Istenünk, dicsőítünk azért, hogy Te személyválogatás nélkül szeretsz mindnyájunkat. Köszönjük, hogy nem teljesítményeket kérsz rajtunk számon, amiket jutalmaznál, hanem minden feltétel nélkül ajándékot kínálsz. Köszönjük a legnagyobb ajándékot, a Te egyszülött Fiadat, Jézust. Köszönjük, hogy úgy szeretted ezt a világot, hogy Őt adtad nekünk, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Kérünk, ajándékozz meg minket azzal a hittel, amelyik nem holt hit, amelyik élő hit és gyümölcsöket terem, amelyikből hasznuk van sokaknak. Segíts minket, hogy napról-napra elfogadjuk Tőled felkínált ajándékaidat, és örömmel adjuk azokat tovább másoknak. Szabadíts fel minket is arra, hogy ne várjunk, és ne várjunk el mástól annyi mindent, amit aztán, ha nem kapunk meg, tele vagyunk panasszal és jogosnak vélt elégedetlenséggel. Taníts meg minket egyszerűen berendezkedni arra, hogy adunk, hogy áldozatot hozunk, és hadd legyen ez öröm nekünk, hogy továbbadhatunk abból, amit mi is Tőled kaptunk.
Ajándékozz meg ezzel a szeretettel, és kérünk Urunk, hogy ne legyen se a szívünkben, sem a családunkban, sem a gyülekezetben semmiféle személyválogatás. Ezzel az egymást elfogadó, elhordozó, megbocsátó szeretettel ajándékozz meg mindnyájunkat. Kérünk, hogy folytasd a velünk való beszélgetést, tedd a Te Igédet termékennyé és megtermékenyítővé az életünkben. Kérünk, légy hűséges hozzánk a jövő hét minden gondja, fáradsága, munkája közben is. Őrizz minket bűnöktől. Engedd, hogy a hitünk mindig engedelmességet is jelentsen, és így tudjunk a Te dicsőségedre élni.
Ámen.
Köszönjük Atyánk a mögöttünk levő hétnek minden ajándékát. Köszönünk minden percet, amit Veled tölthettünk, köszönjük, ha az egész életünk tudatosan a Te színed előtt zajlott. Köszönjük, hogy minden pillanatban tarthattuk Veled a kapcsolatot az imádság által. Köszönjük, hogy mindennapi kenyerünkké vált a Te Igéd, és világossággá, amelyikkel mutatod a helyes utat.
Bocsásd meg, ha nagyon egyedül éreztük magunkat, mert nem kerestünk Téged. Bocsásd meg, ha tanácstalanok maradtunk, és az erőtlenségünk miatt kell panaszkodnunk, mert nem járultunk Hozzád, az erőnek, a békességnek, a tanácsnak a forrásához.
Köszönjük, hogy most így jöhetünk Hozzád. Köszönjük, hogy bízhatunk abban, hogy nem bűneink szerint cselekszel velünk, és nem fizetsz nékünk a mi álnokságaink szerint.
Kérünk Urunk, tekints nyomorúságunkra, és aszerint ajándékozz meg minket. Sőt még inkább azért könyörgünk, hogy Önmagadért, a Te nagy nevedért, szólíts meg, hogy legyen szavad ír s gyógyító erő. Köszönjük, hogy a Te Igédnek csodálatos hatalma van ma is, és köszönjük, hogy gyarló emberi beszéden keresztül is elérkezett már hozzánk olyan sokszor a Te teremtő, eligazító, átformáló Igéd. Ezt a csodát cselekedd meg most is közöttünk. Kérünk, hogy szólj, nekünk pedig adj figyelmes szívet. Áraszd ki ránk most Szentlelkedet, hogy mindazt, amit nekünk akarsz mondani, teljes bizalommal fogadjuk, és szelídséggel fogadjuk a belénk oltott Igét, ami megtarthatja a lelkünket.
Adj nekünk itt most olyan ajándékokat, amiket rajtad kívül senki mástól nem kaphatunk, de amit Te egészen bizonyos, hogy elkészítettél nekünk, hiszen megígérted. Adj nekünk hitet, hogy tartsuk a kezünket, és amit kínálsz, azt elfogadjuk, ahova küldesz, oda induljunk; amit abba kell hagynunk, azzal ne tétovázzunk. Könyörülj rajtunk, és készíts itt most egészen valóságos, az egész életünket átformáló, meghatározó találkozást Veled.
