Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy mindez lehetséges. Áldunk azért, hogy Te tetted ezt lehetővé. Megvalljuk szégyenkezve, hogy olyan fanyar, vad gyümölcsöket termünk mi sokszor, olyan vad indulatok kapnak el bennünket, olyan sötét gondolatok kergetik egymást az agyunkban, még éjszaka sem hagynak aludni sokszor bennünket. Olyan sok elfojtott gyűlölködés, bosszúvágy, kétségbeesés, csüggedés gyötör minket, és ezzel terheljük a környezetünket is, ahelyett hogy adnánk tápláló, ízes gyümölcsöket. Könyörülj rajtunk. Segíts meggyökerezni a Krisztusban. Segíts növekedni a hitben, a kegyelemben és a Te megismerésedben, és engedd így látnunk majd a csodát, hogy milyen gyümölcsök teremhetnek ezek után az életünk fáján.
Könyörgünk Hozzád a családokért és mindannyian a magunk családjáért. Ott is annyi mindent elrontottunk, Urunk! Olyan sok hitvány, üres, és szennyes beszéd hagyja el a szánkat, és olyan ritkán, vagy talán még soha nem beszéltünk a ránkbízottaknak a Te nagy tetteidről, a Te szeretetedről, a Te ígéreteidről. Segíts ma elkezdeni! És Te légy az Úr mindannyiunk házában és lakásában. Te táplálj minket gazdagon Igéddel, hogy értsük azt egyre jobban, és taníts meg minket egyszerűen, mint a gyermekek imádkozni Hozzád, a mi Atyánkhoz.
Könyörgünk Hozzád a meginduló hitoktatásért. Könyörgünk az új tanévért. Könyörgünk gyülekezetünkért, szaporítsd azt is az idvezülőkkel. Könyörgünk a nélkülözőkért. Óh ma olyan sokan vannak, akik értelmetlenül halmoznak, míg mások éhenpusztulnak. Könyörülj rajtunk, hogy legalább miattunk, velünk, körülöttünk ne így legyen. Könyörgünk egyházunk és országunk vezetőiért, ennek a világnak a békességéért. Adj békességet Jugoszláviában, adj békességet mindenütt, ahol ember az embernek farkasává lett, és engedd meglátnunk, hogy a szívünk mélyén mindannyiunknak ott van ez az indulat. Te vedd ki belőlünk, és add helyette a Te szeretetedet, azt, amelyikkel még az ellenségünket is tudjuk szeretni.
Adj nekünk ma még csendet Urunk, és taníts meg beszélgetni Veled ezekről a fontos kérdésekről, és használj minket a mieink számára áldásul.
Ámen.
Mindenható Istenünk, valóban zúg és morajlik körülöttünk az élet, s csakugyan olyan sokszor, mint a vad tenger, amelyik cibálja, és esetleg össze is töri a rajta úszó hajókat. Megvalljuk Neked, hogy olyan sok sérülést szenvedtünk el mi is már a körülöttünk tomboló viharokban. De megvalljuk Neked azt is, hogy néha bennünk tombolnak olyan viharok, amik önmagunkat is feldúlnak, sértenek, és amikkel másoknak a nyugalmát, békességét is megrontjuk.
Könyörülj rajtunk, Jézus Krisztus, Aki egyetlen szóval lecsendesítetted a Genezáreti-tavon a háborgást, a vihart. Szólj meg most ebben a csendben úgy, hogy elüljön a vihar bennünk, és hogy úgy tudjunk élni, hogy hozzájárulhassunk a körülöttünk tomboló viharok csendesedéséhez is.
Kérünk Téged, teremts bennünk most igazán csendet és a Te egyszerű Igéd hadd legyen most nagyszerű üzenetté a számunkra. Adj a szívünkbe igazi szomjúságot, hogy vágyakozzunk az életnek beszéde után, és szabadíts ki minket abból az öncsalásból, hogy csak hallgatjuk, és olyan kevés valósul meg engedelmességben az életünkben.
