AZ EZOTERIKUS HULLÁM

Szeretettel köszöntöm a testvéreket. Cseri Kálmán vagyok, a gyülekezet lelkipásztora. Különös szeretettel üdvözöljük azokat, akik a minden csütörtök esti összejöveteleinken nem szoktak itt lenni, hanem most vannak itt talán először.
Reméljük, hogy megérkezik előadónk is. Most telefonált, hogy már a Márvány utcánál tartanak, de olyan dugó volt, hogy 20 perce várnak ott valahol.
Néhány szót úgy is szerettem volna mondani arról, hogy sajnos időszerű ez a téma, amiről ő ma beszélni fog. Ezt a címet adta előadásának: Az ezoterikus hullám.
Tegnapelőtt temetésről hazafelé jövet bekapcsoltam a rádiót az autóban és kétségbeesett hangon kértek óvónők segítséget a következők miatt. Elmondták — az egyiküknek még a hangja is remegett megindultságtól —, hogy az az óvódás csoport, amelyikben ő dolgozik, leginkább az X-aktákról tárgyal, meg a nulladik típusú találkozásokról tájékoztatják egymást és közben két jelenséggel egyre gyakrabban találkoznak. Az egyik, hogy tele van a kis szívük félelemmel és egyszerűen a legkisebb zörejre, vagy váratlan eseményre rémülten néznek ide-oda. Ez korábban nem volt. Másrészt a délutáni alvás idején egyre kevesebben tudnak elaludni. Nyugtalanul forgolódnak, és ha elalszanak is, kiabálnak. Neki és vannak gyerekei, és nem egészen érti, hogy ilyen késői adásokat hogy engedhetnek a szülők megnézni gyerekeknek, és hogy nem veszik észre milyen következményei vannak annak, hogy mit látnak, hallanak és egymás fejét is mivel tömik.
Egy pszichológust interjúvoltak meg és valósággal könyörögtek neki: adjon valami tanácsot, hogyan lehetne a szülők felelősségét felébreszteni, mert ő legalább úgy szereti a reá bízott gyerekeket, mint a saját csimotáit és félti őket. Ez nem normális dolog, amilyen irányban elindult az ő személyiségüknek a deformálódása.
Nos, eszembe jutott a mai esti témánk, és az, hogy ennyire égető ez. Ezt nem gondoltam volna, hogy az óvódásokat is ennyire fenyegeti, és hogy valóban vannak szülők, akik a késő éjszakai órában ilyesmit engednek nézni nekik, és nem tűnik meg, hogy milyen lélekmérgezés ez.
Az tapasztalom naponta, mert Isten kegyelméből sok fiatal között foroghatunk itt, hogy a fiatalok között milyen kárt csinál, de felnőttek között is az a soksok okkult eredetű gyakorlat, amit vannak, akik gyanútlanul, vannak attól sikert várva gyakorolnak, és ráadásul igen sokan még nagy összegeket is fizetnek azért, hogy mérgezzék őket lelkileg, szellemileg.
Valóban tele vannak az újságok vele, folyik a rádióból, a televízióból, sőt ezek a nagy bevásárló központok is most már ilyen irányban is szakosodnak, és megtudhatja bárki a boszorkányoktól és számítógépektől a jövőjét és minden egyébre lehetőségre van ott. Ezek nem múlnak el következmények nélkül. Hogy mik a következményei? Azt elsősorban az idegorvosok és a lelkigondozók tudják.
Ezért örülök annak, hogy a ma esti előadónk lelkigondozó. Végzettségét tekintve pszichológus, de, amikor hitetlenből hívővé lett néhány alapos bibliaiskolát is elvégzett, s mint pszichológus szakember szól hozzá ezekhez a kérdésekhez, de minden kérdést a Szentírás világosságába igyekszik állítani és a válaszokat Isten igéjéből igyekszik megkapni.
Ezért szeretnék én is felolvasni egy szakaszt most Isten igéjéből, aztán röviden imádkozunk és eléneklünk egy dicséretet, ami Jézus Krisztus győzelméről és erejéről, hatalmáról szól, mert neki van hatalma ezek fölött a sötét szellemi erők felett is, és Ő tud szabadulást adni ezeknek a rabságából.
