Köszönjük Atyánk, hogy Jézus nevében jöhetünk Eléd. Köszönjük, hogy Te Őrá nézel, Akiben gyönyörködsz, és minket hallgatsz és áldasz meg. Köszönjük, hogy Őrá való tekintettel talált meghallgatásra már eddig oly sok imádságunk. Köszönjük, hogy feljebb, mint ahogy hinni és elgondolni tudjuk a bennünk munkálkodó erő szerint, meghallgattál már minket sokszor. Köszönjük bátorításodat, biztatásodat. Atyánk, olyan ijesztőek azok a rések, amik körülöttünk mindenfelé tátonganak, és mi annyit sopánkodunk és vádolunk másokat miattuk, de olyan ritkán álltunk még oda Eléd, hogy könyörögjünk az országért, hogy el ne pusztítsd azt.
Indíts minket erre az imádságra! Adj ebben állhatatosságot, adj ebben örömöt. Ajándékozz meg meghallgatott imádságokkal. Taníts bízni abban, hogy a mi könyörgéseink feljutnak Teeléd, és amikor kiáltunk, Te már megfelelsz, mi még mondjuk, és Te már meghallgattad. Kérünk, adj nekünk bajtársakat ehhez az imaharchoz. Add, hogy megtaláljuk azokat a hívő testvéreket, akikkel együtt, egy akarattal is tudunk imádkozni. Hadd legyen ez az esztendő az imádság éve, meghallgatott imádságok esztendeje.
Köszönjük, hogy Eléd hozhatjuk azokat az apró-cseprő dolgainkat is, amiket szégyelnénk elmondani másoknak. Olyan jó, hogy Előtted semmit nem kell szégyelnünk.
Köszönjük, hogy Te Atya vagy, akiben bízhatunk, és aki szeretsz, aki megértesz, és jól tudod, mire van szükségünk, mielőtt még kérnénk Tőled.
Kérünk, rázd fel a Te hívő népedet mindenféle tunyaságból, tespedésből, fásultságból, lelki megfáradtságból. Taníts minket a Lélek által imádkozni. Formálj minket harcosokká, hadd tudjunk minden tekintetben a Jézus Krisztus jó vitézeiként járni ebben az egész esztendőben; nem vagdalkozni és hadakozni, hanem általad megjelölt célokért Tőled kapott eszközökkel és fegyverekkel harcolni, úgy ahogy Te tetted és teszed ezt, Jézus Krisztus.
Magasztalunk azért, hogy Te ma is szüntelen esedezel érettünk. Segíts minket, hogy bekapcsolódjunk ebbe a Te imádságodba.
Igy könyörgünk népünkért, hozd ki ezt a rá jellemző bűnökből. Adj ennek a népnek a körében nagy lelki ébredést, tedd kovásszá és sóvá a Tiéidet mindenütt, ahol vannak. Te adj életet támasztó Igét mindenkinek a szájába, aki hirdetheti azt, és tégy mindannyiunkat igehirdetőkké.
Könyörgünk az ország vezetőiért, egyházi elöljáróinkért, hogy minél többen legyenek, akik tudatosan keresik a Te akaratodat, és cselekedni akarják azt, és nemet tudnak mondani mindarra, ami azzal ellenkezik, vagy ami attól eltér. Kérünk Téged, gátold hazánkban áradását a sok gonoszságnak, és fordítsd el eshető romlását nemzetnek, országnak. Nekünk pedig adj állhatatosságot, hűséget, hogy tudjunk egész évben a Te dicsőségedre, mások üdvösségére, javára élni.
Ámen.
Örök Isten, kinek esztendők nincsenek létedben, magasztalunk Téged azért, hogy napjainkhoz napokat adsz, és megsokasítod esztendeinket. Köszönjük türelmedet, köszönjük, hogy még tart a kegyelmi idő. Köszönjük, hogy nem magunkra kell néznünk ennek az évnek első reggelén sem, hanem Tereád nézhetnek a mi szemeink, és ígéretedbe fogózhat a hitünk.
