Gyermekkorunk bibliai történetei között alaphelyet foglalt el: „Dániel az oroszlánok vermében.” Megmozgatta a fantáziánkat, ahogyan az oroszlánveremben Isten bezárta az oroszlánok száját, hogy hozzá se érjenek szolgájához, Dánielhez. Ugyan az egyik hittanos kisgyermek úgy gondolta, hogy tudja a megoldást, mert arra a kérdésre, hogy miért nem bántották az oroszlánok Dánielt, így válaszolt: – Mert jól voltak lakva. – Ám nem ezért nem bántották, hanem azért, mert Isten megőrizte őt. Hiszen az ellenségei, akik őt oda juttatták, a király parancsára a verembe vettettek, még le sem értek az aljára, az oroszlánok már rájuk rontottak. Krisztus születése előtt valamivel több mint ötszáz évvel vagyunk. Éppen hogy megdőlt a babilóniaiak uralma, a médek és perzsák vették át a világuralmat ebben a korszakban. Dániel még fiatal fiúként került a babiloni fogságba. Már ifjúkorában megragadta őt Isten igéje, ragaszkodott hozzá, és csak szerinte kívánt élni: eltökélte a szívében, hogy nem vét az ő Istene ellen (Dán 1,8). De jó, ha fiatalon megszületik a döntés, a gyermek és ifjú szívben: – Isten gyermekeként szeretnék élni, teljes szívvel figyelni az igére, és cselekedni Isten akaratát. Mai történetünkben Dániel már 80 éves, de ez a fiatalkori döntése végigkísérte egész életén. Ezt mondja a mai igénk róla: „…rendkívüli lélek volt benne.” Ezt észrevette az uralkodó, Dárius is, aki megkezdve uralkodását, átrendezte a tartományok felügyeletét. 120 kormányzót nevezett ki, azok fölé három főkormányzót – ezek közül volt egyik Dániel –, és már azt tervezte, hogy ezek fölé, mintegy alkirályként, legfőbb kormányzóként kiemeli Dánielt. Dániel könyve 6. részében egy detektívregény elevenedik meg előttünk. A kormányzók féltékenyek lettek rá. Nem lehetett megvesztegetni, és úgy érezték, életstílusukra veszélyes ez az ember. Másrészt látszott ez a rendkívüli lélek, amellyel állt a helyén, és végezte a dolgát. Kiemelkedett közülük. Próbálták valamin rajtakapni, amivel bevádolhatják. Elhatározták, hogy csapdát állítanak neki. Megtanakodták, hogy bemennek a királyhoz, s ezt mondják: – Király, hozz egy törvényt! Harminc napig a birodalmadban te leszel az isten. Senki máshoz nem lehet imádkozni, senki mástól kérni, csak tőled. – A királynak persze tetszett a dolog, legyezgette a hiúságát, hogy ilyen nagyra tartják őt. Azt nem közölték vele, hogy ennek célja: Dánielt eltenni láb alól. Meghozták tehát a törvényt. Mit tett Dániel ebben a helyzetben? Felment az emeleti szobájába, és ahogy naponta háromszor, most is kinyitotta az ablakot. Letérdelt Jeruzsálem felé, és imádkozott. A kormányzók azonnal ott teremtek, és lesték, hogy más Istenhez imádkozik. Biztosak voltak benne, hogy ez a csel beválik. Mennek vissza a királyhoz. Odaérve nem azzal kezdik, hogy Dánielt vádolják, hanem először emlékeztetik a királyt: hozott egy törvényt, mi is volt az? Emlékeztetik a királyt, hogy aki e harminc nap alatt más istenhez imádkozik, vettessék az oroszlánok vermébe. Amikor a király helyesel, előhozzák Dánielt. Ez a júdeai fogoly, aki nem is közülük való, nem tiszteli a királyt. Rajtakapták, hogy az ő Istenéhez imádkozik. Megszomorodott a király, mert nagyon szerette Dánielt. Egy napot töltött azzal, hogy a jogászaival minden lehetséges megoldást felkutasson, hogy lehetne megmenteni Dánielt ettől a halálos veszedelemtől. De nem talált megoldást, mert a perzsák törvénye visszavonhatatlan volt. Így Dániel az oroszlánok vermébe került, vállalva azt is, hogy halállal fizet Istene iránti hűségéért. Mint ahogyan sokan vállalták régen, és vállalják ma is a mártírhalált. Az elmúlt évben is szerte a világon sok-sok ezer keresztyén szenvedett mártírhalált. Dániel ott van a veremben. Isten megőrzi őt, mert a küldetése még nem fejeződött be. Történhetett volna úgy is, hogy mártírhalált hal. Ahogyan Keresztelő János fejét leüttethette a gyalázatos Heródes. De csak azért, mert Jánosnak befejeződött a küldetése. Isten még ezt a dolgot megadta neki. Ha keserves