Az igerész a Márk evangéliuma 5. részében található. Jézus egyik különös tettét írja ez le.
„Azután elmentek a tenger túlsó partjára, a gadaraiak földjére. Amikor kiszállt a hajóból, egyszer csak szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan lélektől megszállott ember, akinek a sírboltokban volt a lakása, és akit már lánccal sem tudott megkötözni senki. Mert már sokszor meg volt kötözve bilincsekkel és láncokkal, de szétszaggatta a láncokat, a bilincseket pedig összetörte úgyhogy senki sem tudta megfékezni. Éjjel-nappal mindig a sírokban és a hegyek között tartózkodott, kiáltozott és kővel vagdosta magát. Amikor távolról meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte, és hangosan felkiáltott: „Mi közöm hozzád Jézus, a magasságos Isten Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne gyötörj engem!” Jézus ugyanis ezt mondta neki: „Menj ki, tisztátalan lélek ebből az emberből!” És megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Az így felelt: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.”
Amikor az emberek Jézus közelébe értek és látták, hogy a megszállott, akiben a légió volt, felöltözve ül, és eszénél van, félelem fogta el őket. Akik látták, elmondták nekik: hogyan történt a dolog a megszállottal. Akkor kérni kezdték Jézust, hogy távozzék el a határukból. Amikor azután beszállt a hajóba, kérlelte őt az előbb még megszállott ember, hogy mellette maradhasson. Ő azonban nem engedte meg neki ezt, hanem így szólt hozzá: „Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett az Úr veled és hogyan könyörült meg rajtad.” Az pedig elment, és hirdetni kezdte a Tízvárosban, hogy milyen nagy jót tett vele Jézus, amin azután mindenki csodálkozott.”
Énekeljük a 356. énekünket. Ez eredetileg húsvéti ének, de nemcsak húsvétkor énekelhető, mert amiről szól, az mindennap igaz.
Felvirradt áldott szép napunk,
Ma teljes szívvel vígadunk.
Ma győz a Krisztus, és ha int,
Rab lesz sok ellensége mind.
Halleluja!
…..
Amíg az előadónk megérkezik hadd tereljem vissza a testvérek figyelmét a felolvasott igei szakaszra.
Feltűnő az, hogy ez az ember ön- és közveszélyes volt. Másokat is bántott. Azt olvastuk nem mertek már arra járni, és önmagát is kínozta. Ez mindig mutatja, hogy azok az erők, amik ilyenre kényszerítenek valakit, azok ördögi eredetűek. Jézus az ördögről mondta, hogy emberölő volt kezdettől fogva. Minden életellenes, az életet megnyomorító erő és akció mögött, végső soron ez a sötét személyes hatalom van.
Érdemes felfigyelni arra, hogy Jézus még meg se szólal, csak meglátja ez az ember, és az őt fogva tartó démon Jézust nevén szólítja, és elkezd jajveszékelni. Jaj, jaj, ne bánts engem! Semmit nem csinált. Azonnal nyilvánvaló, hogy a tűz és a víz nem fér össze, és abban a pillanatban nyilvánvaló lesz mindig ki az erősebb. Tudja, hogy csak ő maradhat alul. Meg sem próbálja a mérkőzést, nem tesz ajánlatot. Könyörög. Jézus feltétlenül hatalmasabb.
Nagyon fontos azt is megfigyelni: Jézus egyetlen szavával szabadítja meg ezt az embert. Nincs semmi hókuszpókusz. Az Ő beszédével, az Ő igéjével. A Biblia ezt hangsúlyosan tanítja: Jézus beszéde hatalom. Amit Ő akar, azt kimondja, és amikor kimondta, az megtörténik.
Hányszor volt olyan, hogy azt mondja a bénakezűnek: emeld fel a kezedet. Aki nem ismeri Jézus isteni erejét, még arra gondolhat: csúfolódik. Ilyet ne mondjon már, és ne éppen egy ilyen sérültnek mondja ezt! Ez nem gúnyolódás, ez teremtő hatalom és felemeli a kezét, ami addig erőtelen volt. Itt is azt mondja, hogy engedjétek szabadon ezt az embert, és az ember szabad lesz. Után csodálkoznak, akik ismerték. Ni csak. Alig lehet ráismerni. Ott ül felöltözve és eszénél. Látták őt a nyomorult állapotában is, és most alig lehet ráismerni.
