Üdvtörténeti sorozatunkban újabb nagy állomáshoz érkeztünk. Ma Jézus mennybemeneteléről lesz szó. Négy pontban szeretném elmondani a mai üzenetet: 1. Isten biztos cselekedetei és az ember bénasága. Ez a pont mégis teljes evangélium lesz a számunkra. 2. Mi a különbség az ég és a menny között? 3. Elment Jézus, és mégis velünk van, hogy értsük ezt? 4. Mi a feladatunk ezen a világon? Az első üzenet, amely felerősödött a szívemben – újraolvasva, tanulmányozva Jézus mennybemenetelét –, hogy Isten milyen pontos menetrend szerint vezette az eseményeket. Biztos kézzel. Az ember pedig milyen bénán, esendőn és szánalmasan viselkedett az Isten nagy tetteinél. Az Úr mégsem kezeli le, szégyeníti meg az embert. Éppen ez a helyzet beszél arról: a megváltás nélkül az ember ebben a szánalmas, elesett, elveszett állapotban marad. Ezért történt Jézus kereszthalála, feltámadása, és az egész isteni megváltásunk. E nélkül reménytelen az ember helyzete ebben a világban és az örökkévalóban is. Jó meglátni, hogy Istennél nincs esetlegesség: – Jézus születése pontosan akkor és ott történt, ahogyan a próféták megmondták. – A világhódító császár is úgy adja ki népszámlálási rendeletét az egész birodalomra nézve, hogy a Názáretben élő szent család 120 kilométer megtétele után Betlehemben kössön ki, és ott szülessen meg a világ Megváltója – ahogyan ez évszázadokkal azelőtt megígértetett. – Jézus ellenségei azon tanakodnak, hogy titokban kellene Őt eltenni láb alól. Nem az ünnepen, amikor sokan Jeruzsálemben vannak. De az eseményeket alakító Isten úgy rendezte, hogy Jézus mégis az ünnepen, mégpedig a páska ünnep napjaiban, a Jeruzsálembe érkező tömegek szeme láttára hal meg a kereszten. – Jézus ellenségei minden óvintézkedést megtettek, hogy a sírját biztos őrizet alá tegyék. Még szalaggal át is kötötték a sír bejáratát fedő követ, és lepecsételték. Őrök csapatával őriztetik a sírt. De ez semmit nem tesz: Jézus – amint megmondta – a harmadik napon feltámadt. Isten hatalmas kezét az ember nem tudja lefogni. Szánalmasan nevetséges, ahogy az ember bebiztosítaná, hogy véletlenül se jöhessen ki a sírból az elhunyt Messiás. – 40 nappal húsvét után – és itt érkezünk a mai történethez – Jézus elhagyja a földet, és átmegy a látható világból a láthatatlanba. Azután többet látható módon soha nincs itt, majd csak ha az idők végén visszajön ítélni élőket és holtakat. De erről a visszajövetelről – ha Isten segít bennünket – majd a sorozat következő állomásán szeretnék szólni. Most is biztos kézzel cselekszik az Isten. Nincs megtorpanás, időbeli elcsúszás, semmi akadály, mert az isteni terv hajszálpontosan végbemegy. A sokunk által szeretett ének visszhangzott a lelkemben, ahogy ezekről gondolkodtam: „Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van. Tenger takarja lábnyomát, szelek szárnyán suhan. Mint titkos bánya mélyiben, formálja terveit, de biztos kézzel hozza föl, mi most még rejtve itt.” Ennek a hatalmas Isteni mentőmunkának a fényében még szembetűnőbb emberi elesettségünk. Múltkor Jézus feltámadásával kapcsolatban már elmondtam: a tanítványok levizsgáztak. Jézus többször megmondta nekik: harmadnapon feltámadok. De egy tanítvány sem áll őrt Jézus sírjánál a harmadik napon, hogy várja Jézus feltámadását, hanem összetörten szomorkodnak, még akkor is, amikor Jézus feltámadása már végbement, csak ők még nem tudnak róla. Nem így van ez ma is? Emberek úgy élnek, úgy gyászolnak, úgy szomorkodnak, mintha csak mese lenne a Biblia, Jézus feltámadása, megváltása eseménye. Pedig megtörtént! Már csaknem kétezer év el is telt azóta. A mai történetben is látjuk a tanítványokat. Jézus készül az Atyához, ez a díszes sereg pedig elé áll, és így olvassuk: „Amikor együtt volt velük, megkérdezték tőle: – Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izráelnek?” (ApCsel 1,6). Várják, hogy a földi országot megszabadítsa a római hódítóktól, átvegye a földi hatalmat. Mikor mondta ezt Jézus? Csak egyetlenegyszer is tett célzást erre? Mindenről szó volt, csak erről nem! „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (Lk 19,10). „Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek” (Jn 10,10). „Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa” (1Jn 3,8). És sorolhatnánk, hogy miért jött Jézus. De egyetlenegyszer sem hangzik az, hogy Izrael országát helyreállítsa ott. Hallották ezeket a tanítványok. Pilátus meg is kérdezte Jézustól: – Király vagy te csakugyan? – Jézus így válaszolt: – Igen, király vagyok, de az én országom nem e világból való, én azért születtem, s azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. – Pilátus felnevet: – Micsoda az igazság? – De Jézus mégis ezért jött. Igaz, a tanítványok nem voltak ott, amikor Pilátus és Jézus beszélgetett. De három évig Jézussal jártak, és világosan elmondta nekik az Isten dolgait. Elmondta: „Elmegyek helyet készíteni a számotokra. És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket…” (Jn 14,2–3). Elmondta alapigénket is: „Jobb nektek, ha én elmegyek: mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm Őt hozzátok.” Erre ők Jézus elé állnak: – Uram, akkor most az jön, hogy te leszel a király, mi pedig a miniszterek. – Döbbenetes. Olyan jó látni, hogy Jézus nem úgy válaszolt: – De jó hogy már mehetek a mennybe, és itt hagyhatlak benneteket, értetlen, ostoba társaság! Elég volt belőletek! Hanem elmondja a feladatukat: „Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek… a föld végső határáig” (ApCsel 1,8). Ezek?! Nem látja Jézus reálisan a helyzetet? Ezek fogják a világ végéig elvinni az evangéliumot? No, azt megnézheted, Jézus, amit ez a társaság Rólad mond! Ezekre bízod a tanúskodást? Igen, ezekre bízta. És megint kiderült, hogy neki lett igaza. A tanítványok sorra mártírhalált halnak: ez az értetlen társaság – itt értetlen – egyszer csak azt mondja, ami a helyén van. A tagadó Péter hirdeti az igét pünkösdkor, háromezer ember megtér. Tanúságot tesznek Jézusról, és megindul a világmisszió. De most még statisztáltak meglepetten és értetlenül Jézus mennybemeneteléhez. Távozása közben feszülten néztek az ég felé. Egy kis túlzással így mondhatnánk: talán még most is ott lennének és néznének az ég felé, ha idáig élhettek volna. De Isten küldöttei, az a két fehér ruhás férfi azt mondta nekik: „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe” (ApCsel 1,11). A béna ember a mennybe néz, amikor már indulni, tenni kellene. A legutóbbi országos választás előtt, hívőkkel beszélgetve, több hívő ember azt mondta nekem: – Én nem megyek el szavazni, mert majd a Jóisten eldönti, hogy legyen a dolog. – Nagyon határozottan és indulatosan szóltam, mert nekünk sem mindegy, hogy visszakapjuk azokat a visszafogott pénzeket a Julianna iskolában, amiket nem kaphattak meg az egyházi iskolák. És több minden más sem mindegy. Az sem, hogy kijelenthetjük Európa füle hallatára, hogy egy férfi és egy nő szerelme a házasság. Döbbenten csodálkoznak rajta. Ezek az emberek nem olvastak Bibliát? Ezek nem ismerik a világtörténelmet? Vagy csak Sodoma és Gomora történeteit olvasták, mégpedig úgy, hogy az a helyes? Hát ehhez nem kell nagyon bölcsnek lenni, ehhez csak egyszerűen azt kell megérteni, hogy férfivá és nővé teremtett bennünket az Isten. Ugye értjük, hogy hamis ez így: Mi imádkozunk, de nem megyünk szavazni? Ember! Isten azt mondta, hogy felelős vagy a családodért, a nemzetedért, az egyházadért, saját dolgaitoknak utánalássatok, tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok. Nagyon világos az ige üzenete. Pál