Folytassuk ma Sámson történetét. Több fontos üzenet van Isten gyermekei számára ezekben az igékben. 1. Nagyon kemény mondattal kezdődött a felolvasott alapigénk: „De a filiszteusok megragadták Sámsont, kiszúrták a szemét és elvitték Gázába, bilincsbe verték, és malmot kellett hajtania a foglyok házában.” Megdöbbentő dolog, hogy Sámson abban kapja a büntetését, amiben vétkezett. Azt olvastuk korábban, hogy rendre meglátott egy-egy leányt vagy asszonyt, és akkor nem bírt magával. Nem tudott nekik ellenállni. Most a filiszteusok kiszúrták a szemeit. Sámson ebben az életben többet egyetlen asszonyt sem látott meg. A bűn természetéhez tartozik, hogy a bűn oda tér vissza, ahonnan elindult. Amit vet az ember, azt aratja is. Nagyon valóságos élettörvény, amit Isten igéje kimond. Nincsenek véletlenek. Amikor az ember a büntetés súlya alatt nyög, akkor bűnismeretre juthat. Nem biztos, hogy minden nehéz baj, minden szenvedés a bűneink miatt következik ránk. De amikor nehézben, nyomorúságban vagyunk, az mindig alkalom arra, hogy megalázzuk magunkat Isten előtt. Ne perlekedjünk Vele, hanem azt kérdezzük: – Uram, mire akarsz figyelmeztetni? Valamit ki akarsz tisztítani az életemből? Mi az, amit el akarsz végezni? – Boldog ember az, aki ezt megteszi, és önvizsgálatra, bűnvizsgálatra segíti őt a nehéz helyzet. Egy cserbenhagyott asszony mondta, szomorúan összetörve: – Elment a férjem egy fiatalabb leánnyal. Mennyit dolgoztunk a házon, mindent egy lapra tettünk fel, és amikor végre megvan, itthagyott. – Egy kis csönd után hozzátette: – Tudja, az fáj a legjobban, hogy én is így hoztam el a férjemet a felesége meg a gyerekei mellől. Amikor ezt a második felét is hozzátette, elkezdhettünk beszélgetni arról, hogy van bűnbocsánat. Van kegyelem, és megállhat a rontás. Még akkor is, ha a hegeket és a töréseket hordozni kell. Nem lehet játszanunk, rendetlenkedni a rendben, ahogy Gyökössy Bandi bácsi olyan sokszor mondta. Mi csak azt hisszük azért, mert a Sátán úgy állítja be, hogy sikerül. Sikerül bemenni a csapdába. Azért, mert 5–10 évig még nincs látható következménye? Nagyon komoly életrend van ezen a világon! Odáig menően, hogy amikor keresem a szemüvegemet, eszembe jut, hogy milyen fölényes fiatalsággal mosolyogtam az édesapámon, hogy már megint a szemüvegét keresi! A csúcs az volt, amikor kerestem a szemüvegemet, és a fiam azt mondta: – Ott van a szemeden, apu. – Azt mondom, hogy megérdemlem. Vigyázz, testvérem, kin mosolyogsz, kit csapsz be. Hogyan ügyeskedsz, hogy előnyhöz juss a másik kárára. Maradj meg az Úr ösvényén. Íme, Sámson átéli azt, hogy egyszer csak kiszúrják a szemét. Mint a bumeráng, a bűneim egyszer csak visszaköszönnek, keservesen. Bizonyára Sámsonnak is volt alkalma, hogy megbánja a bűneit. Nyilván, ahogy olvassuk, újra nőni kezdett a haja, ami azt jelezte, hogy az Úrral való kapcsolata gyógyult. Az pedig úgy gyógyul, hogy rendezi velünk a rendezetleneket. Amikor rendezte a bűneit, újra felragyogott életében az Úrral való kapcsolat ereje. 2. Álljunk meg Sámson nyomorult állapotánál, s értsük meg a lelki üzenetét annak, amit ő itt fizikailag is átélt. Kiszúrták a szemét, és malmot kellett hajtania a foglyok házában. Ezt ő itt fizikailag élte át, de lelkileg is jellemző, amikor egy hívő ember megvakul, és taposómalommá válik a hívő élete. A lelki szemünk, látásunk a hit. Pál így mondja: „Mert hitben járunk, nem látásban!” (2Kor 5,7). Amikor valaki hitet kap, egészen másként látja a dolgokat. A társát, a körülötte élőket, még az ellenségeit is. Sokszor megesik a szíve, hogy milyen nyomorult helyzetben vannak. Az arányok megváltoznak a bajról is, a nehézségről is. Fantáziával telik meg az élete. Nem az a kérdés, hogy nagy dolgok történnek-e, hanem ahol vagyok, ott lesz más a légkör a számomra. Ott lesz ünnepibb az, ami egyébként egyszerű cselekedet. A Sátán azon mesterkedik, hogy veszítsük el ezt az új lelki látásunkat. Tompuljunk el. Amikor ez sikerül