Bocsásd meg, hogy ezért is sokszor csak imádkozunk, de semmit nem teszünk, hogy "hadd lehessek engedelmes, Néked élő gyermeked. " A Te Szentlelked tud minket ebben segíteni, mi viszont ezt akarni akarjuk. Könyörülj meg rajtunk, és gyógyítsd meg a mi beteg, erőtlen akaratunkat is. Adj nekünk most halló fület, engedelmességre kész szívet, hogy így váljék életünk gazdag, gyümölcstermő életté, amivel mindenkit gazdagítunk, aki körülöttünk él.
Így szólíts meg minket, mi pedig hallgatjuk a Te szavadat.
Ámen.
Kedves testvérek, ma 10 órakor itt lesznek a gyerekek is, és ma egész nap őhozzájuk igazodunk. Ők pedig az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvet tanulmányozzák majd most hónapokon keresztül, és a mai vasárnapra ez a szakasz következik számunkra.
Arról szól ez a fejezet, hogyan éltek az első keresztyének, és azon belül ez a szakasz azt mondja el, milyen volt az első keresztyén gyülekezet, az amelyik Jézus Krisztus feltámadása és mennybemenetele után Jeruzsálemben verbuválódott. Hogyan élték a mindennapjaikat?
Meglepő, hogy milyen sok gyümölcse volt az életünknek! Máris hallottuk, hogy egymást mennyire szerették, lehetetlen volt, hogy valaki nélkülözzön, akinek többje volt, megosztotta azzal, aki segítségre szorult, - a legtermészetesebb módon. A kívülállók is tisztelettel vették őket körül, nem parancsolt tisztelettel, hanem olyannal, amit előhív a hiteles élet. Nagy erővel tettek bizonyságot Jézus feltámadásáról. Nagyon szerették egymást. Tudjuk az ókori iratokból, hogy szállóigévé vált ez a mondás: Nézzétek, hogy szeretik egymást! Az ellenségeik is kénytelenek voltak ezt megállapítani, és ezen csodálkoztak: milyen szeretet sugárzik belőlük. Egymás iránt, és együtt, mint szeretetközösség ezt a szeretetet vitték a világba. Pedig az őket körülvevő világtól nagyon sok bántás, rágalmazás, kínoztatás, nyomorgattatás, üldözés volt az osztályrészük. Rengetek rosszat kaptak, és ők ezt mindig jóval viszonozták. Nagyon sok fenyegetésben volt részük, sokaknak az életükkel kellett fizetniük a hitükért, azért, hogy ragaszkodtak Jézushoz, és az életüket is odaadták érte. A II. században meginduló erőteljes keresztyén missziónak az egyik okát abban látják, hogy az első század végén, a szervezett keresztyénüldözések idején olyan sokan hűségesek maradtak Jézushoz, és inkább a halált választották, mint hogy megtagadják Megváltójukat. Ennek, meg az ő bizonyságtételüknek olyan ereje volt, hogy sokan lettek keresztyénné akkor.
Csupa gyümölcs. Csupa olyan jó dolog, amire mindig vágyódik a világ, és amit - olvassuk az Igében - ezek az első keresztyének folyamatosan és bőségesen tudtak adni.
Csakhogy a gyümölcs nem magától lesz, az nem az égből pottyan, nem a levegőben lóg, hanem minden gyümölcs valamilyen fán terem. Ahhoz, hogy gyümölcsöt lehessen szedni, kell olyan fa, amelyik azt a gyümölcsöt termi. És az a fa sem a levegőben lóg, hanem, a földben gyökerezik, és éppen ezt mutatja meg nagyon világosan ez a felolvasott két szakasz, hogy Isten az övéit arra teremtette, hogy gazdagon teremjenek gyümölcsöt a világnak, ez azonban csak úgy lehetséges, ha az életük hasonlít egy terebélyes, erőteljes fához, amelyiknek erőteljes gyökérzete van. A gyökér táplálja a fát, a fa meg termi a gyümölcsöt. Mi mindig a gyümölccsel kezdjük, és ha ma a gyerekeinkre gondolunk a gyülekezetben, akkor hadd említsem meg, hogy minden szülő szeretné, hogy a gyerekei szeressék egymást, ha többen vannak. Minden szülő szeretné, hogy a gyerekei szeressék őt. Ugyanakkor beleoltja a legtöbb szülő, hogy azért mindenkit ne szeressél! Meg kénytelen látni a gyerek az édes szülőjétől, hogy ő sem szeret mindenkit, sőt van, akire haragszik..., és a másik elleni gyűlöletet beoltja a csemetéjébe is, és észre sem veszi, hogy miközben arra vágyik, hogy a gyermek jó gyümölcsöt teremjen, megfertőzi a lelkivilágát, és a magvetés be fog érni egyszer, és megjelenik abban a szívben a gyűlölet és a harag. Enélkül is megjelenne, mert hozzuk magunkkal a bűnnek a csiráját, de ha még erre példát is lát, és hallja azt, hogy ezt meg azt ne szeresd, - hogy fog tudni eligazodni? Melyik csoportba fog sorolni? Milyen szempontjai lesznek? És ha netalán lesz egy olyan kritikus helyzet, hogy a mamát vagy papát is azok közé sorolja, akiket nem kell szeretni, akkor halálosan meg vagyunk sértődve. Pedig mi hintettük be a kicsi szívbe ezeket a mérges magvakat.