Ámen.
Igehirdetés
Csütörtökön kezdtük tanulmányozni a Jakab levelét, amit most Bibliaolvasó Vezérfonalunk szerint sokan olvasunk. Láttuk, hogy ez az Újszövetség legrégibb irata. Minden bizonnyal az Úr Jézus testvére, Jakab írta.
Láttuk azt is, hogy imilyen gyakorlati útmutatások vannak benne. Ez a levél nem evangélizáló irat, nem azzal a céllal készült, hogy hitetleneket Jézushoz hívjon, hanem kifejezetten azzal, hogy a hívőket bátorítsa arra, hogy annak megfelelően is éljenek. A levél 108 verséből 54 határozott felszólítás, ami a hívőket bátorítja, hogy afelé a cél felé, amely felé elindultak, amit Jézus tűzött ki eléjük, bátrabban haladjanak, és egyáltalán haladjanak. Látszódjék meg az életükön, hogy ők hisznek Jézus Krisztusban. Keményen mutat rá a hívők életének gyengeségeire, hiányosságaira, de azzal a szeretettel, hogy ne maradjanak ilyenek, hogy felragyogjon a Krisztusban hívők életén Krisztus dicsősége és szentsége már itt, ebben a sok nyomorúsággal megvert életben.
Láttuk, hogyan bátorítja őket, hogy tartsák természetesnek, hogy a hívő embernek szenvednie kell. Sok egyéb mellett még Krisztusért is szenvedést kell vállalnia. Ez magától értetődik, ezen se ne csodálkozzanak, se ne háborogjanak miatta, hanem vállalják. Tartsanak ki mindig nagyon éberen a kísértések között. Ne szégyelljék, hogy sokszor szegényebbek, mint a világnak a fiai, és ne irigyeljék a gazdagokat a gazdagságuk miatt. Itt olvastuk, hogy ne legyenek személyválogatók. Nagyon élesen szól ez a levél a nyelv bűneiről. Említi azt, hogy nincs az a forrás, amelyikből kétféle víz fakadna, de az embernek szája még erre a képtelenségre is képes, hogy ugyanabból a forrásból jön ki Isten dicsőítése, meg egymás megszólása. Ne legyenek közöttetek ilyenek - parancsolja meg a gyülekezet tagjainak.
Az imádságról sem teológiai tanítást ad, hanem azt mondja, hogy amíg tele van a szívetek versengéssel, irigységgel, önzéssel, engedetlenséggel, addig nem lesznek meghallgatott imádságaitok. Nem az imádsággal kell kezdeni. A szíveteket kell megtisztítani minden ilyen gonoszságtól, aztán majd meglátjátok, milyen az a tiszta szívből hangzott imádság, milyenek azok a meghallgatott kérések, amiket úgy mond el az ember, hogy előbb megalázta magát Isten előtt, és megtagadta a bűneit. Ilyen gyakorlati utasításokat ad Jakab a hívő népnek.
Az első fejezet üzenetét csütörtökön kibontottuk, ma a másodikkal foglalkozunk. Ez a rész az, amelyikre hivatkozva azt szokták mondani, hogy Jakab szembenállt Pál apostollal. Az egyik legfontosabb kérdésről, a megigazulásról egészen mást tanít Jakab apostol, mint Pál apostol. Ezzel a kérdéssel foglalkozzunk először, és utána térjünk majd rá a felolvasott Igére: mit tanít ez a fejezet az úgynevezett személyválogatásról.
I.
Miben mondana tehát ellen egymásnak a két jeles apostol?
Pál apostol azt írja, hogy "kegyelemből van a ti üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez, nem a cselekedetekért, hogy senki ne dicsekedjék." (Ef 2,8-9.) Egy másik helyen pedig Ábrahámról szólva azt mondja: "Hit által igazíttatott meg Ábrahám, a törvény cselekedetei nélkül" (Róm 4.). Ez Pálnak a véleménye. Ezt a leveleiben részletesen kifejti.
