Folytassuk tovább Ézsaiás küldetését, erről szól a mai igehirdetés. Ha a prófétákról hallunk, általában jövendőmondó emberekre gondolunk, pedig a próféták fő tevékenysége nem ez volt. Igaz, hogy az Ószövetség telve van előremutató isteni kijelentésekkel, különösen Jézus Krisztus, a Megváltó érkezése, szolgálata, halála, feltámadása üzeneteivel. Mintegy ötszáz ilyen próféciát találunk az Ószövetség lapjain. A próféták alapküldetése mégsem az volt, hogy egy-egy előrejelzést tegyenek, hanem az, hogy Isten igéjének érvényt szerezzenek a nép között. Isten emberei voltak, és a választott néphez küldte őket, így őrizte, figyelmeztette népét az Ő rendjében való járásra. Hogy higgyenek az Úrban, és engedelmeskedjenek neki! Isten az ószövetségi népet arra választotta, hogy bemutató tanítást tegyen az életükön, milyen az, ha egy népnek az Úr az Istene. Hogy milyen más Isten népének az életrendje, az egymással való életmenete. Mennyivel tisztább, áldottabb, egyértelműbb, boldogabb annak a népnek az élete, akinek az Úr az Istene. Isten szeretett volna a környező pogány világ felé ennek a népnek az életén keresztül jelzést adni, hogy jöjjenek, és keressék ők is ezt az Urat! Olvassuk Ézsaiás könyvében, hogy az Úr belefáradt a néppel való küzdelembe, és azt mondta: „Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek!” (Ézs 6,9). Megkérdezhetjük: Mit jelent ez? Ha az Úr valakinek igét mond, ő valamit megértett, és nem engedelmeskedik a szónak, eltompul a hallása. Egy idő után nem is érti, nem tudja komolyan venni. Ha pedig enged az Úr szavának, élesedik a hallása. Egyszer csak rendeződni kezdenek körülötte a dolgok, mert az Úr szava erő, élet és ajándék. A mostani ige egy ünnepi alkalmon hangzott el. A próféta lantot vesz a kezébe, és szerelmes dalt énekel. Megkönnyebbültek sokan: – A kemény hangú próféta most úgy látszik a szüreti ünnepen egy kedves dal éneklésébe kezdett: „Dalt éneklek kedvesemről, szerelmesem szőlőjéről!” Megénekli ebben a szép dalban, hogy mi mindent megtett szerelmese szőlőjéért. A legjobb helyen választotta ki a szőlőskert területét. Kivette a köveket mind, és azokból kemény, erős kerítést épített, nehogy a vadak lelegeljék, pusztítsák a szőlőt. Tornyot épített a szőlő közepébe, ahonnan figyelni lehetett akár az állatok, akár az emberek pusztítására. Sajtót is vágott, ahol majd ki lehet préselni a szőlőt, és várta a nagyon jó gyümölcsöt. De vadszőlőt termett a szőlő. „Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit meg nem tettem?” – kérdezi a próféta szaván át az Úr. Még mindig nem érzékelték a hallgatók, hogy róluk van szó. Akkor nyíltan megmondja a próféta: – Ti vagytok ez a szőlő, ti vagytok, akikkel mindent megtett az Isten, tenyerén hordozott, szabadított, körülvett, lehetőségeket adott, megajándékozott; és vadszőlőt teremtek. Majd egy gyönyörű szójáték hangzik: „Törvényességre várt, és lett önkényesség, igazságra várt, és lett kiáltó gazság!” Az eredeti, héber szövegben a „mispát” és a „mispá” szó szerepel, valamint a „cödáká” és a „cöáká”. Ószövetségi professzorunktól ezerszer hallottuk az Ószövetség három legfontosabb szavát: „mispát, heszed, cödáká”. Már mosolyogtunk magunkban, hogy jön már megint. De igaza volt a professzorunknak, egész életünkre elvittük ezeknek a szavaknak a jelentését, üzenetét. Itt az áll: „törvényességre várt”. A „mispát” szerepel itt. Magyarra úgy fordítjuk, hogy isteni jogrend, törvény, ítélet. A gazdag jelentésű szó azt a folyamatot jelzi, amikor a dolgok Isten jó rendje