„Jeremiás ezt mondta Cidkijjának: Így szól az ÚR, a Seregek Istene, Izráel Istene: Ha van bátorságod kimenni a babilóniai király vezéreihez, akkor életben maradsz, és nem perzselik föl ezt a várost sem; életben maradsz házad népével együtt. De ha nem mégy ki a babilóniai király vezéreihez, akkor ez a város a káldeusok kezébe kerül, és fölperzselik. Te sem menekülsz meg a kezükből!” Ma két király szerepel az igeüzenetben: Jojákim és Sedékiás – vagy az új fordítás szerint: Cidkijjá. Közös bennük, hogy mindkettőjükhöz eljut Isten életmentő igéje. De egyikük sem ragadja meg, és ennek súlyos következménye van az életükre és a nép életére nézve is. A mai feladatunk annak komolyan vétele, hogy Isten igéjének súlya van! Ha elfogadom, vagy ha elutasítom, annak döntő következménye van az életemre és a rám bízottak életére nézve is. Nem semleges előadás-sorozat folyik a mi templomunkban sem, hanem Isten igéjéért tusakodunk, amelynek – akár elfogadja valaki, akár nem – megvan a következménye az életére, az életünkre nézve. Megértettük Jeremiás próféta küldetését. Három szakaszban is prófétált: először a nép megtéréséért, hogy elmaradjon a fogság. Nem hallgatták meg. Utána a fogság egyértelmű hirdetését adta: adják föl a várost, különben dupla veszteség lesz. A várost is a földdel teszi egyenlővé az ellenség, megöl sokakat, és mégis jön a deportáció. Nem hallgatták meg, és bekövetkezett mindez. Utána pedig a fogságban lévőknek üzent általa az Úr. Most ott tartunk – az első szakasz közepe táján –, amikor már Jeremiás nem szólhat nyíltan, mert nem engedik szóhoz jutni. Nem véletlen, hogy Bárukot küldi: – Akadályozva vagyok, nem vihetem én az igéket. – Ha megjelenik Jeremiás, elhallgattatják, nem jut szóhoz. De Báruk, az íródeák még felolvashatta ezeket az igéket. Most talán nem fogságban volt a próféta, hiszen a király főemberei ezt mondták neki és Báruknak, Jeremiás íródeákjának: – Rejtőzzetek el! – Ekkor már a főemberek megrettennek az üzenettől. Jósiás fia, Jojákim ül a trónon. Jósiás talán meggondolatlanul – ne mi ítéljük meg – szembeszállt az egyiptomi fáraóval, Nékóval, aki csak átvonulni akart az ő területükön. Bizony, ebben a harcban nem csak csatát vesztett, hanem az életét is elvesztette. Az egyiptomiak a fiát, Jojákimot ültették a trónra. Kemény hadisarcot vetettek ki. Jojákim, a piperkőc, nyegle király nem törődött igazán népével. Ebben a nyomorúságos helyzetben azzal kezdte uralkodását a vesztett csata után, hogy nem volt neki Jósiás palotája elegendő, hanem a palotára még egy emeletet húzatott, az ablakokat mind kicseréltette nagyobbakra. Mindezt ingyenmunkával követelte az amúgy is megsarcolt néptől. Az Úr küldi Jeremiást, éppen erre a helyzetre szóló üzenettel. Olvassunk néhány verset belőle, hogy megértsük, ezek után Jojákim számára már nem volt kívánatos Jeremiás személye: „Jaj annak, aki nem igaz úton építi házát, és felső szobáit jogtalan módon, ingyen dolgoztatja embertársát, és a munkájáért nem fizet bért! – de ezt mondja: hatalmas palotát építek, tágas felső szobákat! Ablakokat vágat rá, cédrusfával burkolja, és vörösre festeti! Attól leszel király, hogy halmozod a cédrust? Apád talán nem evett és nem ivott? De törvényesen és igazságosan járt el: ezért ment jól a dolga! Jogához segítette a nyomorultat és a szegényt, ezért ment jól a dolga! Így tesz, aki ismer engem – így szól az ÚR. Szemed és szíved nem törődik mással, csak a magad hasznával. Kiontod az ártatlanok vérét, elnyomó és zsaroló vagy! Azért ezt mondja az ÚR Jójákimról, Jósiás fiáról, Júda királyáról: Nem fogják így elsiratni: Jaj, bátyám! Jaj, öcsém! Így sem siratják el: Jaj, uram! Jaj, felség! Úgy temetik el, mint egy szamarat. Kivonszolják, kidobják Jeruzsálem kapuin” (Jer 22,13–19). Elég világos, egyértelmű a prófétai szó. Nem is engedték Jojákimék