Jakab pedig mit ír ebben a második részben: "Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, meghalt ő magában. De mondhatja valaki, neked hited van, nekem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidből, és én meg fogom neked mutatni az én cselekedeteimből az én hitemet. Akarod-e pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül meghalt?" (17-20.)
Pál azt mondja, hogy cselekedetek nélkül, hit által kapjuk az Isten kegyelmét. Jakab azt mondja, ha a hitből nem következnek cselekedetek, az a hit halott. Ez valóban ellentmondás? Másról beszélnek. Nem ugyanarról mondja az egyik, hogy igen, a másik meg, hogy nem.
Pál apostol azt mondja, hogy nem a cselekedeteinkért ad Isten nekünk bocsánatot, üdvösséget, örök életet, hanem azt kegyelemből adja. Ingyen. Mielőtt még bármit tehettünk volna, már felkínálja nekünk az Ő kegyelmét. Aki ezt hittel megragadja, azé az üdvösség.
Jakab pedig tulajdonképpen itt folytatja. Amit ő mond, azt Pál sem hallgatja el, csak van a szemléletük közt egy különbség. Jakab itt folytatja, és azt mondja: Ha valaki hittel megragadta a kegyelmet, akkor annak meg kell életén látszania. Akkor ebben az állapotban másfajta cselekedetei lesznek, mint korábban. Elkezd hasonlítani Jézus Krisztusra a gondolkodásmódja, a szokásai, a jelleme, a cselekedetei, és kell, hogy hasonlítson Krisztusra. Ha nem, megkérdőjelezhető a hite. Akkor csak fecseg arról, hogy ő hívő, ha ez nem látszik meg az életén.
Aki alaposan egymás mellé teszi Jakab levelét és Pálnak az írásait, az látja, hogy nemcsak ellentmondás nincs közöttük, hanem ugyanarról beszélnek, csak a hangsúlyt máshova teszik. Ez nyilván abból következhet, hogy kiknek írták. Pál apostol a hitetleneket akarja a Jézus Krisztusban való hitre elvezetni, és az evangéliumnak ezt a részét hangsúlyozza különösen számunkra, hogy nem kell nektek teljesíteni semmit. Isten nem a teljesítményeink jutalmaként ad nekünk üdvösséget, hanem Isten üdvösséget ad. Hogy-hogy, csak úgy? Csak úgy! Úgy, hogy nem érdemeljük meg? Miért, hát ki tud olyat felmutatni, hogy azzal megérdemli?! Senki nem érdemli. Mindenkinek úgy adja, hogy nem érdemeljük. És hogy lesz az enyém? Úgy, hogy komolyan veszem - ezt jelenti hinni. Megbocsáttattak a te bűneid... No de jóvátenni nem tudom! Ki beszél jóvátételről? Isten megbocsátott. Aki ezt komolyan veszi, az hisz. És annak tényleg megbocsáttattak? Valóban megbocsáttattak! Ezt mondja Pál.
Jakab pedig azt mondja: ha valaki hittel komolyan vette, akkor az meglátszik az életén. És azoknak az életéből, akikhez a levelét írta, pontosan ezeket a cselekedeteket hiányolja. Úgy látja, hogy nincs ott sem hit, sem cselekedet, csak fecsegés van. Azt képzelik, hogy ők hívők, de ezt senki semmiből nem tudja megállapítani! Ha pedig nem látszik meg rajtatok a változás, akkor nem következett be igazán a változás. Vagy bekövetkezett - de abbahagytátok a Krisztus követését és szépen elsorvadt a hitetek. Halott a hitetek. Olyan, mint a gyümölcsfa gyümölcs nélkül. A gyümölcsfát nem az árnyékáért tartják, hanem azért, hogy teremjen. Ha a Krisztus élete beoltatott a ti hitvány életetekbe - ezt a szót mondja itt: te hiábavaló ember, - akkor az gyümölcsöt terem. Hol vannak a gyümölcsök? A hitnek meg kell látszódnia.
