Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, bűnbánattal valljuk meg, hogy sokszor kemény a mi szívünk is. Meg tudjuk magyarázni, hogy mi miatt. Olyan sok minden történt velünk, ami cserzetté keményítette a lelkünket, és visszapattant róla talán sok olyan ige is, amit te mondtál nekünk. Kérünk, bocsásd meg ezt, és ne legyen ez ítéletté számunkra.
Bocsásd meg azt is, amikor csak elvileg értettünk egyet veled, de a gyakorlatban nem engedelmeskedtünk és nem mertünk vállalni téged. Szégyelltünk téged, a világmindenség Urát, mert mi is többet adtunk az emberek véleményére, mint a tiédre. Légy irgalmas nekünk!
Köszönjük, hogy még tart a türelmed. Köszönjük, hogy ma este is hallhattuk ígéretedet, tanításodat. Felkínáltad ezt a nagy lehetőséget újra, hogy veled járhatjuk végig az életünk útját, és veled tölthetjük a mennyei dicsőségben az örökkévalóságot. Fel sem tudjuk mérni, hogy milyen nagy ajándék el. Köszönjük, hogy kínálod, szeretnék hittel válaszolni rá.
Szeretnénk úgy is dicsőíteni téged, hogy amit már megértettünk a te gondolataidból, megismertünk tetteidből, azokról másoknak is beszélünk. Engedd megtapasztalnunk, hogy miközben beszélünk róla, mi magunk is egyre bátrabban és teljesebben fogjuk hinni.
Köszönjük, hogy rád bízhatjuk gyülekezetünk jövőjét. Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk mindnyájan a legszemélyesebb terheinket, gondjainkat, bűneinket. Adj terheinkhez erőt, gondjainkra megoldást, bűneinkre bocsánatot, s azokból szabadulást.
Könyörgünk ma este külön hozzád a gyülekezet jövőjére gondolva, konfirmandusainkért. Add, hogy ők is egyre többen megismerjenek téged, és hadd legyen minden olyan család, ahonnan fiatal konfirmál, egy-egy kis gyülekezetté, ahol nem szégyellnek téged együtt is dicsőíteni, hozzád hittel imádkozni és egymást bátorítani a neked való engedelmességben.
Kérünk, adj ehhez nekünk is mindnyájunknak bátorságot.
Ámen.
Kegyelmes Istenünk, szerető mennyei Atyánk, köszönjük ezt a csendes vasárnap estét. Magasztalunk téged ma este különösen a te igédért és azért, amit igéddel végzel bennünk, közöttünk, általunk.
Áldunk téged azért, hogy évtizedek óta hangozhat a te igéd ebben a gyülekezetben is. Köszönjük neked személy szerint mindnyájan azt, amit itt kaptunk tőled. Minden áldásért, minden megértett igéért legyen egyedül tiéd a dicsőség.
Kérünk, ajándékozz meg minket ma is majd igéddel, és ajándékozz meg azzal, hogy miközben a múltra emlékezünk, megtelik a szívünk hálával irántad.
Köszönjük neked megváltó Urunk Jézus Krisztus, hogy ez a mondásod is igaz, hogy az Atya mind ez ideig munkálkodik és te is munkálkodsz. Köszönjük bennünk elvégzett munkádat, de annyira félkész állapotban vagyunk még mindnyájan. Kérünk, hogy folytasd ezt türelmesen.
Könyörülj rajtunk, hogy hadd áradjon át rajtunk keresztül másokhoz is az a sok jó, amit adsz a benned hívőknek. Tégy minket sokkal inkább bizonyságtevő tanítványaiddá, Urunk Jézus Krisztus, hadd tudjunk otthon is, ahol a legnehezebb, meg mindenütt, ahol arra szükség van, csendes alázattal beszélni a te nagy szeretetedről. A te nagy szereteted hadd csodáljuk ma este is még jobban.
Kérünk, ajándékozz meg minket akár emlékezünk, akár előre nézünk, tudjunk téged dicsőíteni és egyre jobban benned bízni.
Ámen.
Szeretettel köszöntöm a gyülekezetet és kedves vendégeinket. Szeretnénk a mai estét is a hálaadás jegyében eltölteni. Úgy szeretnénk visszatekinteni a gyülekezet elmúlt 70 évére, hogy abban elsősorban Isten munkáját akarjuk észrevenni és mindazért, amit Ő eddig tett itt a gyülekezetben, Őt magasztalni.
***
A megelőző fejezetek arról szólnak, hogy Jézus milyen erővel tanította az embereket, és milyen isteni hatalommal tette egyik csodát a másik után. A 38 éve beteg pillanatok alatt meggyógyult, talpra állt, hazavitte a hordágyát. A vakon született ember látott és mindenki csodálkozott rajta. Több mint ötezer embert jóltartott néhány lángosforma kenyérkéből meg szárított halból. Lázárt feltámasztotta, sokak szemeláttára kihívta a sírból, és így tovább. Közben hangzott az Istenhez visszahívó szó, az örömhír, az evangélium, mégpedig olyan erővel, ahogyan azt csak Jézus tudta azt hirdetni.