pedig így ír a földre szegezett tekintetű kolossébeli hívőknek: „Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel” (Kol 3,2). Most aztán igazodjon el az ember! Bizony igazodjon el! Jó lenne nem cikkben lenni, amikor az Úr cakkban van, és jó lenne nem cakkban lenni, amikor Ő cikkben van – ha szabad ezt ilyen profánul kifejezni. Ez a szánalmas hívő élet. Azt cselekszem, ami nem a dolgom, amikor a dolgomat kellene cselekedni. Nem cselekszem, amikor pedig az lenne a dolgom, hogy figyeljek mennybeszegzett fejjel: – Uram, hadd értsem a te akaratodat! Azt csak csendesen jegyzem meg, hogy azért nagy vigasztalás ám a tanítványoknak ez az értetlensége. A múltkor mondta valamelyik testvér: – Úgy szeretjük, amikor magáról beszél a nagytiszteletű úr, különösen, ha a kudarcairól. Mert akkor megnyugszunk, hogy nekünk is van esélyünk. Igen, Testvéreim, van esély. Én a tanítványokról ilyen könnyedén beszélek. Pedig amit ez az értetlen társaság végbevitt pünkösd után, azon elállhat a szemünk és a szánk. Amit felvállaltak, még a mártírhalált is! Csak ha Pál apostolra gondolunk – még benne sem volt a tizenkettőben –, már a tizenharmadik. Ha belegondolunk, hogy egy életen át mit vállalt Krisztus ügyéért! De az ember úgy önmagában – legyen az Pál apostol vagy bárki más – így néz ki. De hiszen ezért jött Jézus! Ha mi meg tudnánk oldani fölemelt fejjel, frappánsan az életet, Jézusnak nem kellett volna eljönni, és a kereszten meghalni. Tehát hatalmas örömüzenet van mindebben. A következő kérdés az, hogy hova ment Jézus a mennybemenetelekor? Jó kérdés. A mennybe! Igen ám, de hol van a menny? Énekeljük: „Fenn a csillagok felett, Halleluja, ámen! Boldog lelkek zengenek, Halleluja, ámen!” Vagy: „Csillagvilágokat elhagyva már, elfáradt lelkem is hazatalál.” (422. dicséret) Ennél azért pontosabban kell megfogalmaznunk a mennyről az ige üzenetét. Ezzel nem az éneket akarom kisebbíteni, mert nagyon is helyén van az üzenete. De ha megfigyeljük az ApCsel 1,11 igéjét, két kifejezést találunk: „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok Őt felmenni a mennybe.” Ég és menny. Görögben ugyanaz a szó, de más a jelentése az egyik esetben, és más a jelentése a másikban. Úgy látszik, nem találtak más kifejezést a görögök, pedig bölcsek voltak ők annak idején. Az ég csillagászati fogalom. A menny lelki, szellemi fogalom. A Biblia első mondatát idézem: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet” (1Móz 1,1). Talán nem gondoltuk át, hogy itt az örökkévaló, láthatatlan világ teremtéséről és a látható anyagi világ teremtéséről van szó. A Károli-fordítás megtéveszt bennünket ebben talán, mert ott ez van: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet”, és úgy gondoljuk, hogy az égboltozatot meg a földet. Nem. A mennyet – a láthatatlan világot, amelyik térben és időben behatárolhatatlan – és a földet. „A földet”: ebben a teljes univerzum benne van. A csillagszázmilliárdok, minden. A menny is teremtett valóság. Nagy titkok körül járunk. A láthatatlan nem a csillagok felett van. 1961-ben lestük a rádiót – nyolcadik osztályos voltam, az iskolaudvaron lehetett hallani, kihangosítva –, hogy Gagarin visszajött. Föld körüli pályára bocsátottak egy űrhajót, még csak nem is a világűrbe. Utána megjelent az újságjukban, hogy Gagarin fönt járt, és nem találkozott Istennel, tehát nincs Isten. A Pravdában jött ez a nyilatkozat, és sok embert meg is tévesztett. Tényleg, ő ott járt, és nem látta az Istent, akkor nincs Isten. Milyen szánalmas dolog volt ez! Egy kicsit távolabb is el lehet jutni, körülnézni, hátha ott megtalálják Istent, de nem fogják megtalálni. Mert ezzel a szemmel és a mi mérőműszereinkkel az Istent soha nem fogjuk megragadni. Ezt a karosszériát, ezt a szemünket, ezt a