Pál apostol sem mondja, hogy ez nem így van, csak egy különös különbség van az ő szemléletük között. Pál a hitbe mindig beleérti az engedelmességet is. Jakab pedig azt mondja: fennáll annak a veszélye, hogy kettéválik a hívő keresztyének életében a hit és a cselekedet; a hit és az engedelmesség, és ő azt hangsúlyozza, hogy mindkettőnek meg kell lennie, és a hangsúlyt inkább a másodikra teszi. Én nem kételkedem abban, hogy ti hívők vagytok - mondja a levél címzettjeinek -, de szeretném látni ennek a gyümölcsét!
Pál a hitnek a fontosságát hangsúlyozza, Jakab a hit gyümölcseit kéri számon a gyülekezeten. Pál inkább azt hangsúlyozza, hogy gyere és fogadd el az Isten felkínált kegyelmét, - Jakab pedig azt, hogy ha elfogadtad az Ő kegyelmét, akkor most már van mit továbbadnod másoknak. Lássam, mit adsz tovább! Mi haszna a környezetednek abból, hogy te hívő vagy? Mi a "haszna" - ez fontos kérdése Jakabnak. "Mi haszna atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek?" (14.v.)
Pál apostol inkább azt hangsúlyozza, hogy fogadd el hittel mindazt, amit Isten kínál; Jakab azt mondja: add tovább mindazt, amit te is úgy kaptál, és amire olyan éhes és szomjas ez a világ körülötted, és amit csak Jézustól kaphatnak. Te Jézus képviselője vagy, ha hívő vagy... Akkor tessék, van mit adnod: jó szó, mosolyt, vigasztalást, csöndes hallgatást, bátorítást, elvégzed helyette is, megbocsátasz tizedszer is, huszadszor is... Erre csak az képes, aki már gazdag! Akinek Jézus sok mindent adott. Lássuk, mit kaptál Jézustól, - osszad szét! Annál többet fogsz kapni utánpótlásként. Ez Isten ajándékainak a tulajdonsága: minél többet adsz belőle másoknak, akik nem érdemlik meg, éppúgy, mint te sem érdemelted meg; - akik nem lesznek érte hálásak, éppen úgy, mint ahogy te sem voltál sokáig hálás Istennek érte... Add tovább! Isten tulajdonságait rajtatok kell látnia a hitetlen világnak.
Ez a Jakab levelének a nagy gondolata, és mindezt erőteljesen, de mégis szeretettől áthatott hangon, biztatásként mondja a hívőknek.
Nagyon érdekes, hogy mindketten Ábrahám példáját említik a maguk állításainak az igazolására. Pál apostol is, főleg a Római és Galata levélben: Ábrahám hitt az Úrnak, és Isten igazzá nyilvánította őt akkor, amikor még semmit sem cselekedett. Tehát világos, hogy nem a cselekedeteiért volt kedves Isten előtt, hanem azért, mert elfogadta, amit Isten kínált. Komolyan vette, amit Isten mondott, hitt az Úrnak.
És mit mond Jakab? Nézzétek csak Ábrahám példáját! Látjátok, hogy az ő hite abban lett igazán nyilvánvalóvá, hogy még arra is képes lett volna, hogy az egyetlen fiát feláldozza, mert Isten azt mondta! Ugye világos, hogy a hitből ilyen cselekedetek következnek.
Pál apostol az 1Móz 15-re hivatkozik, - Jakab apostol az 1Móz 22-re. Az egyik Ábrahám hívő útjának az elejét írja le, a másik a csúcsát. Az egyik arról szól, amikor elindul valaki Isten szavára és hisz Istennek; a másik arról, hogy azt, aki hisz Istennek, az jellemzi, hogy az emberi értelemmel, a szokással, a közvéleménnyel, a saját szíve gondolataival ellentétben is, mindenben képes engedelmeskedni Istennek.
Nem mondanak ők ellent egymásnak. Jakab a következményeit vonja le annak, amiről Pál nála részletesebben ír.
