SZÜLŐK ÉS GYERMEKEKÚ

Kedves testvérek, ezekben a napokban a figyelmünket sok minden a gyermekeinkre irányítja. Tegnap, tegnapelőtt elballagtak a negyedikesek, holnap 57000 fiatal lát hozzá az érettségi vizsgához, közöttünk is vannak olyanok, akik szeretnék tudni, mi lesz a holnap magyar tétel; aztán utána jön a folytatása. A szülők már hónapok óta azt kérdezgetik egymástól, hogy és a tiéd mit csinál utána, s van-e ott ismerősötök, mert nekem ..., és akkor jönnek a jótanácsok. Ki-ki keresi az útját némi szorongással, hogy vajon sikerül-e azt megtalálnia, amelyiken szeretne indulni.

Aztán ott vannak a kicsik, akik most kezdik majd az ősszel. Sokan már a nyarat tervezgetik: nem mindegy, hogy hol, kivel, mivel tölti el a gyermek szülei távollétében a vakációt, márpedig távol lesz jó ideig tőlük, mert a szülőnek nincs annyi szabadsága, mint a gyermeknek. Egyre nagyobb gondot jelent az, hogy ezt megnyugtatóan meg tudjuk oldani. És egyre több pénzbe is kerül...

Mi is készítgetjük itt a gyülekezet gyermekeinek a nyári csendesheteket, és bizony ez is sokféle gondot jelent. De ezen a mai napon az egészen picikre is figyelhetünk, mert több család idehozza ma a gyermekét kereszteltetni.

Ha már ennyi minden történik ezekben a napokban, ami a gyermekeinkkel kapcsolatos, akkor engedjük, hogy Isten Igéje is a gyerekeinkről beszéljen hozzánk.

Ezt akkor is így mondom, ha tudom, hogy sokan vannak közöttünk, akiknek nincsenek saját gyermekeik, vagy sokan vannak, akik fiatalok. Mindannyiunkra érvényes az, amit a Szentírás a gyermekekért való felelősségről mond, mert akarva, akaratlanul mindannyian hatással vagyunk egymásra, és mivel a legfogékonyabb a különféle hatásokra a gyermek, a fiatal, ezért mindannyian formáljuk vagy ferdítjük az ő gondolkozásukat, jellemüket. A puszta létünkkel neveljük egymást, akár akarjuk, akár nem. A mozdulatainkkal, beszédünkkel, hangsúlyunkkal nagyon sokat tudunk ártani egymásnak, torzítani egymáson vagy nevelni, jó irányba formálni, meggazdagítani egymást. Ezért nagyon fontosak a Szentírásnak erről szóló megállapításai.

Szeretnék a felolvasott zsoltár elejéből két fontos összefüggésre rámutatni, és azután néhány olyan nélkülözhetetlen feltételt megemlíteni, ami nélkül senki sem nőhet föl egészséges emberré.

I.

1) Az első meglepő összefüggése ennek a zsoltárnak mindjárt az első mondatban az, hogy a szülők Istenhez való viszonya, és a gyermekeik jövendő sorsa között közvetlen összefüggés van. Tehát azt, hogy hogyan alakul a gyerekeink jövője, messzemenően meghatározza az, hogy hogyan viszonyulunk mi szülők - és ezt bővítsük ki, ahogy akarjuk, - Istenhez. Itt kimondottan a szülőkről van szó, ezt olvastuk: "Boldog ember az, aki féli az Urat, és az Ő parancsaiban igen gyönyörködik, mert hős lesz annak az utóda a földön." Nem azt mondja, hogy annak lesz hős az utóda, aki erre sokféle módon állandóan edzi, hogy hőssé váljék - a szó fizikai vagy lelki értelmében, - hanem azt mondja, hogy "aki féli az Urat és az Ő parancsaiban igen gyönyörködik," annak az utódai eredményes, áldásos életet fognak élni. Közvetlen összefüggés van aközt, hogy hogyan viszonyul egy szülő Istenhez, és hogy hogyan alakul a gyerekeinek a jövője, a sorsa.