testünket, ezt a valóságot mi arra kaptuk, hogy itt alkalmas legyen, hogy meg ne botoljunk a küszöbben. Nem arra, hogy a mennyet mi ezzel lássuk… Hogy láthatnánk a láthatatlant? Ahhoz egy másik műszer kell, és ezt a műszert a Biblia így nevezi: hit. Nem hiszékenység: – Mindegy az, nagytiszteletű úr, csak valamiben higgyen az az ember?! Mondom: – Dehogy mindegy! Élő hit kell. Az Istentől ajándékba kapott antenna, amin keresztül érzékelhetem a mennyei dolgokat. Ilyen műszere volt annak az űrhajósnak, aki a Holdra lépett, és már útközben, amikor visszanézett, könnyek között vallotta, hogy micsoda megrendült gyönyörűség látni a Földet, az Isten teremtett alkotását. A könnyek – mivel ott súlytalanság volt – körülvették az arcát, nem hullottak le. Előttem van, filmen láttam, ahogy ez az Irwin nevű űrhajós vallott. Amikor pedig kilépett a Holdra, az első mondata ez volt: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat” (Lk 2,14). Mert ennek az embernek volt műszere. Nem csak az űrhajóban, hanem ott belül, Istentől kapott műszere, és ez volt a hit. Neked is, ha műszered van, akkor már tudod, miről beszélt ő, és miről beszélek én. Én se tudnék csak a teológiai tanulmányok alapján úgy szólni a mennyről, ha ezt a műszert nem adná az Isten. De ezen a műszeren keresztül sok mindent másként látunk ám! Amikor készül a szolgálatra a lelkipásztor, sokszor különös módon világosítja meg Isten az igét, mert a műszer összeköt. Ne csodálkozz, hogy a hitetlen ember pszichopatának néz. Megkaptunk már ilyen jelzőket. Meg kinevet, hogy a hitedről szólsz, meg amit hit által látsz. De látod, mert egészen közel van a láthatatlan világ, itt van velünk is. A látható mögött, fölött, vagy akárhogy fogalmazunk. Amikor imádkozol, nem a világűr valamely távoli pontjára küldöd el az imádat, hanem a veled lévő Urat, a szobádban lévő Urat szólítod meg. Sőt ha már befogadtad, a szívedben élő Urat szólítod meg. Itt jutunk ehhez a kérdéshez: Jézus elment, és mégis velünk maradt? Református hitvallásunk az ige alapján felel a kérdésünkre. De mielőtt ezt olvasnám, egy másik kérdést hadd olvassak. Heidelbergi Káté 49. kérdés: „Mit használ nekünk Krisztus mennybemenetele?” „Először, hogy Ő a mennyben, az Atya színe előtt nekünk Közbenjárónk. Másodszor, hogy a mi testünk a mennyben biztos zálog nekünk afelől, hogy Ő, mint a mi Fejünk, minket, tagjait szintén fel fog vinni oda. Harmadszor, hogy Ő viszont zálogul Lelkét küldi alá nekünk, akinek ereje által nem a földiekkel törődünk, hanem az odafelvalókkal, ahol Krisztus van, ülvén az Istennek jobbján”. A 47. kérdés: „Nincsen-e velünk Krisztus mind e világ végezetéig, amint azt nekünk megígérte? Krisztus valóságos ember és valóságos Isten. Emberi természete szerint nincs többé e földön, de istenségére, fenségére, kegyelmére és Lelkére nézve soha sem távozik el tőlünk.” Ezért is mondta Jézus a tanítványainak: – Jobb nektek, hogy elmenjek. Ha itt vagyok, csak azokkal vagyok, akikkel egy városban lehetek. De ha elmegyek, a Lelkem által mindenütt és mindig veletek leszek, sőt bennetek leszek. Óriási különbség! Mindenütt jelenvalóvá lesz az addig helyhez, időhöz kötött Jézus. Egy kisgyermek annyira komolyan vette Jézus jelenlétét, hogy így imádkozott: – Kedves Jézus! Mivel te is ott leszel vasárnap az istentiszteleten, megmutatom majd neked az új cipőmet. Valahogy így kell imádkozni, Testvéreim. Így kell valóságosan komolyan venni, így beszélgetni annak, akinek már adatott a hit. Azért is ment a mennybe, hogy mindenütt, mindig velünk lehessen. Ezután már csak egy kérdésünk maradt: Mi a mi feladatunk itt a Földön? Mi Isten gyermekei, Jézus tanítványai feladata? Az, hogy az Ő tanúi legyünk. Így olvastam: „…erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8). Ez