Az ősatyák történetének befejező láncszeméhez érkeztünk: József és testvérei történetéhez. Valaki nagyon kedvesen azt mondta hét közben: – Olyan vigasztaló volt a múlt vasárnapi igehirdetés, hogy Isten milyen szépen kidolgozta tervét Jákób életében. Akkor talán én sem vagyok reménytelen eset! – Nagyon örülök, ha valaki ezt a vigasztalást vette, mert Isten igéje mindig – ha a legkeményebben szól is – Isten vigasztaló, életmentő kegyelmének az üzenete. Amikor nagy léptékben figyeljük egy ember, egy család életét, vagy saját életünket – akár évtizedek visszatekintésében –, akkor még feltűnőbb, milyen céltudatos, gondos, hűséges a mi Istenünk. Mi pillanatnyilag bajnak, veszteségnek élünk meg valamit, és éppen azon keresztül vezet az út tovább. Ha ezt Ábrahám, Izsák, Jákób életére érvényesnek látjuk, még inkább érvényes József életére, aki nagy mélységeket járt meg – többször is a halál révén állt –, és úgy tűnt, hogy nincs tovább út, elsüllyed. Ezeken keresztül vezetett Isten útja. Az ő életét figyelve vigasztaló lesz az üzenet számunkra. A fenti igében egy kis mondat hangsúlyosan visszatér. Ha József életét végigolvassuk, ezt a kicsi mondatot többször is látjuk: „De az Úr Józseffel volt.” Ha ezt az igét valaki személyesen elfogadja – mélyen a szívében –, ez élete alapbiztonságát, alapirányát adja. Mielőtt figyelnénk a történetre, mintegy előkészítésül egy kisfilmet és egy verset szeretnék továbbadni a testvéreknek. A kisfilmet néhány hete kaptam e-mailen az egyik barátomtól. Amikor végignéztem, úgy gondoltam, hogy ez a József-történethez már segítségként érkezett. A kisfilm címe: „Minden a javunkat szolgálja!” Első kép: Egy hajótörés egyetlen túlélője egy kicsi és lakatlan szigetre vetődött. Buzgón imádkozott Istenhez, hogy mentse meg. Minden nap fürkészte a horizontot, hogy vajon jön-e valami segítség, de semmit sem észlelt. Második kép: kimerülve, de végül is sikerült egy kis kunyhót építenie a vízből kimentett farönkökből, hogy megóvja magát a különböző természeti veszélyektől, és ahol kevés javait tárolja. Harmadik kép: Egy nap, miután ennivaló után nézett, hazaérve a kunyhót lángokban találta, és a füst az egekig gomolygott. A legrosszabb történt: minden elveszett! Megtelt fájdalommal és méreggel. A negyedik kép csak ennyi aláírást hordozott egy hasító villámmal: „Isten, hogy tehetted ezt velem?” – kiáltotta. Ötödik kép: Másnap kora reggel egy hajó hangjára ébredt, amely a sziget felé közeledett. Őt jött megmenteni. – Honnan tudtátok, hogy itt vagyok? – kérdezte az elcsigázott ember a megmentőitől. – Láttuk a füstjelzésedet – válaszolták. Könnyű elcsüggedni, amikor a dolgok rosszul mennek. De nem szabad elvesztenünk a reménységet, mert Isten dolgozik az életünkben, még akkor is, ha szenvedünk. Emlékezz arra, ha legközelebb a kis kunyhód porrá ég, hogy ez talán egy füstjelzés is lehet, amely Isten kegyelme után kiált. A következő vers sokak által ismert. Reményik Sándor: A szőnyeg visszája Kétségbe esem sokszor én is A világon és magamon, Gondolva, aki ilyet alkotott: Őrülten alkotott s vakon. De aztán balzsamként megenyhít Egy drága testvér halk szava, Ki, míg itt járt, föld angyala volt, S most már a mennynek angyala: ,,A világ Isten-szőtte szőnyeg, Mi csak visszáját látjuk itt, És néha – legszebb perceinkben – A színéből is valamit.” Ezek előrebocsátásával figyeljük József történetét, mégpedig úgy, hogy három szempont hangsúlyossá lesz számunkra. 