volt is a kivégzés, de Keresztelő János így dicsőítette meg az Istent. Még az életét is kész volt odaadni érte. Isten megőrizte Dánielt. A király ébren töltötte az éjszakát: se muzsikus, se nők, senki. Egyedül volt. Hajnalban ment az oroszlánveremhez. Nagyon félve kérdezte: – Dániel, élsz még? – Erre a válasz: „Király, örökké élj! Az én Istenem elküldte angyalát, és az bezárta az oroszlánok száját, úgyhogy nem bántottak engem. Mert Ő ártatlannak talált engem, és téged sem bántottalak meg, ó, király, semmivel” (Dán 6,22–23). Erre a király kihozatta őt, és az ármánykodó ellenségeit dobatta a verembe. Még a verem aljáig sem értek, amikor az oroszlánok már tépték őket. Majd ezt olvassuk a bibliai tudósításban: „Akkor Dárius király ezt írta a birodalmában lakó különböző nyelvű népeknek és nemzeteknek: Békességetek növekedjék! Elrendelem, hogy birodalmam minden tartományában rettegve féljék Dániel Istenét! Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az Ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen. Ő megment, megszabadít, jeleket és csodákat tesz égen és földön. Ő mentette meg Dánielt is az oroszlánok karmából” (Dán 6,26–28). Alapigénkből emeljük ki külön is: „…rendkívüli lélek volt benne.” Mit is jelentett ez? Isten Lelke lakott Dánielben, és ez meglátszott az életén, beszédén, helytállásán. Átsugárzott rajta a pogány környezetben is: Isten Lelke lakik benne. Észrevették ezt már a korábbi időkben is. Az utolsó babiloni király, Belsazár lakomát rendezett. A templomból elrabolt edényeket használta boriváshoz. A falon írás jelent meg: „Mené mené tekél ú-parszin” (Dán 5,25). Amikor megrettentek, a pogány királyné közölte: – Van a birodalomban egy ember, akiben az istenek lelke lakik, hívassuk őt. – Amikor baj van, amikor nincs megoldás, egyszerre előkeresik. Ugyanúgy számon tartották ezt, mint abban a kis tolnai faluban, ahol raktárost kerestek, és kimondták: – Csak hívő ember lehet a raktáros, mert a többi szétlopja a raktárat. A Dánielben lakó lelket még jobban láthatjuk, ha összehasonlítjuk a környezetében lévő vezetőkkel, akik nem a birodalmat, hanem saját magukat építik. Akik, ha valaki útban van, eltetetik láb alól. Mi lesz így a néppel? Sokszor kérdőjelek vannak bennünk is egyes helyzetekben: Mit tesznek emberek a vezető pozíciókban? Még teológus voltam, amikor egyik egyházi vezetőnktől azt hallottam: A vezető legalapvetőbb feladata, hogy minél élhetőbb körülményeket biztosítson a beosztottjainak, hogy azok minél jobban elláthassák feladataikat. El kellene mondani ezt mindenkinek a politikai kiképzőiskolákban is. Ezek az emberek azzal töltik idejüket, hogy ármánykodnak, hogy csapdát eszelnek ki a társuknak. Ebben mi a termelés, mi a fejlődés, mi az, ami az ország javára válik? Tanácskoznak, és a tanácskozás lényege ez: meg kell ölni ezt az embert. Milyen lélekkel dolgoznak ők? Hazudnak, rágalmaznak, képmutatók, hízelegnek a királynak. Mit visz ez előre? Dániel a helyén van, az Istentől rendelt helyén: nem kívánja a kormányzók kivégzését. Bizonyos vagyok benne, hogy nem ő tanácsolta a királynak, hogy vessék az oroszlánok vermébe őket. Akiben az Isten Lelke van, az még az ellenségeiről sem a gyűlölet lelkével gondolkodik. Szeretnénk, ha iskolánk gyermekei, fiaink és leányaink közül minél többekről el lehetne mondani: Rendkívüli lélek van benne. Az Isten Szentlelke lakozást vett a szívükben. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy ettől mindenki a legjobb tanuló lesz. Nem ez a fő kérdés. Még csak nem is olyan helyen van, mint Dániel a birodalomban. Keveseknek jutott ilyen kiemelt pozíció. De az, hogy Isten Lelke lakik valakiben, az mást munkál, mint amit mi magunktól tenni tudunk. Eszembe jutott egy harmadikos kisgyerek a fóti ökumenikus iskolánkból. A reggeli csendességben a többiekkel együtt imádkozott. Aznap beszéltem valamilyen ügyben a tanító nénijével, aki szinte könnyes szemmel mondta el, hogy a kisfiú reggel így imádkozott: – Úr Jézus, add, hogy ma ne feleljen