Köszönjük, Jézusunk, hogy még tart a kegyelmi idő. Köszönjük, hogy nekünk még mondod: megláthatjuk, ami a békességünkre való, és felismerhetjük a Te kegyelmes hozzánk hajlásodnak, meglátogatásodnak az idejét.
Magasztalunk Téged, hogy utánunk jöttél olyan mélyre, amilyen mélyre zuhantunk.
Dicsőítünk Téged azért, hogy magadra vetted mindannyiunk minden bűnét és elszenvedted minden bűnünk igazságos ítéletét.
Köszönjük, hogy ott függtél a kereszten két rablógyilkos között miattunk, érettünk és helyettünk. Köszönjük, hogy ma minket is a Te szárnyaid alá akarsz gyűjteni, mint a kotlós a csibéit, ahol biztonságban lehetünk, ahol egyedül van életlehetőségünk, ahol nemcsak túlélést kínálsz, hanem gazdag életet, ahol igazán emberré válhatnánk, és élhetnénk a Te dicsőségedre és mások javára. Egy szennyes világban is tisztán, egy torz szemléletű emberiség közepette is helyreállítottan, úgy, ahogyan Te gondoltál el minket.
Kérünk, Tedd nyilvánvalóvá most mindannyiunk számára, hogy valóság-e ez már az életünkben, vagy még előtte vagyunk. A Te Szentlelkeddel indíts minket arra, hogy lépjünk, hogy ma, ha a Te szavadat halljuk, meg ne keményítsük a szívünket. Tudjuk, Urunk, hogy egyedül Te végezheted el még ezt is bennünk. Képtelenek vagyunk mi már akarni is. Hisszük, hogy Te munkálod bennünk mind az akarást, mind a megvalósítást, de a készséget tőlünk várod.
Kész a mi szívünk. Kérünk, jöjj és légy valóban Király az életünkben, és így adj nekünk új életet, teljes életet, a Te életedet ahelyett, amiben most küszködünk.
Kérünk, Urunk, hogy segíts szív szerint bensőleg is készülni az ünnepekre, és majd ünnepelni. Segíts minket Téged ünnepelni. Töltsd meg a szívünket hálával mindazért, amit értünk tettél, amit nekünk elkészítettél. Adj bátorságot ahhoz, hogy higgyünk egyszerű gyermeki módon és fogadjuk el, amit kínálsz.
Könyörgünk Hozzád szeretteinkért közelben és távolban. Könyörgünk népünkért és annak vezetőiért. Egyházunkért és annak épüléséért. Könyörgünk a szenvedőkért, kérünk, Te vess véget a háborúnak. Könyörgünk az éhezőkért, a gyűlölködőkért, az egymással farkasszemet nézőkért. Mindezt mi zúdítottuk a nyakunkba Istenünk, de Te leveheted rólunk és kicserélheted a szívünket, ami mindig ilyeneket termel.
Új szívet adj nekünk, és így könyörgünk most, és kérünk egy emberként: taníts minket mostantól kezdve igazán a Te akaratodat teljesítenünk, mert Te vagy Istenünk. Segíts most ebben a csendben folytatni az imádságot.
Ámen.
Kérünk, Istenünk segíts, most imádkozni. Mi tudunk panaszkodni, vádaskodni, zúgolódni, lázadni ellened, törvényeid ellen, amiket jószerivel nem is ismerünk, de annyira nem tudunk Téged dicsőíteni, imádni, szentül komolyan venni, Előtted magunkat őszintén megalázni, mert a Te segítséged nélkül képtelenek vagyunk látni, mennyire semmik vagyunk, és képtelenek vagyunk meglátni a Te mindenható nagyságodat.
Könyörülj rajtunk és nyisd ki most a szemünket. És könyörülj rajtunk, nyisd ki a fülünket is, olyan sokszor hallottuk már a Te Igédet, de a bennünk levő tiltakozás miatt nem hallottuk meg.
Sok mindent tudunk idézni belőle, de olyan kevés vált életté és gyakorlattá. Könyörülj rajtunk, és segítsd megbecsülni ezt az alkalmat, amikor most még Magad elé engedsz és itt vagy közöttünk, és még adsz lehetőséget a változásra.
