A BÍRÓ AZ AJTÓ ELŐTT

Jakab levelét olvassuk most bibliaolvasó kalauzunk szerint. Ennek a levélnek egy különös sajátosságát szeretném ma este fölragyogtatni a testvérek előtt, és aztán az eddig olvasott fejezetekkel szemléltetni azt.
Az a különös tulajdonsága ennek a levélnek, hogy valami egészen egyszerű, hétköznapi dologról kezd el írni, azt azonban azonnal belehelyezi egy nagyobb összefüggésbe. Rámutat annak a mélyebb jelentőségére is. Akármiről van szó, bekapcsol egy új tényezőt, magát Istent. Azzal az egyszerű, hétköznapi, mindenki által tapasztalt igazsággal kapcsolatosan elmondja: mi annak a súlya Isten előtt, mit mond arról Isten, mit tett Ő azért az ügyért, mit ígér azzal kapcsolatban, mit kínál a benne hívőknek. Elindul a hétköznapitól és mindig meghúzza a vonalat Istenig. Az ember hétköznapi élete odakerül a szent Isten elé. S akármilyen gondjába süppedve kezd el panaszkodni vagy dicsekedni - mind a kettőről szó van -, odavezeti Jakab az élő Isten elé: most itt mondd el! Az ember érzi: egyszerre mindennek más a súlya. Erre nem gondoltam, hogy Ő mit szól hozzá, hogy Ő már eddig is látott engem.
Ezt a levelet Jakab hívőknek írta, mégpedig a szétszórtságban élő hívőknek, akik az élet különböző pontjain megakadtak, tanácstalanok voltak, kezdő hívők is voltak közöttük, és segíti őket a továbbjutásban. És mindig így, hogy valami egészen gyakorlati dolgot vesz elő. Néhány mondattal úgy tudja ezt ábrázolni, hogy mindenki magára ismer: aha, ez velem is előfordult már, és az odakerül ebbe a nagy összefüggésbe: mi erről Istennek a véleménye, és mi ennek a súlya Őelőtte.
Szeretném ezt néhány példán szemléltetni. Közben jó lenne, ha engednénk, hogy Isten Szentlelke megtanítson minket ilyen szemléletre, hogy bármi történik velünk, vigyük Isten elé, és legyünk készek alakulni az Ő kezében.
Kitetszik Jakab leírásából, hogy idéz embereket. Ő is a hétköznapokban élt, s tudta, mik ezek az ügyek és hogy történik ez általában. Szinte párbeszédeket lehet kihallani a tömör, néhány mondatos fogalmazásaiból is. a) Azoknak a panaszkodásával kezdi a levelet, akik sopánkodtak: mennyit kell szenvedni mennyi próba éri a hívő embert. Jakab azt mondja: szörnyű? Teljes ö-römnek tartsátok, testvéreim, hogy különféle próbatételeken kell átmennetek. Miért? Mert a megpróbáltatás kitartást szerez, a kitartásban pedig tökéletes cselekedet lesz, és boldog az az ember, aki a kísértésben kitart, mert miután megpróbáltatott, elveszi az élet koszorúját, amit az Úr ígért az Őt szeretőknek. (Jak 1,2-4; 12)
Vagyis azt mondja: mit nyafogtok amiatt, hogy próbák érnek titeket? Ez mutatja, hogy Isten foglalkozik veletek, hogy tisztogatja az életeteket! Hívő embernek lenni azt jelenti: versenypályán futni. Hol csak edzésképpen, hol pedig élesben, versenyre. S ott van a végén a győzelmi koszorú, amit az olimpiai játékokon adtak - az a szó szerepel itt. Isten elkészítette nektek, de ha itt sopánkodtok, sose lesz a tietek. Persze, hogy szúr az ember oldala, meg alig kap levegőt, s át kell jutni a holtponton vagy többön is verseny közben, de a végére nézzetek! Milyen ember, aki csak azt látja, hogy most kellemetlen? Mindnyájan tudjuk, hogy ez most kellemetlen, de a gyümölcse nagyon jó lesz. Ez az edzés fog engem érettebb, használhatóbb, teherbíróbb keresztyénné tenni. Nem beszélve arról, hogy mi van az út végén, hogy ki van az út végén. Az a Jézus, aki már végigfutotta, és ott tartja a győzelmi koszorút nektek. Csak nem hagyjátok abba a futást?!