De ettől függetlenül mindenki vágyik arra, hogy sok jó gyümölcsöt teremjen a gyermek, csak ezt veszik komolyan nagyon kevesen, hogy a gyümölcs nem a levegőben lóg, hanem a fán terem, és a fát évekig gondozni kell úgy, hogy nem terem, ahhoz, hogy majd egyszer tartósan és sokat teremjen. Ezt a munkát akarják megspórolni sokan, nem beszélve arról, hogy ami a fából láthatatlan, ami a föld alatt van: a gyökérzet, azzal vajmi kevesen törődnek, márpedig abból lesz a gyümölcs. Az egészséges gyökérzetű fa, amelyik megkapja a szükséges táplálékot, az tud tartósan sok és jó gyümölcsöt teremni.
Isten Igéje pontosan a láthatatlanokra irányítja a figyelmünket. Azt nem kell magyarázni senkinek, hogy vágyakozz gyümölcsre - mindenki szeretne. És minden egészséges lelkű ember maga is szeretne ilyen jó gyümölcsöt teremni, hogy kedves legyen, hogy vonzó legyen, tudjon adni, tudjon jó tanácsot ajándékozni másoknak, és így tovább. Erre mindnyájan vágyunk. No de miből lesz a gyümölcs?
Erre mutat rá ez az Ige nagyon világosan. Azt mondja, hogy a soksok minden, ami hiánycikk: szeretet, öröm, békesség, megbocsátás, áldozathozatal: ez a gyümölcs. A fa, ami összetartja az ágakat, és ezen az egységen belül lehet élni és kibontakozni: az a gyülekezet, a közösség, a hívők közössége. Ezek a hívők meg az Istennel való közösségből táplálkoznak: ez a gyökér.
Ha tehát még egyszerűbben akarjuk megfogalmazni ennek az Igének az üzenetét, azt mondhatjuk: az első keresztyének azért tudtak sok jót adni az őket bántó, körülöttük lévő hitetlen világnak, mert rendben voltak Istennel - működtek a gyökerek -, rendben voltak egymással: működött az eleven, egymást segítő közösség, a hívő közösség, - és így lehettek rendben az őket körülvevő világgal, amelyik ellenségesen viszonyult hozzájuk, hogy előbbre menjen a világ, és gazdagodjék akkor is, ha gúnyolja, megalázza, irtja ma is a hívőket. Jézus ezt egyébként előre megmondta az övéinek: "E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok: Én meggyőztem a világot!"
Rendben lenni Istennel, rendben lenni a hívő közösségen belül a hívőkkel; az ilyen ember lesz rendben a világgal és tudja gazdagítani azt.
(1) Mit jelentett az első keresztyén gyülekezetben ez: rendben voltak Istennel? Azt olvastuk, hogy "foglalatosak voltak az apostolok tudományában és a könyörgésekben." A fa gyökérzetének a két fő ága ez: Isten Igéjével táplálkozik a hívő ember és a hívő gyülekezet, és az imádság kötelékével kapaszkodik az élő Istenbe, s ez ad neki stabilitást a viharok között. Isten Igéje táplálja s ebből lesz a szeretet, öröm, békesség, minden jó gyümölcs; és az imádsággal kapaszkodik, és jöhetnek a viharok, ágakat is törhetnek le róla, de gyökerestől nem tudják kifordítani, ha erősen gyökerezik az imádság közösségében.