1. Nem József van Isten tervének a középpontjában. Isten tervének a középpontjában Jézus Krisztus van. Mi sokszor nehezen vesszük tudomásul, hogy nem mi vagyunk Isten tervének a középpontjában. Ha figyeljük ezt az egész eseménysort és a Biblia könyveit: nem Józsefért íratott meg a Szentírás! És azért hívta el Ábrahámot Isten – és utána folytatja egy család életét, egy nép életét –, hogy elküldje a világ Megváltóját, Jézust! A terv középpontjában Ő áll. Mennyire szeretnénk mi emberek Isten figyelmét magunkra irányítani: én legyek középen! A kis unokám, amikor belefeledkezünk mi, felnőttek a beszélgetésbe, már rá kezd mellettünk, az anyja kezét rángatva: – De anya, anya, anya! – Amikor az édesanyja odafordul hozzá, hogy mit akarsz mondani, csak dadog. Nincs elkészülve, hogy mit akar mondani. Szeretné visszaszerezni az édesanyját, hogy csak őrá figyeljen. Így vagyunk mi is sokszor Istennel, hogy azon harciaskodunk, figyeljen már. Én legyek középütt. Nem számít az egész világ, meg a többi ember elveszett állapota. Csak nekem add meg, Uram, a következő dolgot, és oldd meg a helyzetemet. Félre ne értsük, kérhetjük, de ne sértődjünk meg, hogy a mi életünkre is érvényes: nem mi vagyunk Isten tervének középpontjában, hanem Jézus. Gondoljunk arra, amikor Jézus a földön járt. Ha emberek lefoglalhatták volna Őt maguknak, nekünk nem lenne Megváltónk. Ott lett volna valamelyik város vagy falu gyógyító orvosa. Péter apostol is azt mondta: – Uram, meg nem eshetik veled, hogy Téged keresztre feszítsenek! – Jézus erre azt válaszolta: – Távozz tőlem, Sátán! – Nem Pétert „sátánozta”, hanem a Sátán adta Péternek a gondolatot, hogyan lehetne jó szándékkal megállítani a megváltás tervét. 2. Miközben nem mi vagyunk Isten tervének a középpontjában, megrendítő, hogy mennyire törődik velünk személy szerint: „Még meg sem formált szent kezed, már elválasztál engemet” (329. ének). Odaírja az ujjamra azt a jelet, amely senki másnak nincs az ujjára írva! Azt mondják: hetven-nyolcvan milliárd ember élt eddig a földön, és egynek sem volt olyan ujjlenyomata, mint a tied vagy az enyém. Mi sokszor elfeledkezünk Istenről. Talán évek, évtizedek kimaradnak, hogy nem vesszük észre Isten szeretetét és hűségét. Pedig Ő alkotott anyánk méhében, Ő számon tart. József története erről is beszél nekünk. 3. Ha ez így van, akkor miért ér annyi baj bennünket? Szenvedés, megpróbáltatás, miért jön annyi rossz az életünkben? Három feleletet hadd adjak, amit én megértettem. Az első: Ő tudja! „A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a fiainkéi mindörökké” (5Móz 29,29). – Ezzel az igével temettem annak idején a 65 évesen – egyik óráról a másikra – váratlanul meghalt édesanyámat. Van, amit csak Ő tud! A második: Isten egyenese nekünk sokszor görbének tűnik. De eltelik egy idő, és mi is fölfedezzük, hogy az úgy egyenes. Ha József be nem kerül a királyi börtönbe, soha nem kerül a fáraó elé, elsüllyed a rabszolgasüllyesztőben. A harmadik: József történetében nagyon hangsúlyos, amit már Jákób életében is megfigyelhettünk: Isten a szenvedéseken, a mélységeken át formálja ki bennünk, hogy „hasonlók legyünk Fia ábrázatához” (Róm 8,29 – Károli-fordítás). Így figyeljünk néhány jelenetet József életéből. 17 éves József, amikor először találkozunk vele a Bibliában. Jákóbnak tizenkét fia és egy lánya született. Ő a 11. a fiúk sorában. A bátyjai közül többen családosak már, amikor ő 17 éves. Jákób Ráhelt, József édesanyját elveszítette, amikor a 12. fiút, Benjámint szülte. Meghalt a szeretett feleség. De ott van még Lea, és ott van a többi gyermek. A szeretett feleségtől csak ez a kettő született: József és a legkisebb, Benjámin. Ezért Jákób kedvence a kicsi is, de még inkább – ez a ti zenegyedik. „Józsefet minden fiánál jobban szerette, s ezért tarka ruhát csináltatott neki” (1Móz 37,3). Találóan állapította meg valaki: a családok története a bűnök története. Minden fiánál jobban szerette Józsefet ez az istenfélő Jákób? Rendben van ez így egy családon belül: az egyiket jobban, a másikat kevésbé? Nincs rendben, bűn! Meg is ágyaz a testvérek gyűlöletének