Isten Szentlelkétől bölccsé tett lelkigondozó is Jakab. Keveset pirongatja a- zokat, akiknek a levelet írja, de néha kemény intések vannak szavaiban, s ugyanakkor állandóan a biztatás: ne csak azt nézzétek, ez most rossz ... Legyen kilátásotok, nézzetek a célra, lássátok mi következik utána. Mi következne abból, ha most megállnátok, és milyen áldott gyümölcsei lesznek annak, ha végigharcoljátok ezt a küzdelmet! b) Panaszkodtak az emberek, hogy már megint elrontottam valamit. Jézus nyomába szegődtem, és mégis olyan sok mindent rosszul csinálok. Csak későn jutott eszembe, hogyan kellett volna. Nem tudok igazán különbséget tenni dolgok között. Nem ismerem fel azonnal a helyzetet, nem ismerem ki magam a világban. Erre Jakab megint azt mondja: minek emiatt nyafogni? Kérjetek bölcsességet. Aki ilyen, ahogy azt leírtátok, annak nincs bölcsessége. Isten szemrehányás nélkül és készségesen adja mindenkinek. A bölcsességgel tudtok különbséget tenni: mi a rossz, mi a jó, mi fontos, mi mellékes ... Egyszerre jobban kiigazodtok az életben. Mindnyájan bölcsesség nélkül születünk, de mindnyájunknak kínálja Isten a bölcsességet. Kérjétek! Kérés nélkül nem adja. Kérni kell, mégpedig hittel kérjétek, úgy mint akik komolyan veszitek: Ő ezt tudja adni, s nektek is kész adni, és utána mindjárt másként néztek körül a világban és nem kell annyi mindent utólag megbánni. (Jak 1,5-6)
Megint egy hétköznapi probléma, amit Ő megért, de nem kell így maradnia. Itt a megoldás. A problémájával együtt odavezeti az embert Isten elé. Itt a gazdag Isten, kérjed. Most vizsgázik a hited. Látod-e értelmét annak, hogy kéred tőle, vagy nem is látod értelmét? Csak elvileg tartod lehetségesnek, hogy megadja, vagy kéred is, s már tartod is a kezedet, hogy beletegye. Kérjed hittel - mondja. Ezt jelenti, hogy már tartom is. S egyáltalán nem tartom lehetetlennek, hogy én, aki olyan sok mindent elrontottam, ezentúl bölcs ember leszek, mert Isten meghallgatja az imádságot.
c) A következő: gazdagok és szegények a gyülekezetben. A gazdagok magabiztosak, a szegények félszegen vannak ott. A gazdag büszke a gazdagságára, a szegény szégyelli a maga szegénységét. És akkor megint röviden és tömören, hogy ennél rövidebben talán nem is lehetne azt elintézni, azt mondja Jakab: mire vagytok büszkék, gazdagok? A gazdagságotokra? Az ma van, holnap nincs ... Éppen úgy, mint ahogy levágják a füvet, a közte levő virágokkal együtt, egy óra múlva már száraz. Aki kaszált már nyáron, az tudja ezt. Nem beszélve arról a száraz hőségről, ami Izráelben volt és van.