Jó néhányszor láthattam megszabadult embereket, akiket ismertem előtte is és láttam szabadulásuk után is. Rá lehet ismerni, de valóban megváltozik az arckifejezésük is, a tekintetük is egészen más lesz a Jézustól megszabadított ember.
Aztán annyira jellemző, hogy a körül állók, a bámészkodók azt mondják: menj el innen! Idegesíti őket Jézus jelenléte. Ki lehet ez, hogy ilyeneket csinál? Itt valami nem normális történt. Ilyenre ember nem képes. Hányszor hallhatták, hogy Ő nemcsak ember, Ő az Isten Fia és Isten hatalmával jött közénk, hogy szabadítson és segítsen. De idegesíti Jézus közelsége. Menj el innen!
Ki az, aki ragaszkodik hozzá, és egy tapodtat sem akar tágítani mellőle? Az, akit megszabadított, aki már megismerte, hogy ki Ő. Aki kapott abból, aki Jézus, és amit Ő hozott, az a világért sem akar nélküle maradni. Kérlelni kezdi, hogy vele maradhasson. S milyen különös, Jézus ahelyett, hogy a keblére ölelné, végre egy ragaszkodó, azt mondja: Menj csak szépen haza, mondd el, hogy mit cselekedett veled az Isten. Ne szégyelld azt, hogy Isten veled valami nagyot cselekedett. Hadd hallják mások is. És akik hasonló módon megkötözöttek, vagy más nyomorítja meg az életüket, jöjjenek bizalommal ahhoz a Jézushoz, aki által hatalmasan cselekszik az Isten.
Az egyik elküldi Jézust magától, mert nem tud mit kezdeni vele. Az, aki már egy picit is ismeri és kapott tőle, az meg ragaszkodik hozzá. Akkor meg Jézus küldi el, de nem egyedül megy haza ez a megszabadított, meggyógyított ember. Viszi a szívében Jézust, viszi azt, amit tőle kapott, és az ilyen emberek tudnak igazán hitelesen beszélni másoknak, hogy én tudom milyen az, megkötözöttnek lenni, én tudom milyen az, megszabadítottnak lenni, és téged is meg tud szabadítani.
Tulajdonképpen nagy evangélium van ebben a történetben és olyan jó tudnunk azt, hogy ez a Jézus ma is él, úgy ahogy énekeltük. Neki ma is minden lehetséges, még az is, hogy minket bármilyen kötelékünkből megszabadítson.
Énekeljünk egy másik éneket, amelyik szintén erről szól. A 295. éneket.
Jézusom, ki árva lelkem
Megváltottad véreddel,
Kárhozattól óvtál engem,
Bűnös szívem ó vedd el!
Add, hogy néked megháláljam.
Hogy nem hagytál a halálban,
S megmutattad: bármit adj,
Én oltalmam csak te vagy.
Ezeket a mi ellenségeinket egyedül Jézus tudta legyőzni.
És ha már ilyen sok időt kaptunk most itt, akkor hadd olvassak fel egy másik bibliai történetet is, amelyik már a mi szituációnk. Az előbbire könnyű azt mondani, hogy persze, az Úr Jézus isteni hatalmával azt mondja a megkötöző erőnek: menj el! — és az elmegy. Ő aztán felment a mennybe és mi itt maradtunk, és az ördögnek ma is vannak áldozatai, azokkal mi lesz? Mi nem tudunk segíteni rajtuk!
Ez a jelenet arról szól, amikor Jézus mennybemenetele után Pál apostol és a barátja, Silás, először jöttek át Európa földjére, és először hangzott itt Jézusról szóló örömhír. Ott találkoztak egy olyan jelenséggel, amivel ma is találkozhatunk — majdnem azt mondom úton-útfélen — gyakran. Filippiben történt ez.
„Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálólány jött velünk szemben, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. Követte Pált és minket, és így kezdett kiáltozni: „Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek” Ezt több napon át is művelte. Pált azonban bosszantotta ez. Ezért megfordult, és ezt mondta a léleknek: „Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle!” És az még abban az órában kiment belőle. Amikor látták a leány urai, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva Pált és Silást, a hatóság elé, a főtérre hurcolták őket. Azután az elöljárók elé vezették őket, és ezt mondták: "„Ezek az emberek felforgatták városunkat. Olyan szokásokat hirdetnek, amiket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk.” Velük együtt a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket. Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket. Az pedig, mivel ilyen parancsot kapott, a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta.” (ApCsel 16,16-24)
Itt már Jézus nincs a földön, akkor ki lesz, aki hatalmasabb, mint az a lélek, amelyik ezt a szerencsétlen kislányt ilyen rendkívüli képességre képesítette, és ugyanakkor rabságba ejtette és megkötözte? Kiderül, hogy akik Jézusban igazán hisznek, akikben Ő valóban él, azoknak adhat olyan erőt, hogy az Ő erejével másokat megtudnak szabadítani. Ez sohasem úgy történik, hogy Pál gondol egyet, és azt mondja: gyerünk neki, ezt a lányt megszabadítjuk. Van ilyen történet is az Apostolok cselekedeteiről írott könyvben, aztán megnézhették magukat utána azok a legények, akik így „legénykedtek”, hogy ők az ördöggel is szembeszállnak.
Ha Isten Lelke indítja azokat, akik mindig engedelmesek Istennek és az Ő uralma alatt élnek, akkor az Ő indításának engedve ezeken az embereken keresztül az élő Jézus Krisztus ma is meg tud szabadítani sokakat.
Érdekes, hogy ezek az okkult gyakorlatok majdnem mindig összefüggnek a pénzzel. Itt is az ő gazdáinak nagy hasznot hajtott. Aztán ezen is háborodnak fel, hogy ettől a haszontól elesnek, és akkor mindenféle rágalmat mondanak Pál apostoléra, hogy felforgatják a mi városunkat. Mivel? Azzal, hogy egy szerencsétlent meszabadítottak Jézus erejével? De bármit lehet mondani, a hatóság meg beveszi, és örülnek, hogy valakit üthetnek. Így kerültek ők Filippiben börtönbe.
Csak jellemzőként mondom el: Pál római polgár volt, s nem lett volna szabad jogerős bírói ítélet nélkül megbotozni. De ő elszenvedte még ezt is. Amikor azonban megtudják, hogy római polgár, akkor ők ijedtek meg, mert abban az időben a törvény a hatóság embereivel szemben is érvényesíttetett, nem úgy, mint későbbi időkben, és komoly büntetéstől tarthattak, hogy ítélet nélkül megverették ezeket a római polgárokat. Ezért szép csendben el akarják küldeni őket.
Érdekes, hogy Pál, aki itt hajlandó volt elszenvedni a botütéseket is, ott megmakacsolja magát, és azt mondja: azt nem, hogyhogy így stikában kizavartok minket a városból. Gyertek ide ti magatok, és tessék a város nyilvánossága előtt megkövetni minket. Miért? Nem azért, mert Pál büszke volt, hanem mert néhány hívő keresztyén ott maradt a városban és nem mindegy azokat miféle embereknek tekintették a továbbiakban. Hogy ezek valami megbotozott szélhámosoknak a követői-e, vagy pedig az élő Jézus Krisztus tanítványai, megbízható, becsületes emberek, akiket tisztelni is kell. Az épülő gyülekezetre való tekintettel Pál nyilvános rehabilitálást követelt. És aztán jöttek is a bírák, és sűrű bocsánatkérések közepette engedték el Pálékat.
Ez csak az epilógusa ennek a történetnek, a történet veleje az, hogy Jézus Krisztus ugyanolyan hatalmasan munkálkodik a benne hívők által is, mint amikor emberi testben itt járt a földön.
Jó azt látni, amikor valaki, aki Őhozzá fordul segítségért, és nem mesél, nem magyarázkodik, nem mellé beszél, hanem néven nevezi azokat a bűnöket, amiket elkövetett — akár ilyen okkult bűnöket is —, és tőle kéri a feloldozást és szabadulást, az megkapja. Nemcsak új életet kap, és az általános erkölcsi bűneire bocsánatot, hanem ezektől a megkötöző erőktől is kap szabadulást.