Nagyon fontos volt ez, hogy "az apostolok tudományában foglalatosak voltak." Mégpedig nem akkor, amikor éppen kedvük volt, vagy ráértek, hanem azt olvastuk, hogy naponta. Naponta összejöttek a templomban és naponta beszéltek Isten tetteiről otthon, házanként. Olyan volt a templomi gyülekezet, mint egy nagy család, és olyan volt minden keresztyén család, mint egy kis gyülekezet. Ebből lesz a gyümölcs, és ez hiányzik nagyon sokaknak az életéből. Így hiába epekedünk, vágyakozunk, hogy legyen a gyerekem kedves, vonzó, okos, szeretetteljes, hálás, tisztelettudó - ez nem magától lesz! Hol a gyökér? Hova gyökerezik, és együtt gyökerezünk-e oda, ahonnan jönnek olyan életerők, amiből aztán lesz majd szeretet, hála, tisztelettudás, és így tovább.
Olyan nagy csoda lenne, ha Isten Szentlelke meggyőzne minket ma arról, hogy merjünk most a láthatatlanokra nézni, a fának a láthatatlan részét, a gyökérzetét komolyan venni, amitől minden függ. Egy ilyen viharokban gazdag, szeszélyes, kiszámíthatatlan, bizonytalan világban, ahol sok tisztátalan szellemi irányzat, áramlat is követi egymást, ahol olyan frontátvonulások vannak, hogy jó, ha kibírja az ember, szellemi értelemben is. Egy ilyen világban nélkülözhetetlen a gyerekeinknek az erős gyökérzet, hogy stabil legyen. Azokat a biztos, rendíthetetlen, évezredek óta álló igazságokat elültetni a szívükben, a fejükben, amiket Isten jelentett ki nekünk. Arra a kősziklára ráállítani őket ebben az ingoványos szellemiségű világban, amelyik nem rendül meg soha, Aki maga Jézus Krisztus! Úgyse leszünk ott mellettük mindig, amikor elkapja egy-egy vihar, vagy forgószél őket, aztán megcsavargatja az életüket. És ha ott vagyunk is, hányszor a szemünk láttára mennek tönkre, mert egyszerűen nincs lehetőségünk, meg erőnk arra, hogy megtartsuk őket. De ha erősen gyökerezik az életük Jézus Krisztusban, ha tudják, hogy ki Jézus, ha tudják, hogy mit tett értük, ha tudják, hogy Jézus kereszthalála egyenesen és közvetlenül őérettük is történt, és ebből a tudásból, ismeretből hit lesz, az olyan tartást ad, hogy dühönghet akármilyen vihar, lehet, hogy megtépázza az életüket, de a gyökérzetük mozdulatlan és eleven marad. És amikor elülnek a viharok, megint folytatódhat a gyümölcstermés.
Egyre inkább látom, hogy megadhat egy szülő akármit a gyerekének, az élet legnagyobb kincsétől fosztja meg, ha nem mindennapi táplálék otthon a Szentírás, és ha az élete nem eleven illusztrációja mindannak, amit Isten Igéje mond, vagy amit az Ige alapján a gyerekének mond. A szülő megszentelt, hívő élete, és az Isten beszédével való folyamatos, közös táplálkozás az, ami viszont minden, a gyerekeket érő rossz, negatív, romboló hatás fölött diadalmaskodni tud, és végül is az fogja formálni és kiformálni őket olyanná, amilyennek Isten elgondolta és teremtette. Aki ezt hanyagolja, csinálhat, amit akar, halálra dolgozhatja magát, az élet legnagyobb kincsétől maga fosztja meg tulajdon gyermekeit.