Nem fenyeget-e mindnyájunkat ez a veszély, amit Jakab észlel, s amitől óvja a gyülekezet hívő tagjait, hogy kettéválik a hit és a cselekedet, pontosabban, hogy a hitből nem következnek azok a sajátos cselekedetek, amiket csak hívő ember tud fölmutatni, de amiket minden hívő embertől joggal elvárnak, és amit számon kér az mi Urunk is: azok a bizonyos gyümölcsök. Valószínű, hogy többségünkben hisszük ezt, hogy van Isten. Erre Jakab azt mondja: és ebből mi következik? Akkor imádod ezt az Istent? Ma például elhangzott már néhány mondat az ajkadon, amivel imádtad az egyetlen igaz élő Istent? Ti. Ő erre teremtett minket. És aki a hit által újjáteremtetett, az újra tudja magasztalni Istent. Mi hasznod van abból, hogy hiszed, hogy van Isten?
Van itt egy igen kemény mondat is a 2. fejezetben: "Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek." Ezzel még semmivel nem vagyunk többek az ördögöknél, ha nem következik belőle sok minden. Az ördögök nem imádják a Minden hatót. Ők tudják, hogy van, hiszik, hogy van, és rettegnek Tőle. Vajon abból, hogy mi hisszük, hogy van Isten, egyenesen következik-e az, hogy akkor Istenként imádjuk? És akkor senki és semmi mást nem tisztelünk Isten gyanánt, nem imádunk, és nem istenítünk. - Mi hisszük, hogy Isten szeret. És? - kérdezi Jakab. Akkor így bízzuk rá magunkat, szeretteinket, az egész jövőnket? Akkor így fogadjuk az Ő kezéből a váratlan próbatételt, veszteséget, csapást is? Tudván, hogy még ezt is szeretetből adja, vagy pedig azt mondjuk, hogy ez nem férhet össze Isten szeretetével. Akkor vagy az az igaz, hogy nem hisszük, hogy Ő szeret, vagy pedig ebből a hitből nem következnek a neki megfelelő cselekedetek. És akkor nagyon oda kell figyelnünk ennek a levélnek a felszólításaira.
Mi hisszük, hogy Isten mindenható, de ez most egy megfoghatatlan dogmatikai tétel, vagy pedig ebből az következik, hogy a holnap rám váró és erőmet meghaladó feladatra ezzel a reménységgel készülök - a szívem azért egy kicsit gyorsabban fog kalapálni, amikor odaérek, de mégis ezzel a reménységgel fogok hozzá, hogy az én mindenható Istenem velem van, és Neki az is lehetséges, ami az embereknél lehetetlen. Ebből bizalom következik, ebből békesség, reménység következik, hogy tartást ad. Hogy a csüggedés idején kitartást ad, állhatatosságot, mert nem megfoghatatlan tétel, hanem olyan hit, amiből cselekedetek következnek. Erre biztatja Jakab a levél olvasóit. Nem elmélkedik, nem teológizál, - annak is megvan a helye és fontossága, mert csak jó elméletből következik jó gyakorlat, de azt mondja Jakab: úgy hallottam, hogy nálatok a jó elmélet megvan, a gyakorlatot nem látom. Mi következik abból, hogy ti mindazt tudjátok, hiszitek, és olyan rendes keresztyének vagytok?
Ajánlanám délután elmélkedésre - ha tudunk egy csöndes félórát teremteni otthon magunknak, - hogy gondoljuk végig ma a Tízparancsolatot olyan szempontból, hogy annak az elején, az első három parancsolatban arról van szó, hogy mit hiszünk Istenről. Utána a negyediktől arról van szó, hogy mi következik ebből a hétköznapokon. Mi hisszük, hogy nincs más Isten, csak a mi Urunk egyedül, akkor ebből az következik, hogy a hét egy napját Neki szenteljük, hogy a szüleinket úgy szeretjük, ahogy Ő azt elénk tárta; hogy a hazugságnak, házasságtörésnek, egymás meglopásának, megrövidítésének minden formáját kipusztítjuk az életünkből, és így tovább, egészen addig, hogy engedjük, hogy Isten még a gonosz kívánságtól is megtisztítson, nemcsak a gonosz cselekedetektől. Ha hiszed, hogy az Úr a te Istened, akkor ebből ilyen hétköznapi dogok következnek. És ha nem következnek, azt mondja Jakab, akkor baj van a hittel, akkor ezt a hitet kell megerősíteni, vagy igazán elkezdeni, és következni fognak belőle. Ezt az ember nem görcsös erőfeszítéssel csinálja, hanem ez valóban úgy történik, mint a gyümölcstermés: terem, megjelenik a gyümölcs. A gyümölcsöt nem gyártják, az terem. A fát kell gondozni ahhoz, és a megfelelő fát kell gondozni ahhoz, hogy teremjen.
