KÍSÉRTÉSEK KÖZT

Igehirdetés

Sokan olvassuk most Jakab levelét a Bibliaolvasó vezérfonal szerint. Néhány mondatot szeretnék mondani az egész levélről, azután az első fejezetnek az üzeneteit ismerjük meg ma este egy kicsit alaposabban.

Az Újszövetség öt Jakabot is említ, úgy hogy nem egyszerű megállapítani, ki lehetett közülük ennek a levélnek az írója. Sokféle kutatás eredményeképpen arra jutottak a Biblia tudósai, hogy ennek a levélnek a szerzője Jakab, Jézusnak a féltestvére. Nem véletlen, hogy Jakab levele rendkívül sok ponton egyezik Jézus tanításaival, néha szó szerint. Érdemes a Hegyibeszéd fejezeteit a Máté 5-6-7. részét és Jakab levelét egymás mellé tenni. Alá lehet húzni a Hegyibeszédben azokat a mondatokat, amiket Jakab ugyanúgy, vagy kicsit átfogalmazva, de szintén vall és hirdet.

Ez a kis levél az Újszövetség legrégibb irata, 50 előtt készen volt már, amikor még egyik evangéliumot sem írták le, és amikor még Pál apostol sem írta meg egyik levelét sem.

Kiknek írta Jakab, az Úr testvére, ezt a levelet? Így olvastuk: "az elszórtan levő tizenkét nemzetségnek." Ez azt jelenti, hogy azoknak a zsidókból lett keresztyéneknek, akik Palesztinán kívül, szétszórtságban, szórványban éltek.

Miért írta? Levelének kettős célja volt. Az egyik az, hogy ezek a keresztyének többnyire szegények voltak, főleg a Szíria területén élő gazdag pogányok között. Sokféle szenvedést kellett vállalniuk azért, mert keresztyének voltak, és Jakab kitartásra, állhatatosságra bátorítja őket: maradjatok meg a Krisztus mellett, akármit csinálnak veletek, akármilyen nehéz a sorsotok. Másrészt többfelől azt hallotta, hogy felszínessé, formálissá kezd válni a hívő életük. Vallják, sőt némelyek hivalkodnak azzal, hogy ők hisznek Krisztusban, de semmivel sem másabb az életük, mint a pogányoké. Ezeket inti, hogy: a ti hitetekből következik az, hogy az életetek Jézuséhoz hasonló. Egyrészt bátorítja őket a kísértések között, másrészt inti őket, hogy nem szabad felszínessé válni. A Krisztusban való hit soha nem formális, az tartalmilag meghatározza és alakítja az életet. Hol vannak ennek jelei az életetekben?

Talán ezt a két mondatot jelölhetjük meg úgy, mint Jakab levelének a központi üzenetét, amelyeket a 2. rész 14. és 18. versében olvashatunk: "Mi haszna atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? A Jakab levele nagyon praktikus levél, azt kérdezi: mi a haszna? Rendben van, és elhiszem, hogy hívő vagy. Nagyszerű! És - kinek van belőle haszna? Neked mi a hasznod belőle? Tudod-e? Ha másnak nincs haszna abból, hogy te hívő vagy, a te hited halott. "Mert a hit, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában." (17.v.). -a 18. versben pedig így folytatja: "De mondhatja valaki: neked hited van, nekem pedig cselekedeteim. Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidből." Ez Jakab levelének a központi gondolata: nagyszerű, ha ti hisztek Jézusban, de ezt min lehet lemérni? - kinek van ebből haszna? - mik ennek a gyümölcsei? - mi következik abból, hogy hisztek?