Jeremiást szólni, bebörtönözték. Négy évvel később, hogy Jojákim megkezdte az uralkodását, Isten azt a parancsot adja Jeremiásnak: – Írd le az összes beszédet, amit eddig mondtam, Jósiás kora óta, hátha ezt meghallva, megtér a nép! Jó alkalom adódik az igehirdetésre, mert böjtöt hirdetnek, és arra összegyülekezik a nép a városban. Közeledik az ellenség a városhoz. Úgy gondolják, hogy ha böjti ünnepet tartunk, megőriz bennünket az Úr. És a böjti napon Báruk felolvassa a Jeremiástól hallott igéket. Meghallja Mikeás, Jósiás derék kancellárjának, Sáfátnak az unokája, és megretten. Ő még tudta, hogy mi az, ha az Úr igéje szól. Megrettenve rohan a vezető emberekhez, akik éppen tanácskoztak – nem a királlyal, hanem egymás között –, és elmondja, hogy nagyon nagy veszedelemben vagyunk. Elmondja, hogy mit hallott. Odahozatják Bárukot, s elolvastatják az igéket. Megrettennek valóban, s azt mondják: – Jelenteni kell a királynak, mert végünk! Ezt az igét nagyon komolyan kell venni. Báruk menj, és Jeremiással együtt rejtőzz el! Jojákim király a téli palotájában van, mit sem sejt az egészből. Nem is törődik azzal, hogy a böjtnapon mi történik. Kívül van ő ezen. Amikor jelentik neki, ami történt, azt mondja: – Olvassátok fel az igéket! – Az íródeák, Jehudi elkezdi olvasni. Akkor rettenetes dolgot tesz a király. Amikor már néhány hasáb elhangzott, a papírvágó késsel a papirusztekercsről levágja azt, és bedobja az égő kandallóba. A megrettent vezérek mondják neki: – Király, ne tedd! – Mit törődik ő velük! Végighallgatja, hallja, hogy miről van szó. Megsemmisíti nagy dölyfös fölényességgel az egészet, sőt kiadja a parancsot: – Azonnal előkeríteni Jeremiást és Bárukot! Azt olvassuk: „De az Úr elrejtette őket” (Jer 36,26). Nyilvánvaló, hogy kivégeztette volna mindkettőt, ha a keze közé kerülnek. A menekülés lehetőségét vágta el Jojákim, magának is, meg a népének is. Az Úr újraíratja Jeremiással mindezeket, sőt hozzáteteti Jojákim vesztének a bejelentését is. Még el sem érkezik a fogság ideje, Jojákimot már orvul meggyilkolják, és amit kijelentett az Úr róla, betű szerint beteljesedik: Ott hever nappal a hőségben, éjszaka a fagyon. Ahogyan az Úr megmondta, kidobták a holttestét. Azután eltemették. Ez a bibliai jelenet megelevenedett előttem bő húsz esztendővel ezelőtt. Amikor felkerültek ide, a fasori templom karzatára is ezek a falusi templomképek Erdélyből. A szomszéd ország diktátora buldózerekkel kívánt nekiesni a magyar falvaknak. Már el is kezdte a falvak megsemmisítését. Elvakult gőgjében odáig merészkedett, hogy a Bibliákból vécépapírt nyomattatott! A betűk – ha elmosódva is – olvashatók voltak ezeken a papírtekercseken. Azt mondtuk, hogy ennek súlyos vége lesz. Hónapokon belül kitört a romániai forradalom, és bizony a diktátor hamarosan a feleségével együtt vérbe fagyva feküdt. Láttuk sokszor vissza-visszajátszott képeken, golyó által haltak meg. Mit gondolnak a régi és a mai Jojákimok?! Mindent megtehetnek az élő Isten igéjével? Jojákim halála után nem sokkal a fiát koronázták királlyá. De még abban az évben, 598-ban jöttek a babilóni seregek, körülfogták Jeruzsálemet. Az új király minden ellenállás nélkül megadta magát. Őt is elhurcolták, az első deportáltakat elvitték, sokakat Babilonba. Megkezdődött a fogság. A babilóniaiak Jojákim testvérét, Sedékiást tették királlyá. Most már nem Egyiptomnak kellett fizetni a hadisarcot, hanem a káldeusok országának. Sedékiás alázatosabb volt már, mint Jojákim, de gyengekezű uralkodó, akit a nép vezetői bábként tartottak a kezükben. Jeremiás hirdette az igét: – Ne tévesszen meg semmi titeket, a fogság bekövetkezett és bekövetkezik. Isten ítélete eljött, vége a türelmi időnek. – Kimondta: – Adjátok fel a várost! – Mindent megpróbáltak, ügyeskedve is, minden módon, hogyan lehetne mégiscsak