ez a megkülönböztetés. Ráadásul az apa kedvence, József is rátesz arra, hogy a testvérek még inkább meggyűlöljék. Azt olvassuk egy kis megjegyzésben, hogy József rossz híreket hordott a testvéreiről. Mert a cifra ruhás korszak előtt ő még ott volt, mint gyermek a nyáj mellett, a bátyjaival. De eljött a kiemeltetés ideje, amikor neki már nem kellett a nap hevét meg egyebeket szenvedni. De már abban az időben hozta a híreket: a rossz híreket. Olyan nagy baj ez? Hírt adott az apjának. Értjük, hogy lehet így is, meg úgy is hírt adni. Aztán jöttek az álmai. Cifra ruhásan illegette magát előttük, amikor otthon voltak. Előállt József, és azt mondta: – Álmot álmodtam: tizenkét kéve volt a mezőn, és tizenegy kéve, a tiétek, meghajolt az én kévém előtt. – El tudjuk képzelni, hogy ezek a meglett férfiak hogyan néztek az amúgy is gyűlölt testvérükre? Azután előadta a második álmot is: – Azt álmodtam, hogy tizenkét csillag volt az égen, meg a nap, meg a hold. Az én csillagom előtt mind meghajolt, még a nap meg a hold is. – Ez már az apjának is sok volt: – Fiam, állj meg, mit képzelsz te, hogy anyád és én is meghajolunk előtted? Ez azért túlzás! Mondtam, hogy a családok története a bűnök története. Azt mondtuk, hogy Jákób bűnt követ el, amikor jobban szereti Józsefet. Lehet, hogy egyik vagy másik gyermekünk könnyebben kezelhető. Érzelmileg közelebb van a szívünkhöz. De nagyon figyeljünk arra, hogy amikor különbséget teszünk a gyermekeink között, az bűn! Ez a dolog nem itt kezdődött. Láttuk Izsák és Rebeka történetében, hogy ők is megkülönböztetetten szerették gyermekeiket. Meg is lett a következménye. Jegyezzük meg: a családok története – a tied, az enyém, mindegyikünké – bűnök története. De van egy jó hír! Egyetlen helyen megállhat ez a folyamat: az Úr Jézus keresztjénél. Amikor te megállsz úgy: – Uram, itt vagyok, állítsd meg az én szívemben ezt a folyamatot! – akkor elkezdődik a családok történetében a kegyelem története! Figyeld csak meg, nem csak a kegyelemé – van ott bűn is még –, de már megindult egy másik folyamat. Figyelem a családokat, amikor a családtagok közül egy valaki hitre jut. Úgy tűnik, hogy a többi még csak nézi, mint a csodabogarat. Különösen, ha fiatalabb családtagról van szó. Van olyan édesanya közöttünk, aki azt mondta a fiának, amikor az megtért és beszélt a Bibliáról: – Fiam, azért ilyen túlzásokba ne essünk! – De ma már nem mondja ezt ez az édesanya. Azóta ő is leborult Jézus keresztjénél, ahol megindult az ő életében is ez az áldott folyamat. Figyeljük tovább Józsefet. Apja arra kéri: – Fiam, vigyél ennivalót a testvéreidnek! – Igenis, apám! – Ó de szép ez ott, a Bibliában. Rendelkezésére áll, viszi az ennivalót gyanútlanul. A cifra ruhában viszi, ami aztán meg is teszi a hatását, mert amikor a testvérek meglátják, elhatározzák, hogy megölik. – Öljük meg! – Nagy ötlet ugye, a testvérektől?! Mi folyik itt?! Ugyanez folyik ma is ebben a világban! Öljük meg, és hány ember életét kioltják csak egyetlen napon is! Józsefet Rúben, a legidősebb testvér mentené. Ő felel első renden az apjuk előtt. Ezért mondja: – Ne öljük meg, ott az a kiszáradt kút, dobjuk bele…– Letépik a ruhát róla, őt meg bedobják a kútba. Azt olvassuk a Bibliában, hogy amikor Rúben visszamegy a kúthoz, már nincs ott József. A leírás olyan titokzatos, hogy nem tudjuk pontosan megfejteni. Egyik változat szerint: arra ment egy midiánita karaván, kiemelték Józsefet a kútból, és eladták egy másik karavánnak, mintha ez az ő árujuk lett volna. Másik változat szerint: a testvérek adták el Józsefet. Erősen benne volt a kezük, ebben maradjunk. Eladják a testvérüket Egyiptomba. – Apánknak mit mondjunk?! – Ott van kezükben a széttépett cifra ruha. Állatvérbe mártják, és viszik Jákóbnak. Nagy gyászt