már nem betanítottak, nem rád parancsoltak, hanem egyszerűen egy új ajándék járja át az életedet, új látást kapsz. Pál apostol ezt világosan meg is fogalmazta, itt pedig látni, ahogyan az első pünkösdkor ezek a hitre jutott emberek az egyházat alkotják. Eklézsia: ez a szó az Újszövetségben az egyik szó az egyházra. Ennek igei alakja a görögben azt jelenti, hogy kihívni. Kihívottak közössége. Egyek voltak az apostoli igehallgatásban, mint mi most itt. Aztán a kenyér megtörésében, mint ahogy szeretnénk mi is úrvacsorázni. Az imádkozásban, mint ahogy mi most. A közösségben, hogy azután egymás terhét hordozzák, mert egy közösséget teremtett a Lélek. De nem állt meg Jeruzsálemnél a Lélek munkája. Tudjuk, amit Jézus mondott, és újra hangsúlyozom, hogy egyetlen mondatot sem mondott Ő fölöslegesen: „Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, Júdeában és Samáriában, és a föld végső határáig” (ApCsel 1,8). Az első lépés megtörtént, Jeruzsálemben kezdődött. A forgatókönyvet nem az apostolok írják. És olyan jó ezt megtanulnunk, hogy a hívő élet forgatókönyvét nem te írod. Hanem az ÚR írja. Mihelyt én kezdem írni, valami más irány lesz. Engedjem, hogy Ő írja, figyeljek rá, ahogyan Ő akarja. Ő meglepetéseket hoz. Azt írtam a mai igehirdetés címének: „Isten meglepetése: Antiókhia.” Mielőtt figyelnénk ezt a meglepetést, hadd mondjak annyit, hogy amikor a fóti ébredésünk beindult, egyszerre izgalmassá lett a gyülekezeti élet. Egyszerre történtek események, születtek úgy gyermekek, hogy voltak, akik nem akarták, de Isten elvégezte, hogy akarja, elfogadja a család is. Amikor azt mondtam a feleségemnek: – Tudod, most körülbelül ez következik – ő azt felelte: – Nem az fog következni. – Miből gondolod? – kérdeztem. – Mert amit te az eszeddel kigondolsz, Isten annál jobbat talál ki – válaszolta. Igaza volt. Elképzeljük, hogy mi a következő lépés, de Istennek más a koreográfiája. Nézzük itt is! Üldözés támad Jeruzsálemben. Ott az a friss kis gyülekezet, hát nem kellene, hogy az Isten megkímélje az üldözéstől? Milyen dolog, hogy azonnal nekitámadnak, s hamarosan az első vértanút, Istvánt megkövezik? A zsidókat felbőszítette, hogy a Messiásuknak mondják Jézust, akit az átokfán kivégeztek, és ez a mozgalom terjed. A nagy üldözés miatt menekülni kellett. Ők csak annyit látnak, hogy össze kell pakolni, itt maradnak dolgok, milyen veszteség… Jaj, Uram, mit csináljunk? Hova menjünk? Még annyira a kezdetén volt minden. Pedig ha nem támad üldözés, ezek ott melengetik egymást Jeruzsálemben. De üldözés támadt, és kiderül, hogy először Júdeába, aztán Samáriába is eljut az evangélium. Filep evangélista körül nagy ébredés támadt Samáriában! Aztán Samárián túl. Még nem a föld végső határáig, de eljut Antiókhiába az ige. Itt építi ki Isten a keresztyénség világmissziójának az anyahajóját. Ebben a világvárosban. Akkor Róma és Alexandria volt a két legnagyobb város, a harmadik Antiókhia. Hatalmas kereskedelmi központ, fölszerelve mindennel. Leírják a régi időkből, s az ásatások során is, hogy miket találtak, milyenek voltak az utcák, házak, színház. Ott volt