szerint mennek végbe. Ha ez így történik, a „cödáká”, az igazság életformája valósul meg, amiben jó élni. Amelyik áldást hoz, ahogyan Isten az Ő életrendjében boldogítani akarja az embert. Akkor állt a „mispát”, amikor az ember Isten rendje szerint intézte a dolgait. A gyakorlatra lefordítva: ha a piacon nem hamis mérleget használt, akkor a „mispát” állt. Ha hamis mérleget használt az eladó, akkor felborította az isteni rendet. Akkor állt a „mispát”, ha a napszámost nem használták ki, és nem úgy gondolkodtak, hogy mivel sok a munkanélküli, lehet lefelé srófolni a pénzen, lehet keményebben bánni vele. A „mispát” akkor állt, amikor a neki járó, jól megfizetett napidíjat megkapta. Ha a törvényben nem hamisan ítéltek, és nem semmizték ki a szegényt. Nem ravaszsággal, valami hátsó gondolattal rendezték a dolgukat, hanem úgy, ahogy az az Isten előtti tiszta jogrendben benne van. Ha valaki az Ószövetség könyveit olvassa, látja, hogy a próféták elsősorban nem azért ostorozták a népet, mert nem imádkoztak eleget. Azért keményen szóltak, ha a környező népek orgiáira járt a nép, és azok isteneit imádták, mert ugye kell a Baál, kell a földre a termékenység. Azért oda is, meg ide is sántikáltak. De alapvetően azért hangzott a kemény ítélethirdetés, mert ember az emberrel nem az Isten rendje szerint bánt. A bukott ember így éli az életét: becsapja a másikat, kihasználja, túljár az eszén. Akkor szomorúan látni, hogyan néz ki egy nép élete. Testvéreim, meg lehet nézni a mi magyar nemzetünket is. De meg lehet nézni ennek a világnak az életét is. A pogány ember nem törődik azzal, hogy Isten milyen rendet adott. Mit számít az nekem?! Amit akarok, azt teszek. Egy, két, három generáció alatt úgy lezüllhet egy nép, hogy rá sem lehet ismerni. Nagyon sok derék holland testvérünk hűséges az Úrhoz, és tiszta, szép életet él. De ha arra gondolunk, hogy ötven évvel ezelőtt hogyan élt Hollandia, és hogy él ma? Alig volt olyan családi otthon, ahol nem együtt ebédelt délután 5-kor a család, és elő ne került volna a Biblia, és a családfő ne imádkozott volna. Az a kis nép létszámban nem volt több, mint mi. Most már jóval többen vannak, hiszen több gyermek született. Ma már 16–17 milliónyi holland él azon a területen, amely akkora, mint a Dunántúl. De az a kis nép többet segített a bajbajutottakon, mint Németország, Franciaország, Anglia együttvéve. Hihetetlen, mennyi segítség jutott a magyarok számára is. Julianna iskolánk már az alapítását is egy ilyen akció nyomán nyerte. Mehettek a magyar gyermekek az I. világháború után Hollandiába. Ahol volt öt-hat gyermek, befogadtak még egyet-kettőt fél évre vagy akár néhány évre, hogy feltáplálják őket. Ha ma Hollandiára nézünk, azt mondjuk, megdöbbentő az a kettősség, amely uralja az életet. Ma is van Isten népe ott. Mégis a drogfogyasztásban élen járnak, és a liberális döntésekben a holland parlament az elsők közt van Európában. Hamar elvesztheti egy nép, egy család, egy ember az utat, ha Isten igéje ösvényéről letér. Keményen hirdeti Ézsaiás, ha figyeljük a prófétai könyvet: – Jaj azoknak, akik házhoz házat ragasztanak törvénytelenül… és a legkülönbözőbb szociális bűnöket hozza sorra, hogy mi történik az Isten népe keretén belül?! Azt mondja: – Pedig Isten igaz embereket keres. – Az igaz szó, a „caddík” nem azt jelentette, hogy tökéletes, bűntelen, hanem hogy úgy jár el az üzleti kérdésekben, a családi dolgokban, a különböző élethelyzetekben, mint aki Isten jogrendjét figyelve intézi ügyeit. Üldözik a