Vagyis: ha egy szülő - ez érvényes bárkire, akit Isten gyermekekért felelőssé tett - istenfélő életet él, Isten parancsait ismeri, komolyan veszi, és a gyakorlatban megvalósítja, az ezzel a legtöbbet tette meg a gyerekeiért. Szükség van arra, hogy a mindennapi kenyeret előteremtse. Kell az, hogy szemmel tartsa a gyerekeinek a kapcsolatait, és idejében közbelépjen ha kell. Kell az, hogy vigasztalja, bátorítsa őket - ezt is nagyon kevés szülő teszi. Kell az, hogy időnként fenyítse őket - ezt is egyre kevesebb szülő csinálja, mert fárasztó, és nehéz eldönteni, hogy mikor igazságos az ember ... És nehéz bevallani utólag, hogy nem volt igazságos. Szóval minderre is szükség van, de döntően attól függ az utánunk következő nemzedék sorsának alakulása, hogy mi, akik rájuk a legnagyobb hatással voltunk, istenfélő és Isten parancsainak engedelmeskedő életet élünk-e.

Ha egy lelkipásztor hosszú éveket, vagy évtizedeket tölthet egy gyülekezetben, az látja, hogyan történik ez a valóságban: Hogy egy fiatalon özvegyen maradt édesanya Istenbe vetett mély hittel, imádkozva, sok munkával, nagy türelemmel neveli a gyerekeit, aztán felneveli; kiházasítja, közben ő szép csöndesen tönkremegy mellettük egészségileg, fizikailag, - de világít a hite, mindig mosoly van az arcán és nem valami csinált műmosoly, mert az utálatos, - hanem belülről fakadó, őszinte, hiteles mosoly ... És a felnőtt gyerekek ma is szívesen járnak haza, és ennek az asszonynak az egész élete lassan átalakította a környezetét - az egyik szomszédban is fölfigyeltek rá, a másikban is, - nem biztos, hogy segítettek neki, de hatott rájuk az, ahogyan élt. A gyerekei meg most, ahogy látom, ugyanúgy nevelik a gyerekeiket, mint ahogy a mamától látták: azzal az istenfélelemmel, azzal a szelídséggel stb. Mert az Istenhez való viszonyunk messzemenően meghatározza a gyerekeink jövőjét.

Nyilván ez nem azt jelenti, hogy egy ilyen édesanyának nem lehet hitetlen, konok, keményszívű gyereke. Lehet. De akkor is érvényes rá ez az ígéret, ami itt van, és előbb-utóbb meg fog látszani az életében az a többlet, amiről majd szeretnék a második pontban beszélni, - amit Isten ad az ilyeneknek.

És nyilván nem mechanikusan történik ez, hogy feltétlenül minden esetben így van. És nem arról van szó, hogy akinek nem istenfélő szülei vannak, azokon nem nyugodhat meg Isten áldása. De ez alapvetően igaz ígérete Istennek, amit Ő nagyon komolyan vesz: hogy ha a szülő igazán istenfélő életet él - nem formálisan vallásos életet -, Istennek odaszánt, megszentelt, engedelmes életet, - a gyermekeire Istennek különös gondja lesz.

Ez a kifejezés, amit itt olvastunk, hogy "hős lesz annak utóda" - nagyon gazdag, és nagyon sok mindent magába foglal.

Mit jelent az, hogy istenfélő, és mit jelent az, hogy "gyönyörködik az Ő törvényében" - mert ezt a két feltételt mondja itt a Szentírás.

Istenfélő ember az, akinek a számára legfőbb tekintély mindig Isten. Akinek egészen személyes kapcsolata van az élő Istennel úgy, hogy beszédes viszonyban van Vele: naponta beszélget Vele. Aki mindent attól tesz függővé, hogy Istennek az kedves, vagy nem. Aki mindenek fölött tiszteli Istent, aki az akaratát minden esetben alárendeli Isten akaratának; aki feltétel nélkül bízik Benne, és nem a saját esze dönti el, hogy valami lehetséges vagy nem, hanem Isten Igéjéhez igazodik, és ha az ott meg van írva, akkor aszerint cselekszik. Aki ezt vállalja is - és ez mindig egyet jelent azzal, hogy vállalja azt is, hogy emiatt néha bolondnak nevezik -, aki elkötelezte magát az élő Isten mellett, és minden pillanatban Őhozzá tartozónak vallja magát.

Ez már magában foglalja azt, hogy "az Ő parancsaiban igen gyönyörködik." (Még ezt a hangsúlyos szót is ideteszi a Biblia, hogy "igen" gyönyörködik.) Ez azt jelenti, hogy először is ismeri Isten kijelentett akaratát, ezzel az örömmel olvassa a Bibliát, így hallgatja az igehirdetést, így beszélget szívesen hívő emberekkel Isten dolgairól. Így kész alázatosan mindig visszaigazodni Isten Igéjéhez, ha attól bármely ponton eltért, és mindezt a gyakorlatban, ténylegesen éli. Ez nem elméleti ismereteket jelent, hogy az Ő parancsaiban igen gyönyörködik. Ez azt jelenti, hogy aszerint él. Ez igen gyakran azzal jár együtt, hogy akkor saját elképzeléseit félre kell tenni, hogy akkor epés megjegyzéseket, amiket mondanak emiatt, csendes alázattal vállalnia kell - de világít, és megjelenik az életében az Istennel való közösség soksok áldása.