Bocsásd meg, hogy játszunk az alkalmakkal, mintha vég nélkül ismétlődnének, és elfelejtjük, hogy egyszer véget ér a megtérésre kapott idő. Könyörülj rajtunk és ajándékozz meg minket. Olyan jó volt énekelni az ősi zsoltárt, hogy a Te házadnak a javaival meggazdagodhatunk. Tégy minket, lelki koldusokat, gazdagokká. Hadd legyünk mi az Istenben gazdagok egy olyan világban, amelyik mindenütt másutt keresi a gazdagságot.
Könyörülj rajtunk, és a Te türelmedet, hozzánk lehajló irgalmadat, számunkra érthetetlen szeretetedet bizonyítsd meg most újra abban, hogy szólsz hozzánk egészen személyesen, félreérthetetlenül, és a Te Igéd élő és ható lesz, amelyik elhat a mi szívünk és gondolataink mélyéig, és világosságra hozza belőlünk a sötétség dolgait és újjáteremt minket.
Szólj hozzánk teremtő Igéddel, és segíts minket ezzel a bizalommal és alázattal hallgatni, ami hangzik, hogy azt Te mondod nekünk.
Ámen.
Virágvasárnap Jézus Krisztus jeruzsálemi bevonulásának az ünnepe. Öt nappal keresztre feszítése előtt, akkor amikor már sok zarándok úton volt, hogy felmenjen a szent városba a közelgő páskaünnepre, Jézus felült egy szamárcsikó hátára, amelyen ember előtte még soha nem ült, és Ő is elindult Jeruzsálembe.
Hallottuk az igéből, hogy milyen mozgalmas nap volt az. Útközben kitört kísérőiből a Messiás éltetése, remélték, hogy Ő lesz az, aki végre odavág a rómaiaknak, Izrael népét a többi nép fölé emeli, és mindazokat a reményeket, amiket az emberek magukban tápláltak, majd valóra váltja. Ezért kezdik királynak nevezni: "Áldott a király, aki jön az Úrnak nevében."
A farizeusok félnek a rómaiaktól és ezért Jézust kérik, hogy csendesítse le a sokaságot. Amikor beérnek a városba, nagy tömeggel találkoznak ott is, ember ember hátán, különösen a piacon és kiderül, hogy piac lett a templom egyik udvarából is, amit a pogányok udvarának neveztek. Folyt a kereskedés a főpapok nagyobb hasznára. És a sok színes esemény között, ahol mindenki csinál és mond valamit, Jézus megáll és sír.
Virágvasárnap mozgalmas történetéből ma ezt a megrendítő részletet szeretném kiemelni, amiről a 4l. versben így olvastunk: "Amikor közeledett, látván a várost, sírt rajta."
Aki az Olajfák hegye felől közeledik, az egy bizonyos helyről az egész várost látja. Azt mondják: csodálatos az a panoráma, ami ott az ember szeme elé tárul. És ezen a helyen, ahol a zarándokok többsége rázendített az Istent magasztaló zsoltárokra, mert feltűnt szemük előtt a templom is, Jézus megállítja a kis csacsit és sírva fakad. Az a Jézus, aki mindig nyugodt és derűs volt, most zokog. Mert ez a szó az ősi szövegben nem azt jelenti, amit a János 11-ben olvasunk, hogy Lázár sírjánál könnyekre fakadt Jézus. Ez a szó, ami itt van, azt jelenti: hangosan zokogni. Amikor egy fegyelmezett férfiember próbálná visszaszorítani magába a sírást, és annál inkább rázza a zokogás.
Jézus körül harsog a sokaság, Jeruzsálemben pezseg az üzleti élet, állatok százait készítik elő az áldozatokra, és Jézust rázza a zokogás. Látván a várost, sírt rajta. Miért? Hiszen olyan sokan igyekeztek az ünnepre, olyan messzire világítottak a híres templom fehér falai, olyan emelkedett volt a hangulata ennek az egész napnak, s várhatóan az egész hétnek, hiszen egy hétig tartott a páska ünneplése, - mi az oka annak, hogy Jézus mindennek ellenére zokog?
Az, hogy Ő nemcsak a felszínt látta, hanem látta a valóságot. Nemcsak azt hallotta, hogy némelyek hozsannáznak, s nemcsak azt látta, hogy hömpölyög a sokaság a templom körül, hanem egybe látta az Ő népének a múltját, jelenét és jövőjét.