Ezek után jönnek ezek a különös megállapítások. Először, hogy mégsem hittek benne, azután, hogy voltak a vezetők között is, akik hittek benne, de nem merték bevallani. És ha továbbolvasnánk, meg erről többször is van szó a Bibliában, olyanok is voltak, hogy hittek benne, és ezt be merték vallani, vállalták, sőt másoknak is továbbmondták, amit bennük Jézus Krisztus elvégzett.
És ez azóta is így van. Vannak, akiknek mondhat és mutathat, amit akar, ők nem hisznek benne. Vannak, akik hisznek, de megpróbálják ezt titokban tartani. És vannak, akik örülnek, hogy hihetnek benne, és ez az öröm kiül az arcukra és megszólal a bizonyságtételükben. Az örömhírt továbbadják másoknak, és rajtuk keresztül maga Jézus Krisztus másokat is elhív az üdvösségbe.
Ebben a gyülekezetben kezdettől fogva ez a hívás hangzik, és így jutottak hitre sokan talán azok közül is, akik itt vannak. Így kaptam Istentől mérhetetlenül sok áldást én is, amikor teológus koromban a karzaton ültem, és ittam magamba az igét, ami itt hangzott. És talán sokan elmondhatjuk Isten iránti hálával és alázatosan, hogy amit így kaptunk Istentől, azt továbbadtuk másoknak is. És sokszor csodálkozunk azon, hogy maga Isten mit végez el azoknak az életében, akiknek mi csak azt mondtuk, hogy… Éppen a héten beszéltem egy ilyen kedves bizonyságtevő idős hívő testvérünkkel, aki szinte szabadkozott: én nem csináltam vele semmit, és csak azt mondtam, hogy… De igét mondott, és az igén keresztül maga az élő Jézus Krisztus nyitotta meg másoknak a szívét.
Szomorú, hogy vannak ilyenek, akik mégsem hisznek benne, noha ennyi csodát tett előttük. Vannak emberek, akik a fülüknek sem hisznek, a szemüknek sem hisznek és még Jézusnak sem hisznek. Megkeményítik a szívüket, és a büntetésük az lesz, hogy megkeményedik a szívük. Sok embernek a bűne lesz a büntetése.
A fáraóról olvassuk ezt az Ószövetségben: nem akarta komolyan venni azt, amit Mózesen keresztül Isten üzent neki, ezért egy idő után már nem tudta komolyan venni. Isten őrizzen meg ettől minket. Ezek az emberek azok, akikről Jézus ennek a fejezetnek a végén, a következő mondatokban mondja: én nem ítélek el senkit, a beszédek, amiket mondtam nektek, és nem vettetek komolyan, azok kárhoztatnak majd titeket az ítélet napján.
Isten őrizzen meg minket attól, hogy olvassuk, és hallgatjuk akár itt is az igét, de kemény szívvel hallgatjuk azt, nem megy mélyre, nem formál át minket, nem is akarjuk, hogy átformáljon, és az ítélet napján az itt hallott ige ítél majd el bennünket. Ez az, amit komolyan vehettél volna, s mivel nem vetted komolyan, elkárhozol.
De Isten őrizzen meg minket ettől a gyávaságtól is, hogy hallom, egyetértek vele, igaznak tartom, hiszem is, csak ki ne derüljön rólam, hogy komolyan veszem. Ez veszélyes állapot, mert két dolog szokott ebből következni: vagy előbb-utóbb olyan helyzetbe kerül az ilyen ember, ahol meg fogja tagadni Jézust, vagy előbb-utóbb kiderül róla, hogy hisz, és akkor amiatt lesz baja, de erre nincs felkészülve, és nincs igazi kapcsolata az élő Krisztussal és nehezen viseli az érette szenvedett próbatételt.
Az igazi az: hallom, lehet, hogy először van bennem ellenállás, szembenállás, tiltakozom ellene, aztán ambivalens magatartás alakul ki sokakban, hogy szeretnék is megváltozni valahogy így, ahogy Jézus mondja, de félek is ettől a változástól. Vágyom is rá, meg ódzkodom is tőle, de egyszer csak áttör az ige az ember szívén és azt mondja: ez hiányzott nekem. Most legszívesebben mindenkinek elmondanám, mert én már össze tudom hasonlítani milyen volt az Jézus nélkül, és milyen most vele. És akik még csak nélküle élnek, nem tudják, ki hiányzik az életükből. Gyertek ti is Jézushoz!