neki, kiderül, hogy a hívő ember megvakul lelkileg. Ott ül a templomban, és nem szól hozzá az ige. Vagy olvassa, de nem lesz üzenetté számára az olvasott ige. Volt látása, de megtompult, mennek a mindennapok, elnehezedik az élete, és olyanná lesz, mintha börtönben őrölné a napokat. Talán volt, amikor ezt így meg is fogalmaztad a hívő életedben, hogy olyan börtön az egész, olyan üres, olyan unalmas. Néhány évvel ezelőtt nagyon megijedtem, mert azon járt az eszem, hány évem van még a nyugdíjig. Örültem a gondolatnak, hogy nyugdíjba mehetek, és reggeltől estig kedvenc futballcsapataim meccseit nézhetem és elemezhetem. Milyen balga gondolat ez?! Ha meggondolom, hogy mire hívott el az Úr, menynyi örömet, fantáziát adott a hívő életben, szolgálatban, és arra a szintre süllyedek, mint kedves salgótarjáni ismerősöm… Ez a nem hívő bácsi az élete vége felé negyven spirálfüzetet teleírt a lottószámokkal, mert ő nagyot akart nyerni, és az esélyeket reggeltől estig számolgatta. Megijedtem, és azt mondtam: – Uram, könyörülj! Mert eljuthatunk a hívő életünk olyan fázisába, hogy ránk sem lehet ismerni. Azelőtt kedvesen szóltál, most valahogy nem szólsz. Pedig olyan jó lenne, ha mondanád a másiknak is a hitnek dolgait. Megvakultál, az egész kong, mintha te egy leckét mondanál föl. Azelőtt meg kibuggyant a szívedből, mert tele voltál azzal a töltéssel. Amivel tele a szívünk, azt szólja a szánk. És taposómalom lesz az életünk. Őröljük, őröljük… Kinek a gabonáját? Mire való ez? Kinek őrölöd? Nem viszel el ebből a világból semmit. Őrölsz, őrölsz, és nem tudsz mást tenni. 3. Milyen nagy dolog, hogy Sámson kiáltott az Úrhoz! De jó, hogy Isten nem hagyja a gyermekeit ilyen megfáradt állapotban maradni. Örömhírt mondok: aki Jézus Krisztust befogadta a szívébe, az Isten szeretett gyermeke lett. Akkor is, ha évtizedek nyomorúságában eltompult, és rá sem lehet ismerni. Isten azt mondta: „Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja” (Zakariás 2, 12). Neki nagyon drága a mi életünk. Hihetetlen árat fizetett, és akié a Krisztus, azé az élet. Még ha eljátsszuk is újra-újra. Egyszer csak a szívünk visszavágyik. A hitem friss lendületével indultam a teológiára. A sok minden elmélet, meg egyéb hatások elhalványították a Krisztusban való élő utat. Csaknem tíz évem telt ebben a tompább állapotban. Evangélizációs szolgálatra hívtak az egyik gyülekezetbe. A helyi lelkész házaspár nagyon frissen a hitben való megújulásuk idejét élték. Eszembe jutott, hogy évekkel ezelőtt ugyanígy voltam én is. De elvesztettem ezt az eleven kapcsolatot az Úrral. Hova jutottam? Visszavágyott a szívem a régi kapcsolatba. Hamarosan elhozta Isten a megújulás idejét. Sámson életében is eljött a megújulás ideje. Nőni kezdett a haja, azaz az Úrral való kapcsolata megújult. Az Úrhoz kiáltott, és ezt mondta: „Ó, Uram, Uram, emlékezz meg rólam, és erősíts meg engem!” Milyen különös történet az ő életének a vége is. A filiszteusok ünnepet ültek, ők már úgy érezték, hogy nyeregben vannak. Sámsont leigázták, meggyalázták, sőt befogták a malomba, hogy őrölje a gabonájukat. Azt tesznek vele, amit akarnak. Odáig mennek elbizakodottságukban, hogy elhatározzák, hívjuk ide Sámsont, hadd táncoljon itt előttünk. Hadd legyen még egy kicsit szebb az ünnep, hogy látjuk, milyen nyomorult állapotban van a nagy Sámson. De valamit eltévesztettek. Nem lehet játékszernek tekinteni Isten emberét azért, mert Ő megengedte, hogy megalázzák őt! Ha más kezdi megalázni, vigyázzon! Isten szentségével játszani, és az Ő gyermekeiből gúnyt űzni nagy könnyelműség. Amikor évszázadokkal később Bélsaccar, a babiloniak királya a Jeruzsálemből elorozott szent edényeket részeg jókedvében behozatja a lakomára, hogy azokból tivornyázzanak tovább, Isten ítéletét szakította magára. Megjelent még abban az órában egy kéz, amely a falra írta: „Mené mené tekél ú-parszin… megmért téged mérlegen, és könnyűnek talált… felosztotta királyságodat, és a médeknek