színlelnek. Magyarázzák, hogy ott találtuk a mezőn a ruhát, talán valami fenevad tépte szét. Jákób jajgatva mondja: – Sírva megyek fiam után a sírba! Az élet folytatódik. Józseffel már Egyiptomban találkozunk. A rabszolgapiacon megveszi a fáraó főembere, Potifár. Éveket tölt rabszolgasorban, de emelkedik a ranglétrán. Most is olvassuk a kiemelt mondatot: „De az Úr Józseffel volt!” Kiderült, hogy József istenáldotta tehetséget kapott. A főember rábízza minden vagyonát. Ő is látja – a maga felfogása szerint –, hogy az Isten vele van. Potifár nem ismeri az élő Istent, de észreveszi, hogy ezt a fiatalembert Istene olyan becsületessé teszi, hogy még a pénztárának a kulcsát is rábízhatja. József keze alatt kibontakozik Potifár gazdasága. Ma is nagy nyereség akármelyik vállalkozónak vagy főembernek, ha ilyen munkások dolgoznak a keze alatt. Azt mondanánk, hogy jóra fordult József sorsa, innen már ível a pályája. Akkor jön be Potifárné a képbe. A daliás, szép ifjút, az érdekes, okos fiatalembert kinézi magának ez az unatkozó feleség. „Rászáll” – így lehetne mondani mai szóval, ismételten unszolva, hogy háljon vele. József azonban nem enged a csábításnak. „Nézd, az én uramnak semmi gondja nincs mellettem háza dolgaira, és rám bízta egész vagyonát. Semmit sem tiltott el tőlem, csak téged, mivel te a felesége vagy. Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?!” (1Móz 39,8–9). Gondoljunk csak hirtelen a templomon kívüli mindennapokra. Azt mondhatnánk, hogy ilyen balek csak egy hívő lehet! Mondhatta volna, hogy megparancsolta az úrnő, én csak rabszolga vagyok. Vagy még azt is, hogy Isten megszánta sanyarú sorsomat, és kezemre játszott egy kis örömet. Meg lehetne magyarázni a helyzetet. Úgy, ahogy magyarázták egymás között a férfiak a kórházban. Ott feküdtem a kórteremben, és a szobatársak tárgyaltak egymással. Mondja az egyik: – Te, képzeld, az a disznó abban a városban csalta meg a feleségét, ahol laknak. – Mindegyik elszörnyedt. Azt magától értetődőnek vették, hogy egy feleséget megcsalnak, mert ez így megy az életben. De hogy ilyen felelőtlen, tapintatlan legyen valaki! Gondoljátok meg, hogy ha József belemegy ebbe az alkuba, és később meggyűlöli az a feleség, kénye-kedve szerint „dobja”, Józsefnek nem marad a feje a nyakán. Ha Potifár elhitte volna, hogy erőszakoskodni akart József a feleségével, azonnal megöleti a rabszolgáját. Ez nem volt kérdés. Az, hogy fölháborodott, az elsősorban az asszonynak szólt, nem Józsefnek. Mivel a nagyjelenet a rabszolgák előtt zajlott le, muszáj volt lépni, nem lehetett a nagyságos asszonyt kínos helyzetben hagyni. Arra azért figyelt Potifár, hogy a királyi börtönbe kerüljön József, ahol jobb elbánásban lehetett része. József tehát megállt egy nagyon nehéz helyzetben. Igaz maradt, és a börtönben kötött ki. Igazság ez? Dehogy igazság! De Isten vele való terve a börtönön át vezetett tovább. Mert újra mondom, hogy Istennek az útja mindig egyenes, csak mi látjuk másként a dolgokat. Istentől kapott látásra van szükségünk, hogy a nehéz helyzetekben is elhiggyük: akik Isten szeretik, azoknak minden a javukra szolgál. Ezért fontos vasárnapról vasárnapra hallgatni Isten igéjét. S ha naponta elővesszük, az nem időveszteség. Amikor a kaszát feni valaki, nehogy azt higgyük, hogy lassított a tempón, jobban fog haladni. Ott tartottunk, hogy József a börtönben van. A börtönőrnél megismétlődik, hogy ő is fölfedezi: ezzel az emberrel jól járt. A börtönkulcsot ugyan nem adja oda neki, de azon kívül mindent rábíz. József intéz mindent, olyan módon, hogy az a börtönlakók és a börtönőr számára is kedvező. Itt is igaz, hogy az Úr vele van! Nagy betűkkel hadd írja be ma Isten a szívünkbe ezt a sokszor említett mondatot: „De az Úr Józseffel volt.” Úgy legyen, ámen!
Lekció
1Móz 37