Erről az óriási felelősségről a Biblia nagyon sok helyen beszél. És erről az óriási lehetőségről, hogy ilyen egyszerűen tehetnénk boldoggá őket. Így adhatnánk olyan kincset, ami semmiféle infláció, devalváció és világégés során nem semmisül meg. Csak ennyi az egész?! Ennyi. És éppen ezt nem vesszük komolyan sokszor. "Foglalatosak voltak az apostolok tudományában", és ezért naponta összejöttek a templomban. Ezek nem ráérő emberek voltak ám, akik naphosszat lógatták a lábukat. A korinthusi keresztyén gyülekezet háromnegyed része rabszolgákból állt, akik nem akkor mentek el az esti összejövetelre, amikor akartak, meg mikor a munkaidő lejárt, mert nem volt munkaidő, - hanem amikor a gazdájuk megengedte. Sokszor egész nap rá kellett dolgozni, hogy este elmehessenek. És aki előbb odaért, az megvárta azokat, akik nagyon későn érkeztek. Ha nem várták meg, akkor Pál apostol megszidta őket. A Korinthusi első levél 11-12. részében ott van a szidás, hogy milyen dolog ez?! Hát ti tudjátok, milyen nehéz helyzetben vannak a többiek. Tessék megvárni az utolsót is! És ha nagyon éhes vagy, otthon egyél, de itt a közös étkezést együtt kezdjétek meg, és egyenlőképpen tessék elosztani! Hogy képzelitek, hogy utána lehet úgy úrvacsorázni, hogy előtte nem vagyok figyelmesek egymáshoz?! De ez már a másik ponthoz vezet, az, hogy egymással rendben lenni. Itt még a gyökerekről van szó, amit nem is akarok tovább részletezni. Vizsgáljuk meg ma nagyon őszintén, vannak-e ilyen gyökerei az életünknek? Isten Igéjével való naponkénti komoly táplálkozás, és az Istenbe kapaszkodó naponkénti folyamatos, komoly imádkozás, amelyik egyrészt stabilitást ad a fának, nem dönti ki a vihar; másrészt biztosítja a gyümölcstermést.
És ha eddig nem volt, ma elkezdhetjük otthon. Az csak első nap lesz furcsa a gyerekeknek, meg a család olyan tagjainak, akik hajlandóak ebben résztvenni - nem szabad ezt erőszakolni -, de akik hajlandóak, és a gyerekekért mindenképpen mi vagyunk felelősek! Tápláljuk-e őket? Hallanak-e minket imádkozni?
Valaki egyszer elmondta, hogy úgy zavarba jött, mert rányitott a gyereke, amikor ő imádkozott. Miért, ha reggelizik és kinyitja a konyhaajtót, zavarba jön? Hát nem ugyanolyan természetesen tartozik hozzá az életéhez, hogy lelkileg táplálkozik? Hadd érjen minket tetten a gyermek, hogy imádkozom! Esetleg odaültethetem magam mellé, vagy odatérdel mellém, és együtt folytatjuk. És miért nem lehet ezt naponta gyakorolni? Hogy aztán ne kelljen annyit izgulni, hogy jaj, mi lesz velük, és milyen szellő hova sodorja őket... Ehhez azonban erőteljes gyökérzet kell.
(2) A gyökér azonban törzsben és ágakban folytatódik, és ez az Ige azt mondja, hogy a gyülekezet, a keresztyén közösség, a hívők közössége az, ami összetartja az ágakat, amelyeken aztán majd külön-külön megjelenhet a gyümölcs. De kell valami, ami összefogja, és ebben az összetartó közegben növekszik, fejlődik igazán. Lehetetlen keresztyén életet közösség és gyülekezet nélkül élni. Ez a Bibliának, az Újszövetségnek egyik leghangsúlyosabb mondanivalója. Mesebeszéd az, amikor valaki azt mondja, hogy óh, én otthon is tudok imádkozni... Persze, tudna, ha imádkozna, de ha sohse engedi, hogy Isten őt megszólítsa, nincs Kinek válaszolni, tehát végül is nem fog imádkozni, - ez a tapasztalat általában. Vagy nem kell ahhoz - mondta valaki a múltkor - formálisan vallásosnak lennem, hogy higgyek Istenben. Megkérdeztem: mit ért ezen, hogy formálisan vallásosnak? Hát azt, hogy például templomba is járni... Hát az nem formális! Az a keresztyénség lényegi, tartalmi elemeihez tartozik, hogy a többi hívővel együtt figyelünk Isten szavára. Ezt egyedül nem lehet, ehhez legalább ketten kellünk, hogy valaki mondja nekem Isten Igéjét, én meg hallgatom... És hogy egymást építsük - ahhoz minimum kettő kell! Lehetetlen egyedül, és ez meg is látszik azokon, akik ilyen szövegeket mondanak, hogy sehol sincsenek a hitben; nem hogy növekedés nincs, ha valami elkezdődött is, az szépen, mérsékelt támogatással elsorvadt és megszűnt.