Ilyen volt a samáriai asszony. Róla is itt olvasunk néhány fejezettel korábban. Ő sem hitte először, hogy Jézus az, akinek sejtette. Aztán először elkezdi oktatni, hogy nincs is vödröd, köteled, hogy húznál vizet a kútból? Talán te nagyobb vagy mint Jákób? Nagyobb mint Jákób… Fogalma sem volt, hogy kivel beszél. Aztán, amikor Jézus mindent elmondott neki az életéről, akkor meghökken, és azt mondja: ez próféta. De még mindig nem tudja, hogy ki beszél vele.
És amikor kijelenti magát neki, hogy én vagyok az a Messiás, akik te vársz, akiről most beszéltél. Ezt elhiszi az asszony. Otthagyja a korsóját, a kötelet, a vizet, mindent, és fut a faluba és hívja Jézushoz a többieket. Azonnal átárad rajta az az élő víz, ami őt is életre keltette. Éppen neki mondja Jézus ezt a nagy lehetőséget, aki ebből a vízből iszik, amit én adok neki, az egyrészt soha többé meg nem szomjazik, mert az életszomját oltja ez el, másrészt átárad rajta, átfolyik rajta másokhoz is ez az élő víz. Élő víznek folyamai ömlenek a belsejéből. Akkor is, ha olyan ember, mint amilyen ez az asszony volt, akinek semmi hitele nem volt a faluban, s mégis hisznek neki.
Kicsődül a falu, kitódulnak Jézust hallgatni, és egy néhány napos evangélizáció eredménye az, hogy azt mondják az asszonynak: most már nem is neked hiszünk, magunk láttuk, hogy ez a világ üdvözítője, a Messiás.
Erre hív el minket a mi Urunk. Nem arra, hogy keményen visszapattanjon a szívünkről az evangélium. Nem is arra, hogy megpróbáljuk titokban tartani azt, amit úgy sem lehet titokban tartani, ha valóban bekövetkezett, hogy valakinek új élete van, hanem azt, hogy vállaljuk. Elsősorban Őt magát, aztán azt, amit hallottunk tőle, és már igaznak tartjuk, és vállaljuk új önmagunkat, amivé formált, ami még csak a kezdete az újjáteremtésnek, de az Ő igéjével majd folytatni fogja, és folyjék át rajtunk az élő víz.
Mondjuk tovább azt, amit tőle hallottunk. Még akkor is, ha emiatt esetleg kellemetlensége lesz az embernek, mert erre is van példa a János evangéliumában. A vakon született (itt kellett a kazettát megfordítani) felismeri, hogy kicsoda Jézus, meg is vallja Őt ott, leborul előtte és imádja úgy, ahogy egy zsidó ember csak az Istent imádta. Felismeri benne az élő Istent. Aztán ki is közösítik Izráel vallási és népi közösségéből, és ez életveszélyes állapotot jelentett. Ha ez jár vele, vállalja.
A samáriai asszonyt nem közösítették ki, ezt az embert kiközösítették. Az egyiknek nem lesz baja, a másiknak lesznek kellemetlenségei a hite megvallása miatt. Az egyiket csak kigúnyolják. Elhúzzák a szájukat, amikor beszél nekik Isten szeretetéről. A másikat bebörtönzik, vagy talán ki is végzik miatta, mint ahogy napjainkban is. Évente átlagosan kétszázezer keresztyén testvérünk hal vértanúhalált csak azért, mert megvallja Jézust, de akkor sem tagadják meg Őt.
Isten formáljon minket ilyenekké, akik nyitott szívvel, nemcsak befogadjuk, hanem várjuk, kérjük: mondjad Uram… Hadd ismerjelek meg téged egyre jobban. Ilyeneket csak az Isten Fia tud cselekedni. Én vallom, hogy te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.
A pasaréti református gyülekezet első pecsétjébe ez az ige volt beleírva szépen félkörbe, majdnem körbe: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Késői utódok, hisszük-e mi ezt? Ennek minden konzekvenciájával együtt. Mert ha Ő az Isten Fia, akkor én neki akarok engedelmeskedni. Kicsi dolgokban és jelentős döntésekben. Lelki, anyagi, emberi kapcsolatokat érintő, mindenféle dologban. Vallom, nem szégyellem. Ő nem szégyellt vállalni engem, én sem szégyellem megvallani, hogy ismerem, szeretem, elfogadott, hozzátartozom. Gyertek ti is hozzá! Próbáljátok ki milyen az Jézussal járni a sokszor rögös életutat, és másoknak is továbbadni az örömhírt.
Azért gondoltunk arra, hogy jó lenne néhány képen is szemlélni Isten munkáját, mert azok, akikben személyes emlékeket ébresztenek ezek a képek, azért fogják tudni magasztalni Istent, azok pedig, akiknek semmi ismerős nem lesz benne, közelebb jön a gyülekezet múltja, és nemcsak a jelenét ismerik, hanem a régebbi éveket is.