"Boldog az az ember, aki féli az Urat és az Ő parancsaiban igen gyönyörködik, mert hős lesz annak utóda a földön."

Ez azt jelenti, testvérek, hogy nem akkor szeretjük legjobban a gyerekeinket, ha kényeztetjük őket - ezzel csak ártunk nekik -, és nem akkor teszi meg egy szülő a legtöbbet, ha örökké, mint egy sarkantyú az oldalában van, és hajszolja, hogy tanulj, dolgozz, mert akkor boldogulsz; és nem akkor, ha összeköttetéssel, pénzzel , erőszakkal, ügyeskedéssel igyekszik mindent megszerezni neki, és végképp nem akkor, ha ajándékokkal halmozza el, - hanem akkor szereti a legjobban a gyerekét, ha teljes szívéből szereti az Urat, és mindenben engedelmeskedik Istennek. Mert ha istenfélő életet él egy szülő, akkor ezzel maga Isten lépett be a családba, és Ő kezd uralkodni a család minden tagja fölött.

És mivel Isten Igéje személyesen szól hozzánk, hadd kérdezzem meg: tőled ezt megkapták-e és megkapják-e a gyerekeid?

Ahogyan arról legutóbb szó volt, a mindennapi kenyér mellett megkapják-e a mindennapi Igét is? Ha nem, akkor nem kell csodálkoznunk, ha lélektelen, lélek nélküli emberekké nőnek fel, és lelketlenek lesznek a tulajdon szüleikhez is. Miért lennének másmilyenek, ha mindenki máshoz olyanok?

Rajtakaphatnak-e a gyerekeid, hogy imádkozol? Spurgeon, a világhírű igehirdető írja le, hogy komisz kamasz volt, amikor az édesanyjának nagyon sok keserűséget okozott 16 éves kora körül, és egyszer arra ment haza egy csavargásából, hogy az édesanyja térden állva imádkozott, és éppen az ő nevét mondta: Károlyért külön is könyörgök ... Földbe gyökerezett a lába, és ez az imádság mondat kezdete odafordítani őt Istenhez. Aztán egészen odaadta a szívét, és ezreket vezetett Jézus Krisztushoz, a halálból az életre. Tettenérte a mamáját, hogy mádkozik érte ... De csak azt lehet tettenérni, aki szokott imádkozni a másikért, így, név szerint... A legkomiszabbért külön is.

"Aki féli az Urat, és az Ő parancsaiban igen gyönyörködik, hős lesz annak utóda."

Amit eddig elmulasztottunk, azt lehet, hogy nem tudjuk már pótolni, de el lehet kezdeni még ma, mert Isten kapui nyitva vannak, és Ő szívesen ad áldást.

2) Éppen ez a második összefüggés, amire szeretnék rámutatni; így folytatódik ez a mondat: "... hős lesz annak utóda a földön, a hívek nemzedéke megáldatik." Vagyis: az ilyen családban megjelenik az áldás.

Mi az áldás? Az áldás Isten ajándéka. Valami olyan jó, amit nem érdemeltünk meg, amiért nem dolgoztunk meg, amit Isten szívesen ajándékba ad. Az áldás az, hogy az eredményeink nemcsak az erőfeszítéseinktől függnek. A legtöbb ember erre van berendezkedve, hogy az erőfeszítéseinktől függnek az eredményeink. Amennyit vetek, majd annyit arathatok ... Legföljebb sikerül közben még elvenni innen-onnan valamit, amiért mások fáradtak. Ha ügyes vagyok, elveszem - akkor egy kicsit több lesz, mint amennyit befektettem, - de ez a nem hívő embernek ismeretlen, hogy én végzem a magam munkáját, és mindig kész vagyok arra, hogy meglepetés ér, és több lesz az eredmény, mint amennyiért fáradtam: mert megjelenik az áldás, amit a 127. zsoltár így mond: "Isten az ő szerelmesének álmában ád eleget."