Megfelelő fa-e a hitünk, és gondozzuk-e?
II.
Röviden még arról, amit itt kiemelten hangsúlyoz Jakab, hogy ha a gyülekezet hitével nincs baj, akkor abból egyebek között az is következik, hogy nincs személyválogatás a gyülekezetben. Leír itt egy esetet, ami valószínű, hogy nem kitalált történet, hanem talán láthatott ilyet: bejön a gyülekezetbe egy elegáns, gyűrűkkel ékesített előkelő úriember, és azonnal valami kiemelt hellyel kínálják, - és bejön egy rongyos ruhás, azt pedig hagyják álldogálni, vagy azt mondja valaki nagy kegyesen, hogy ülj le ide az én székem mellé a földre. Jakab azt kérdezi: mi ez?! Ez keresztyén gyülekezet? Így nevezitek ti egymást testvéreknek? Miért mondtátok annak azt, és emennek ezt? Nem ugyanolyan ember? Vagy az számít, hogy kinek mennyire csillog az, ami rajta van, vagy van-e olyan, ami csillog? Hogy-hogy nem egyformán szeretitek azokat, akik bejönnek?
És akkor részletesen ír - nem olvastam fel ezt az egész hosszú fejezetet - arról, hogy mit jelent szeretni egymást. Használ egy különös jelzős szerkezetet: királyi törvény. A királyi törvény a szeretetnek a nagy parancsa. És azt mondja, amíg nem juttok el oda a gyülekezetben, hogy mindenkit minden feltétel nélkül teljesen egyenlőképpen fogadtok be és szerettek, addig nekem ne papoljatok a hitetekről! Addig a hittel baj van. (Utána írja le ezt a sok mindent a hitről, és a belőle következő cselekedetekről.)
Mit jelent a személyválogatás? Valaki azt mondta: amikor nem azt nézik a másikban, aki, hanem azt, amije van. Például fényes ruhája van, - akkor vele érdemes barátkozni. Amabból nem nézem ki - szoktuk mondani kissé magyartalanul, - hogy segíthet, hogy érdemes vele közelebbi kapcsolatot keresni, akkor azt nem veszem észre. Ez az, ami egy gyülekezetben nem lehet - írja itt Jakab. Mindenki egyformán ember, teljesen mindegy, hogy hány évig járt iskolába, mindegy, hogy anyagilag hogy áll, teljesen mindegy, hogy milyen vallású, hogy vallásos-e egyáltalán, hogy milyen a bőre színe, milyen a múltja, - Isten minket személyválogatás nélkül szeret, és a keresztyén gyülekezeten isteni tulajdonságoknak kell megjelenniük. Tehát meg kell tanulni egymást így elfogadni.
Nyilván különbséget kell tenni. Például a 4 éves gyerekemmel egészen másról és másképpen beszélek, mint a 10 évessel, vagy a 18 évessel. Ez megint a szeretetből következik, hogy ami neki jó, azt csinálom, és úgy beszélek, de megkülönböztetni nem szabad egymástól az embereket, főleg nem ilyen okokból.
Jó lenne, ha a bűnbánatunkat ez is motiválná, hogy milyen okból szoktunk személyválogatók lenni, pl. számításból, félelemből... Nem őszintén teszem, csak félek a következményektől. Vagy a közvélemény nyomására: mit szólnak hozzá, ha én itt a meggyőződésemnek megfelelően egyformán szeretem őt, meg az ellenségét ... Jézus ezt tette: őt, meg az ellenségét is egyformán szerette. Ezért a végén mindkét oldalról támadták, és nagypénteken ő meg az ellensége is „feszítsd meg”-et kiáltott, de vállalta így is, és az Övéinek ezt az utat adta. Vagy amikor érdekből vagyunk személyválogatók, vagy személyes rokonszenv vagy ellenszenv alapján...