Mielőtt azonban erre kerül sor, hallgassuk meg az énekkar szolgálatát. Két kórusművet hallunk majd. Az egyik visszafelé tekint, és ezért tele van hálával, a másik előre tekint és ezért tele van bizalommal. A hálát zengő ének így kezdődik:
Ó hogy megáldottál
Gondviselő Isten,
Mily bőkezű voltál,
Bár érdemünk nincsen.
Így nézünk vissza. A gyülekezet jövőjére meg úgy szeretnénk nézni, hogy
Hagyjad az Úr Istenre
Te minden útadat.
Hallgassuk meg ezt a két kórusművet.
75 évvel ezelőtt, ezen a helyen, ahol most a templom áll, a gyülekezeti termek vannak, és köztük a szép kert, téglagyári gödör tátongott. Innen bányászták ki azt az anyagot, amiből aztán téglát gyártottak. Tetszett az Istennek, hogy ennek a gödörnek, illetve a feltöltött gödörnek a helyén 70 évvel ezelőtt megépüljön ez a templom, és itt, ami akkor a város szélének számított, és nagyon ritkán beépített terület volt, élő gyülekezet keletkezzék.
Valóban Isten csodája, hogy 1-2 év alatt itt minden volt. Volt nagy adósság még az építkezés miatt, de volt vasárnapiskola, serdülőkör, ifjúsági kör, asszonykör, férfikör, volt a gyülekezetnek később egy kicsi árvaháza, és beindult az élet Istentől kapott sok áldással. Ezeket az áldásokat is láthatjuk majd ezeken a fényképeken. Ezek a képek 50, 60, 70 évvel ezelőtt készültek akkori technikával, s azóta egy albumban sárgulnak. Ha egyik-másik egy kicsit ilyen minőségű, akkor azt kérjük elnézni, de azért sok mindent láthatunk valóban Isten munkájából ezeken a képeken.
Szeretném megköszönni Viczián István és Viczián Miklós presbiter testvéreinknek, hogy összeválogatták, elrendezték, feliratozták a képeket, és egyikük majd egészen rövid kommentárral kíséri amit látunk, hogy mindenki számára érthető legyen. Sajnos az idővel való gazdálkodás miatt nincs lehetőség arra, hogy részletesen elmagyarázzuk mit látunk, de azért egyértelmű lesz az.
Azt szeretném kérni, ha egyik-másik csoportképen valaki felismeri 50 évvel ezelőtti önmagát, és megállapítja, hogy azóta szinte semmit nem változott, akkor ne igényelje azt, hogy mindenkit próbáljunk azonosítani, mert a tényleg sokáig tartana, viszont van lehetőség erre. Kérem bejönni a lelkészi hivatalba, és ott az azonosítások megtörténhetnek. Ezzel át is adom a szót és utána majd hangzik egy rövid igehirdetés.
Viczián István:
Kedves testvérek, ez a 70 év a gyülekezet történetét fogja át, és ha meggondoljuk, hogy ez alatt mi-minden történt a világban, azaz elég sok borzalom történt és elég viharos idők voltak. Számomra az volt a meglepő, amikor átnéztem a képeket, hogy ez mennyire nem látszik ezeken a képeken. Ezt egy igével tudnám alátámasztani. A Zsidókhoz írt levél 10. rész végén van egy olyan ige, hogy „… vagyonotok elrablását örömmel fogadtátok, tudván, hogy nektek becsesebb kincsetek van a mennyben.” Azt hiszem, a világban általában a vagyonotok elrablása folyt durvább vagy finomabb módszerekkel. Itt mindig erről a becsesebb kincsről volt szó. Ezért mondja az ige: örömmel fogadtátok. Ezeken a képeken valahogy átsüt az, hogy a becsesebb kincsről van szó, a mennyei kincsről, és az öröm is látszik.
Annyit szeretnék még megjegyzésül mondani, hogy ezek a gyülekezet irodájában található képek, de lehet, hogy sok jó kép van még szerte mindannyiunknál, érdemes lenne ezt folytatni. Ha valami mégis hiányzik belőle, azt tudják be a testvérek annak, hogy ez egy szűk gyűjteménynek az anyaga.
Ezzel elkezdődött a képek vetítése.
Cseri Kálmán:
Ha Isten még ad időt, és időt a gyülekezetnek, akkor 30 év múlva majd minket mutogatnak ilyen képeken. Ez csak egy kicsi ízelítő, hogy Istennek soksok csodája sorjázott itt a gyülekezet tulajdonképpen nem olyan hosszú története alapján, mert több száz éves gyülekezetek is vannak. Mi még csak 70 évesek vagyunk. Legyen áldott Isten mindazért, amit eddig tett. Mi pedig imádkozzunk azért, hogy cselekedjen tovább is.