Pünkösd

Üdvtörténeti sorozatunk következő állomása: pünkösd. De ezt nem szabad úgy mondanom, mint amikor a hangosbeszélő bemondja a következő állomás nevét. Itt alig elbeszélhető, hatalmas dolgokról van szó. Egyszeri történésekről, amelyek örökre meghatározzák az életünket. Nagyon fontos világosan látnunk, hogy Jézus nagy szabadítása egyszeri nagy esemény ezen a világon, amelyből élhet azóta minden nemzedék. Nemcsak hogy egyszeri, de Isten szabadító tervében másodpercre pontos eseményekről van szó. Nincs késés, bizonytalanság, bármiféle halasztás, időelcsúszás. Amint a teremtés eseményét hatalmas és biztos kézzel vitte végbe a mi menynyei Atyánk, úgy a megváltás eseménye is Isten örökkévaló terve szerint ment végbe. Az ember nem siettethette, de meg sem akadályozhatta. Még csak nem is késleltethette. Jó ezt látnunk, mert a bűnbocsánatunk, áldott földi életünk, és az örök életünk ezen a sziklaszilárd alapon nyugszik. Karácsonyról így olvasunk a Galata-levélben: „Amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk” (Gal 4,4). Amikor eljött az idő teljessége. Az arra alkalmas idő. Évezredek előkészítő munkája után megérkezett a Megváltó. Nagypéntek, húsvét eseménye ugyanilyen pontosan történt. Ma már látjuk, amit akkor még a tanítványok sem sejtettek, Isten úgy adta, hogy a mi húsvéti bárányunk, Jézus Krisztus, Isten báránya, a páska ünnepen szenvedett kínhalált. A páska a zsidó nép életének legnagyobb ünnepe volt. Az egyiptomi szabadulás napján megáldozták a bárányt, és ennek emlékére minden évben a páskát megünnepelték. Még arról is gondoskodott Isten, hogy az ünnepkörben fel is támasztotta Jézust. Ötven napra rá pedig eljött a pünkösd ünnepe. Maga a szó is, „pentekoszté” görögül azt jelenti, ötvenedik. Ezért is mondjuk magyarul pünkösdnek. Ez is pontosan időzítve történt. Amikor a nép aratási, hálaadási ünnepe volt, és különböző országokból jöttek a jeruzsálemi templomba, e nagy ünnepen történt, hogy kitöltötte Jézus az Atyától kapott Szentlelket, és a pünkösdi esemény bekövetkezett. Látnunk kell ezt az isteni menetrendet, csodálnunk, sőt imádnunk kell az Urat, aki ilyen biztos szabadítást készített nekünk a világtörténelem eseményei között. Ezek az események nemcsak hogy menetrendszerűen mentek végbe, de a sorrendjük sem cserélhető meg. Jézus eljött, megszületett, tanított, gyógyított, elvégezte a szolgálatát, és elérkezett a legnagyobbhoz: hogy életét adja értünk. Majd feltámasztotta Őt az Isten, mert ahhoz, hogy új életet nyerjünk, Jézus feltámadásának erejére, és az élő Jézus Krisztusra szükségünk van. A kettő együtt: Jézus kereszthalála és feltámadása – Isten nagy szabadító műve. Ennek a szabadításnak végbe kellett mennie, a körnek zárnia kellett – a szabadítás körének –, hogy Jézus a mennyből a földre érkezett, elvégezte munkáját, majd visszatért a mennybe. A kör bezárult, elvégezte a munkát tökéletesen. Most ütött az óra, hogy ezt a szabadítási munkát – ha szabad így mondanom az érthetőség kedvéért – „üzembe helyezte” az Isten. Ez történt pünkösd napján. A hetvenes években írtam a Szentlélek munkájáról. Egészen fiatal lelkipásztorként kaptam egy felkérést, hogy próbáljak olyan könyvet írni a Szentlélekről, amelyet könnyen megérthet mindenki. Megszületett ez a kis könyv: „Hiszek Szentlélekben.” Ebben a kis könyvben idézem Jézus mondatát, egyebek között ezt: „Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: – Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az írás mondta, annak a belsejéből élő víz folyamai ömlenek. Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni. Mert még nem adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg” (Jn 7,37–39). Hogyhogy nem adatott a Lélek? Hiszen a Lélek öröktől fogva élő Isten. Már a Teremtés hajnalán az Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Isten Lelke munkája – mint ahogyan a kotlós melengeti a tojásokat –, hogy a káoszból kozmosz lett. A rendezetlenből rendezett világ. Azután is újra-újra az Isten Lelke adott egy-egy embernek olyan képességet, hogy el tudja végezni, amire Isten elhívta. Igen ám, de Jézus itt arról beszél, hogy a pünkösd még nem következett be. A Szentlélek kitöltetése úgy, ahogy pünkösd eseményében megkaptuk, még nem ment végbe. Nagyon világosan mondja, hogy az más lesz. Egy-egy ember életében így adta az Isten, de amikor kitölti az Ő Lelkét, az lesz az az esemény, hogy „a Lélek adatott”. Pünkösdkor kitöltötte Jézus az Atyától kapott Szentlelket. Úgy, hogy a világ bármely pontján… Sőt a felkészülés közben itt megálltam, elgondolkoztam, és azt mondtam, ha lesz olyan, hogy a holdra települnek emberek, tehát a világűr bármely pontján, a kozmoszban, mindenütt fogható lesz a Szentlélek valósága. Gyarló hasonlatként szoktam mondani a vidámparki kisautók működését, amelyek fölött elektromos háló feszül. Amelyik autó az áramszedőjét a hálóhoz érinti, egyszer csak megindul, veszi az áramot, és bekapcsolódik az áramkörbe. Pünkösd óta aki hittel bekapcsolódik a Szentlélek áramkörébe, éljen a világ bármelyik pontján, bármilyen messziről induljon el, tudatlanul vagy semmit nem ismerve, egyszer csak meghallja, megérti az igét, és az életében működik a szabadítás csodája. Így történt ez aznap 3000 emberrel. Mielőtt figyelnénk őket, figyeljük meg a tanítványokat. Soha máskor meg nem ismétlődő módon vették a Szentlélek ajándékát. Együtt voltak bezárkózva, féltek, hogy a Jézus-mozgalmat felgöngyölítik, és ők is sorra kerülnek. Rejtőzködve, el esett állapotban voltak. Jóllehet a feltámadott Jézussal mindnyájan találkoztak már, a húsvétnak már örvendeztek. De még – bocsánat, hogy újra ezt mondom a jobb érthetőség kedvéért – az „üzembe helyezésük” nem történt meg. Jézus világosan megígérte nekik tíz nappal azelőtt: „Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, és egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8). De a Szentlélek még nem érkezett meg. És most egy különleges esemény részesei ők. Így olvastuk: „Hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak” (ApCsel 2,2–4). Soha senki más így nem kapta a Szentlélek ajándékát: zúgó szél, lángnyelvek. Nyelvcsoda történt. Szinkrontolmács munkáját végezték a tanítványok, és a különböző nyelvjárásokon meg nyelveken beszélő emberek a saját nyelvükön hallották az igehirdetést, és megértették az igét. Soha többet így az Isten nem adta ezt. Arra emlékszem, hogy Zimányi József testvérünk elmondta, alig tudott németül, de amikor Németországban áhítatot kellett tartania, nem tudta, mit tett vele az Isten, de egész folyékonyan beszélt. Ez azért nem ugyanaz volt. Az biztos, hogy a Lélek segítségünkre van. A Wycliffe Társaság munkásai szerte a világon fordítják a legkülönbözőbb törzsek nyelvére is a Bibliát. Szerkeszteni kell nekik ábécét, és tanítani őket, hogy a saját nyelvükön olvashassák az igét. Mennyivel könnyebb lenne, ha kimondhatnánk: – Istenünk, add Szentlelkedet, és mindenki nyelvén tudnánk beszélni. Nem így munkálkodik Isten. Ez ottani, egyszeri indító csoda volt. Nincs új pünkösd. Az egyháztörténetből ismerjük, hányszor tettek kísérletet arra, hogy legyen új pünkösd. Mert ha Isten ezt megtette akkor, megteszi máskor is. Hányszor tette meg, hogy Jézus meghalt a kereszten? Ezért nem értünk egyet – bocsánat, hogy így mondom –, római katolikus testvéreinkkel, hogy újra meg kell áldozni Krisztust. Szó sem lehet róla! „Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket” (Zsid 10,14). Nincs új pünkösd sem. Az 1900-as évek elején Los Angelesben, az egyik gyülekezetben azt mondták: átéltük az új pünkösdöt! Földön fetrengtek, és különös jelenségek között vették a Lelket. Az újkori karizmatikus mozgalom ebből indult. Ennek árnyalatai itt is, ott is jelen vannak. Vannak olyan csoportok is, ahol hanyatt esnek emberek. Micsoda kigúnyolása az Isten cselekedetének! Mondjatok egy példát, Testvéreim, a Bibliában arra, hogy hanyatt esett valaki az Isten közelében. Soha. Térdre estek, leborultak. Az is kigúnyolása Isten munkájának, ha valakivel úgy bánnak, hogy elveszti a tudatát, s azt