Éppen emiatt némelyek szembe szoktál állítani Jakabot Pállal, és a Jakab levele mellé odateszik a Római levél 1-6. fejezetét és a Galata levelet, ahol Pál apostol kifejti, hogy Isten kegyelméből van a mi üdvösségünk, amit a hitünkkel elfogadunk. Tehát mi semmit nem tehetünk és tettünk azért. Ez ajándék! "Kegyelemből van a ti üdvösségetek, hit által. Isten ajándéka ez. Nem a cselekedetekért, hogy senki ne dicsekedjék." (Ef. 2,8-9.) Jakab pedig azt mondja, ha hited van, akkor cselekedeteknek is kell lenni. Mutasd meg a te cselekedeteidet. Nem érzek ellentmondást a kettő között. Jakab sem azt mondja: ha te sok jót cselekszel, majd Isten üdvösséget ad neked. Ilyen nincs a Bibliában. Mind a ketten, Jakab is és Pál is úgy beszélnek az üdvösségről, mint ami Isten ajándéka, mint ami mindent megelőz. De ha valaki elfogadta ezt az ajándékot - Jakab itt folytatja -, annak az életén meg kell látszódnia. Pál apostol főleg az említett levelekben arra teszi a hangsúlyt, hogy fogadd el, mert másképpen nem leszel ember, halál, fia vagy, nincs életed. Fogadd el! Jakab továbbviszi a gondolatot: ha elfogadtad, abból cselekedeteknek kell következniük. Nincs ellentmondás, a hangsúly van másutt.

Pál olyan környezetben és időben élt, és írta ezeket a leveleket, amikor ezt kellett hangsúlyozni, hogy nem a cselekedetekért szeret Isten és ad üdvösséget, hanem kegyelemből. Jakab pedig ezt adottnak veszi, és ezt mondja: ti megkaptátok az üdvösséget, hittel elfogadtátok Isten kegyelmét, akkor most már felszabadultatok arra, hogy engedelmeskedjetek is Neki. Látszódjék meg az életeteken! - Van feszültség Jakab levele és Pál említett levelei között, de ez abból adódik, hogy a hangsúlyt máshova tették. Ugyannak az igazságnak más-más részét hangsúlyozzák.

Ez a levél tehát a hívőkhöz szól, és a hívő keresztyén életgyakorlatról mond el egyet és mást, mégpedig nagyon keményen és mindig a gyakorlat oldaláról. Jakab levelében nincsenek elvek. Nem fejt ki elméletet, nem fogalmaz meg dogmákat, azokat ismertnek veszi. Akihez írja, azok ezt tudják. Mondják is ők maguk, hogy nekünk hitünk van, mi tudjuk, Kiben hiszünk. - Rendben van, - akkor gyerünk tovább! Nagyon keményen, néha nagyon nyersen kérdez rá: akkor miért vagytok személyválogatók, miért tesztek különbséget ember és ember között? Különösen akkor, amikor az érdeketek úgy kívánja meg. Egy gazdagtól reméltek valamit, s hozzá kedvesebbek vagytok, mint egy szegényhez, akin segítenetek kellene! Ez hogy következik a hitből? - Rákérdez a nyelv bűneire: hogyan beszélhettek így össze-vissza, felelőtlenül, ha valóban hisztek Krisztusban? Hogyan lehet, hogy ugyanabból a forrásból jön édes és keserű víz? Ilyen a természetben nincs! A ti szátok meg olyan, hogy azzal áldjátok Istent, és pletykálkodtok egymásra! Tessék abbahagyni! Ha neked hited van, mutasd meg a te beszédeddel. Legyen a te beszéded tiszta, szent, mindenki számára hasznos. - s ha ti valóban hisztek Jézusban, akkor hogyan lehet elindulni úgy egy útra, hogy terveztek, és azt mondjátok: majd ha odaérkezünk, ezt meg azt csináljuk. S ha nem érkezel meg?! Ha a te életed az Úr kezében van, akkor nem ezt kellene-e mondani - kérdezi Jakab - "ha az Úr akarja és élünk, ezt meg azt csináljuk." Ez nem feledékenység, ez szemlélet kérdése. Híja van a hiteteknek, mert nincsenek olyan cselekedetek, amik abból következnének.

Most, hogy napok óta olvassuk már, többször eszembe jutott, amit az idős, tapasztalt lelkigondozó mondott el egyszer. Elment hozzá egy ismerőse és különféle kérdéseket tett fel a predestinációról: hogy és mint van az, - hogy tanítja a Biblia, - ha úgy van, milyen kérdések jönnek abból - ... Egy idő után olyan érzése támadt, hogy nem ez a valódi kérdése ennek az embernek. Isten Lelkének különös vezetése folytán - maga is meglepődött, amikor feltette a kérdést a kérdezőnek: mikor csalta meg utoljára a feleségét? Az ember elnémult és azt mondta - hát - izé - voltaképpen ezért jöttem, mert emiatt vannak a bajok. Ez a Lélek munkája. Akit a Szentlélek vezethet, annak ad ilyen merész gondolatokat és ilyen határozottságot.

