Eljutottunk Sámuel életén át ahhoz a ponthoz, ahol a bírák és a királyok kora kapcsolódik. Sámuel volt az összekötő kapocs. A tizenkét törzs vezetői azzal állnak Sámuel elé: – Királyt akarunk! – Hiába mondja Sámuel nekik: – Az Úr a ti királyotok! Erőltetik: – Nem úgy, hanem adj nekünk királyt, aki bíráskodik felettünk, előttünk vonul, vezeti a harcainkat. Úgy legyen nálunk is, ahogyan a körülöttünk élő népeknél. Sámuel kétségbeesik, elpanaszolja az Úrnak. Akkor az Úr ezt feleli neki: – Sámuel, nem téged vetett meg ez a nép, hanem engem vetett meg. Úgy, ahogy már az egyiptomi szabadulásuk óta annyiszor. Válassz nekik királyt, ha már mindenáron akarják. De mondd meg, hogy milyen joga lesz a királynak. Ha királyt választanak, és az a király nem az Úrra figyel, akkor zsarnokoskodik felettük. A fiaik és lányaik szolgálnak neki, a földjeiket elveszi, a terméseikből nem csak a járandóságot kéri, hanem azon felül is sokat. Akkor majd meglátják, mit jelent, ha valaki basáskodik felettük, és nem az Úr a királyuk. Amikor elmondja ezt Sámuel, a nép továbbra is kitart a követelése mellett: – Adj nekünk királyt! Akkor azt mondja az Úr: – Engedj nekik, válassz királyt! Ebből a történetből most három kérdésre keressünk választ: 1. Miért baj az, hogy királyt kívánnak? 2. Mi segítette bele a népet ebbe az engedetlenségbe? 3. Miért ad Isten mégis királyt nekik, ha ez engedetlen lépés volt? 1. Miért baj az, hogy királyt kívánnak? Azért, mert ők kivételezettek voltak. Egyedül nekik volt az élő Isten a királyuk. Isten, aki kihozta őket a szolgaság nyomorúságából, és akinek egyetlen gondolata volt: Hogyan tudná boldoggá tenni ezeket az embereket? Az élő Isten így teremtette a világot is. Az a gondolata volt, hogyan tudná mérhetetlenül boldoggá tenni az embert. Mindent megadott: növényeket, égitesteket, testünket, lelkünket. Férfivá, nővé teremtett bennünket. Szemet adott, hogy lás sunk. Véget nem érően sorolhatjuk mindazt az ajándékot, amelyet a teremtésben adott Isten az embernek. De megmondta, hogy mindezek csak úgy lesznek áldásul, ha az Úr lesz az uruk, akire figyelnek, és akinek engedelmeskednek. A választott néppel is ez volt a gondolata. Kivételezett nép – egyedül a világtörténelemben –, amelynek az élő Isten a királya. Az Ő felséges uralma alatt olyan életet élhettek, hogy aki közel került hozzájuk, megirigyelte: Kicsoda ezeknek az Istene? Most éppen olyan időszakban élnek – Sámuel szolgálata idején –, amikor a korábbi sötétebb korszak után gyönyörű évtizedeket kaptak. Sámuel indulásakor még azt olvassuk, hogy ritkán volt kijelentése az Úrnak. A nép megutálta az istentiszteletet. Éli és fiai alatt közönségessé lett az Úr ügye. Akkor jön Sámuel, aki nagyon figyel az Úrra, és tisztul a nép élete. Kiderül, hogy boldog az a nép, akinek az Úr az Istene. „Uralkodik az Úr! Vigadjon a föld, örüljön a sok sziget!” (Zsolt 97,1) Ez van az igében. Mert ahol az Úr uralkodik, arra indítja a vezetőket, hogy a rájuk bízottak számára minél jobb lehetőséget teremtsenek. Ez az alapvető feladata a vezető embernek a családfőtől a királyig. Minél jobb, boldogabb, védettebb, kiteljesedettebb életlehetőséget biztosítson azoknak, akik rá vannak bízva. Ezzel egyszer el kell számolni az élő Isten színe előtt mindenkinek. Aki azt vallja, hogy nincs is Isten, egyszer majd megtudja, hogy ennek a csodálatos mindenségnek Gazdája van. Itt van ez a nép, amely azt mondja: – Adj nekünk királyt! Olyanok akarunk lenni, mint a többi nép! – Milyen mérhetetlen esztelenség ez a részükről! Arra választotta ki őket az Úr, hogy bemutató tanítást végezzen általuk: ilyen az élet, ha valakik figyelnek az Úrra. A többi nép ment a bálványimádás útján. És ez a nép, akiket az Úr arra választott, hogy az örömén, az engedelmes, áldott életén keresztül kapjanak a többiek jeladást, arra vágyik, hogy hadd legyek már olyan, mint azok. Testvéreim, ha