Könyörülj rajtunk, és növeljed a mi hitünket. Taníts meg minket valóban hitben járni az idén. Segíts minket, hogy ígéreteidet és nagyságos tetteidet soha ne tévesszük szem elől. Segíts minket, hűségesen ragaszkodni Hozzád, engedd, hogy megmaradjunk és járjunk az engedelmesség keskeny útján. Legyen a Te Igéd mindannyiunk lábainak szövétneke és ösvényünk világossága. Add nékünk Szentlelkedet, és tölts meg Lelkeddel, hadd legyünk Isten fiai, akiket Isten Lelke vezérel.
Kérünk Urunk, ajándékozz meg Igéddel most mindjárt az első reggelen is, és Te rendezd el bennünk a gondolatokat, Te adj nekünk Tőled való gondolatokat, engedelmes döntéseket, és ebben az engedelmes életben azt a csöndes, megzavarhatatlan örömöt, ami a Tieidnek az osztályrésze. Táplálj minket most lelki kenyérrel, és segíts nyitott szívvel, engedelmességre kész lélekkel hallgatni a Te szavadat.
Ámen.
Ennek az Igének az alapján azt szeretném elmondani, milyen programot ad Isten a hívő népnek erre az esztendőre. Egy idő óta egyre világosabban úgy látom Isten Igéjét tanulmányozva, és Előtte az imádság csöndjében megállva, hogy Ő meg akarja tanítani ezekben a nehéz időkben az övéit komolyan imádkozni az Ő kegyelméért és igazán nagy ajándékaiért. Meg akarja tanítani a hívő népet arra, hogy sokkal tudatosabban és hűségesebben végezze azt a munkát, amit így is nevezhetnénk: életmentő imádság. Azt a munkát, amit az országért és az evangélium ügyéért, a nép lelki és testi javáért csak a hívők végezhetnek el.
Ez a fajta imádkozás a Biblia tanúsága szerint kemény munka, ezt mindenki tudja, aki végzi. Ez a fajta imádkozás csak a hívőknek a kiváltsága, de súlyos kötelességmulasztást követnek el, követünk el, ha ezt nem tesszük, mert emiatt az egész nép lesz szegényebb. T.i. Istennek sok áldása olyan, hogy azt nem szórja a nép közé, azt csak kézbe adja. Ezért kell a kezünket tartanunk, hogy legyenek, akiknek átadhatja, és akik aztán továbbadják azt. Tartani kell a kezünket, és ehhez a fajta imádkozáshoz sok nagy ígérete fűződik Istennek, ezért bizonyosan várhatjuk az áldást.
Mindenekelőtt bűnbánatot kell tartanunk amiatt, hogy nem vesszük komolyan Istennek ezt a világos parancsát. A legtöbb hívő ember imádságai csak az egyéni kegyességre korlátozódnak. Még ott is döcögnek. Amikor csendesóráról szoktunk beszélgetni, a legtöbb esetben az eredményes bibliatanulmányozásról esik szó, vajmi ritkán erről az elszánt, hűséges, tág horizontú, az egész nagy közösség életét befolyásoló imádkozásról.
Bűnbánatot kell tartanunk amiatt, hogy beszűkült az imaéletünk. Többnyire csak kéréseket mondogatunk Istennek, általában ugyanazokat; ezek megmaradnak a családnak a szűk körén belül. Azokat a parancsokat, amiket Isten az imádságra nézve ad, nem is ismerjük, vagy nem vesszük komolyan, és olyan kevesen vannak, akik tudják és gyakorolják, hogy mit jelent Jézus nevében imádkozni, mit jelent a Lélek által imádkozni; mit jelent Isten akaratával egyező kéréseket mondani, mit jelent egy akarattal, közösségben, állhatatosan imádkozni. Isten ebből akar minket kimozdítani. Kegyesekből harcosokká kell válnunk, akik képesek és készek tusakodni is, nemcsak kegyes imákat mondani, aminek megvan a maga jelentősége, de itt most nem erről van szó. Itt most arról a harcos imádságról van szó, a könyörgésnek arról a formájáról, amire van példa sok a Szentírásban, és amiről alapigénkben is szó van.
Meg kell tanulnunk tusakodni. Isten akaratát fölismerve, Tőle megjelölt célokért, állhatatosan, szívósan, az Ő ígéreteire hivatkozva könyörögni, mert ettől egy egész nagyobb közösségnek, az egész népnek a jövője is függ. Ehhez a harchoz Isten fegyvert is ad a kezünkbe, és ez a fegyver az életmentő imádkozás.