se tudja, mi történik vele. Nézzétek meg! Ezek a tanítványok elvesztették a tudatukat? Erőnek, szeretetnek, józanságnak Lelkét vették. Szó sincs hanyatt esésről, meg mindenféle nyöszörgésről, egyéb hangokról. Nagyon józanul, nagyon világosan egy rendkívüli eseményt éltek át. Abban bizonyos vagyok, hogy remegett a lábuk. Nem akarom részletezni, mert nem tudom, ők ezt hogyan élték meg. De nincs új pünkösd. A tanítványok már úgy vitték tovább ezt az ajándékot, ahogyan azt az Isten azóta is adja. Azért fordítottam ennyi időt az előkészítésre, hogy lássuk az összefüggéseket. Amiket Isten cselekedett értünk, és amiket cselekszik ma is. Ő megadta ezt az egyszeri nagyon nagy indítást, kitöltötte a Szentlelket. És utána a Szentlelket vett tanítványok már nem így adják tovább annak a 3000-nek, aki csatlakozott a gyülekezethez. Nem azt látjuk, hogy egyszerre csak a lángnyelveket szétosztogatták, imádkoztak: – Istenünk, zúgjon a szél! – Hanem hirdették az igét, mert tetszett az Istennek, hogy az igehirdetés által tartsa meg és üdvözítse a hívőket. Mégpedig Jézust hirdetik. Ahogy olvastam: a megfeszített és feltámadott Jézust hirdetik. Hadd idézzek Péter igehirdetéséből: „A názáreti Jézust, akit az Isten igazolt előttetek, erőkkel, csodákkal, jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok. Azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek. De őt az Isten, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt. Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk. Tudja meg tehát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek” (ApCsel 2,22–24. 32. 36). A megfeszített és feltámadott Jézust hirdetik a tanítványok. Egy lelkipásztor kérte tőlem, hogy mondjak valami jó témát értelmiségiek részére a gyülekezetükben. Tudtam, hogy ezt a mi egyszerű Jézus-hirdetésünket kikerülik. Azt mondta, hogy nálatok annyi csoport van, olyanról beszélj, ami bevált. Erre azt feleltem, a legjobb téma: Jézus. Tanultnak, kevésbé tanultnak, ifjúnak, öregnek a legjobb téma: Jézus. Mondom, nálunk is van orvos, ügyvéd, újságíró, ápolónő, szakmunkás, de mi alapvetően Jézust hirdetjük. Természetes, hogy lehetnek külön témák is. De nem Jézus helyett. A vezetők számára indult egy sorozat, amelyet egy igen kiváló, élő hitű előadó tart. Természetes, hogy ez egy speciális sorozat. De alapvetően minden, ami hirdettetik, a megfeszített és feltámadott Jézus szabadítása jegyében hangzik, különben hamis és erőtlen az egész. Mindenki, aki élő hitet kapott, úgy kapta, hogy hirdették neki Jézust. Nem hiszem, hogy bárki mondhatná közülünk, hogy én igenis megtérésre, új életre, kegyelemre jutottam, de nem is hallottam Jézusról, vagy nem Jézus volt a középpont. Ilyen nincs. Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam – mondta Jézus. Ha figyeljük, a Szentlélek munkája nyomán egyszer csak a hallgatók átélik, mintha szíven találták volna őket. Így olvastam. Mert a Szentlélek meggyőz a bűnről, Jézusról, a megváltásról. Sokáig éltünk anélkül, hogy mindezekre rádöbbentünk volna. Egyszer csak felismertük, hogy a bűneink mekkora batyut képeznek. Micsoda terhet jelentenek, és nem tudunk kijönni belőlük. A Szentlélek meggyőz. Mindig a Lélek munkája az, amikor valaki bűnlátásra, bűnbánatra jut. De nem csak ennyi történt, hanem tovább mozdította őket a Lélek. Nem csak keseregtek a bűneik miatt, hanem halljuk: „Ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: mit tegyünk atyámfiai, férfiak?” Most innen hogyan tovább? A Szentlélek úgy állítja elénk az igazságot, hogy nem csak meglátom, hanem nem tudok megmaradni abban az állapotban. Nyugtalan vagyok, vágyom kifelé belőle. Vágy, készség, nyugtalanság ébred, mint a szülés előtt álló asszonynál. Ott van abban az állapotban, amiben nem maradhat meg. Ezért nem lehet ráerőltetni valakire a megtérést. Volt nálam egy teológus fiú. Azt mondta, nem tudom, hogy megtértem-e. Átvettük logikailag a kérdéseket. Megszerettem, egy nyíltszívű, becsületes fiú, s azt mondtam neki, hogy vegye nagyon komolyan Jézus