prófétát. Úgy tudjuk, hogy végül egy odvas fában ölték meg. A fát derékban elfűrészelték, és az odamenekült próféta ott halt meg. Mert nem kellett a prófétai szó, pedig életmentő volt. Az Asszír Birodalom sorra igázta le a kis népeket, és ezek között Isten őrizte, vigyázta a népét, amikor figyeltek őrá, amikor hittek Neki. A világhatalmak harcában a kis Júda mégis megmaradt, és milyen szabadításokat éltek át. Mátraházán jártunk lelkészkonferencián. Az előadások között az egyik különleges színfolt egy délutáni találkozás volt. A fóti gyülekezet baba-mama köréből jöttek el a lelkésznővel együtt nyolcan, hogy beszámoljanak arról a változásról, ami ott történt. Az utolsó egy-másfél év alatt talán huszonegyen jutottak élő hitre, tértek meg ott, a fiatalasszonyok közül. Ezek nagy része abszolút távol volt templomtól, hittől. Látták a többiek életét, és egyszer csak ők is érdeklődni kezdtek. Elmondta az egyik fiatalasszony, akit hosszú-hosszú unszolás után sikerült becsalni a baba-mama körbe: – Számomra már maga az a légkör, amit ott tapasztaltam, nagy meglepetést jelentett. Egy széthullott családban nőttem fel. Tizenhat évesen már megszültem az első gyermekemet, aztán a másodikat, majd a harmadikat – nem is ugyanattól az apától. Még mindig nem voltam férjnél. Az egész életem kemény vonalon zajlott, amit csak el lehet képzelni tinédzserkorban, azon én mind átmentem. Most bemegyek ebbe a körbe, és teljes döbbenet volt a számomra, hogy szeretnek engem anélkül, hogy én valamit is tennék. Nem kell hozni a formámat, nem kell megjátszani magam. Nem bántanak, nem kezdenek ki, és nem mondogatja egyik a másiknak, hogy ki ez, és miért van itt? – Már maga az, hogy ilyen körben megfordul, teljesen mellbevágó a számára. Mennyivel más lenne az élet – itt, a mi országunkban is –, ha az isteni jogrend érvényesülhetne az emberek életében. Ézsaiás próféta is egy láncszem Jézushoz. Gyalázat, ahogy Isten népe él. Jézussal egy másik szőlőültetés történt ezen a földön. Figyeljük csak az Újszövetség igéjét, mit mondott Jézus: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi; és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni” (Jn 15,1–5). Testvéreim, ha Jézus keresztjére gondolunk, megrendülhetünk azon, amit megtett Isten a szőlőjéért. Ennek nyomán Ő népet gyűjt, már nem vérségi származás alapján. Azok Isten népe, akik Jézus Krisztusban, hittel az Ő jogrendjét fogadják el. Az Ő országába lépnek be. Ugyanaz a célja velünk, hogy a „mispát” érvényesüljön a mindennapjainkban, hogy a helyén legyenek a dolgok, és jeladás legyünk a pogány világ felé. Az előbb említett fiatalasszony a maga nyers modorában folytatta a beszámolót, és elmondta, hogy negyedik gyermeküket várják, és azt mondta a férjének: – Ha el nem veszel feleségül, én lefejellek! Én még egyszer úgy nem szülök, hogy bemondjam, hogy hajadon vagyok! – Ez már háromszor megtörtént. És folytatta tovább, hogy a férje is érdeklődik már a hit dolgai iránt. – Kezdenek rendeződni a dolgok – a mindennapjainkban is. Mert más az Isten népe élete, ha valóban Jézus Krisztus által, hittel valaki új életet kezd. 1995-ben, amikor elkezdtük itt a Fasorban a szolgálatot, húsz-harminc gyermek volt a gyermek-istentiszteleteken. Most 120–150 gyermekünk van. Úgy gondoltam, hogy milyen sok gyermeket sikerült az utcáról begyűjtenünk. Rájöttem, hogy nem a gyermekeket gyűjtöttük be, hanem a szüleik találtak Jézus keresztjéhez, és „teleszülték” a templomudvart. 