Ez nem azt jelenti, hogy az a hívő ember, aki ezt a munkát végzi, és komolyan veszi, elhanyagolja a hétköznapi kötelességeit, vagy akár a társadalom érdekében kifejtett tevékenységét. Az életmentő imádkozás nem a tevékeny életnek az alternatívája, hanem az a sajátos többlet, amivel a hívők járulhatnak hozzá egy népnek a javához. Óriási szükség van erre! Nem véletlenül zárja itt Isten ezt a megrendítő fejezetet ezzel: "kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállna a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam." Ilyen imádkozókat keres az Isten.
Isten ebben a fejezetben egy képet használ. Egy nagyon szemléletes képet, ami talán kitágíthatja és meggazdagíthatja az imádságról való egész szemléletünket. Azt mondja, hogy az Ő népének a Vele való szövetsége és a szövetséghez való hűséges ragaszkodása olyan, mint egy erős vár. Ennek a falai megvédik a népet minden külső támadástól. Ha azonban a hívő nép megszegi a szövetséget, akkor maga rongálja meg az őt védő falakat belülről, és így ezeken a falakon veszedelmes repedések, rések keletkeznek, amiken előbb-utóbb bejön az Isten ítélete. Egy valami tartóztathatja fel ezt az ítéletet: ha ezeken a réseken kimegy ez a fajta imádság. Ha vannak olyanok, akik odaállnak a résre - ha a párhuzamos igehelyeket megnézzük, világos lesz, hogy erről van szó, - akik tudnak így életre-halálra imádkozni. Akik ha nem voltak is a nép bűneiben részesek - vagy legalábbis nem ők voltak a főkolomposok, de úgy tudnak imádkozni bűnbánattal, mint Nehémiás, "mi vétkeztünk ellened", akik ezzel az őszinte bűnbánattal, az Isten kegyelmére és ígéreteire apellálva, szívósan, elszántan, állhatatosan tudnak könyörögni, akkor ez az imádság olyan lesz, mint a beton: betömi a réseket, és nem jön be azokon Isten ítélete. Megmenekült a közösség, amelyik pedig vétkezett az Úr ellen. Azokért, akik így komolyan veszik Isten ítéletét és kegyelmét is, Isten megkönyörül a többieken is. Óriási a felelőssége a hívő népnek, és súlyos a kötelességmulasztás, ha az imádságnak ezt a formáját nem gyakoroljuk.
Azt szeretném most elmondani, hogy mit jelentett ez akkor, amikor elhangzott, mit jelent ma, és ha valaki el akarja kezdeni ezt a komoly munkát, annak milyen gyakorlati tudnivalókat jó szem előtt tartania.
(1) Amikor először elhangzott ez a prófétai igehirdetés, akkor a szent város, Jeruzsálem nagyon elfordult Istentől. Így nevezi az Úr Jeruzsálemet: te vérontó város! A közéletet az erőszakosság, a csalás, az egymás félrevezetése, a hazugság jellemezte; az erkölcsi életet az, amiről itt olvastunk, hogy mindenki mindenkivel, keresztbe-kasul paráznaság, házasságtörés, úgy hogy nem is érzékelik már bűnnek, pontosan úgy, mint ma is. A gazdasági életet az, hogy akit csak lehet, uzsoráztak, amit csak lehetett, összeharácsoltak az emberek; a vezetőket meg lehetett vesztegetni, hamis ítéletet hoztak, nem volt biztos, kiszámítható semmi, csak az, hogy szinte bizonyos, hogy mindenki csalni fog. Hazugság, képmutatás, mások félrevezetése ... A vallási életet az jellemezte, hogy a szombatot nem tartották meg, hamis tanításokat terjesztettek, és mindezekben élen jártak a vezetők, az elöljárók. Éppen a papok voltak azok, akik maguk is elvilágiasodtak, nem tanították meg az embereket a szent és a tisztátalan közt különbséget tenni, ők is belemerültek a világba. A próféták a maguk szövegét mondták, ráadásul azt hazudták, hogy ezt mondja az Úr. A "föld népe" pedig hozzászokott ehhez. Azt hitte, ez a normális állapot. Senkinek eszébe sem jutott, hogy vajon mit akar Isten, és hogyan kellene nekünk, mint az Isten népének élnünk. - Veszedelmes repedések tátongtak tehát az Istennel való szövetség falán, és Isten kilátásba helyezte az ítéletet. De még várt. Mire várt?