Látta a nép múltját. Mondja is ezen a napon: Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akiket Isten hozzád küldött, hányszor akartam egybe gyűjteni a te fiaidat, mint a kotlós a csibéit, de te nem akartad. Látja az elrontott múltat. És látja a jelent, hogy miközben a tömeg hozsannázik, a nép vezetői már elhatározták, hogy elveszítik Őt. Látta azt, hogy éppen ezen a hozsannás virágvasárnapon dőlt el a nép felelősei szívében, hogy végképp eltaszítják maguktól azt, aki egyedül segíthetett volna érdemben és hosszú távon ezen a népen. És éppen ezért látja Jézus a kikerülhetetlen jövőt is. Azt, hogy az a nép, amely Őt eltaszítja magától, megérett a pusztulásra. A saját sírját ásta meg ezzel. Bárcsak megismerted volna te is, csak e mai napon is, ami a te békességedre való. Mert jönnek reád napok, amikor ellenségeid palánkot építenek körülötted, mindenfelől megszorítanak, a földre tipornak téged és a te fiaidat benned, és nem hagynak benned követ kövön, mivel nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét.
Mit jelent ez a furcsa kifejezés: a te meglátogatásodnak idejét? Isten meglátogatása azt jelenti, amikor kegyelmesen közel hajol ahhoz, aki Hozzá hűtlen lett és ellene fellázadt. Amikor Isten, a sértett fél, nyújt békejobbot annak, aki Őt megsértette, az ellene lázadó embernek. A Szentírásból tudjuk, hogy az Isten felénk kinyújtott békejobbja Jézus Krisztus volt. Őbenne békéltette meg magával a világot, és Őreá hivatkozva kérleli Pál a korintusiakat, hogy akkor most már ti is béküljenek meg az Istennel. Nem kell félnetek Tőle, és nem kell ellenkeznetek Vele. Az egyetlen, Aki nektek jót akar itt és az örökkévalóságban: az Isten. És Ő eljött és Jézusban meglátogatott minket. Őbenne hajolt a legközelebb hozzánk, mindannyiunkhoz, de kiváltképpen az Ő népéhez. Ott élt köztük évekig. A szemük láttára mutatta meg isteni hatalmát azokban a jelekben és csodákban, amiket tett. A fülük hallatára hirdette az Isten királyi uralmáról, országáról szóló örömhírt. Mindenki hallhatta, hogy nem kell így élni tovább: acsarkodva, egymás torkát szorongatva, félelmektől szorongattatva, bizonytalanságban, lelki-szellemi ínségben. Isten mérhetetlen gazdagságot kínál. Ki lehet nyújtani a kezünket, ezt jelenti hinni. El lehet fogadni mindazt, amit Ő ingyen, ajándékként kínál. És nem kellett senkinek. Azaz, hogy nagyon keveseknek.
Sokan és sokat hallgatták Jézust, de kevesen és kevéssé vették komolyan, amit mondott, és fogadták el azt, amit kínált. Az erre adott lehetőség letelőben van. Azt mondja Jézus: még ez a mai nap erre adatott. "Bárcsak megismerted volna, csak ezen a mai napon is, ami a te békességedre való!" Bárcsak felismernéd az Isten meglátogatásának az idejét, amelyik sokáig tart, de véges. Mostantól kezdve azonban már nem is látja a nép, hogy a názáreti Jézus a világ megváltója, a megígért messiás, a Krisztus. A kegyelem ideje után most már elkövetkezik a vakság ideje. A népnek a bűne lesz a büntetése. Elutasította az Isten kinyújtott békejobbját, elvetette a szabadító Krisztust és a benne felkínált szabadulást, maga akarja megoldani a problémáit, most már magának kell megoldania, ha tudná!
Elrejttettek a te szemeid elől. Három korszakot különböztet itt meg Jézus. Van a kegyelem ideje, a vakság ideje - ha a kegyelmet visszautasítja valaki, - és ezután jön a pusztulás korszaka. Itt Jézus valami rettenetes ítéletet hirdet meg azoknak, akik Vele szembefordulnak. Akik ilyen tudatosan, vagy ilyen hányaveti könnyelműséggel nem teszik mérlegre az Ő szavait, nem teszik mérlegre magukat az Ő szavain és elvetik az egyetlent, Aki segíthetett volna rajtuk. És az Ő népe részére virágvasárnapon a kegyelem korszaka lejár. Bárcsak megismerted volna, de most már nem lehet! Ezért sír Jézus.