Nos, Jakab levele kicsit hasonlít ehhez. Szívesen beszéltek volna elvi, teológiai kérdésekről a levél címzettjei. De Jakab lesöpri ezeket a kérdéseket, és azt mondja: hogyan éltek? Hogy-hogy pletyka van a gyülekezetben? Milyen gyülekezet az? Hát nem Krisztus az Ura a ti nyelveteknek? Vagy a nyelvetekig még nem jutott el a hitetek? - Akkor most tessék lépni! S hogy-hogy ilyen magabiztosan terveztek, mintha Isten nem lenne? - és így tovább.

Vannak, akik megsértődnek az ilyen keménységtől. Jó lenne, ha úgy olvasnánk végig ezt a levelet, hogy nem sértődnénk meg, hanem megalázkodnánk. S ha igaza van annak az Istennek, Aki ezen keresztül minket ma is meg tud szólítani, akkor mondjuk ezt: igazat adok Neked Uram. Itt szeretnék változni, és ettől kezdve másként élni! - Ennyit a levélről.

Ma az első fejezet üzeneteit vegyük sorba. A központi gondolata ennek a fejezetnek az, ami mindjárt a 2. versben megszólal: "Teljes örömnek tartsátok atyámfiai, amikor különféle kísértésekbe estek." Ez is meghökkentő mondat! Teljes örömnek tartsátok testvéreim, ha különféle próbatételek, nehézségek érnek benneteket. Az ember ilyenkor szokta újra elolvasni a mondatot: Jól értettem?

Mi az a kísértés? A továbbiakban kiderül, hogy ő itt arra gondol, amikor Isten megpróbálja a hívő ember hitét, hogy az mennyit bír; ez a megpróbálás erősíti, edzi a hitét. Ez valami olyan, mint amikor egy ember versenyszerűen fut, és szeretné növelni a teljesítményét, javítani az eredményét. Ezért az edző először teljesen sima terepen futtatja a társaságot, aztán egy pici emelkedőn, majd a végén hepehupáson, hullámoson. Tessék megtanulni emelkedőn, meredeken felfelé is futni. Egy kicsit hosszabb távot futtat velük, mint amennyit a versenyeken kell, akkor könnyebben fogják bírni. Mi többen ismerünk személyesen is egy többszörös olimpiai és világbajnok öttusázót, aki úgy edzett, hogy különböző súlyokkal terhelte magát. Ezt le is írja kis könyvében: így a magam 55 kilójával most már könnyedén végigfutom a nem tudom hány ezer métert. S ha néhány kiló ólmot magamra akasztok? Ha úgy is végigfutom, a versenyen ólom nélkül is könnyebben és jobban fogom bírni. Nos, ez a kísértés, ez a megpróbáltatás: megterhelni egy kicsit. Úgy is elég nehéz végigfutni 5000 métert, hátha, még néhány kiló ólmot visz az ember De ez megerősíti arra, hogy jobb eredményt érjen el, és minden módon fejlődjék és erősödjék.

A Biblia is ír erről és a hívő ember folyamatosan tapasztalja, hogy Isten néha megterheli. A hitetlen ember ilyenkor rázza az öklét: milyen Isten az, Aki megengedte, hogy beteg legyek, hogy a szeretteimet baleset érje, hogy gyász érjen, hogy csalódjam, hogy a legkritikusabb pillanatban hagyjanak magamra! A hívő ember legfeljebb Istent kérdezi: Uram, miért engedted ezt meg? Miért jó ez nekem? Én most úgy látom, hogy nagyon nem jó; de abban bizonyos vagyok, hogy azoknak, akik Téged szeretnek, előbb-utóbb minden javukra lesz. Erre bátorítja Jakab itt az embereket: számoljatok józanul azzal, hogy különféle kísértésekbe estek. Szeret az Isten titeket, hogy nem hagy elpuhulni. Időnként megpróbál, megterhel, hogy erősödjék a hitetek. De nem mindegy, hogy ilyenkor hogyan viselkedtek!