"Kerestem köztetek valakit, aki építené a falat, és odaállna a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam." Megrendítő kép: keres az Isten. Embert keres. Hívő embert keres, aki tudna imádkozni úgy életre-halálra, - és nem talál. Nincs senki, aki komolyan venné, hogy a bűnt büntetés követi. Nincs senki, aki félné, ismerné és tisztelné az Urat, de bízna is Benne, és ezzel a bizalommal leborulna eléje. Nincs senki, aki szenvedélyesen szeretné a népét, és a nép bűneit megvallaná Istennek, és könyörögne kegyelemért! Nincs senki, aki falat építene ...
Azt olvastuk, hogy jönnek a próféták egy vödör festékkel, hogy lemázolják a repedéseket. Micsoda tragikomikus kép! De ide nem festék kell, hanem beton. Még csak nem is sóder, mert sóder volt mindig, - nyomjuk a sódert ma is, bocsánat ezért a fordulatért, - szöveg az van mindenütt, de az nem tömít. Ide beton kell! Hittel elmondott imádság. Olyan imádkozók kellenek, akik tudják, hogy mit csinálnak, mert az Úrnak engedelmeskednek, akik ismerik az Urat, szeretik a népüket, látják a tátongó repedéseket, és hisznek abban, hogy Istennek az imádsághoz fűzött ígéretei igazak. Éppen ezért munkához látnak. Ilyeneket keresett Isten, hogy ne pusztítsa el a szent várost, - de nem talált. "Ezért - olvassuk a következő versben, - kiontottam haragomat rájuk, és megsemmisítettem őket haragom tüzével." Valóban jött Babilon, és megsemmisítette az országot, a várost, még a templomot is.
Az egyetlen olyan "anyag", ami a bűn ütötte réseket betömi, az életmentő imádság. Ez már több, mint az egyéni kegyesség során elhangzott imádságok. Itt harcról van szó. Ebbe elfárad, beleizzad az ember. Jézus is beleizzadt. A Gecsemáné-kertben nem kedves beszélgetés hangzott az Atyával, ott életre-halálra küzdött Jézus értünk, és vért verejtékezett! (Lk 22,44). Vannak ilyen tapasztalataink, amikor az imádság végére kifáradtunk, mert az harc volt, mégpedig Isten akaratát fölismerve, az Isten akarata diadaláért harcoltunk mi is?
(2) Egészen más lenne a mi egyéni, személyes imaéletünk is, ha ismernénk és gyakorolnánk az imádságnak ezt a formáját. Azt hiszem, nem kell itt most hosszasan magyarázni és alkalmazni ezt a szomorú felsorolást, amit olvastunk az Ezékiel könyve 22. részében. Ugyanez elmondható a mi városunkról, a mi országunkról is. Jeruzsálem szomorú képe a mi népünknek és országunknak a képe is lehet. Hányan vannak, talán itt közöttünk is, akik ugyanígy, ahogy itt olvastuk, paráználkodnak felebarátjuk feleségével, sokszor már akkor, amikor az még szűz lány, és majd később lesz valakinek a felesége, de már most elkezdik a paráználkodást vele. És még csak nem is tartják bűnnek! Hányan vannak még hívők is, akik folyamatos adócsalást és vámcsalást követnek el, és meg is magyarázzák, hogy ez így van rendjén. A rendeletek a hibásak, meg a körülmények... És vajon vannak-e egyáltalán, akik megszentelik az Úrnak a napját, komolyan véve az erre vonatkozó parancsot és nagy lehetőséget látva ebben? És vajon nincs-e számtalan formája annak, amit itt sorra-rendre olvastunk, hogy kiuzsorázzuk a szüleinket, nem törődünk a családunkkal, hogy belemerülünk a mammon imádatába és a szerencseisten imádatába; hogy emberek visszaélnek a hatalmukkal, még ha egy valaki fölött hatalmaskodhatnak is, aki náluk gyöngébb... és így tovább sorolhatnánk. Ijesztő repedések a mi várunknak a falain is.