Ez valóban úgy van, mint ahogy egy külmissziói folyóiratban olvastam valamikor, hogy egy idős néger minden vasárnap nagyon messziről elgyalogolt az istentiszteletre, és az egész napot ott töltötte a gyülekezetben. Féltették őt, hogy sötétben indul haza, ott a vadállatok között mi lesz vele. Megkérdezték, miért jön el minden vasárnap ide, valami más megoldást nem találna? Ez már estefelé volt, amikor körülülték a tüzet. Ő nem szólt semmit, csak megfogott egy hosszabb fát, aminek a vége benne volt a tűzben és lobogott, a másik vége még kívül volt. Megfogta, és félretette a tűz mellé. Ott az egy ideig még lobogott, aztán kihunyt. S amikor egészen kialudt, visszatette a tűzbe, és amikor újra lángralobbant, akkor csak ennyit mondott válaszként: Ezért!
És ez valóban így van. Egyedül kihuny az a lángocska, ha nem táplálja a többi, és nem táplálja a közösségben ott levő Szentlélek ereje. Azok, akik tudják, mit jelent a közösség áldása, minden áldozatot meghoznak azért, hogy együtt legyenek a hívő testvérekkel. Nem azért, amit valaki gunyorosan így mondott a múltkor, hogy egymást nyalják-falják, hanem azért, hogy együtt falják, egyék az Isten élő Igéjét, együtt értsék meg Isten akaratát, hogy aztán gyümölcsöt teremhessenek. Egyedül mindez nehezebb. Más az, ha együtt táplálkoznak, és ott van a másik kontrollnak, és mintegy tükörbe belenézhetek, és rámutat a hibáimra - a növekedéshez kell a kritika! - ha ilyen maradnék mindig, amilyen most vagyok, az borzasztó lenne ... De ehhez kell valaki, aki azt mondja: ne haragudj, így nem lehet viselkedni - meg ezt te hogy gondolod, amit mondtál?! És ezt el kell tudni fogadni. És én is segíthetek a másiknak..., és amikor kiderül, hogy a legtöbben azonos cipőben járunk. Nem nálam abnormális ez, hanem ezen mindenkinek át kell mennie ... Máris átléphet rajta az ember, és biztosítva van a fejlődés. Gyülekezet nélkül nem lehet növekedni a hitben!
Nem azért hívjuk ám ide a gyerekeket, hogy eggyel vagy tízzel többen legyünk, hanem azért, mert tudjuk, hogy nekik van szükségük közösségre, gyülekezetre. Titeket sem azért hívogatunk különböző alkalmakra, hogy valamennyivel többen legyünk, hanem mert tudjuk, hogy ti nem fogtok növekedni a hitben, és nem lesz gyümölcstermés. Vágyálom marad az, hogy ilyen meg olyan szeretnék lenni; maradok olyan, amilyen vagyok a hívő közösség formáló ereje, és az Isten akaratának együttes keresése és cselekvése nélkül.
(3) Ha viszont erőteljes és egészséges a gyökérzet, és megvan a közösség tápláló, tisztító, erősítő munkája, akkor megjelennek a gyümölcsök. Azt nem mi produkáljuk, azt nem úgy sajtolja ki magából a fa, az csoda. Az, hogy tavasszal egy formátlan, kopasz, barna ágas-bogas valamin gyönyörű színes vagy hófehér virágok jelennek meg egyszercsak úgy maguktól, nem úgy ragasztgatják oda őket, az belőle bomlik ki, - és azok valami különös csoda folytán gyümölccsé alakulnak, és abból a kis zöld bogyóból néhány hónap alatt hatalmas, színes, ízes gyümölcs lesz, az mind csoda. Jézus azt mondja, hogy erre rendelte a hívőket: "Azért küldtelek titeket, hogy gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon!" (Ján. 15,16)
Lehet, hogy a gyümölcsöt durván tépik le a fáról. Az annak a dolga, aki letépte, a fának akkor is teremni kell. Lehet, hogy ágastól törik le; ez is annak a dolga. A fa majd pótolja magát. Csodálatos, ahogy a letört ágakat pótolják a gyümölcsfák általában, és néhány év múlva ott megint teremni fog. Ez a Krisztus tanítványainak a sorsa. Sokszor tépik, rúgják, vágják őket, de ők akkor is tápláló gyümölcsöt adnak, ha egészséges a gyökérzetük, és a közösségben növekednek.