Ezzel kapcsolatban sorol fel az első részben négy jellemző próbatételt, kísértést, amibe minden hívő ember többször is beleesik, amin keresztül kell mennie.

1) Az első: a nehézségek között, a kísértések idején a Sátán mindig fel akarja használni a helyzetet arra, hogy szembe fordítson minket Istennel, megrendítse a hívő ember Istenbe vetett bizalmát. Elkezd lázítani, legalább elkeseríteni, elcsüggeszteni, aztán a végén szembefordítani. Ezért írja Jakab a későbbiekben: "senki se mondja, amikor kísértetik, hogy az Istentől kísértetik, mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, Ő maga pedig senkit sem kísért." Majd hozzáteszi még: "Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai." Vegyétek komolyan: "azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukra van." (Róma 8,28)

Isten eltette az élet koronáját az Őt szeretőknek. Őt szeretnie kell a hívő embernek akkor is, ha éppen megpróbálja, mert Ő is szereti az övéit, amikor megpróbálja. A Zsidókhoz írt levél szinte végig erről szól. Akit szeret az Úr, megpróbálja azt, mert tisztítja, edzi, erősíti. Van olyan, hogy Isten megengedi. Nagyon fontos, hogy ez ne fordítson szembe minket Istennel, s hogy ez sose fordítson el minket Istentől, és oda ne forduljunk az ellenséghez: ha Isten próbál, kapok majd segítséget a Gonosztól! Erre is van példa. Isten őrizzen meg mindegyiktől bennünket! Hanem amikor próbál, még jobban ragaszkodjunk Hozzá, és még inkább kapaszkodjunk belé. Mert: "Boldog ember az, aki a kísértésben kitart, mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az Őt szeretőknek." (12.v.)

Erre a fajta kitartásra, állhatatosságra biztatja Jakab a levél olvasóit: "Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez. A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen." Vagyis a nehézségek idején is legyen tökéletes a hívő ember élete. Ha tud örülni a Krisztusban, akkor semmi különös baj nincs, akkor tudjon örülni akkor is, amikor hirtelen valami nagy csapás éri! Ez méri és egyben erősíti is a Krisztussal való közösségét. Nem szabad tehát engedni az ősellenség, az Ördög kísértésének, aki éppen a próbák idején igyekszik minket újra és újra elszakítani Istentől.

2) A másik kísértés, amiről olvasunk a levélben, hogy nagyon gazdag környezetben kellett anyagi gondokkal küszködve élniük ezeknek a keresztyéneknek. Még gúnyolták is őket: érdemes ezért hívőnek lenni?! Nézzétek meg, ti szegények vagytok, mi meg gazdagok! - mondták a körülöttük élők. Hát ezt kínálja az övéinek Krisztus? - Ezért nem hiszünk mi Őbenne! Még missziói szempontból is megijed a hívő ember, vagy elgondolkodik: ez nem jó reklám! A végén ezért nem fognak hinni! - De ettől függetlenül is ott van a keserűség a szívében, s ha nem is akar irigykedni a hívő, mégis eszébe jut az, amiről nem olyan régen beszélgettünk többgyermekes családokkal: az én gyerekem nem mehet el biciklitúrára, mert nincs versenybringája, mint a többieknek; - az enyém nem mehet el arra a külföldi kirándulásra, mert 5000 Ft-ot kell befizetni - ki tud ennyit kifizetni? És így tovább. S ezt valahogy meg kell magyarázni a gyereknek is, és meg kell magyarázni az embernek önmagának is. Kérdés, hogy meg kell-e magyarázni ezt azoknak, akik emiatt gúnyolnak, vagy megjegyzéseket tesznek?