És a papokra is el lehet mondani ugyanezt. Hányan elvilágiasodnak, nem merik vállalni az evangélium egyszerű hirdetését és annak a konzekvenciáit. Mást prédikálnak, mint ahogy élnek... És a nép prófétái - az írók, pl. annak tartják magukat, - hány olyan író van ma Magyarországon, aki komolyan keresi, hogy mit akarhat Isten a mi népünkkel?! Mondják a magukét, ki-ki vérmérséklete szerint. És az elöljárók? Csak az elmúlt napokban a Parlamentben, ahol fontos kérdések dőltek el, ki volt, akit az érdekelt volna, hogy mit akar Isten ebben a kérdésben, és azt el is tudta és merte volna mondani? Hol vannak a nép elöljárói? A próféták és a papok... De nem kell ujjal mutogatnunk: hol van ez a magatartás a mi családunkban, amikor egy-egy döntés előtt megtanácskozzuk, meghányjuk-vetjük a dolgokat? Az az első és legfontosabb szempont, hogy mit akar Isten? Tudjuk és merjük szeretettel, konzekvensen ezt képviselni? Beidegződéssé vált ez már nekünk? Vagy mi is kapkodjuk a fejünket, hogy most mi a divat, ki mit szól hozzá, mi tűnik hasznosnak... Óh, de szomorúan igaz ma is, és talán ránk is az, amiről itt az Igében olvastunk.
Márpedig ezt nem lehet vég nélkül csinálni. Olvastuk ezt a megrendítő mondatot, ami így esztendő fordulóján különösen is elgondolkoztatja az embert: "te vagy az oka, hogy közel van már a napod, elérkeztél esztendeid végéhez." (4. v.) Egyszer vége lesz, és te vagy az oka.
Mi azonban még elkezdhettük most ezt az új esztendőt. Isten még keres. Lehet, hogy az Ő keze már fel van emelve az ítéletre, de még keres olyanokat, akik képesek falat építeni, és odaállni a résre az Ő színe elé az országért, hogy ne pusztítsa el. Ilyeneket keres Isten itt, most, közöttünk is; ezért hívott ide. A kérdés az, hogy talál-e ... A kérdés az, hogy t e alkalmas vagy-e erre, és kész vagy-e erre? Ez most nem költői kérdés, mert amikor Isten ennyire konkrét feladatokra keres hívőket, akkor erre csak konkrét módon lehet jelentkezni vagy ezt visszautasítani. Legszívesebben azt mondanám, hogy aki ezt a feladatot mától kezdve végezni akarja, tartsa fel a kezét. T.i. itt arról van szó, hogy ezt másoknak is tudniuk kell, azt számon is lehet kérni. Vállalok valamit, amire Isten embert keres. Ezeknek a hívőknek egy szent szövetségben kell egyesülniük, egy csendes, elszánt védelmi harcra kell berendezkedniük, hogy odaálljanak a résekre az országért, hogy Isten el ne pusztítsa azt.
Ki az, aki mától kezdve kész arra, hogy az eddigi csendességét kiegészíti ezzel a tusakodással? Hogy miután szokása szerint, vagy annál jobban és mélyebben elolvasta a Szentírást, elmélkedett azon, imádkozott, elsorolta a szeretteit, a napi problémáit, még pluszban vállalja ezt a fajta tusakodást. Ki az, aki hiszi, hogy Isten Igéjének ez a része is igaz, hogy ha nincs, aki a résre álljon, bejön a résen az ítélet? De ha vannak elszánt imádkozók, Isten visszavonja az ítéletet.
Amennyire mi Istent az Igéből a magunk gyarló eszével és kicsi hitével megismerhettük, nyugodtan mondhatjuk, hogy Ő alig várja, hogy visszavonhassa a kilátásba helyezett ítéletet. De ha nincsenek meg a feltételek, jön az ítélet, - ez mindig így volt. "Kerestem valakit, aki odaállna elém az országért, hogy el ne pusztítsam azt, de senkit sem találtam." Nem kellenek sokan! Néhány hívő, aki ezt a munkát magára vállalja. Néhány hívő, akik komolyan veszik Isten kijelentését, akiknek szent Ő és az Ő szava. És akik képesek arra az elszánt harcra, amire Mózes, az Ő szolgája odaállott a résre - olvassuk így a 106. zsoltárban -, és addig imádkozott, addig emlékeztette Istent az Ő ígéreteire, amíg Isten azt mondta: rendben van, nem hajtom végre az ítéletet. Egy elszánt ember elég volt, aki tudta, hogy mire való az imádkozás. Aki nemcsak kegyes volt, hanem harcos volt. Ez több; ez az, amibe bele lehet fáradni, amibe bele lehet izzadni; ez az, amihez idő kell, de amihez csodálatos ígéretek fűződnek.