meg a perzsáknak adta” (Dán 5,25–28). Ezután ennyit olvasunk az igében: „Még azon az éjszakán megölték Bélsaccart, a káldeusok királyát” (Dán 5,30). Hasonló történt a szomszéd országban, amikor a falurombolást kezdte el a diktátor. Ördögi tervét megfejelte azzal, hogy a Bibliából WC-papírt készíttetett! Amikor ennek a híre eljutott hozzánk, tudtuk, hogy meg vannak számlálva a napjai. Sok mindent meg lehet tenni, Isten megengedi, de azt, hogy Vele játsszon, packázzon az ember, kénye-kedve szerint, azt csak egyszer tehette meg: a Golgotán! De azt is csak addig, amíg el nem hangzott a kiáltás: „Elvégeztetett!” (Ján 19,30). Röhögnek a fejedelmek Isten emberén. Akkor Sámson megfogja a két középső oszlopot, amelyen a fő súly nyugodott. A teremben háromezer férfi és nő mulatott. Sámson azt mondja: „Hadd haljak meg én is!” Az újra kapott hatalmas erejével elrántja az oszlopokat. Óriási borzalom: mindnyájukra rászakadt a tető, és ott pusztultak. Ez volt Sámson legnagyobb győzelme. Nem öngyilkos akciót kezdett ő, Isten parancsát hajtja végre. Önmagát sem kímélő harcot folytat Sámson. Azért, hogy Izraelnek megmaradjon a földje, hogy legyen hova eljönni Jézus Krisztusnak. Azért, hogy megváltson bennünket. Hogy mi itt, most hallhassuk, aki hisz Jézus Krisztusban, örök élete van. Ennek a szabadító útnak egy részlete ez a történet is. Kire emlékeztet Sámson halála bennünket? Ki az, aki halálával aratta a legnagyobb győzelmet? Ki az, aki halála árán győzte le az ember legnagyobb ellenségét: a gonosz minden erejét, a halál minden hatalmát? Önként vállalta a kereszthalált, azt mondta: „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól” (Ján 10,17–18). Ezek az ószövetségi személyek mind-mind előre mutatnak Arra, Aki az igazi győzelmet szerezte: Jézusra. Beleremeg a szívem, hogy lehet ezt a két helyzetet egymás mellé állítani. Micsoda különbség van aközött, ami ott Sámsonnál történt, amikor összedőlt az a hatalmas épület, és ami a Golgotán történt. Óriási a különbség! Sámson megöl ennyi embert, Jézus pedig halála árán a halálból hoz ki annyi, de annyi embert! Mégis Sámson bűnös, gyarló élete is tükör. Egy tükördarab, amelyik Jézusra mutat, az igazi Szabadítóra. Mert Sámsonnál látjuk, hogy a bűn büntetése hogyan érte utol őt is. De milyen nagy dolog, hogy az ősi átok megtört ott, a kereszten. Én a bűneimmel megérkezem Jézushoz, az átkot ő viselte el. Lehet, hogy bizonyos következményeket nekem is hordoznom kell, de az elrontott utaimnak a mérge sem engem, sem mást nem mérgez tovább, mert a mérgét Jézus vette át, vette magára. Micsoda horderejű dolog, hogy ebben a bűnbe borult világban a Golgota keresztjén megtört az ősi átoklánc, és élhetsz tovább. Fölragyog a te életeden, sok mindenben elrontott életeden az Úr Jézus arca. Keresztyén azt jelenti, hogy krisztusi, Krisztust hordozó, Krisztust követő. – Uram, milyen torz tükör az életem – mondod te is, mondom én is. Mégis tetszett az Istennek, hogy ebben a világban a te életeden, meg az én életemen át, a tört tükrökön át Jézusról adjon jeladást. Mert nincs más megoldás. Hogy jutottál Jézus közelébe? Úgy, hogy volt egy nagymama, egy szülő, egy barátnő, egy szomszéd, egy munkatárs, akinek az életében valami felcsillant az Úr Jézus Krisztusból. S te itt vagy. Már régen azt mondod, mint a samáriai asszonynak mondták: „Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője” (János 4,42). De az ő segítségük nélkül nem lennénk itt. Míg készültem, előttem is megjelentek azok a segédlelkészek, szolgálattevők, szülők, mások, akiknek az életéből tükröződött, felragyogott valami az Úr Jézus arcából. Ez a mi igazi lehetőségünk. Amióta Jézus meghalt a kereszten és feltámadott, és a Szentlelkét kitöltötte, így énekelhetünk, imádkozhatunk: „Ó Jézusom, szegényed, kér, vár, epedve hív, Te készítsd el, Tenéked lesz otthonod e szív. Jer hű szívembe hát, habár szegény e szállás, De mindörökre hálás, Úgy áldja Krisztusát.” (312. ének) Ámen!