Jakab azt mondja: meg ne tévesszen titeket, hogy ilyesmiket mondanak nektek. Ne csak azt nézzétek, kinek mennyi pénze van, hanem vizsgáljátok meg, hogy kinek mije van, és ki a gazdag valójában? Az, aki itt néhány évig, évtizedig gazdagabb anyagiak között él, vagy az, aki mindent megkapott, ami az Istené? Ti az Isten örökösei vagytok és Krisztus örököstársai. El ne felejtsétek szegénységetekben a magatok gazdagságát! "Dicsekedjék pedig az alacsony sorsú atyafi az ő nagyságával, a gazdag pedig az ő alacsonyságával, mert elmúlik, mint a fűnek virága. Mert fölkél a nap az ő hévségével és megszárítja a füvet, és annak virága elhull, és ábrázatának kedvessége elvész; így hervad el a gazdag is az ő útaiban." (9-11. v.) Ez után következik a felolvasott mondat: "Boldog ember az, aki a kísértésben kitart, mert mindekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek győzelmi koszorúját, amit az Úr ígért az Őt szeretőknek."

Egyszer legátus voltam egy pici gyülekezetben, ahol a lelkészcsalád kimondott szegénységben élt. Kiderült, hogy a lelkésznek a fizetése csak jelképes töredéke annak, amit pedagógus felesége keresett, - akit szintén nem fizettek túl, s végül is az asszony keresetéből élt a népes család. Úgy beszélgettem az idősödő lelkésszel, hogy az ebédet főzte, mert az az ő reszortja volt. Szóba került ez is, az is, az anyagiak is, meg a gyerekek vélekedése. S amikor udvariasan aggódtam a gondjai miatt, azt mondta: nem gondolsz arra, hogy ebben a faluban az én gyerekeim a leggazdagabbak? - Hogy tetszik ezt érteni? - Azt mondja: senkiért nem imádkozik olyan sok hívő ember, mint a mi gyermekeinkért! Ezt a gyerekekben is igyekeztek tudatosítani. Amikor két napot ott töltve láttam, hogy milyen felszabadult, vidám, hálás légkör van ott, hogy hogy szeretnek a gyerekek hazajönni, hogy milyen tartalmas beszélgetés hangzott el este, csak úgy spontán, - megéreztem valami nagy-nagy lelki és szellemi gazdagságot, amit semmi pénzen nem lehet megvenni. Igaz, voltak anyagi gondjaik, de végül is minden nap jóllakott mindenki. Ezt ő maga mondta, s ebből kiderült, hogy ők elégedettek. A legszükségesebbet megadja Isten, és azon kívül is sok mindent, amit pénzért nem lehet megvenni. Akkor miért sajnálják magukat, vagy mi miatt panaszkodjanak? A kívül álló nem tudja mi az: istenfélelem megelégedéssel. A kívülálló csak forintban méri az anyagi helyzetet. Nem tudja, mi az a lelki, szellemi gazdagság, ami ott van. De aki az egészet látja, az a kísértésben kitart, az nem keseredik el, nem kezd irigykedni. A gyerekeinek a keresztkérdéseire az nyilván tud bölcsen válaszolni vagy bölcsen hallgatni; mikor melyik jelenti a bölcsességet. Mert "nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel" (1Tim 6,6). Kimondhatatlan kincs az, hogy Isten elkészítette a győzelmi koszorút, az örök életet, az üdvösség dicsőségét az Őt szeretőknek. Kalkuláljuk bele ezt is, ne csak azt, hogy mennyi a havi fizetés. Mai kifejezésekkel élve ezt írja itt Jakab a levél olvasóinak.

3) A harmadik kísértés, amire felhívja a figyelmünket: a hívő gőg. Amikor egy hívő ember azt hiszi, hogy ő jobban tudja, mint a másik. Ő ez is jobban tudja, - azt is, - mindent jobban tud! Hiszen ő már kijelentést kapott Istentől, és ismeri Isten gondolatait is. Tehát ő több, mint a nem hívő. Nekik írja Jakab: "Szeretett testvéreim, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra. Mert ember haragja Isten igazságát nem munkálja" (19-20 v.).