Komolyan kérdezem: Ki az közülünk, aki mától kezdve kiegészíti az eddigi csendességét, kegyességét ezzel a tusakodással, mert hittel elfogadja, hogy mindaz, amit Isten ebben az Igében erről ír, igaz?
(3) Akik erre készek, azoknak még három konkrét dolgot szeretnék mondani megfontolásra: Hogyan lesz ebből valóság?
(a) Először is úgy, ha ezt valaki elhatározza. Amíg csak játszik a gondolattal: milyen szép lenne - abból legfeljebb az lesz, hogy az év folyamán néhány esetben, amikor valami szörnyűséget olvasott az újságban vagy hallott a rádióban, eszébe jut, hogy erről volt szó újévkor, kellett volna csinálni. Ez nem komoly dolog. Ezt el kell határozni. Isten előtt fölmérni az erőinket, hiszem-e én ezt, kész vagyok-e erre, igaznak tartom-e, fontosnak tartom-e, és elhatározom, hogy Isten erejében bízva elkezdem. Úgy, hogy ma elkezdem, holnap folytatom, holnapután megint, és az év végéig minden áldott nap. Erre időt kell szánni, ennek ki kell jelölni a helyét, mert másképp nem megy. Lehet, hogy ennek az lesz az ára, hogy valamit abba kell hagynunk, - helyet kell csinálni a napirendben. Ezt csak komolyan és rendszeresen lehet csinálni, de azt csodák követik, - azt mondja a Szentírás. Tehát ezt ilyen komolyan és felelősen el kell határozni.
(b) A másik az, hogy tisztáznunk kell, mi a tartalma ennek az imádságnak, miért kell imádkoznunk? Azért, amit Isten pontosan, konkrétan előír. Itt pl. azt olvastuk, hogy "elém álljon az országért, hogy ne veszítsem el azt." Akkor ezért imádkozzunk: az országért, hogy Isten ne veszítse el. Nem kell komplikálni a dolgokat, meg a saját gondolatainkkal hígítani Isten kijelentését. Pontosan megmondja Ő, hogy miért kell imádkozni. Nyilván ebben benne van az, hogy a mi népünk bűneit bűnbánattal odavisszük Isten elé, hogy Isten kegyelmére apellálunk, arra hivatkozunk, hogy miközben az országért imádkozunk, hogy Isten ne veszítse el, aközben a Szentlélek eszünkbe juttat sok mindent - hagyatkozzunk a Lélek vezetésére, de az imádság tartalma pontosan körül van határolva. Ezt mondja Isten ... Amiket Ő parancsol, amikhez Ő ígéretet fűz, és amik a hasonló bibliai imádságokból példaképpen előttünk állnak. Ezekért kell imádkoznunk. Nem túl sok minden ez, nem is kell elveszni a sok minden között. Néhány fontos ügyet kell állhatatosan Isten elé vinni.
Ezt: az országért, hogy el ne veszítse azt, - kiegészíthetjük egy másik paranccsal, amit a Timótheushoz írt levélben így olvasunk: "Intelek mindenekelőtt, hogy tartassanak ... - és akkor négyszeres meghatározás jön - könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberért, királyokért, és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel, mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt." (I.Tim 2,1-3.) Minden méltóságban levőkért ... A helyi önkormányzat vezetőjéért is? Az egyház és a gyülekezetek vezetőiért is? - Persze. Mindenkiért, akire Isten másokért való felelősséget bízott. Egy családnak a vezetőjéért is, - ahogy Isten Szentlelke majd irányít minket.