egy pogány világváros, és néhányan eljutnak oda. Ennél a pontnál hadd hívjam fel a figyelmet arra, mi sokszor csak annyit látunk, hogy baj van. De Isten azt is látja, hogy mit hoz ki ebből a bajból. Gyalázat volt az üldözők részéről, hogy megkövezték Istvánt, de ha nincs az üldözés, nincs Antiókhia… Azért ne dicsérjük meg József testvéreit, hogy besegítettek Istennek, amikor eladták a testvérüket, s a végén így lett József a megmentőjük. Szó sincs róla, gyalázat volt! De a Róma 8,28-ban ezt olvassuk: Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik az Istent szeretik, minden összedolgozik arra a jóra, amit Isten ki akar hozni az életükből. A gonosz fölött is úr az ÚR. Jobbat hoz ki, mintha nem történt volna üldözés. A hatvanas évek elején indult egy Jézus-mozgalom Amerikában, az akkori hippik és drogosok világában. Az egyik leghatásosabb lelkész úgy indult ebbe a mozgalomba, hogy otthon volt a vidéki parókiáján, nézte a televíziót. Kiderült, hogy ítéletre készülnek, 4–5 fiatal megölt egy tolószékben levő fiút a parkban, és most őket ítélik el. Indítást kapott, hogy menjen el a tárgyalásra. Nem szólt a fele ségének, sem a gyülekezetnek, mert lebeszélték volna erről. Elment a bírósági tárgyalásra, mert szeretett volna ezekért a fiúkért valamit tenni. Amikor elítélték őket, a Bibliáját fölemelve szaladt előre a széksorok között, persze a rendőrök elfogták és kivitték. Másnap az újságok első oldalán megjelent fényképpel, hogy egy pap Bibliával a kezében botrányosan megzavarta a bírósági tárgyalást. Otthon a gyülekezet azzal fogadta: – Tiszteletes úr, megint mit csinált? – A felesége is ezt mondta. Eltelt néhány hét, ő is már magába szállt, hogy Istenem, talán még a lelkészi munkát is abba kellene hagynom, ha ilyen őrültségeket csinálok. Lejáratom a Bibliát. Nem sokkal később, amikor ismét New Yorkban járt, s kiszállt az autójából, fiatalok egy csapata felismerte: – Ez az a pap, akit a zsaruk kivittek. Ez a mi emberünk! – Bevitték a pinceklubba, és megkezdődött az ébredés. Senkinek nem javasolom, hogy Bibliával a kezében menjen be bírósági tárgyalásokra, és ott úgy viselkedjen, ahogyan ez a lelkész. De hogy Istennek vannak meglepetései, az biztos. Mert meglepetések érik az embert. Itt is ez történt. Az üldözés nyomán néhány ciprusi, cirénei férfi Antiókhiába is elvetődik. Egy apostol sincs ott, nem jelenik meg Péter és a vezérkar palástban, hogy megkezdjék a missziót, szó sincs róla. Ők Jeruzsálemben maradtak. Ám néhány ember Jézusról bizonyságot tesz, s egyszer csak megtérnek emberek. De nem csak zsidók, hanem görögök, pogányok. Anélkül, hogy körülmetélkednének, a Szentlélek a szívükbe száll, az Úr Jézus követői lesznek. Egy-kettőre terjed az ébredés. Azt mondja az ige, nagy sokan csatlakoztak az Úrhoz. Ne arra gondoljunk, hogy ezrek, de a „nagy sokan” az sokat jelent. Meghallják a jeruzsálemiek. – Hallunk híreket Antiókhiából, de hát ez nem lehet igaz! Jó hírek jönnek, az Úr Jézust dicsérik, sokan együtt vannak, küldjük már ki valamelyik emberünket. Nézzen körül, mert gyanús ez az egész. Képesek elferdíteni a jó ügyet. – Kiküldik