Ezek azok a hívők, akik rendet akarnak csinálni. Ő tudja, tehát ő megmondja mi a rossz, s hogyan kellene, vagy kellett volna csinálni. Azt mondja nekik: ezzel hallgassatok, ez nem visz előbbre semmit. Nem nektek kell rendet csinálni. A rendcsinálás, a rendteremtés a Teremtő dolga. Legyen rend a ti életetekben! A rend fenntartása a magatok életében, ez a ti feladatotok. De hogy ti másutt rendet teremtsetek, az nem! Először is hallgassátok meg nagyon figyelmesen azokat, akiknek az életével nem vagytok megelégedve. Ne csak azt vegyétek észre, mi a helytelen az életükben, hanem mi az oka, hogy ez a helytelenség ott meghonosodott. Mi vezetett odáig? Nem kioktatni és oktatni kell a többit, hanem megérteni, s aztán engedni, hogy Isten vegye munkába őket, ahogy titeket is munkába vett. Nem vagytok különbek másoknál! Nem vagytok többek. Ez a Krisztus áradjon ki belőletek! S akkor nem fogtok haraggal szólni és nem szólaltok meg előbb, mint kellene. Nem a mások életébe való beavatkozás jellemez titeket, hanem a másoknak való szolgálat.

Van itt még egy nagyon különös kifejezés: "Az Ő akarata szült minket az igazságnak Igéje által, hogy az Ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk" (18. v.). Az a kifejezés, ami itt van, nem arra vonatkozik, amiről Jézus Nikodémusnak beszélt, hogy "szükség néktek újonnan születnetek", hanem azt jelenti - ez az igealak és a szó jelentése is -, hogy Isten újra és újra megújít titeket és viszi előre bennetek az Ő munkáját. Erre ti rászorultok! Vagyis: nem vagytok készen! Nehogy azt higgyétek már, hogy tökéletesek vagytok! Nem vagytok készen! Engeditek-e, hogy Isten munkálkodjék bennetek? Ha ti megjátsszátok a nagyokosat, aki mindenhez hozzá tud szólni, mindenkit ki tud oktatni, megálltok a fejlődésben. Ha ti gyorsak lesztek a hallásra, másokra való odafigyelésre, Isten meghallására, és késedelmesek a szólásra, akkor Isten folytatja bennetek az Ő munkáját.

Komolyan vesszük-e mi ezt? Nem vagyok különb a másiknál, és nem vagyok több a család nem hívő tagjainál! Aki többlet bennem, az Krisztus. Őneki kell kiáradnia, és Őneki kell növekednie, nekem meg egyre kisebbé válnom.

4) Végül egy negyedik kísértésre mutat még rá, amiről az utóbbi időben gyakran beszéltünk. Nagy kísértésük a hívőknek, hogy csak hallgatják az Igét. Itt van az első rész második felében ennek a részletes leírása: "Az Igének pedig megtartói legyetek, és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat. Mert ha valaki hallgatója az Igének és nem megtartója, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát: mert megnézte magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt."

Nagy kísértés ez, - írja Jakab, - ott vagytok a gyülekezetben, hallgatjátok az Igét, - és? Mi lesz a következménye? Hogyan folytatódik? Minden istentisztelet után hol változik meg az eletetek? Isten Igéje tükör. Belenézek és elképedek, milyen maszatos vagyok! Akkor lássak neki, és hozzam rendbe magam! Ha ugyanolyan maszatosan megyek tovább, minek néztem bele? Nem erre való a tükör. Nagyon szemléletes ez a kép a maga egyszerűségében, és nagyon komoly figyelmeztetés. Aki csak hallgatja az Igét, de nem engedelmeskedik annak azonnal, vagy nem ért meg belőle semmit, aminek engedelmeskednie lehetne, akkor ott valahol mélyen nagy baj van. Lehet, hogy igaz, amit mond, hogy hite van, de akkor beteg a hite. Vagy - Jakab ezt a keményebb szót használja -, halott a hite annak, akinek a hitéből nem következnek cselekedetek. Így is lehet hallgatni éveken át az Igét: halott marad a hitem, nem mozdul. Nem él, és nem éltet másokat. Nagyon éberen őrködni kell azon, hogy ne csak hallgatói legyünk az Igének, mert akkor nem leszünk boldog emberek. Ő itt azt mondja: aki pedig nem feledékeny hallgató, hanem cselekedet követi az igehallgatását, az boldog lesz az ő cselekedeteiben. Ez a hívő ember boldogságának egyik forrása: megint engedelmeskedtem az én Uramnak, de jó, hogy ilyen kedves, hogy így rámutatott erre vagy arra. Örömmel teszem azonnal! S boldog lesz az ő cselekedeteiben.