Ugyanilyen konkrét kérés még, amit Jézus mond: "Kérjétek az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába." Nagyon fontos. Ugyanilyen konkrét, amit Pál apostol kér a gyülekezetektől többször is; a Kolossé levélben levő változatát olvasom: "Az imádságban állhatatosak legyetek, imádkozván miértünk is, hogy az Isten nyisson ajtót az Ige előtt, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amelyért fogoly is vagyok, hogy nyilvánvalóvá tegyem azt úgy, ahogy nekem szólnom kell." (Kol 4,2-4.) Hogy nyisson ajtót az Ige előtt Isten, és küldjön munkásokat, és adjon szót a szánkba. Ez egyelőre elég is. Az országért (Ez 22,30), minden méltóságban levőkért (I.Tim 2,1-3.), hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába, lelki munkásokért (Mt 9,38.), és hogy nyisson ajtót az Ige előtt, és adjon Igét azok szájába, akik azt szólják (Kol 4,3-4.). Ezek világos, Istentől való parancsok. Sok mást is lehetne még mondani, de valahogy így indulhat el az érdemi imádkozás.
(c) A harmadik: hogyan kell ezt végeznünk? Erre most egyetlen szót említek: állhatatosan. Jézus mondott erre több példázatot, hogy az imádságban az állhatatosság az egyik legfőbb érték. Hűségesen, kitartóan. A hamis bíró és az özvegyasszony példázatára gondoljunk, vagy a kananeus asszony történetére, akit Jézus olyan majdhogy nem bántó módon utasít vissza, hogy nem jó a fiak kenyerét elvenni, és a kutyáknak adni. Erre az asszony azt mondja: Így van, Uram! Mi kutyák vagyunk, de a kutyának is adnak valamit enni a morzsákból, amik lehullanak. Adj nekem egy morzsát, az is elég nekünk, ha Te adod! - Erre mondja Jézus: asszony, nagy a te hited, - és meggyógyult a lánya abban az órában. Állhatatosan. Nem kell azt méricskélni, hogy elég nagy hittel mondtam-e, elég szépen fogalmaztam-e, elég hosszan fejtettem-e ki - nem ezek az imádság szempontjai. Állhatatosan, kitartóan, hűségesen.
"Ti, kik az Urat emlékeztetitek - olvassuk az Ézsaiás 62-ben - ne nyugodjatok, és ne hagyjatok nyugtot néki, amíg be nem teljesíti ígéreteit!" Nem a magunk vágyait követeljük Istentől. Az Ő ígéreteit tartja szem előtt az, aki az életmentő imádkozást végzi.
Ha Isten segít minket, tíz nap múlva vasárnap erről majd részletesen is szólunk, hogy mit jelent állhatatosan imádkozni, és miért tartotta ezt Jézus annyira fontosnak.
Befejezésül csak annyit: mi lesz az ilyen imádsággal? Ha valaki erre kész, elkezdi, napról-napra folytatja, mit tudhat, mit remélhet, mi lesz az imádságaival? Két Igét olvasok arról, hogy hova kerülnek ezek az imádságok és mi lesz a következményük.
"Eljött egy másik angyal, és megállt az oltárnál arany tömjénezőt tartva, és adatott neki sok tömjén, hogy tegye a szentek könyörgéseihez az arany oltárra, amelyik a királyi szék előtt van. És felment a tömjén füstje a szentek könyörgéseivel az angyal kezéből az Isten elé." (Jel 8,3-4.). A szentek könyörgései az Isten elé jutnak, mint a mennyei oltár drága tömjénfüstje, Istennek kedves áldozatul. A mi egyszerű, gyarló imádságaink, amik közben néha-néha talán el is bóbiskolunk, mert olyan fáradtak vagyunk, de aztán újrakezdjük, és mondjuk állhatatosan, azok az Isten elé jutnak a mennyei szentélybe, az angyal által bemutatott tömjénfüsttel együtt.
És ott mi lesz velük? Ugyancsak János írja: "Ez az a bizalom, amellyel Őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket. És ha tudjuk, hogy meghallgat minket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk Őtőle." (1Ján 5,14-15.). Lehet, hogy én elfelejtem, különösen, ha nem az én gondolataim voltak, hanem maga a Lélek imádkozott bennem, de megvannak a mi kéréseink Őelőtte, és amit az Ő akarata szerint kértünk, azt megadja nekünk.
Hatalmas ígéretek ezek, fogózzunk bele ezekbe és próbáljuk ki! Boldog az az ember, aki megtapasztalja, hogy amit Isten ígér, az valóság.