megmenekülni. Jeremiást hazaárulónak csúfolják: elzárják, büntetik, üldözik. Még olyan törvényt is hoztak, hogy mutassuk meg az Úrnak, milyen nagy változás történt. A rabszolgákat, a közülük valókat, akiket tilos lett volna rabszolgasorba hajtani, szabadon engedjük! Megszületett a törvény, tessék-lássék el is kezdődött valami. De ekkor, az egyiptomiak támadása miatt a káldeusok elhúzódtak Jeruzsálem falai alól. Lekötötte a figyelmüket az egyiptomiakkal való csatározás. Jeruzsálem fellélegzett. Sőt a környező országokkal szövetséget kötöttek: – Most már többen leszünk! Ha mindenki idejön, még ha Egyiptomot is sikerül bevonni a szövetségbe, akkor többen leszünk, mint a babilóniaiak. Miénk a győzelem! Ebben a föllélegzésben az első lépés az volt, hogy visszavonták a rabszolgák szabadon engedésének törvényét. Ugye, milyen ismerős? Amikor nagy a baj: – Jaj, Istenem, minden vasárnap ott leszek a templomban! – Elhárul a baj: bottal lehet ütni a nyomát! Milyen az ember?! Még végre sem hajtják a rabszolgák szabadon engedését, már azt lesik, hogy lehetne megint visszaállítani a régi rendet. Ebben a kavalkádban Jeremiás megszólalása ünneprontás volt. – Fogjátok el a hazaárulót, végezni kell vele! Két különleges vádat is felhoztak ellene. Az egyik az volt, hogy amikor a babiloni seregek elvonultak, akkor ő kiment a kapun. Ment volna, hogy intézze a földvásárlást a rokonával, amit példaként adott az Úr: – Vásárolj földterületet, ezzel is bizonyítva, hogy lesz itt még élet, lejár majd a fogság, nincs vége mindennek. – De Jeremiás ellenségei azt mondták: – Megy a káldeusokhoz ez a hazaáruló! A másik vád az volt, hogy levelet írt a foglyoknak. Azok úgy gondolkodtak akkor még, hogy „guggolva is kibírjuk”. Hamis próféták azt mondogatták: – Látjátok, a babilóniaiak már el is vonultak a város alól, vége lesz a fogságnak is nemsokára. Szabotáljatok ott mindent, Bábelben! Ő pedig megírja a levelet: Ültessetek fákat, építsetek házakat, szüljetek gyermekeket! Rendezkedjetek be arra, hogy nektek itt lesz most hetven évig az életfolytatás. Utána majd az Úr visszahozza a gyermekeiteket. Lesz szabadulás, és lesz folytatás. El tudjuk képzelni, hogy Jeremiással miként bántak ezek után! Ekkor jön a híres ciszternajelenet, ahova bedobják úgy, hogy majdnem ott pusztul. Ebed-Melek, a király néger szolgája mégiscsak kiemeli. De üldözött, nyomorúságos helyzetben van a próféta. Sedékiás király hívatja őt, mert újra jönnek a babilóniaiak. Sedékiás megretten: – Baj van, Jeremiás, mondd meg nekem, mit csináljak?! De ne szólj a főembereknek, hogy beszéltem veled. – A főemberek hallani sem akarták, hogy a király valamit is engedjen a város feladására nézve. Akkor mondja Jeremiás az igehirdetés elején kiemelt két mondatot, az Úr üzenetét: „Így szól az Úr, a Seregek Istene, Izráel Istene: ha van bátorságod kimenni a babilóniai király vezéreihez, akkor életben maradsz. És nem perzselik fel ezt a várost sem. Életben maradsz házad népével együtt. De ha nem mégy ki a babilóniai király vezéreihez, akkor ez a város a káldeusok kezébe kerül, és felperzselik: te sem menekülsz meg a kezükből.” Sedékiás rettenetesen fél: – Ha kimegyek a káldeusokhoz, azoknak a kezébe adnak, akik átpártoltak hozzájuk, és gúnyt űznek belőlem majd a saját népem tagjai! – Nem fognak gúny űzni belőled – mondja Jeremiás. Sedékiás mégsem mer az Úr igéjének engedelmeskedni. Másfél esztendő, amíg beveszik a várost. Kiéheztetik, és áttörik a falakat. Sedékiás észtveszejtően menekül. Elfogják a jerikói úton, Riblába viszik. Ott volt az egyik főhadiszállása a babilóniaiaknak, Közép-Szíriában. Szeme láttára ölik meg két fiát. Utána kiszúrják a szemeit. Így kerül aztán rabláncon Bábelbe. Egy hónap múlva megjönnek a babilóniai mesterek. Nem a katonákkal végeztetik a város lerombolását. Jöttek, akik