50-60 házaspárnak 150 gyermeke van; pedig van, ahol még csak egy, de van, ahol öt. Mindez nem úgy történt, hogy a szószékről nagy harsányan kiáltottam: – Magyar anyák, szüljetek! – Azt mondták volna a testvérek, hogy igazam van. Mégis maradt volna minden a régiben, mert a világi rend ma az, hogy most tanulunk, most a munkahely, meg hogyan tovább, aztán már 30 éves vagyok… Akkor egy gyerek vagy esetleg kettő születik. Tudom én, hogy egy gyermek is ajándék. Van, akiknek egy sem adatik, és akkor is áldott házasságban élhetnek. De értjük ennek a rendjét?! Azt is értjük, hogy más a rend Isten országában. Nem azért, mert parancsba van adva, hogy ide csak akkor jöhet valaki, ha szül, meg megint szül. Nem így van ez, hanem úgy, ahogyan a szőlővel, hogy egyszer csak terem. Kiderül, hogy mégiscsak fel lehet nevelni gyermekeket a mai körülmények között is, ha a szőlővesszők az igazi szőlőtőhöz, Jézus Krisztushoz kapcsolódnak. Nem csak ez az egy kérdése van az életünknek, csak ez egy kicsit látványosabb. Átalakulnak a családi otthonok, más a légkör! A hívő családokban is van vita, veszekedés, sok minden. Mégis alapjaiban más az élet. Súlyosan beteg testvérünk kemoterápiás kezelés alatt van. Lejárt az egy éve, nincs tovább táppénz. Munkába kellene állnia, vagy egy hosszabb folyamat nyomán leszázalékolják. Amikor visszament a munkahelyére, a vállalkozó, akinek ő sokat dolgozott, és akivel nagyon sokra jutottak, durván, keményen kiadta az útját: – Ne is számítson végkielégítésre, olyan gyöngén áll most a vállalkozás! – Mert akkor neki el kell küldenie valakit. Eljött szomorúan. Arra kért bennünket, hogy imádkozzunk érte. Ne azért, hogy megkapja a végkielégítést. Imádkozzunk azért, hogy kapjon választ arra, hogy mit mondjon, mert egy hét gondolkodási időt kapott. Annyit mondott a főnöknek: – Még megkérdezem a lelkipásztoromat, hogy mi a tanácsa ebben a kérdésben, és Isten előtt imádkozva választ adok. Tőlem csak annyit kért, hogy imádkozzam azért, hogy Isten adjon neki feleletet. Később megkérdeztem tőle, hogy mi lett az eredmény. Elmondta: – Mielőtt visszamentem, előző nap olvastam egy igehirdetést. Abban az volt, hogy „ne kérjétek vissza a tartozást”! Elmondtam ezt a választ. Megkönnyebbült a vállalkozó, bocsánatot kért a durva beszédért, és ment tovább. Asszonytestvérünk hazajött. Kíváncsian várom én is, hogy Isten hogyan folytatja vele. Azóta már azt is tudjuk, hogy súlyos betegségéből meggyógyult, és munkát is kapott. Ha valakinek engedelmességre kész a szíve, az nem azt jelenti, hogy mindent hagy, és enged, és azt csinálnak vele, amit akarnak. Hanem azt, hogy járja azt az utat, amit Isten neki mond. Áldás van azon az úton. Hogyan dolgozik Isten még a vállalkozó szívében, és mi lesz tovább, azt én nem tudom. Csak egyet tudok, hogy a szőlő, amelyet az Úr plántál, gyümölcsöt terem. Ézsaiás kemény ítéletet mond. – Mit tegyek? – kérdi az Úr a prófétán keresztül. – „…lerombolom a kerítését, hogy lelegeljék, kidöntöm a kőfalát, hogy összetiporják…” Az, amiről ott szó volt, kemény ítélet, de nekünk jelzés, hogy ebben a világban, itt és most, jeladás lehet az életünk. A boldogságunk is, ami áldás alatti életet jelent. Mert a mi nemzetünknek is egyedül Jézus keresztje által van igazi felemelkedése. Milyen nagy feladat és ajándék, hogy sóvá, kovásszá lehetünk. Gyümölcsöt teremhet az életünk. A Lélek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Ez jeladás lehet, hogy mások is megkívánják. Az Úr népe között más a rend, és az áldott élet további áldásokat terem, mások életében is. Úgy legyen, ámen!