Aszályos időben is lesz termés. Nagyon nehéz körülmények között is megmarad az öröm a szívemben. A kevés pénzből is sikerül kijönni, sőt közben még másnak is segíthetünk. Hány lelkipásztor elmondta már azt, hogy ha így utólag elkezdene számolni, nem tudná megmondani, miből taníttatta ki a gyerekeit ... Egyszerűen nem jön ki annyi, ha összeadják a fizetést. Megjelent az áldás. Sokféle módon ismétlődik az, ahogyan Jézus az ötezer embert jóltartotta öt kis lángosból, meg két szárított halból.

Megjelenik az áldás, valami isteni többlet, ami mindent megsokszoroz. Jobban sikerül a vizsga, mint ahogy gondolta az ember. Kiderül, hogy még az ellensége is jót tett vele, talán akarata ellenére jóakarójává vált. "A hívek nemzedéke megáldatik." Hívek, hűségesek a szülők, és ez az isteni többlet megjelenik az utódoknak az életében is.

A Szentírásban többször előfordul az a gondolat, amit Lábán mondott Jákóbnak, amikor egyszer elnézegette a nagyra nőtt nyájakat: "úgy sejtem, hogy teéretted áldott meg engem az Isten." Boldog az a gyermek, aki ezt elmondhatja: úgy sejtem, apám, anyám, hogy teéretted áldott meg engem Isten. Elmondhatják-e ezt rólunk vagy nekünk? Ennek a feltétele az, hogy a hívek, az Istenhez hűségesek utódai megáldatnak.

Van tehát egy ilyen különös összefüggés, hogy a szülők Istenhez való viszonya messzemenően meghatározza a gyermekeik jövőjét, és létezik az áldás, amikor a híveknek az utódait Isten megáldja.

II.

És mi az, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy egészséges nemzedék nőjön fel? Sok mindent sorolhatnánk el. Két, esetleg három olyan tényre szeretnék rámutatni, amit a Biblia nagyon hangsúlyoz.

1) Az első az, hogy legyenek a gyereknek szülei; legyen neki apja is, és anyja is. Ne csak a papírjaira feljegyezve, hanem ténylegesen. Ne csak úgy, hogy van, aki eteti, meg öltözteti, hanem van, aki beszél is hozzá; beszélget vele. Megkérdezi, végighallgatja. Nem kivételes ünnepi alkalmakkor néhány pillanat erejéig, hanem rendszeresen. Egyszer egy gyereket orvoshoz vitt az édesanyja, mert sokféle furcsa panasza volt: éjszaka többször fölriadt, kiabált, noha már nagyobbacska volt, bepisilt.... Az idősebb, tapasztalt orvos - miután hosszan beszélgetett a gyerekkel, majd a mamával is, azt mondta, hogy ennek a gyereknek súlyos M-vitamin hiánya van. - Tessék szíves felírni! - Azt nem lehet felírni. Mamára van szüksége!

És vannak gyerekek, akiknek meg súlyos P-vitamin hiányuk van: papára lenne szükségük, akit nemcsak hét végén látnak, és nemcsak mindig ráncos arccal, és morgós kedvvel, hanem akivel lehet együtt dolgozni valamit ... Akivel érdemes együtt beszélgetni, akivel netalán - ha a gyerek elindult már a hitben - lelki dolgokat is meg lehet beszélni. És nem szörnyülködik, nem értetlenkedik, nem háborodik fel, és nem elégíti ki valami közhellyel, hanem elgondolkozik azon, amit a gyereke kérdezett vagy mondott.

Olyan sokszor kísért minket az, amit a múltkor itt a játszótéren láttam: egy kedves nagypapának aranyos, értelmes kérdéseket tett fel egy kisgyerek. Mivel ez zavarta őt az újságolvasásban, egy pillanatra ránézett - látszott az arcán, hogy nem óhajt érdemben foglalkozni az üggyel, - a zsebében kotorászott és adott neki egy cukorkát: na szopd el és menj ... Hány ezer szülő csinálja ezt... Ez sokkal egyszerűbb, még ha pénzbe kerül is, - mint az, hogy becsukom az újságomat, odafigyelek a kicsire; gyermeknek gyermekké leszek, komolyan veszem, mert ő is ember, csak még nem nőtt meg két méteresre... De ő ugyanolyan ember, mint a kétméteres, és nagyon értelmes gondolatai, és kérdései vannak, és most lehetnénk jóbarátok, ha ebbe a diskurzusba belemennénk. Csak ehhez idő kell, fáradság kell, magamat félre kell tenni, őt komolyan kell venni - és ez nehezünkre esik, mert magunkkal vagyunk tele, és a kényelmesség, a kisebb ellenállás mindig jobban vonz. - Sokféle változatban ismétlődik a cukorkát adó nagyapa esete. És akkor csodálkozunk, hogy nem alakul ki igazi kapcsolat a gyermekeinkkel. Sose vettük komolyan őket, sose érdekelt igazán az ő mondanivalójuk, legfeljebb keserűen megállapítottuk, hogy őket nem érdekli, amit mi mondanánk...