Egészen másként tudnánk imádkozni olyanokért, akikkel szemben átéljük a magunk tehetetlenségét, ha komolyan vennénk azt, hogy Jézus ilyen hatalmas, és nem engednénk, hogy minket is rabságában tartson sok ilyen szokás — szokásnak nevezik ezt emberek —, ha jobban bíznánk ebben a Jézusban.
Van az énekeskönyvünkben egy induló, amelyik azoknak az indulója, akik tudják, hogy ki ez az ellenség, és akik ismerik azt is, aki őt legyőzte. Énekeljük a 471. éneket. Található benne egy szó, ami furcsán érthető így, hogy a szótagszám miatt egy magánhangzót egyszerűen csak kihagytak. A második versben a sátán seregéről van szó. A hadseregéről. A 471. éneket énekeljük végig.
Fel barátim, drága Jézus zászlaja alatt,
Rajta, bátran! megsegít és győzedelmet ad.
Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér,
Zengje ajkunk: hozzád esdünk, győzedelemér’!
Csendesen szeretném megmondani a testvéreknek, hogy egyáltalán nem ritkaság az, hogy ha ezekről a témákról van szó, akkor ilyesmi jön közbe, mint most. A sátán valóságos hatalom. Azzal kezdődik az ő hazugsága, hogy letagadja magát. Ma az egész áltudományos világ ennek a csapdájába sétált bele, és a magát műveltnek tekintő közvélemény is elhiszi ezt a hazugságot. Aki ezt elhiszi, azzal azt csinál az ördög, amit akar. Mert, ha ő nincs, akkor nem kell komolyan venni, akkor nem kell feltételezni, hogy bizonyos tragédiák mögött ő áll, mint azoknak az oka, akkor nem kell szabadulni sem tőle, hiszen ő nincs, ezek véletlenek.
Az egész hetes szolgálataim során gyakran tapasztaltam azt különböző helyeken, amikor ehhez a kérdéshez érkezünk, akkor lesz rövidzárlat, akkor csap bele valami a trafóba és kimegy a környéken az áram, akkor van ez, az, amaz. Ebből nem az következik, hogy kezdjünk fél az ördögtől, hanem az következik, hogy vegyük még komolyabban azt, amit most énekeltünk: Jézus hatalmasabb. Jézus győzött, de itt minket egy valóságos hatalom igyekszik tönkretenni. Amíg ezt nem veszi komolyan valaki, addig nincs a számára szabadulás sem. Addig megmagyarázza, miért jó az neki, hogy agykontroll tanfolyamra jár, miért jó az neki, hogy elhiszi: a sorsunk meg van írva a csillagokban. Valamelyik héten egy tizennégyéves fiú magyarázta ezt nekem. Nem tetszik tudni? Ezt mindenki tudja, meg van írva a csillagokban és meg is lehet tudni … és elkezdte mondani milyen módjai vannak annak, hogy az asztrológia útján az ember ilyen ismeretekhez jusson.
Szeretném kérni, hogy ne féljünk ettől a sötét ellenségtől, viszont vegyük komolyan Jézus hatalmát és azt, hogy csak neki van hatalma fölötte.
Mivel itt írásvetítő is lesz, és azt mondta Antholzer testvérünk, hogy bizonyos ábrákat elő akar készíteni, azt javasolom, inkább énekeljünk, mint az ő papírjainak a zörgését hallgatjuk. Ez nyilván azt jelenti, hogy 40 perccel most tovább fog tartani minden. Ahogy ismerem őt, fegyelmezett és rugalmas ember, biztos, hogy rövidebbre fogja az előadását. Akinek el kell mennie, az csendben távozzék, érezze szabadnak magát. Aki viszont itt tud maradni, kérem, várjuk meg a végét az előadásnak.
Énekeljük a 164. éneket, amely arról szól, hogy az értelmünket is megsötétítette az ördög, de Jézus Krisztus világosságot tud adni, hogy ezekben a kérdésekben is tájékozódjunk.
Kegyes Jézus, itt vagyunk
Te szent igéd halására,
Gyúljon fel kívánságunk
Idvesség tanulására.
Hogy a földtől elszakadjunk,
Csak te hozzád ragaszkodjunk.