Szabadulás egyiptomból

Ma az Egyiptomból való szabadulás története következik, amikor Isten népe átélte a teremtés óta legnagyobb eseményt, hogy Isten hatalmas kézzel kihozta őket a rabszolgasorból. Mózes 80 éves, amikor a csipkebokorban megjelenik neki Isten, és megszólítja őt. Hogy tiltakozik, hogy kicsoda ő, hogy ilyen feladatot elvégezzen! Félreérti a dolgot, Isten nem arra hívta el, hogy szabadítsa ki a népet Egyiptomból. Ezt Isten végzi el. Nagyon jó a mai igénk fényében megértenünk, hogy minden szabadítást Isten úgy végez el, hogy száz százalékig övé a szabadítás. Mózes ilyen nevetséges ellenérvet is felhoz, hogy nem tudok én jól beszélni, Uram, hogyan hozzam ki a népet? Ha ő világhírű szónok lenne, akkor a fáraó szépen elengedné a népet? Mit gondolt Mózes? Azután megadja magát, mert Isten hívta el. Az az ember küldetése, hogy elfogadja Isten vele való terveit, és teljes szívvel beleálljon abba. Mózesnek a helyére kellett állnia, arra a helyre, amelyet Isten jelölt ki számára. Végre elindul. – Én veled leszek! – ígéri Isten. Mindvégig állta is a szavát. Végbe is ment a nagy szabadítás. A részletekben is vezette Mózest. Olyan egyszerűen kimondom, hogy vezette Mózest, és végbement a nagy szabadítás – de azért gondoljunk bele, hogy micsoda küldetés volt Mózesé! Lélegzetelállító, ha arra gondolunk, hogy milyen pályát jelölt ki neki Isten. Amikor megérkezik a rabszolga néphez, összehívják titokban a vezetőket, mind a 12 törzsből. Indul Mózes Áronnal együtt a fáraóhoz, hogy elkérje a népet, hogy ünnepet üljenek a pusztában. A fáraó gúnyolódva kérdezi: – Kicsoda az az Isten, akinek a nevében szóltok? – Elzavarja őket. Még jobban megnehezíti a rabszolgamunkát. Mózes kimegy a fáraó elől, a nép még nagyobb nyomorúságba jut, és azt mondják a rabszolga nép vezetői: – Verjen meg az Isten, Mózes, hogy idejöttél! Maradtál volna, ahol voltál. Most gyűjthetjük a szalmát is a vályogvetéshez, és ugyanazt a darabszámot megkérik tőlünk. Tönkremegyünk, miért jöttél ide?! Akkor Mózes újra az Úr elé borul: – Uram, hagytál volna engem. Az Úr nem vitázik vele, csak azt mondja: – Mózes, szedd össze magad, és menj a fáraóhoz! És tízszer is beküldi. Jön a tíz csapás. Megkeményíti az Úr a fáraó szívét, ezt végig kellett élniük. Dehogy enged ő holmi Istennek! Amikor jött bármelyik csapás, a fáraó engedett Mózes kérésének. Amikor elmúlt a csapás, visszavonta ígéretét, nem mehetett el a nép. Így jött el a tizedik csapás, az elsőszülöttek halála. A fáraó megadja magát, indulhat a nép. Isten nem a tengerpart menti szakaszon vezeti őket, a filiszteusok városai felé, hanem a Vörös-tenger felé irányítja őket. Éjjel tűzoszloppal, nappal felhőoszloppal vezeti őket. A fáraó, miután felocsúdik a nagy nyomorúságból, seregével utánuk indul. Amikor már ott vannak a közelükben, a nép kétségbeesik. Előttük a tenger, mögöttük az üldözők. Mózesre támadnak. „Hozzák a formájukat.” Döbbenetes az, ahogy az ember bűnbakot keres azonnal. Nem azt mondja a nép: – Mózes, most imádkozzunk az Úrhoz, de nagyon… Hanem így vádolják: – Mózes, megmondtuk! – Dehogy mondták ők! Érthető, hogy most kétségbe vannak esve. Annak ellenére, hogy átélik és látják Isten csodáit, hányszor megismétlik még ezután is a lázadást! Ennyire elesett a nép. Akkor Mózes megszólal, és ezt mondja: „Ne féljetek, álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg ma az Úr benneteket! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket. Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg.” Isten hatalmas szabadítást adott. Az Ószövetség népének a teremtés óta ilyen hatalmas esemény nem volt az életében, mint az Egyiptomból való szabadítás. Így kezdődik a Tízparancsolat: „Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgálat házából.” Így indítja Isten, hogy tudjátok, ki szól hozzátok. És akkor tudták. Később is, újra meg újra visszatérnek erre az eseményre. Az életüknek a legnagyobb élmé nye az, hogy kihozott bennünket az Úr Egyiptomból. A páskát ünneplik a tizedik csapás éjszakáján. Azt adta parancsba az Úr, hogy családonként vágjanak le egy bárányt, fogyasszák el, a vérével kenjék meg az ajtófélfát, és amelyik házon ott van a bárány vére jele, ott nem hal meg az elsőszülött. A páskavacsorával minden évben erre a szabadításra emlékeznek. Itt álljunk meg! Milyen hatalmas jelet adott az Úr: a bárány vére, az Isten Báránya vére. A nagy szabadítás. Mert nem az Egyiptomból való szabadítás volt a legnagyobb. A Jézus Krisztusban adott, bűnből, halálból, kárhozatból, értelmetlen, áldatlan életből való szabadítás a nagy Szabadítás. De mi most itt járunk, és álljunk meg a Vörös-tengeren való átkelésnél. Olvastuk: az Úr egész éjjel visszafelé hajtotta a