mesteri módon felégették a várost, a várfalat ledöntötték. Az általuk megbízott helytartó már nem is Jeruzsálemben van, hanem Micpában. Így végződött, hogy nem vették komolyan Isten kijelentett szavát. Mert Isten igéje élet vagy halál. A magam és a rám bízottak élete azon fordul meg. Itt nem ijesztgetésről van szó vagy félelemkeltésről, hanem a valóságról. Egy fiatal barátom húsz évvel ezelőtt ott állt megtérése kapujában. Azt mondta: – Mindent értek, mindent tudok, dönthetek balra is, jobbra is. Mondtam neki: – Dönts az Úr mellett, az Isten áldjon meg! – Nem mondott ő nagyon ellent, de nem döntött. Egy házassága, amit ezután kötött, éveken belül tönkrement. Fáj a szívem, amikor látom az egész életét, azt a kiábrándult állapotot, ahogy kinéz még a háza és a kertje is. Együtt él valakivel, született két gyermeke, de elvadultan élnek azok is. Fáj a szívem, hiszen olyan szeretetben voltunk vele, hogy még kikapcsolódásként együtt raktuk a puzzle-darabkákat egy karácsonyi iskolai szünetben is. Közeli, kedves kapcsolat kötött össze a szüleivel, az élő hitű édesanyjával, aki korán meghalt, súlyos betegségben. Ott álltunk, hogy ha hallgat az Úr szavára: áldás. Ha nem hallgat valaki: marad az átok alatt. Nem semleges az Úr igéje! Különös időket élünk itt a Fasorban is. Az Úr kegyelméből szól az ige. Most lehet odafordulni Hozzá, lehet megtérni. Ennek nyomán látunk kibontakozó életeket. A házasság hetébe lépünk. Ma az a statisztika, hogy tíz házasságból hat válással végződik. Az a negyven-ötven pár, akik tíz-tizenöt év alatt hitre jutottak, együtt vannak még. Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék! Megtörténhet az hívő házaspárokkal is, hogy széthullik a kapcsolatuk. De nem menetrendszerűen. Esetleg balesetszerűen. Nagy öröm látni, amikor valaki átadja életét az Úrnak. Elkezdődik egy gyógyulás, mint egy telekrendezés egy új gazda keze alatt. Ha évek múlva megnézi valaki, milyen más! Nagyon nagy a tét, hogy mi történik velünk, gyermekeink számára is. Így imádkozunk: – Könyörülj, Istenünk, rajtuk, hogy élő igét adhassunk tovább folyamatosan! Mert ha élő igével táplálkozik valaki, abban benne van minden, mint az anyatejben. Figyelmezteti, őrzi, irányítja az utunkat. Nem évtizedek múlva kell észbe kapni, hogy másképp kellett volna. „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket!”– mondja az Úr igéje vissza-visszatérőleg. Volt korábban a választott népnek egy királya, a legnagyobb király, Dávid. Egyszer súlyosan vétkezett. Megjelent Nátán próféta előtte és kimondta: – Te vagy az az ember, aki ezt cselekedted! – A király nem a prófétát égette meg, nem a nyelvét tépette ki, hanem leborult az Úr előtt. Az 51. zsoltár ekkor született. A nagy bűnbánati zsoltár, az a felkiáltás, amikor szíve-lelke egész valójából könyörgött irgalomért az Úrhoz: – Íme, én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett az anyám! Ki vagyok én? És mit tettem? Az Úr megbocsátott neki, megtartotta az életét. Amikor templomot akart építeni az Úrnak – nem saját magának még egy emeletet húzni a palota tetejére –, kapja a figyelmeztetést: – Nem te építesz, hanem majd a te fiad. Ez a király nem mondja, hogy már összegyűjtöttem mindent az építéshez, akkor is építek, hanem meghajtja a fejét. Kimondja: – Úgy van, Uram! És hálás vagyok neked, hogy kihoztál a juhok közül, és fölemeltél. Még azt is megmondtad, hogy a fiam házat épít Neked. Így vagyunk, Testvéreim: hangzik az ige közöttünk. Jó lenne őrizni ezt az igét. Sámuelről azt olvassuk, hogy egyetlen igét sem engedett a földre hullani azokból, amiket az Úr mondott neki. Bárcsak ezzel az odaadással, ezzel a nagy tisztelettel, istenfélelemmel a szívünkben keresnénk az Úr szavát, mint akik tudjuk: „Megáll az Istennek ígéje, és nem állhat senki ellene!” (171. ének) Ámen!
Lekció
Jer 36