Ingyen kínálta a szabadulást, az életet, a békességet - amik a te békességedre valók - ,s népe visszautasította ezt. Ezért sír. Hogyne kellene sírnia azon, amikor bármerre néz, gyűlölködést lát. Amikor kiderül, hogy éppen ezen a napon, meg az utána következő napokon politikai ellenfelek is kezet fognak Jézus feje felett egymással. Mert ebben mindenki megegyezik, hogy Őtőle meg kell szabadulni, és nem veszik észre, hogy ezzel az életet utasították vissza, az üdvösségből zárták ki önmagukat. "Mert nincsen senkiben másban üdvösség, és nem adatott emberek közt az ég alatt más név, amely által megtartatnánk," csak az Isten egyszülött Fiáé, a Jézus Krisztusé. Ezt utasították vissza. Hogyne sírna hát ezen Jézus! És hogyne sírna azon, amikor bárhova néz, látja: pénz, erőszak, hazugság, önérdek uralkodik egyre jobban. Amikor látja azt, hogy hogyan uzsorázzák ki azokat a többségükben nagyon szegény zarándokokat, akik naiv jóhiszeműséggel jönnek a templomba Istent imádni, de onnan a messzeségből, ahonnan elindultak nem vonszolhattak magukkal egy áldozati állatot, majd megveszik a templomban, de ezzel visszaélve nyolc, tíz, tizenötszörös áron árulták a templomban az állatokat, hiszen úgy is kénytelen megvenni! Ráadásul azon a helyen árulták, ahol a pogányokat kellett volna várniuk Izrael fiainak Isten törvényével és az imádságra alkalmas csenddel. Ehelyett ott üzletelés folyik. Hogyne sírna Jézus, amikor ennyire nyilvánvaló, hogy a misszió kiszorul, és az üzlet benyomul a templomba is, a kultuszba is, mindabba, amit Isten nevében tesznek azok, akiknek egészen más lenne a feladatuk.
S hogyne kellene sírnia azon, amikor kiderül, hogy a tizenkettes szűk körből, a meghitt tanítványi körből akad valaki, aki pénzért elárulja Őt. És akad valaki - a legbuzgóbb -, aki pénz nélkül is megtagadja. Hogyne kellene sírnia Jézusnak, amikor egészen nyilvánvaló lett, hogy nem engedték közel az emberek a szívükhöz Őt és azt amit hozott és mondott. Legjobb esetben az elmélet síkján foglalkoztak a tanításaival. Senkit sem érdekelt, hogy ki Ő valójában, személy szerint mit is jelent az Ővele megismerkedni, vagy Őt visszautasítani, amikor olyan sokan Őt hallgatva is megmaradtak a saját útjukon, teljes bizalommal, fenntartás nélkül olyan kevesen fogadták el Őt valóban királynak, aki parancsol, és akinek a szolgái engedelmeskednek. Márpedig Ő erre hívta nagy szeretettel, nagy türelemmel éveken át az Ő népét, de az elvetette Őt. Vezetői és tömegei egyaránt. A vezetők gyáván - mert nem merik nyíltan vállalni, hogy Őt meg akarják ölni, félvén a sokaságtól, a sokaság viszont nem mer bátran és egységesen kiállni mellette, ez egészen nyilvánvalóvá lesz néhány nappal virágvasárnap után, nagypénteken. Kizárta magát az Ő népe az üdvösségből. Hogyne sírna ezen Jézus!
És hogyne sírna amiatt, hogy emiatt senki nem sír. Hogy ez magától értetődik, hogy már észre sem veszik, hogy öngyilkosságot követ el egy nemzet. És alig-alig van, akinek ez fáj. Aki, ha tehetetlenül is, de legalább sírna miatta. Cserzetté vált a lélek - ahogy múlt vasárnap hallottuk: tönkrementek az erkölcsképző szervek, nem akar hinni Benne az Ő népe. Ezzel az életet taszította el magától.
