Az ősatyák történetét követjük Mózes első könyvéből. Ők voltak az első láncszem abban a nagy szabadításban, amelyet Isten Jézus Krisztusban, a Megváltóban adott nekünk. Történelmileg csaknem kétezer évvel megyünk vissza Jézus születésétől, amikor Ábrahám, Izsák, Jákób, József és testvérei történeteit figyeljük. Kérdezhetjük, miért kell ilyen részletesen beszélni mindezekről. Annyival is elintézhetnénk, hogy Isten egy embert, egy családot, egy népet választott arra, hogy az ő életükön keresztül beküldje ebbe a világba a Megváltót. A Megváltó Jézus Krisztus a kereszten meghalt, feltámadott, és majdnem kétezer éve már annak, hogy Igéje és Szentlelke által a halálból életre, s örök életre szabadítja a Benne hívőket. Ezt a kegyelmet egy szempillantás alatt felfoghatjuk, de egy életen át tart, amíg Isten kidolgozza bennünk a kapott új életet. A Filippi levél második részében így figyelmeztet az ige bennünket: nagy odaszánással dolgozzuk ki a mi üdvösségünket, mert Isten az, aki munkálja bennünk az akarást és a kivitelezést is, az Ő üdvözítő tervei szerint. Mert Isten nem csak értünk cselekedett hatalmasan, hanem bennünk és rajtunk munkálkodik. Ha közelebb hajolunk a Biblia régi szereplőihez, figyeljük az életük alakulását, elámulunk azon, hogy Isten egy-egy ember életében milyen hatalmas átalakító munkát vitt végbe. A Biblia minden szereplőjével valahol érintkezik az életünk. Mi vagyunk a Jákóbok, Péterek, Júdások, a többiek, mert emberből vagyunk. Az lehet, hogy egyikünk-másikunk életében mások a karakteres vonások, de Jézus keresztjéhez mindnyájan mint a bűneikben összetört, önmagukat elveszettnek meglátott emberek érkezünk meg. Figyeljük tovább Jákób életét! Ott hagytuk abba, hogy megérkezik nagybátyjához, Lábánhoz. Amint láttuk, kemény leckéken megy át Isten iskolájában. Végre már nem cseléd. Apósának nem jutott eszébe, hogy fiam, azért már a magad családjáért is dolgozz. Lábán legeltette vele a nyáját, Jákóbnak kellett szólni: – Mikor tehetek már valamit az enyéimért? – Igazad van, fiam, én úgy sejtem, hogy teérted áldott meg engem az Isten. – Mert észrevette Lábán, hogy amióta Jákób ott van, azóta a nyáj nem fogyatkozott, hanem megszaporodott. Különválasztották a fehéreket és a tarkákat. Jákóbéi lettek a tarkák. A következő esztendőben csak úgy tarkállott a hatalmas juhnyáj. Tudta Jákób, hogyan kell szaporítani, hogy ő járjon jól. Jön Lábán a fiaival meg a legényeivel, hogy elosszák a juhokat. Jákób már dörzsöli a kezét, hogy mekkora nyája lesz. Akkor Lábán megköszöni, hogy ennyi tarka van. – Mert megegyeztünk, hogy a tarkák az enyéim – mondja Lábán. Jákób szólni se tud. Ott vannak a legények, a túlerővel szemben magyarázhatja, hogy nem így egyeztünk. Papír nincs, egyezség így nincs. Csak megbízunk egymásban. A későbbiekben olvassuk, hogy Jákób ezt mondja: – Tízszer is megváltoztattad a béremet. – Tíz „átverés” az elszámoláskor. Kemény iskola volt ez. De Isten faragja Jákóbot. A tizedik után Isten úgy látta, hogy ezt az osztályt kijárta, és szólt neki: – Jákób! Én vagyok a te atyáid Istene! Indulj vissza atyáid földjére, és én veled leszek! – Erre Jákób elhajtja az az évi tenyésztést mindenestől. Nagy gazdagsággal elindul haza. Az egyik kelepcéből ki, a másikba be. Itt jön a baj. Húsz év