A gyerekeknek szoktunk rajzolni is, és ha egy-egy képet látnak, az jobban az emlékeibe vési a Biblia üzeneteit. Talán nem haragusztok meg, ha most a 10 órára elkészített képet egy pillanatra felvillantjuk: a gyümölcs nem magában lóg valahol, az ott a fán termett. De ahhoz előbb fa kellett, a fának meg gyökérzete kell hogy legyen. Bárcsak Isten most ráirányítaná a figyelmünket az életünk láthatatlan részére, és sokkal komolyabban vennénk a Vele való közösséget: a gyökérzetet! Bárcsak tudnánk hálát adni azért, hogy van gyülekezet, és a gyülekezet közösségében erősödhetünk a hitben, és ezért minden áldozatot meghoznánk, és így gyönyörködhetnénk majd akár azokban a gyümölcsökben, amik az Ő csodája folytán a mi életünkön megjelennek, akár azokban, amik a gyermekeink, vagy a ránkbízottak életében megjelennek!
Hadd kérdezzem meg, hogy rendben vagyunk-e mi Istennel? Rendben vagyunk-e a hívőkkel? És rendben vagyunk-e a világgal? Mert az első keresztyén gyülekezetben ez a három rendezettség gyönyörűen látszott, és ennek a gyümölcse lehetett egyebek között az, hogy nem választották el őket egymástól társadalmi különbségek, és abban a nagyon szegény világban megoldották a szűkölködést. Nem volt nyomor a gyülekezetben. Akinek többje volt, a legtermészetesebb módon kisegítette azt, akinek nem volt. Nem véletlenül mondták az ellenségeik is: nézzétek, hogy szeretik egymást!
Vizsgáljuk meg ma, hogy tényleg rendben van-e a gyökérzetünk. Van-e egyáltalán gyökérzetünk? És ha nincs, elkezdhetjük ereszteni a gyökereinket, és ma elővenni a Bibliát, de holnap is, meg holnapután is, - nem legközelebb jövő vasárnap és táplálkozni. És elkezdeni imádkozni egészen egyszerűen a saját szavainkkal, mint ahogy a legmeghittebb barátnak vagy barátnőnek kiöntenénk a szívünket, így kiönteni Jézusnak, és meg fogjuk tapasztalni, hogyan erősíti ez a Vele való közösséget.
Hadd kérdezzem meg azt is, hogy hányadán állunk mi a gyülekezettel? Örülünk annak, hogy hívő emberekkel együtt énekelhetünk, együtt imádkozhatunk, együtt hallgathatjuk az Igét, vagy pedig itt is szigorúan egymástól elkülönülő individumokként ülünk? Azt se tudjuk, ki ül mellettünk, pedig múlt vasárnap is ő ült már... Mi lenne, ha most a végén megszólítanánk? Most nem is lenne olyan kényszeredett, mert említette a lelkész is ... Ha már mondta, hát megpróbálom... Olyan sok kedves gyümölcs ebből nőtt ki, hogy emberek a gyülekezetben egymásra találtak.
És hogy vagyunk a gyümölcsökkel? A világ azt keres rajtunk, és Jézus azt mondja, hogy ama napon, az ítéletkor Ő is gyümölcsöket fog keresni rajtunk. "A Lélek gyümölcse ez - írja Pál apostol - szeretet, öröm, békesség, türelem, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség, szívesség." Megvan-e ez mind? Ennek mindnek meg kell lennie, mert ez egy gyümölcs: a Lélek gyümölcse. A Lélek gyümölcse azonban csak annak az életén terem, akiben az Isten Lelke lakozik és uralkodik.
Isten segítsen minket, hogy a mi gyülekezetünk is egyre inkább ehhez váljék hasonlóvá, és hogy a mi családunk is egyre inkább gyülekezetté lehessen!