senki. De ha felel, ne kapjon rossz jegyet senki. De ha rossz jegyet kap, ne verjék meg áztatott kötéllel. Úr Jézus, ha mégis megverik, legyen meg a te akaratod. – Ma már harminc év körüli lehet, kíváncsi lennék, mi lett belőle. A tanító néni akkor tudta, hogy nem szabad beírni a rossz jegyet neki, mert úgy látszik, ilyen durván és keményen bántak vele otthon. A kisfiú nem csak odáig jutott el, hogy ma ne feleljen senki, hanem odáig is: – Legyen meg a te akaratod. Valaki más is mondta már ezt az imádságot: „Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod” (Mt 26,42). És ármánykodtak ellene is a főpapok. Pedig kiknek lett volna első számú kötelességük, hogy védjék az Isten Fiát, ha nem nekik? Júdás, a tanítvány elárulja. A nép, akik között annyi jót tett, senkit nem bántott közülük, egyszer csak ezt kiáltja: „Feszítsd meg, feszítsd meg őt!” (Lk 23,21). Pilátus kimondja, hogy nem talál benne semmi bűnt, mégis halálra adja, mert félti a karrierjét. Jézust nem az oroszlánok vermébe vetették, hanem keresztre feszítették. Őt nem védte meg az Atya, nem maradt el a keresztre feszítés. Méghozzá azért nem, hogy mi megmenekülhessünk! Azután feltámasztotta Isten Őt, majd a mennybe ment. Megígérte, hogy elküldi a Szentlelket, és Lelke által bennünk fog lakni. Meg is történt ez pünkösdkor. Azóta ez az áldott munka folyik ezen a világon, kétezer éve már. Az emberek már befogadhatják a szívükbe Jézust a Szentlélek által. Nem azt szeretnénk iskolánkban, hogy a vallásos szöveget jól betanulják a gyerekek. Nem is akarjuk őket rávenni valamiféle erőlködésre: – Tessék úgy viselkedni, ahogy egy keresztyénhez illik! Hiszen tudjuk mi, felnőttek is, hogy ez nagyon nehezen megy. Izzadságszagú és keserves próbálkozás ez. Amikor rendre elbukunk, végül bevalljuk, hogy nem sikerül. Inkább azt szeretnénk, hogy az ige hallgatása, befogadása által az életükben ez a rendkívüli Lélek, az Isten Lelke vegyen lakozást. Úgy, ahogy Pál apostol írja az efézusiaknak: „…hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva” (Ef 3,17). Mert a Szentlélekben Jézus jött vissza, csak más „halmazállapotban”. Akik pedig befogadják, azok Jézust fogadják az életükbe, és a Szentlélek ereje meg fog látszódni az életükön. Ez nem azt jelenti, hogy vibrál majd egy glória felettük, vagy hogy olyan ájtatos gyerekek lesznek, akik még a labdába sem mernek belerúgni. Vagy csak úgy üldögélnek a padban. Szó sincs róla! Nem egy görcsös életet kívánunk, hanem a nagy ajándékot hirdetjük nekik is. Mert Isten Lelke látható stabilitást és erőt ad, hogy megálljanak. Vannak ifjaink a gyülekezetben, akiknek látjuk az életükben ezt a stabilitást. Erőt kapnak sokféle kísértés között, küzdelmekben, harcosan. Olyan jó látni őket, hogy őszintén, megharcolva az útjukat, eldőlt a szívükben: követik Jézust. Mehetnek a társaik, amerre akarnak, de az ő életükön átsugárzik ez a Lélek. Rendkívül nagy ajándék ez, amelyet észrevesznek mások is. Milyen jó kimondanunk, hogy ilyen „rendkívüli Lélek lakott” Szabó Imre lelkipásztorunkban is. Évtizedeken át állt a gyülekezet, az egyházmegye élén. Gyülekezetek egész sora, templomok épültek ebben az időben. Ha valaki kezébe veszi a naplóját, láthatja azt a tusakodást, amit önmagával is folytatott: – Uram, nem tudom én ezt jól csinálni. Olykor leírt egy hosszabb imádságot, amelyben annyi alázat és annyi bűnbánat is benne volt. Nem alázatoskodás. Ennek a gabonamag-állapotnak a következménye volt az a sok áldás, amit az a nemzedék itt, a Fasorban megélt. Kérjük Istent, adja meg minél többünknek – nem csak gyermekkorban, de felnőttkorban is –, hogy átélhessük: rendkívüli Lelket kaptunk. Nem leszünk mindnyájan kiemelt helyen, mint Dániel. De Isten védelmében leszünk, mint ő. Isten erősít meg bennünket, megőriz, jellé tesz mások számára is ebben a nagyon más lelkületű világban. Egykor pedig majd nem Dárius, hanem egy nála sokkal nagyobb király országában lesz helyünk. A mi Urunk mennyei országában. Úgy legyen! Ámen!
Lekció
Dán 6