tengert erős keleti széllel, és szárazzá tette a tengert úgy, hogy a víz kettévált. Nem kívánom elmagyarázni, hogy hogyan. Nem tudom, de hiszem. Nem az a megoldás, hogy elmagyarázgatjuk, hogy technikailag is hogy lehetett ez. Nagyon komolyan küzdenek a gondolkodók, bibliakutatók azon, hogy beazonosítsák a helyet. Hogy Isten ezt a csodát hogy vitte végbe, azt ő tudja. Úgy, ahogyan a teremtés csodáját, vagy Jézus feltámasztását is. Akárhogy is történt, ez Isten hatalmas szabadító csodája. Az ember vigyázzon, amikor fölé akar kerekedni az igének. Ó, de sokan úgy veszik kezükbe a Bibliát, hogy amit megértenek, amit el tudnak fogadni, az igen, a többi az mítosz és mese. Egy fiatal néger olvasta a Bibliáját, és fölkiáltott újra meg újra: – De csodálatos, de csodálatos! Ott volt mellette egy okos bibliakritikus, aki megkérdezte: – Mi olyan csodálatos, fiatalember? – Az, hogy Isten átvitte a népet a tengeren, száraz lábon! – Ej, fiatalember, nem úgy kell azt érteni! Ott bokáig ért a víz, és azon a részen keltek át. – A fiatalember elhallgatott, csendben olvasott tovább. Hamarosan ismét felkiáltott: – De csodálatos, de csodálatos! – Mi az a csodálatos már megint? – Hogy Isten bokáig érő vízbe belefullasztotta a fáraó egész seregét, szekereket, mindent! Testvéreim, lehet nekünk okoskodni, és lehet Isten hatalmas szabadítását csodálni. Csodálni a saját életünkben is! Hányszor és hányféleképpen őrzött meg, amire nem tudsz pontos magyarázatot, de az Ő keze volt ott. Átélte a nép ezt a nagy szabadítást úgy, hogy az Úr harcolt értük. Egy százalék sem az ő részük benne. Az Úr adta Mózest, Ő hívta el, Ő küldte a tíz csapást, az Úr tette átjárhatóvá a tengert. Azt is Ő tette, hogy a fáraó és az üldöző csapat felett újra összecsaptak a hullámok. Az Úré a szabadítás. Ahogy a nagy Szabadítás, Jézus Krisztusban is, száz százalékig Istené. Ne gondoljuk, hogy az ember egy százalékot is hozzátehetett volna. Valaki ugyan, amikor megkérdezték, hogyan tértél meg, azt mondta: én is megtettem, ami rajtam állt, és Isten is megtette, ami rajta állt, és a végén sikerült. Akkor összehúzták a szemöldöküket a szigorú kérdezők: hogy lehetett ez így, hiszen teljességgel Isten végzi ezt! Ő azt felelte: – Tudjátok, én futottam Isten elől, Ő futott utánam, és Ő győzött. Én is megtettem, ami rajtam állt, és Ő is megtette, ami rajta állt. Ez a szabadítás az Övé. A Jézusban adott nagy Szabadítás is. Ha már Egyiptomnál járunk, testvéreim, hadd utaljak David Rohl „Fáraók és királyok – a Biblia a mítosztól a történelemig” című könyvére. Ez a könyv 1995-ben jelent meg. Szerzője ma is él. Nem is kifejezetten hívő ember ő. Kilencéves korától járja az egyiptomi tájakat. Először Faruk király sétahajóján édesanyjával tettek meg egy nagy utat, és beleszeretett Egyiptomba. Régész lett, ásatásokat végez. Különleges, ahogy munkája forradalmasítja az addigi leletek világát. 200 évvel ezelőtt úgy indult az egyiptomi nagy kutatás, hogy egyházi háttérből mindenképpen a Bibliát igazoló leleteket kívántak találni. Igen ám, csak nem nagyon stimmelt a dolog, nem találták a bibliai nyomokat. David Rohl a kutatásai során felfedezte, hogy Felsőés Alsó-Egyiptomban párhuzamosan is voltak fáraók. Ezért csaknem 300 évvel korábban történnek azok az események, amelyeket későbbieknek tekintettek. A könyv bevezetőjében olvassuk: „David Rohl egyiptológus és ókortörténész fontos felfedezést tett. Forradalmian új elmélete rámutat arra, hogy a régészek megfelelő helyeken keresték ugyan addig is az izraeliták nyomait, de nem a megfelelő időben. Hozza József, Mózes, Józsué, Saul, Dávid, Salamon életének a jeleit, vagy a velük kapcsolatos jeleket. »A fáraók és királyok« a Biblia legfigyelemreméltóbb értelmezését adja közre az óvilág csodái feltárását célzó első régészeti ásatások óta.” Ezt csak érdekességképp mondom, de nagyon jó figyelnünk, követnünk ebben a könyvben is, ahogyan tényként írja le mindezeket. Térjünk vissza igénkhez. Azt mondtuk és jogosan, hogy egyedül Isten cselekedett. A népnek hittel kellett belehelyezkednie ebbe a szabadításba. A népnek be kellett lépni a tengermederbe. Nem tudták, mikor csap össze a víz, nekik az Isten elkészített szabadítását hittel komolyan kellett venniük, és bele kellett simulniuk. Isten szabadítása végbement a Golgotán, kétezer éve. Amikor te elfogadtad hittel, egyszer csak működni kezdett az életedben. Átélted, hogy mindaz igaz, amit Ő mond. Azért jössz a templomba, mert igazak az Isten igéi. Azt mondjátok már sokan, mint a samáriai asszonynak mondták a samáriaiak: – Lelkipásztor testvéreink, nem a ti beszédetekért hiszünk immár, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy Ő a világ üdvözítője, a Krisztus. Ámen.