A hívő ember életében ennek semmi szerepe nem lehet: ő nekem rokonszenves, őt szeretem, - ő nem rokonszenves, nem szeretem! Azt mondta Jézus: szeressétek még az ellenségeiteket is, itt többről van szó, mint hogy nem rokonszenves. Ha ott van a hit. Ha pedig ezek a gyümölcsök végképp nem tudnak megjelenni, akkor a fával van a baj. Lehet, hogy még nincs beoltva, nincs benne Krisztus élete. Akkor ott kell elkezdeni. De el lehet kezdeni, és el lehet jutni oda, hogy a hívő nép, a keresztyén gyülekezet valóban Jézus Krisztust tudja felmutatni ennek a világnak. Azt a Jézust, Aki szerette a zsidókat, és szerette a görögöket; és a zsidóknak, akiket nagyon szeretett, azt mondta, hogy "nem találtam olyan hitet köztetek, mint ebben a római századosban," akit pedig a zsidók utáltak, mert római is volt, meg a megszálló hadsereg tisztje is volt.
Jézus szívébe azonban mindezek belefértek, és mindegyiknek megvolt a maga helye. A farizeusok nagyon sokat kellemetlenkedtek neki, de amikor egy meghívta vacsorára, minden további nélkül elment. Amikor azonban oda bejött egy prostituált, akinek a bűnei már megbocsáttattak, és az egész háznép felháborodott, Jézus azzal is ugyanolyan tisztelettel beszélt, mint a házigazda farizeussal, és ez sehogy sem fért a fejükbe - mert Ő nem volt személyválogató. Hol lennénk mi, ha Jézus személyválogató lenne?! Akkor mindannyiunknak mondhatta volna, hogy ne haragudj, ezt te is beláthatod, hogy a te életed, meg az én szent, isteni életem semmiképpen nem érintkezhet. De Ő nem ezt mondta, hanem azt, hogy jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és terheket hordoztok, és én megnyugtatlak titeket.
Jakab levele tehát a szeretetet kéri számon elsősorban a gyülekezeten, de nem úgy szólamképpen, ahogy azt mi sokszor szoktuk tenni, hanem így konkrétumokban. Azt mondja: ha van hitetek Istenben, akkor abból ennek, meg annak következnie kell. Ha van hitetek Istenben, akkor személyválogatás nélkül mindenkit el kell fogadnotok és szeretni, és segíteni, a családon belül is. A múltkor hallottam egy szörnyű kifejezést, - nem is vette észre az a szülő, aki mondta, - a gyermekeiről volt szó, és azt mondta: azt nagyon szeretem, mert az a mi fajtánk. Tudniillik az őrá, meg a szüleire hasonlít. A szívembe hasított: hogy-hogy a mi fajtánk?! Van három gyermekünk, és akkor egy közelebb áll hozzám, kettő nem áll közel, mert az az egy hasonlít az én őseimre1? Egy életre meg lehet nyomorítani ezzel mind a három gyerek életét.
Ne legyen személyválogatás a ti szívetekben! - ezt olvassuk itt. Ne csak a gyakorlatotokban, hogy tegyetek úgy, mintha nem lenne, a szívetekben ne legyen! Ehhez persze önmagunkkal kell sokszor szembefordulnunk, a magunk beidegződéseit, érzéseit, neveltetését kell sokszor megtagadnunk.
Egyszer erről beszélgetve valaki magáról megfeledkezve fölkiáltott: ebbe bele kell pusztulni! Nem is tudta, milyen igazat mondott. Bele bizony. Ebbe bele kell halnia az embernek. Másokat szeretni csak ezen az áron lehet, hogy én belepusztulok. Az előítéleteim, a neveltetésem, mindenem belepusztul.
Jézus is így szeretett minket, hogy Ő maga belehalt. És nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki az életét adja az ő barátaiért. Az, hogy ő az életét adta, lehetővé teszi, hogy megszabaduljunk mi is a személyválogatás minden formájától, és felszabaduljunk arra, amit az egyik énekünk olyan szépen mond: Tiszta szívből, mindenkit hadd szeressünk! (234. ének).
Engedjük, hogy Isten beszéljen velünk tovább is ezekről a kérdésekről, és engedjük, hogy kivegye belőlünk mindazt, ami az akadálya, hogy igazán gyümölcstermő, másokat gazdagító életünk legyen!