Szüksége van tehát a gyereknek arra, hogy legyen apja, és anyja ténylegesen, csakhogy erre idő kell, és mindnyájunkat kísért az a veszély, hogy belekényszerülünk a hajszába, hajszoljuk magunkat, és egymást, és az igazi értékeket veszni hagyjuk. Túltesszük magunkat nagyvonalúan Isten parancsain, nem gyönyörködünk azokban, amik közt ott van ez is, hogy hat napon át munkálkodjál keményen, de a hetedik nap az Úré. Ha csak a hetedik napot komolyan vennénk, és ilyenkor csak egymásra figyelnénk, és együtt az Úrra, megelevenedne a család, megújulna egy sor házasság, nem vadulnának el a gyerekeink otthonról. Ha csak a hetedik napot úgy vennénk komolyan, ahogy azt Isten mondja, amire Ő azt adta; mert arról van ott szó, hogy megszenteljed azt, hogy ha maga Isten kerülne a középpontjába ennek.

Mi történik akkor, ha csak az egyik szülő neveli a gyerekét? -azt mondtuk, hogy legyen apja, és anyja. És ha az egyik meghalt, vagy elváltak? Sok családnak fájó kérdése ez.

Azt hiszem, ki kell mondani becsületesen, hogy az édesanyát és az édesapát nem lehet pótolni. De a Biblia feltűnően gyakran beszél arról, hogy Isten milyen tényleges segítséget kínál azoknak, akiknek egyedül kell nevelniük a gyerekeiket.

Isten maga a teljesség, és a Bibliában úgy jelenti ki magát, mint aki egyesíti magában az anyára, és az apára jellemző szeretetet.

Ézsaiás könyvében több olyan mondat is van, amelyikben Isten arról biztosít minket, hogy jobban szeret, mint édesanyánk, és közvetlenül e mondatok előtt meg után ott vannak a szép hitvallások, hogy Te vagy a mi mennyei Atyánk, Te alkottál minket, és Te viseled gondunkat. (És 49,l5; 66,l3; 63,15-16

Isten egyesíti magában az anyai és az apai szeretetet. És ha egy családban, egy ún. "csonkacsalád"-ban ténylegesen jelen van az élő Isten, akkor Ő pótolja azt, ami az édesanya vagy az édesapa hiánya miatt kiesik, felnőnek a gyerekek mégis sérülés nélkül.

Erre nézve megint mondhatnék gyerekkoromtól kezdve soksok példát, amikor ott volt otthon körülöttünk a sok hadiözvegy apró gyerekekkel, milyen különbség volt az, ha egy ilyen nehéz sorsú asszony az élő Istenbe vetett élő hittel hordozta a maga terheit, és végezte erejét meghaladó munkáját, vagy ha Isten mindenestől kimaradt ebből a nehéz vállalkozásból, hogy egyedül kell fölnevelni a gyerekeit. Az utóbbi esetben ott volt a kapkodás, a sok utólag megbánt futó kapcsolat, szaladgálás fűhöz-fához, - és itt is, ott is, amott is torzultak a gyerekek.

Emitt meg ugyanolyan körülmények között, nehéz anyagi helyzetben, sok lelki, és fizikai teherrel, egészségesen, kiegyensúlyozottan nőttek fel. És közülük sokan követték a hívő édesanyjuk példáját: ők is elindultak Jézus Krisztus útján. Ég és föld!

Igaz mind a két tétel, igaz az is, hogy nem pótolható az elveszített édesapa vagy édesanya, de igaz az is, hogy Isten, Aki egyesíti magában az anyai, és az apai szeretetet, sokféle módon tudja ezt mégis kárpótolni.

2) A másik, amire még figyeljünk, hogy feltétlenül szükséges ahhoz, hogy egészséges nemzedék nőjön fel, hogy otthon békesség legyen. Erre nagyon vágynak a gyerekek! Nem mindig vallják be, de a legkisebbektől a nagyokig, a felnőtt gyerekekig erre mindenki nagyon vágyik, hogy békesség legyen otthon.