Barnabást. Megint az Úr Szentlelke munkája. Néha hajszálon múlik valami. Mert ha Jakabot küldik, kétséges, hogy ilyen szabad lelkű lett volna-e a pogányok felé… Nemsokára jön a 15. rész, amikor az apostolok egybegyűlnek, mert fegyelmit kell tartani. Péter apostol ugyanis bement Kornélius százados házába. Micsoda dolog, pogányhoz ment be ez a Péter?! Felkészülnek a főapostolok és a többi ott, a jeruzsálemi zsinaton, és azt mondják: – Atyámfia, mit hallunk rólad? Mit csináltál? – Akkor Péter apostol elmondja, eszem ágában sem volt, de hát leszállt az a lepedő, és történt az a látomás, hogy kelj fel, öljed és egyél. – Dehogyis eszek tisztátalant, Uram! – Háromszor is jött a látomás, és akkor megértettem, hogy azt mondja az Úr: Amit én megtisztítottam, azt ne mondd tisztátalannak. – Már kopogtak is a ház ajtaján: – Péter, jöttünk, hogy gyere, mert a százados hívat. Nem akarom a részleteket tovább mondani, de értjük? Meg kell jelennie, és számot kell adnia. Péter magyarázkodik, hogy bocsássatok meg, de hát ez tör tént. Eltilthattam volna a Szentlelket? És ezek – anélkül, hogy körülmetéltük volna őket, fölvették volna a zsidó szokásokat – képesek követni Jézust. Pont ugyanúgy történt velük, mint velünk. Ugyanazok a következmények jelentkeztek náluk. És akkor ott az Isten Lelke győz. Lehiggadnak, és azt mondják: – Úgy látszik, a pogányoknak is adott Isten utat a hitre. Szokatlan volt. Értsük meg, hogy Isten embereken át végzi a missziót. Mi vagyunk a „darabos” eszközei. Nekem az is szokatlan volt, hogy ülök a kocsiban, konferenciára megyünk, és az egyik lelkész azt mondja: – Imádkozzunk! – Hol? Itt a kocsiban? – Eszembe nem jutott volna, hogy imádkozzam. Azt mondta: – De te ne csukd be a szemed, mert vezetsz! – És egyszerűen, lazán imádkozott. Én is imádkoztam. Azóta a kocsiban gyakran imádkozom magam is. Nem csukom be a szemem, de miért ne lehetne imádkozni? Múltkor azt mondtam egyik atyámfiának, amikor nagy baj volt náluk, és mobilon beszéltünk, hogy akkor most imádkozzunk. Azt felelte: – Jaj, én nem szoktam mobilon imádkozni. Mondom: – Szokatlan, de lehet. Amikor a Fasorba kerültem, a koreai gyülekezet bérelte a gyülekezeti termet. Megyek a terem mellett, hangzavar. Mondom, őrület, ezek nyelveken szólnak! Nem is lehet érteni, hogy mit beszélnek, és egyszerre mindegyik… Azt mondtam, lehetetlen. Le kell állítani, egy rajongó mozgalom tagjait nem lehet engedni nálunk. Míg végre megmagyarázta egyik lelkésztársam: – Kint voltam Koreában, ezek úgy imádkoznak, hogy 5–6 emberenként az egész teremben egyszerre imádkoznak, mert akkor többet lehet. Nem úgy van, hogy 60–80 vagy 300 ember összegyűlik, és egy imádkozik, a többi pedig hallgat. Akkor végre megértettem. Szokatlan volt a jeruzsálemieknek is, hogy Antiókhiában pogányok megtértek. Addig nem tért meg egy pogány sem. A 3000 ember mind zsidó volt. Egytől egyig. Magától értetődő volt nekik, hogy előbb zsidóvá lesznek emberek, fölveszik a szokásokat. Prozeliták (pogányokból lett zsidók) addig is voltak, akik fölvették a zsidó szokásokat. Antiókhia. Megjön Barnabás. Meglátja, hogy mi van