után találkoznia kell a bosszúért lihegő Ézsauval. Elküldi a legényeit ajándékokkal. Ügyeskedik, valahogy meg kell fogni a bátyámat, vagy legalább az indulatát csillapítani. Jönnek vissza a hírrel, hogy már jön is eléd Ézsau, négyszáz legény van vele. Rettenetes félelem száll Jákóbra. Négyszáz legény?! Ezek fegyverrel jönnek, itt kő kövön nem marad. A nyájat is elhajtják mind… Benne van ebben a szorítóban, és megpróbál mindent. Eddig még mindig kivágta magát valahogy, megpróbálja most is. Öt ajándékcsomagot készít. Elosztja az állatokat, a legszebbeket szedegeti, most nem számít, hogy megéri-nem éri, itt életről-halálról van szó. Távolsággal indítja a nyájakat, szolgákkal, hogy mire az ötödikig ér Ézsau, addigra már teljesen meghatja, hogy az öccse mennyi értékről lemondott, és neki ajándékozta. 200 kecske 20 bakkal indul. 200 juh 20 kossal. A legszebbek. 30 szoptatós teve megy a tevecsikókkal. A következőben 40 tehén és 10 bika. 20 szamárcsikó és 10 csődör. Ellenőrizhetjük a Bibliában. Ma azt mondanánk, először elküldött 30 kerékpárt, aztán a következőben elküldött 15 motorbiciklit, a következőben 10 szuper autót. Mennek az ajándékok. „Mert azt gondolta: Megengesztelem őt az ajándékkal, amely előttem megy, és csak azután kerülök a színe elé, talán szívesen fogad” (1Móz 32,21). Elindítja az ajándékokat, de nem nyugodt a lelke. Áttelepíti a családját is a Jabbók folyón. A Jordán kis mellékvize ez, a Holt-tenger felett 40 kilométernyire folyik a Jordánba. Átvisz mindenkit, és megdöbbentő ez a mondat: „Jákób pedig ott maradt egyedül.” Ezt az egyedüllétet Isten készítette el neki. Ő rendezett mindent úgy, hogy most négyszemközt leszünk, Jákób. Most nem osztja meg a figyelmedet a nyáj, meg egyéb, és kellő félelem van benned, hogy le ne vedd a szemed rólam. Jákób az élete legdöntőbb pontjához érkezett. Ez az ember fél és tehetetlen. Ezt a kettőt nem szokta meg az addigi talpraesett életében. Hol van az ügyessége, amellyel kimentette magát minden bajból? Isten erre várt. Ezt olvassuk: „Ekkor Valaki tusakodott vele egészen hajnalhasadtáig.” Nem azt olvassuk, hogy Jákób elkezd tusakodni Istennel. Valaki, és nagy v-vel. Tudjuk mi, ki volt az, Aki vele tusakodott. Van igehirdető, aki azt is megkockáztatja – ezt is el tudom fogadni –, hogy az Úr Jézus Krisztussal tusakodott, a még testté nem lett Jézussal. Dániel könyvében is olvasunk az égő kemencébe vetett három hithű ifjúról, akik mellett látható az a negyedik: mint valami isten fiáé az ábrázata. De ezekbe a titkokba most ne mélyedjünk. Az ige, amit elmond, azt elmondja. Tehát tusakodik az Úr vele, beszorítja, élethalálharc zajlik. Most végre Isten kezébe került, és ebből a kézből más emberként megy tovább. Megütötte a csípője forgócsontját úgy, hogy kificamodott. Isten a testi ereje döntő pontját érinti. Jákób sántít. Jelkép ez. Átéli, hogy az egész valómat legyőzte Isten. Nem akar menekülni tovább. A vele tusakodó kimondja: „Bocsáss el, mert hajnalodik!” Jákób így felel: „Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem.” Most már Jákóbnak egyetlen esélye van. Ha az Úr áldást ad neki, akkor van tovább. Ha nem, akkor ott az ellenség, ő is elvész. Elhangzik a kérdés: „Mi a neved?” – „Jákób”, csaló. – „Nem Jákób lesz ezután a te neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél.” – Ha az Úr így kimondja, akkor ott valami nagy változás történik. Amikor megkérdezi tőled az Úr, mi a neved, válaszolj: parázna, csaló, haragvó, dühödt ember stb. Új nevet kap, új korszak kezdődik az életében. Igaz, hogy innen kezdve Jákób sántított, csak bottal lehetett látni. Akkor még nem volt jól faragott botja, mint öreg korában. De ő már Isten harcosa, és már így megy Ézsau fogadására. Megalázza magát, a földig hajol ez az ember, és nem csak a félelem miatt mondja: „Mert amikor megláttam arcodat, mintha Isten arcát láttam volna, olyan kegyes voltál hozzám” (1Móz 33,10). Igen ám, mert amikor az ember a bűnének a rendezésére készül, akkor az Isten arca néz rá! Milyen jó, hogy Isten megkönyörül ezen az emberen. „Van nekem bőven, öcsém, legyen a tied, ami a tied!” (1Móz 33,9) – Azért besöpri Ézsau mindazt, amit kapott, de átöleli az öccsét, mint aki valóban elengedett neki mindent. Isten tudta, hogy nem lesz veszedelem, de Jákóbnak nem mondta meg előre. Mert az a nyomorult, felfüggesztett állapot kellett ahhoz, hogy végbemehessen a nagy tusa. Testvérem, amíg megy az életed, addig úgy vagy vele, hogy eljövünk alkalom adtán egyszer-kétszer a templomba. De amikor már úgy vagy, hogy csak egyetlen lehetőség van a segítségre, az egészen más. Gondoljátok meg, ha a tékozló fiú tudta volna, hogyan fogadja az apja, magát megalázva megy haza? Szerintem fütyörészve megjelent volna, a szolgákat félrelökve: – Megjöttem, apám! – Neki el kellett jutnia oda: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek” (Lk 15,21). Egy anya (anyós) megkeserítette a fiának és a menyének az életét. Együtt laktak, és a kritikája éles levegője ott volt mindenütt. Fia azt sem tudta, a feleségének vagy az anyjának adjon igazat. Isten megtalálta a módját, hogy ezt az anyukát két vállra fektesse. Súlyos betegség tünetét fedezték fel, szövetmintát vettek, és ő várta az eredményt. Ebben a helyzetben már szóba állt Istennel, aki azt mondta neki: – Tönkreteszed a gyermekeid életét. – Egyszer csak világosan látta a viselkedését. Amikor bejöttek a gyermekei látogatni, azt mondta nekik: – Nekem megmutatta Isten, mennyi kárt tettem a ti házasságotokban. Ha negatív lesz a szövettani eredmény, a gyűjtögetett pénzemből egy kis lakást vegyünk, nem messze tőletek, de külön. Nem akarom tovább nehezíteni a ti életeteket. Megjött a negatív eredmény. Az édesanya hazakerült, és becsületére legyen mondva, amikor kicsit jobban lett, hozzákezdett a lakáskereséshez. Mit mondtak a fiatalok? – Anyuka, ha így gondolkodik, ahogy elmondta, akkor szerintünk nem is kellene elköltöznie, mert szükség lenne a segítségére. – Egészen más lett az életük. Talán tudnál te is példát mondani az életedből, vagy ha még nem, akkor legyen ott a szívedben a készség: – Uram, végezd a munkád, ne tegyél félre a műhelyben, mert nekem is szükségem van arra, amit ezáltal véghezviszel. Legyen áldott Isten, aki velünk is ilyen irgalmasan, türelmesen, hatalmasan cselekszik. Ami nem megy tíz év alatt, az végbemegy húsz év alatt. Volt ideje, és elvégezte az újjáteremtő, áldó munkáját Jákób életében. Ezt a munkát végzi bennünk is, és szeretné veled és velem együtt munkálkodva elvégezni minél teljesebben. Ámen!
Lekció
1Móz 32