a templom népe elvágyik a világba, elzüllik a nép. Az kellene, úgy élni, ahogy az ma megy ebben a világban? Abból hozott ki az Úr. Abból jöttetek közelebb. A gyülekezetünkben működő pároskör mintegy 30 házaspárjából 6-7 már bizonyára elvált volna, ha évekkel ezelőtt fel nem fedezik, hogy mit jelent az Úr királysága alatt élni. A gyermekeik közül az egyharmaduk meg sem fogant volna, vagy az anyaméhben megölték volna, ha nem az Úr a királyuk. Úgy vagyunk itt, Budapesten gyülekezet, hogy nem MÉG itt ragadtak emberek, mert még nem mondták meg nekik, hogy a hit útja lejárt. Hanem MÁR visszaérkeztek a világból. Fáj a szívem, amikor látom hívő szülők gyermekeit távolodni a hit útjától. Tálcán kapnák, hogy mit jelent az Úr uralma alatt élni. Ennek ellenére elmennek, és majd visszajönnek évek múlva. Addigra egy házasságot már tönkretesznek, egykét gyermek már tört családban él ebben a világban. Addigra már nagyon sok minden megromlott. Vissza lehet jönni, ha még az Úr lehetőséget ad. Értjük, hogy miért olyan nagy esztelenség, engedetlenség és hálátlanság a nép részéről, hogy úgy szeretne élni, mint azok, akiknek nincs Istenük? Tudod, testvérem, hogy milyen kiváltságos vagy, hogy az élő Isten igéjét hallod? Sokan azt sem tudják, mi történik az istentiszteleten. Ha bejön valaki ismeretlenül, néz, és azt hiszi, papol a lelkész, mondja a maga dolgát, aztán elmegyünk és kész. Mit tud ő arról, hogy Isten igéje Isten uralma alá von bennünket, és átalakítja a hétköznapjainkat! Más lesz bennünk és körülöttünk az élet! Itt van ez a nép, és elvágyik a világba. Pedig őket arra választotta ki az Úr, hogy hozzájuk jöjjenek mások onnan! Szép a többször emlegetett óvodánk. Jártam modernebb óvodában is a kerületünkben. Az első emeleten műfű van, meg olyan extraságok, hogy ahhoz képest mi elbújhatunk. Mégis telt ház van nálunk, és újabb csoportot kellene indítani. Jönnek a telefonok, és kérlelnek, hogy vegyék fel a kis unokánkat, gyermekünket… Igaz, hogy nem vagyunk megkeresztelve – mondja apa, anya –, de nem vagyunk ellene ennek. Sőt, nyitottak vagyunk. Miért kérik? Mert a világ valamit sejt, hogy jó annak a népnek, akinek az Úr a királya. Más az uralom ott, más az élet. Ma is van egy nép, nem Izráel népe – a világ minden népéből egy nép –, amelynek a királya Jézus, az Atyja Isten, és országuk az Isten országa. Ha ennek a népnek tagja lehetsz már, ne vágyj el onnan! Ne menj el, amikor jó dolgod van, talán vissza sem találsz soha. Elsodornak! Sámuel úgy érzi, összedőlt az egész életműve. Ezért fáradoztam, dolgoztam? Azt mondja az Úr: – Nem veled van bajuk, engem untak meg, sőt utáltak meg. 2. Fontos látnunk, hogy mi segítette elő a nép életében ezt az engedetlenséget. Két olyan mondatot találunk itt, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül. A törzsek vezetői úgy kezdik: „Sámuel, te már megöregedtél, fiaid pedig nem a te utadon járnak.” Az előző versekben úgy olvastuk: „Fiai azonban nem az ő útján jártak, hanem a maguk hasznát keresték, megvesztegetésre szánt ajándékot fogadtak el, és elferdítették az igazságot” (1Sám 8,3). Sámuel fiai lejáratták az édesapjuk szolgálatát. A nép, amikor ezt tapasztalja, királyt kíván. Változtatni akarnak. Értjük, hogy mit akar a nép? Pontosan azt, amit Sámuel fiai tettek. Azt kívánják, hogy legyen valaki fölöttük, aki majd visszaél a hatalmával, ahogyan ezek a fiúk is tették. Amikor elvész az ige tisztessége, eltéved a nép. Nem tud különbséget tenni az Úr és emberek uralma között. Vidéki községben eskettem. Az esküvő előtti fogadáson az egyik gyülekezeti tag azt mondta: – Tudja, tiszteletes úr, az aranykor akkor volt a mi gyülekezetünkben, amikor a korábbi lelkipásztor és felesége szolgáltak itt közöttünk. Abban az időben nagy tisztessége volt Isten igéjének. A községben egy református gyerek sem volt, aki ne járt volna hittanra, meg