követését, de azóta is gondolkoztam a beszélgetésünkön. Rájöttem, hogy ennek a jó gyermeknek, aki nyíltszívvel tekint a hitre, és szeretné végezni a szolgálatát, nem kell erőltetnem a megtérést. Imádkoznom kell, hogy Uram, egyszer törd össze a szívét, mert a jó embereknek a legnehezebb megtérni. Csendben vagyok Isten előtt, úgy gondolom, hogy ezzel a kedves fiúval nem kell most beszélgetnem erről, hanem hagynom kell, hogy majd Te, Uram, elvégzed ezt a munkát. Egyszer csak szíven üt bennünket az ige és a Lélek, és akkor a legszolidabb ember is meglátja a bűneit. Egyszer csak nem úgy kell rátukmálni, magyarázni, rávezetni. Hanem meglátja, hogy kiúttalan vagyok, innen csak egy nagy szabadítás vihet ki. Ezek a pünkösdi hallgatók ott tartottak, mint ahol a magabiztos Saulus, ahogy ment Damaszkusz felé. Ült a lovon, mint aki osztja az észt. Egyszerre a föld porába került, amikor az Isten Lelke Jézus szaván át megszólította. Egyszerre ki tudta mondani: – Hogyan tovább, Uram? Most mit csináljak? Mondd meg! Így volt ez a 3000 ember is: – Mit tegyünk? És jön a válasz: – Térjetek meg! Bánjátok meg bűneiteket! – Ott akkor a keresztséggel ez úgy függött össze, hogy aki megbánta a bűneit, ahogy megkeresztelkedett, a régi életének meghalt, és egy új életre indult. – Bánjátok meg bűneiteket! Kérjétek a bűnbocsánatot! És veszitek a Szentlélek ajándékát. Értjük? Egyik oldalról a bűneim megbocsáttatnak, másik oldalról pedig befogadom Jézust a Szentlélek által. János 1,12: „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” Akik nem a természetes születés, nem a férfiú indulata miatt, hanem Istentől születtek. Hiszen Jézus a Szentlélek által jön az életembe. Bekövetkezik az a csoda, hogy nem csak velünk az Isten, hanem bennünk van Jézus a Szentlélek által. Valami újat beszélnek a tanítványok, majd újat beszél Pál. Soha előtte nem volt ez, hogy Jézus bennük él. Testileg, amikor itt volt Jézus, velük volt. De a Szentlélek által ez a csoda azóta is így működik. Hirdetjük az igét, egyszer csak valaki föleszmél, a hatása alá kerül. Megérti, nekem itt rendeznem kell valamit, nekem erre szükségem van. Az ige által hit ébred a szívében, a hit által bűnbánat, bűnbocsánat, új élet. A Szentlélek vonalába egyszer csak beáll. Befejezem, Testvéreim. Nem a Szentlélek munkájáról való igehirdetést, mert azt folytatjuk tovább. Hiszen mindaz, ami az Az apostolok cselekedeteiről írott könyvben történt, mind-mind ennek a csodája nyomán történik. A Lélek által jelen levő Jézus dolgozik ezekben az emberekben, meg ezek által az emberek által. Egy kisgyermek történetével hadd fejezzem be. A kisfiúnak, akiről olvastam, alkoholisták voltak a szülei. Veszekedés, sok nyomorúság volt a családban. Ez a kisgyerek is vásott kölyök volt. Eljutott egyszer egy gyermekhétre, ahol éppen a pünkösd történetéről hallottak. Hallotta a tanítást, hogy lehet egy kis lángnyelvet kérni Istentől. – Persze nem úgy, hogy megjelenik, hanem a szívünkbe – magyarázta neki a tanító, és ő komolyan vette. Imádkozott: – Adj, Uram, nekem is egy ilyen kis lángnyelvecskét. – És más lett az élete folytatása. Szülei is felfigyeltek erre, és a társai is. De otthon továbbra is ugyanaz a pokol maradt. Amikor már nem bírta tovább, bement a szobájába, letérdelt az ágyához, és ott sírt, és imádkozott: – Uram, adj az én anyukámnak meg apukámnak is egy olyan lángnyelvecskét! – A szülők keresték a gyermeküket, és ahogy bementek a szobába, épp az imát hallották, hogy az ő kisfiúk imádkozik. Utána nagyon magukba szálltak, mert ez az egész helyzet már régóta bántotta őket, és akkor elkezdték kérdezgetni, hogy mi ez a lángnyelv. Elmondta nekik, ahogy hallotta a gyülekezetben. A történet úgy folytatódik, hogy kaptak ők is ebből a lángnyelvből. Más lett az egész család élete. Azért mondtam el ezt a kis történetet, mert Jézus azt mondja: „Ha tehát ti gonosz létetekre, tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle” (Lk 11,13). Pünkösd óta a tied is lehet ez a kis lángocska. Kérd Tőle! Úgy legyen! Ámen.