Ezért Jézus, amikor közeledett a városhoz, látván azt, sírt azon. Jézus könnyei az Isten könnyei a miatt a sok értelmetlen szenvedés miatt, amit mi emberek Jézus elvetése, visszautasítása által teljesen értelmetlen, ostoba módon zúdítunk magunkra.
Milyen hatással volt Jézus sírása akár a tömegre, akár a tanítványaira, akár a nép vezetőire? Megdöbbentő ebből az Igéből az, hogy semmilyen hatással nem volt. Észre sem vették. Mint ahogy meg sem hallották azt, amit mondott nekik. Az ember arra gondolna, amikor az Isten Fia a világ Megváltója ilyen félreérthetetlenül kilátásba helyezi az ítéletet, amitől minden módon meg akarta menteni az Övéit - és még mindig meg akarja, mert azért mondja ezt nekik - meg kellene állni az életnek. Mindenki hallgasson, némuljon el! Miről van szó? Kérdések özönét kellene intézni a Megváltóhoz: fejtse ki, magyarázza meg. És azonnal ehhez igazítani - ha még tart a kegyelmi idő, ha még ezen a mai napon meg lehet előzni ezt a végzetes tragédiát. Ha ilyen bizonyosan közeledik az ítélet: álljon meg az élet, gondolkozzunk el és szálljunk magunkba!
Amire azonban a hírhedt pogány város, Ninive kész volt, mikor Jónás meghirdette az ítéletet, arra a szent város nem képes. Pedig itt nagyobb van Jónásnál. De itt senki nem száll magába, senki nem óhajt abbahagyni semmi gonoszságot, senki nem óhajt odafordulni Istenhez, meg sem hallják, amit Jézus mond és meg sem látják Jézusnak a könnyeit. Valóban így van, ahogy Jézus mondja: nem ismerték meg azt, ami az ő békességükre való, és nem ismerték fel az Isten meglátogatásának idejét. Már pedig ez, testvérek nemcsak az egyén sorsát illetően van így, hanem éppen ez az Ige arra figyelmeztet minket, hogy egy nemzetnek a sorsa is attól függ, hogy elfogadja vagy visszautasítja. Vagy akár udvariasan negligálja: semmibe veszi a világ Megváltóját. Hogy a törvényeit, a közerkölcsét, a normáit, a rendjét Jézushoz igazítja, vagy tőle függetlenül, esetleg az Ő világos tanításaival ellentétesen alakítja-e ki. A saját sírját ássa meg az a nép, amelyik ehhez hasonló módon elveti magától az Isten Fiát, a világ Megváltóját.
És ha Jézus ma, itt a mi országunkban, a mi fővárosunkban, a mi családunkban, a mi szívünkben néz körül, akkor vajon mit lát? Nem kell-e sírnia emiatt is? Nem siralmas-e az az állapot, ami van a mi országunkban, szívünkben, otthonunkban? Vajon ma ki veszi egészen komolyan Őt? Nem az jellemzi-e még a vallásos tömeget - sőt a hívő népet is -, hogy válogatunk Jézus kijelentéseiben. Például az ilyen ítéletes szavairól nem kell prédikálni, az ünneprontás. Mint ahogy ünneprontásnak tekintették az akkori kor vezetői is azt, hogy Jézus egy olyan szép ünnepen sírt és hogy figyelmeztető szavaival elrontotta az üzletüket. Ilyen Messiás nem kellett nekik. Ezért kiáltottak feszítsd meg-et néhány nappal a hozsannázás után. Ha nem azt teszi, amit ők várnak Tőle, akkor elutasítják.
Vajon minket az jellemez, hogy fenntartás nélkül, teljes bizalommal fogadjuk azt, amit Jézus hoz, amit mond és Őt magát? Vajon kialakult már ez bennünk természetes reflexként, hogy Ő mondja, és én teszem? Vagy pedig nagyon is jellemzi a vallásosak gondolkodását is az, hogy az értelmük ítélőszéke elé állítják Jézus kijelentéseit. Mi akarjuk eldönteni, hogy lehetséges volt-e az, amit tett vagy nem. Hogy vajon igaz lesz-e az, amit megjövendölt vagy nem. Észre sem vesszük, hogy istenkedünk. Ugyanúgy lázadunk ellene, hogyan fellázította az első embert az ördög az Istennek való engedelmeskedés ellen.