gyermek-istentiszteletre. A családok életében is az volt az aranykor. Amikor ez ellaposodik, egyszer csak a nép már azt mondja: Miért menjek templomba? Ha nem hangzik igazán Isten élő igéje, elmaradnak az emberek a gyülekezetből. Ezért ürülnek ki a templomok Európa-szerte. Budapesten is a lakosság arányaihoz képest kevesen járnak templomba. Budapestet tekintve egy vasárnap – felfelé kerekítve – kb. 10 ezer ember vesz részt református istentiszte leten. Vajon azért vannak kevesen, mert annyira istentelen mindenki? Nem azért, mert nem hangzik a templomokban Isten élő igéje?! Ez oda vezet, hogy ellaposodik az élet. A hívő emberek élete is. Testvérem, ha körülötted négy-öt év alatt egyetlen munkatárs, családtag, barát, lakótárs sem keresi az élő Istent, tudd meg, hogy baj van a hiteddel. Ha ekkora ajándék az Úr uralma alatt élni, akkor el tudod képzelni, hogy ennek nincs kisugárzása a körülötted élőkre? Bűnbánattal kell megvallani: – Uram! Az életem sokszor nemhogy vonzana, hanem távol tart tőled embereket. Add meg, hogy meggyógyuljon a szívem, és én is úgy lehessek jelen a világban, mint akinek vonzó az élete. Valaki egyszer azt mondta a bibliaórán: – Tizenöt éve dolgozom egy munkahelyen, és amikor megtudta valaki, hogy én ide járok, elcsodálkozott. – Ha tizenöt év alatt a munkatársad nem tudja, hogy ki a te Urad és Istened, akkor nem is élsz te igazán hívő életet. 3. Ez a történet nagyon szépen zárul. Elcsodálkozunk rajta, hogy miért ad királyt nekik Isten, ha ez engedetlen út. Miért nem mondja meg, amíg ti királyt kértek, addig nem állunk szóba egymással. Azért, mert Isten irgalmas Isten. Az engedetlen nép életének is ad új lehetőséget. De a lelkükre köti: – Ha lesz királyotok, a király is, és ti is énrám figyeljetek, és jól lesz dolgotok! – Elmondja nekik, amikor királyt kapnak: „Ti ugyan elkövettétek mindezt a rosszat, de azért ne térjetek el az Úrtól, hanem szolgáljatok az Úrnak teljes szívből! Hiszen nem veti el az Úr a saját népét az ő nagy nevéért, mert tetszett az Úrnak, hogy a saját népévé tegyen benneteket” (1Sám 12,20; 22). Nem mondja Isten, hogy olyan mindegy, hogy mit csináltatok. Elkövettétek! De van lehetőségetek, MOST, hogy egész szívetekkel az Úrra figyeljetek, a királyotokkal együtt. Ezer évvel később a nép égbekiáltó gonoszságot követett el, amikor Pilátus előtt azt kiáltotta: – Feszítsd meg! Nem királyunk van, hanem császárunk! Hazug beszéd volt. Gyűlölték a császárt, és mégis megfeszítették Jézust, a Királyt. Megfeszíttetett. Ez a mi számunkra a legnagyobb kegyelem. Azóta lehet újrakezdeni, újat kezdeni. Ezen az áron, Jézus keresztje árán van új kezdés. De nem úgy, hogy jövök úrvacsorázni, és csinálom tovább ugyanúgy. Nagy öröm számomra, hogy az utóbbi években egyre-másra megkötik a házasságokat azok, akik komolyan figyelnek Isten igéjére. Kettő-öt-tíz vagy mennyi éve éltek házasságkötés nélkül. De nem csak ez az örömöm. Sokunk életének változásai beszélnek arról, amiről az úrasztala beszél. Kinyitja előttünk az ajtót Isten, és azt mondja: – Gyere, de ne ugyanúgy menj tovább! Mi az, amit neked az Úr úgy mond, ez így nem mehet tovább? Így nem beszélhetsz a feleségeddel! Neked azt mondta az Úr, hogy úgy szeresd a feleségedet, mint a Krisztus az egyházat. Így nem beszélhetsz a férjeddel! Mert neked azt mondta az Isten, hogy az asszony pedig félje a férjét. Így nem beszélhetsz a szüleiddel, így nem viselkedhetsz velük. Mintha csak arra lennének, hogy kiszolgáljanak téged felnőtt fejjel? Ha valóban az Úr a királyunk, akkor megújult szívvel énekelhetjük: „Ti választottak, szent hívek, Mind, akit ő megváltott, Szent irgalmát dicsérjétek: Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok! Ti bűnösök, mert ő hordott Ti értetek kínt s átkot, És szent vérével áldozott: Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!” (468. ének) Úgy legyen, ámen!
Lekció
1Sám 8