ott, és örvendezik. Milyen szíve volt ennek a Barnabásnak?! Ő vitte be Pált az apostolok közé, mert gyanús volt nekik Pál is. Hát hogyne lett volna gyanús? Üldözte, ölte a keresztyéneket, és akkor megtér? Most jön ide közénk? Maradjon, ahol akar. És akkor Barnabás azt mondja, higgyétek el, tényleg megtért. Akkor elhitték, és befogadták. Most ő van itt, örvendezik. Folytatják a munkát, ott marad ő is. De rájön valamire. Rádöbben, hogy én kevés vagyok ehhez. Nem tudok úgy tanítani. Nagy a szíve Barnabásnak, mindenütt ott volt, ahol valami jót kellett tenni. Az egyik legáldottabb személy pünkösd körül Barnabás. De nem volt igazán tanító, és eszébe jut Pál, hogy is volt, amikor… Pál most az arábiai pusztákban van. Készül arra, amire az Úr elhívta. Most egyezteti az ószövetségi próféciákat, meg az Úr új kijelentéseit. Barnabás megkeresi a szülőhelyén, és ott volt Pál. Azt mondja, gyere velem, és megy. Mert az Úr Szentlelke munkálkodik, elkészíti a másiknak a szívét is. Egy évig tanítják ott a gyülekezetet, és tudjátok, mi ebben a legnagyobb csoda? Az, hogy Barnabás meg tudta tenni ezt. Nem azt mondta: – Én, Barnabás prédikálok, én végzem a munkát, nehogy már idejöjjön ez a Saulból lett Pál! Majd még jobban csinálja, mint én. Nem volt féltékeny. Eszembe jutott édesapám, aki áldott, hűséges igehirdető és pásztor volt. 1956-ban bebörtönözték Fekete Pétert, Krisztus egyik leghűségesebb szolgáját, lelkészét. Egy idő után kiengedték, de senki nem merte magához venni. Akkor édesapám, aki jól ismerte és szerette őt, azt mondta: – Péter, gyertek ide Szabadszállásra, most épp üres a segédlelkészi lakás! Bibliaiskolát rendeztek be, édesapám intézett minden munkát, de a tanítást Fekete Péter végezte. Én is ott ültem 9-10 éves kisfiúként. Úgy tudott beszélni a Bibliáról, és tudta mondani a tanítást, hogy nagy figyelemmel követtük. Ezt szeretnénk itt is, Testvérek. Aki az ifjúsághoz ért jobban, menjen közéjük, aki a gyerekek között találja fel magát, több teret neki! Egymást erősítsük! Fedezzük fel a kegyelmi ajándékokat. Nem mi vagyunk a fontosak, és a pozícióink. Ma már hol van Barnabás? Hisszük, az Úrnál. De a Krisztus egyháza épül. Azt, amit adott nekünk az Isten, erősítsük egymásban. De nem mindig megy, hogy ki tudjam mondani, a másiknak többet adott, csinálja ő, több teret neki. Hihetetlen, hogy a Szentlélek ilyen csodálatosan egyengette az ige útját a föld végső határáig. Mi még nem a végső határ vagyunk. De mára már eljutott az evangélium egészen a föld végső határáig. Áldott legyen az Isten, hogy keresztyéneknek nevezhették őket. Azt mondja az írásmagyarázók többsége, hogy gúnynév volt. Nem hiszem el. Azt elhiszem, hogy rájuk ragasztották, ezek a „Jézusosok”, de nem volt gúnynév, mert még a kém is azt írta a császárnak: Császárom, itt egy új nép születik. Ezek szeretik egymást. Tiszta házasságban élnek. Az öregeikről is gondot viselnek, sőt még a nem hozzájuk tartozó öregekre is odafigyelnek. Császárom, itt egy új nép van születőben. Hála legyen az Istennek, ha ennek a népnek tagja lehetsz, és én is tagja lehetek. Ámen.
Lekció
ApCsel 11,19-26