Bárcsak leleplezné Isten Szentlelke bennünk ezt a hitetlenséget, ezt a gőgöt, ezt a lázadást. Bárcsak minket megrendítenének Jézus könnyei és eljutnánk a bűnbánatig. Az Ő könnyei elsegítenének minket oda, hogy tudunk sírni bűneink miatt, és azokat megvallva teljes szívvel odafordulni Istenhez és engedelmeskedni Neki. Ezt nevezi a Biblia megtérésnek. Amikor elfordulok az eddigi utamról és odafordulok Istenhez. Nem odapillantok félszemmel, hanem száznyolcvan fokban megfordulok. Irányt változtatok és átadom az uralmat az életem felett. Ténylegesen. Nem a szám mondja: áldott a Király, Aki jön az Úrnak nevében, de közben csinálom, amit jónak látok, hanem az egész életem zengi: Ő lett a Király, Ő parancsol, szabja a törvényt. Új rend lépett életbe az életemben, mindent kiszórhat az életemből, mint a jeruzsálemi templomból, ami nem oda való, s mindent a helyére állíthat. Engem magamat is helyre állított: emberré tett újra. Visszavitt az én Atyámhoz. Mostantól kezdve nincs más vágya a szívemnek: egyetlen vágy maradt benne, az, amit Dávid így mond a 143. zsoltárban: taníts engem a Te akaratodat teljesítenem, mert Te vagy Istenem, a Te jó Lelked vezéreljen engem az egyenes földön.
Ezért jött Jézus, hogy ez bekövetkezzék. És hogy így a biztos pusztulás felé menetelő embert megszabadítsa a pusztulástól és átvigye az életbe.
Ezt utasította el Isten népe virágvasárnapon, és ezért sírt akkor Jézus. De ezt tette lehetővé számunka Jézus még ma is. Miért? Mert Ő nemcsak sírt Jeruzsálem hitetlenségét látva, hanem néhány nappal ezután a sírás után meghalt Jeruzsálem, a nép és az egész emberiség hitetlensége miatt. A harmadik napon feltámadott, és ezzel bizonyította, hogy Ő valóban Isten Fia. Isten igazolta mindazt, amit Jézus mondott és tett. Elfogadta az Ő kereszthalálát helyettünk bemutatott engesztelő áldozatként. Ezért lehetséges az, hogy mi a sodortatástól, a vakságból eljussunk eddig a sírásig és utána az igazi örömig. Erre mondja Jézus, hogy ha valakivel ez a csoda megtörténik, az Isten angyalai örvendeznek a mennyben.
Nemcsak Jézus sírása hallatszik, hanem az angyalok öröméneke is. A te életedet látva mi hangzik: Jézus sírása, vagy az angyalok örvendezése?
Bárcsak megkönyörülne rajtunk Isten, hogy sokkal jobban megbecsülnénk az Ő meglátogatásának idejét. Például azt, hogy ma még itt lehetünk a templomban és hallhattuk az Ő igéjéből mindazt, amit hallhattunk. Bárcsak az következne ebből egyenesen és most mindjárt, hogy amin változtatni kell, azon változtatunk! Amitől meg kell tisztulni, attól megtisztulunk, ahogyan virágvasárnapon a templomot Ő megtisztította. Amit Ő kínál, ami hiányzik az életünkből, azt bizalommal elfogadjuk. Hogy az életünk rendjét, törvényeit, hitünket és erkölcsünket, egész gyakorlati életünket az Ő Igéjéhez és akaratához szabjuk. Hogy eljutunk oda, hogy azon, akik mi Jézus nélkül vagyunk, csak sírni lehet és végre tudunk sírni rajta. Hogy azután eljuthassunk oda, amit így mond az Ige: Örök öröm lesz fejükön, és az Isten fiaivá lesznek és az Isten az ő Atyjukká lesz.
Ma még tart a kegyelmi idő. Jézus virágvasárnapi szavai nagyon komolyan figyelmeztetnek minket: egyszer véget ér. Nem tudjuk mikor. Most még van lehetőség arra, hogy komolyan vegyük Jézust és mindazt, amit mond. Bárcsak tudnánk igazán a szívünkből, saját imádságunkként elénekelni:
Jöjj, királyom, Jézusom!
Szívem, íme megnyitom.
A gonosztól óvj te meg,
Meg ne rontson engemet.
(464. ének)