nem azt jelenti, hogy nem kell felnevelnünk a gyermekeinket, elvégezni a mindennapi munkánkat, megélni a mindennapi teendőinket. De azt igen, hogy mindezt úgy, mint Jézus tanúja. Még csak azt sem jelenti, hogy bűntelen, tökéletes lények az Ő tanúi. De azt igen, hogy őszinték, és egész szívükkel szeretnének úgy élni, ahogy Jézus mutatja nekik. Ez a tanúskodás Jeruzsálemben kezdődik, azaz: otthon. Amíg otthon nem vagy Jézus tanúja, addig nem mehetsz máshova. Pedig otthon a legnehezebb. De ha Jézussal jársz, ezt az otthoniak észreveszik. Lehet, hogy nem követnek, nem fogadják el, még csak nem is mondják, hogy jól járnak azzal, hogy te követed Jézust. De ők jól járnak, mert nem leszel olyan durva, nem leszel hazug, nem leszel olyan indulatos, mint e nélkül. Lehet, hogy így is, de nem annyira. Mert ha Jézussal jársz, az mindenképpen pozitív változást hoz az életedben. Ha bukdácsolva is, de őszintén azt keresed, mit tenne Jézus. Ebből jó jön ki a végelszámolásnál mindig, a gyakorlati életben is. Egy férfi állt föl a gyülekezetben, bizonyságot akart tenni hitéről, Jézusról. A hátsó sorokban – ő nem tudta, hogy eljött a felesége is –, fölállt a felesége, és azt mondta: – Úgy beszélj, hogy én is itt vagyok! – Erre a férfi gyorsan leült. Messze talán mondanánk a nagy bizonyságot, közben a hátország valami egészen másról tanúskodik. Tegyünk bizonyságot otthon, utána Júdeában, Samáriában: ez a barátok köre, a rokonok, a volt iskolatársak, munkatársak, szomszédok, klubtársak, sporttársak… Nem arra gondol itt az Úr a következő körben, hogy mi leültetjük őket sorban, és eléjük állunk, nagy bizonyságot teszünk nekik. De arra gondol, hogy például odaadsz egy könyvet neki. Milyen hűséggel hordják a Testvérek ezt a kis zöld könyvet, „A nagy szabadítást”! Több visszajelzés jön. Volt olyan fiatalember, aki azt mondta, apám, anyám ateista, orvosok. Én meg nagy bajban vagyok pánikbetegen. Egy gyülekezetbe mentem, ifjúsági körbe, de nem értem, miről van szó. Valaki odaadta nekem ezt a kis könyvet, most már kezdem érteni. Odaadunk egy könyvet. Vagy egy Keresztkérdésekre próbáljuk elhívni azt, aki ebben eddig még nem részesedett. Így megy ez a tanúskodás: egyre szélesebb körben, a föld végső határáig. De ebben a körben is a leghatásosabb bizonyságtétel a megváltozott életünk. Eszembe jutott itt az igehirdetés végén, hogy talán Jézus nem gondolt az internetre. A föld végső határáig tanúskodhatunk. Ma is: én mondom, internetes barátaink dolgoznak. Már Ausztráliából, Japánból, Amerikából és még sorolhatnám, honnan jöttek visszajelzések, hogy csak dolgozzunk tovább. Befejezem: milyen jó, hogy Isten biztos kézzel vitte végbe a megváltás ajándékát! Jézust visszavitte a mennybe, hogy mindenütt velünk lehessen. Valljuk meg kárpátaljai testvéreinkkel, akiknek az elnyomatás éveiben himnuszuk volt ez az ének: „Mindig velem, uram, mindig velem, Még ha nem láthat is gyarló szemem. Azért ez énekem: velem van Istenem, Velem van Istenem, mindig velem. Nem mondtad-é Uram, híveidnek, Hogy Szentlelked fog majd lakni bennek? Templomoddá engem tégy hát, és légy velem, Tégy hát és légy velem, mindig velem. Veled megfeszített új életben, Élek most nem, nem én, Te élsz bennem. Hit által élek már, mert Jézus velem jár, Mert Jézus velem jár, én velem jár. Kétségem, félelmem, s bánatimban, Tudom, bizton vagyok karjaidban. Nappal s bús éjjelen, az Úr mindig velem, Az Úr mindig velem, mindig velem. Járjak bár a halál sötét völgyén, Velem vagy ott is, hát mit féljek én? Vessződ megvéd engem. Velem vagy, Istenem, Velem vagy Istenem, mindig velem. Majd ha otthon egyszer megláthatlak, Bűn, bú, halál hol már nem árthatnak, Ezt zengem szüntelen: velem az Úr, velem, Velem az Úr, velem, mindig velem!” Ámen.
Lekció
ApCsel 1,4-11