Ehhez fűzi a befejező két vers intését: "Ha valaki istentisztelőnek látszik köztetek, de nem zabolázza meg nyelvét, sőt megcsalja a maga szívét, annak az istentisztelete hiábavaló. Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát a világtól."

Három fontos biztatást, kérést, intést ír itt le az apostol. Azt mondja: nem látszaniuk kell a keresztyéneknek, hanem lenni. Aki istentisztelőnek látszik köztetek; ne akarjunk ilyennek vagy olyannak látszani, hanem legyünk olyanok! Nem látszani, hanem valóban olyannak lenni. - Aztán azt mondja: nem látszani, hanem menni. Menni az özvegyekhez, árvákhoz, akik segítségre szorulnak, és segíteni. Ez az Isten előtt kedves istentisztelet. Hallgattam az Igét, - ezzel kezdődik. Befogadtam szelídséggel - így olvastuk volna, ha mindent elolvastam volna, - befogadtam, engedelmeskedem neki, és már megyek is. Hová? Azokhoz, akikhez Jézus is jött. Hiszen én is olyan nyomorult voltam, amíg Vele nem találkoztam. Viszem tehát Őt a nyomorultakhoz! Ez istentisztelet! Nem látszani, hanem lenni; nem látszani, hanem menni másokhoz. De úgy menni, hogy közben megmaradjak a Krisztusban. Egy szennyes világban tiszta és szent életben. Benne vagyok a világban, megyek azokhoz, akiknek szükségük van Jézusra, de az maradok, akivé Ő tett! Szeplő nélkül megtartani magát a világtól, - ez az utolsó mondat. Hallgatni az Igét, befogadni, engedni, hogy megváltoztasson, engedni annak, enni, de közben megmaradni annak, akivé Krisztus formált.

Ennek a fejezetnek ez a címe: Kísértések között. Azt mondja az apostol, hogy tartsuk természetesnek, hogy a hívőket támadások érik. Sőt tartsuk teljes örömnek, amikor különféle kísértésekbe esünk. Hogyan lehet ezt örömnek tartani? Úgy, ha ezeket a próbákat is mindig Isten kezéből fogadjuk, és örülünk annak, hogy foglalkozik velem az én Istenem. Most jónak látta, hogy kemény kézzel bánjék velem. Máskor meg elhalmoz ajándékaival és kedvességével. Sokszor párhuzamosan folyik a kettő: a próbák között is tapasztalom az Ő gyöngéd szeretetét. Legyek bizonyos abban, hogy az Ő kezében vagyok, senki ki nem ragadhat az Ő kezéből! S minden a javamat szolgálja, amíg Őt szeretem. Éppen ezért minden kísértében keményen megmaradni Őbenne, ragaszkodni Hozzá akkor is, ha az Ördög el akar keseríteni, és Vele szembefordítani. Akkor is, ha másoknak a könnyebb sorsa vagy gazdagsága keserít és tesz iriggyé és elégedetlenné. Akkor is, ha természetemből kifolyólag gőgössé válok, és mint hívő kezdem többnek tartani magamat. Akkor is, ha megkísért az, hogy csak hallgatom és olvasom az Igét, de nem tudnám megmondani, mikor voltam utoljára egy árvánál vagy özvegynél. Vagy talán éppen a tulajdon gyermekem árva azért, mert nem vagyok a hivatásom magaslatán. Vagy a párom lett özveggyé mellettem azért, mert nem számíthat rám. Jakab levele lerántja a leplet ezekről a hívő hiányosságokról, s azt mondja: ne törődjetek bele, hogy ilyenek vagytok! Lehet innen továbblépni! Isten szeret titeket, Igével, próbával azt akarja, hogy tiszta és szeplő nélkül való életetek legyen.

Engedjük, hogy dolgozzon bennünk is, amit most hallottunk, meg ahogy naponta olvassuk ezt a szép levelet! Isten tanítson meg minket arra, hogy a hitünkből sokféle olyan cselekedet következzék, ami eddig nem következett!