De mit jelent a békesség? A békesség nem a veszekedés hiánya csupán. Nem az a békesség, hogy lehetőleg halkan veszekedjünk, hogy a szomszédok ne hallják. Még csak nem is az, hogy anyukám, ne a gyerekek előtt... Nem ez a békesség! A békesség az, hogy itt bent van békesség, hogy belül az emberben van rend.

A bibliai szó, amivel a Szentföldön ma is sokszor köszöntik egymást az emberek, a salóm, vagy szálem - azt jelenti, hogy olyan közeg, amiben zavartalanul élni lehet. Amiben az életet nem zavarja, nem csorbítja semmi. Ez a békesség. - Szokták mondani példának, hogy a halnak a vízben van békessége, és nem a parton, mert csak a vízben tud élni. A parton vergődik egy ideig, aztán elpusztul, ott nincs békessége. A salóm, és ennek az újszövetségi megfelelője is azt jelenti, hogy olyan közeg, amiben élhetek, ahol nem kell halálerőkkel küszködni. Ahol nem csonkított, megosztott élet, nem lefokozott élet, vegetáció van csupán; ahol gazdagon kibontakozhat, és zavartalanul élhet az ember.

A Biblia azt mondja, hogy az embernek csak az Istennel való közösségben van békessége, mert csak abban a közegben bontakozhat ki igazán, és élhet nyugodtan és szabadon.

Megint vissza kell kanyarodnunk az első megállapításhoz: az a boldog ember, aki féli az Urat, és az Ő parancsaiban igen gyönyörködik. Akinek ilyen szoros, és valóságos kapcsolata van az élő Istennel a hétköznapok sokféle gondja, bosszúsága, vesztesége, sikere, csalódása között. Együtt él Istennel, mégpedig úgy, hogy mindenestől kiszolgáltatta, és alárendelte magát Neki. Ebben a bizalomban ráhagyatkozva él, és így békességet talált. És mivel békesség van benne, békesség árad ki belőle, és ez az, amire nagyon áhítoznak a mi gyerekeink, meg mindenki otthon. Hogy ilyen igazi békesség áradjon ki!

Tulajdonképpen a Biblia azt mondja, hogy ez a békesség egy Személy, ennek a békességnek neve van: Jézus. Pál apostol írja az Efézusiaknak, hogy "Ő a mi békességünk." Igazán békességben élni azt jelenti, hogy Jézus a családban. Jézus ténylegesen ott tartózkodik, és uralkodik a családban. Ha ezt csak egy valaki akarja, akkor nehéz dolga van, de akkor is ott van a békesség, és kiárad a többiekre is. Ha már többen akarják, vagy mindenki összefog ennek az érdekében, akkor árad ki gazdagon az áldás.

Isten erősítse meg azokat, akiknek egyedül kell egy családban Jézus Krisztust képviselniük, de nehogy azt gondolják, hogy ez semmi vagy kevés: ott van az élő Krisztus abban a családban, ha ők hiteles megszentelt, Jézusnak engedelmes életet élnek. Ott van és hatni fog! És lehet, hogy egyelőre csak irritálja, és még nagyobb ellenállásba kergeti a többieket, de ez azt jelenti, hogy már hat, és csak szeressék nagyon azokat, akik tiltakoznak Jézus jelenléte ellen, és engedjék, hogy maga Jézus Krisztus győzze meg, és változtassa meg őket.

Ha tehát egy szóval akarnánk összefoglalni, hogy mire van múlhatatlanul szüksége a felnövekvő nemzedéknek, minden erőltetés nélkül ide érkezünk meg: Jézusra. Minden módon Őt kell ismertté tenni, elébük élni, nekik bemutatni, velük megkedveltetni, a figyelmüket, az útjukat Őfeléje irányítani, és aztán Ő maga majd megtanít minket élni.

Nagy tehát a felelősségünk, testvérek, és nagyok a lehetőségeink. Nagy a felelősségünk, mert akárhogy élünk, és akárhogyan viszonyulunk a körülöttünk élő felnövő nemzedékhez: hatunk rájuk, és minden hatásért mi vagyunk felelősek, és Isten ezért felelősségre is von. Lehet tudatosan jó hatásokat továbbítani, ennek az egyetlen feltétele: "Aki féli az Urat, és az Ő parancsaiban igen gyönyörködik." Azon keresztül isteni áldások áradnak ki a vér szerinti utódaira is , meg mindazokra, akik körülötte élnek.