A gazdag gondoljon arra: „felkel a nap a hévségével és megszárítja a füvet; s annak virága elhull, ábrázatának kedvessége elvész. Így hervad el a gazdag is az ő útaiban.” Ezután arról ír megint csak röviden, hogy ne az legyen fontos nektek, mitek van, hanem hogy kik vagytok. Ha Isten gyermeke vagy, ez minden gazdagságnál többet ér. Az anyagilag gazdagnak meg szegénynek is ez a legnagyobb gazdagsága. Ez nem fog elhervadni és elmúlni, úgy, mint kaszálás után a mezei virágok. Ez a gazdagság megmarad. Ha ebben egyenlők vagytok, akkor felejtsétek el, hogy az egyik gazdagabb, a másik szegényebb, legfeljebb a gazdag tanuljon meg segíteni annak, akinek nem jutott annyi. (Jak 1,9-11)
Sok probléma következhetne ebből, és következett is Korinthusban is, a Filippi levélben is találkozunk ezzel a problémával. Jakab ezt is Isten elé viszi. Most ne csak arra gondoljunk, hogy valaki anyagilag jobb módú lehet, mint a másik. Sokféle gazdagságot tudunk gyűjteni magunknak, amivel elkezdünk büszkélkedni. Azt mondja az ige: hagyd abba a büszkélkedést! Ha valaminek nagyon örülhetsz, és hálás lehetsz érte, az, hogy Isten gyermekévé lettél. Ez az igazi gazdagság. Erre sem lehetsz büszke, mert semmit nem tettél érte, Isten fogadott vissza gyermekévé. Örülj neki, adj hálát érte, s szeresd a másikat, aki szintén Isten gyermeke!
d) A folytatás: a hívők is vétkeznek. A hívők is mentegetik magukat. Azt mondják: nem tehetek róla, ilyen gyenge vagyok, ilyen a természetem, Isten teremtett ilyennek. Erre Jakab azt mondja: hohó! Isten nem ilyennek teremtett. Ez a védőbeszéd nem igaz! Isten tökéletesnek és jónak teremtett, bűn nélkülinek. Azáltal lettünk ilyenekké, hogy otthagytuk Őt. Attól kezdve viszont magunkban hordozzuk a bűnt, a bűnre való hajlamot. De nem kötelező engedni a kísértésnek, ha ti már Isten gyermekei vagytok, akkor megvan az a lehetőségetek, hogy nemet mondtok rá. Ne Istent okoljátok azért, hogy ilyen szegény gyarló a ti természetetek és bűnbe lehet vinni. Mert amikor kísértetik valaki, akkor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Aztán a kívánság megfoganván bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutván, halált nemz. Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai! (Jak 1,13-16)
Nem Isten az oka annak, hogy ti vétkeztek. Könnyű Katát táncba vinni ... Ti engedtek a kísértésnek. Tessék nemet mondani! Most már megvan a lehetőségetek, mert nemcsak ez a romlott természet van bennetek, hanem Jézus természete is. Annak a természetnek engedjetek! Engedjétek, hogy Ő növekedjék bennetek! Valahányszor nemet mondtok a kísértésre, igent mondtok Őneki. Legközelebb könnyebb lesz nemet mondani a kísértésre és könnyebb lesz engedelmeskedni neki. Így növekszik, fejlődik a hívő az engedelmességben és a szent életben. Ennek nem Isten az oka, hogy kísérthetők vagytok, itt nektek kell határozottabbnak lenni.
Később visszatér erre: „Engedelmeskedjetek az Istennek. Álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek Istenhez, és közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveteket, ti kétszí-vűek.” Ez a mi feladatunk. Ebbe ne keverjük bele Istent. Nem Ő teremtett ilyennek. (Jak 4,7-8)
e) Ugyanakkor arról is beszél, hogy van, ami viszont Isten dolga. Abba meg ne avatkozzunk bele mi. Voltak olyanok is a gyülekezetben, akik azt mondták: nekünk már finom érzékünk van az igazság felismerésére, és úgy látjuk, hogy meg is kell mondani az igazságot. Ez azonban azt jelentette, hogy időnként jól beolvastak egymásnak. Erre azt mondja Jakab: állj! Legyetek gyorsak a hallásra és késedelmesek a szólásra. Mert ember haragja Isten igazságát nem munkálja. Ezzel semmi jót nem értek el, hogy beolvastok egymásnak. Majd Isten kideríti: mi az igazság, majd Ő rávezeti a másikat, miben tévedett. Ha ti beolvasni akartok, jobb, ha hallgattok!
Ez nem azt jelenti - mert erről is van szó a Bibliában -, hogy nem kell néha egymást nagy szeretettel intenünk, figyelmeztetnünk. De az más. Itt ők azt hitték, a maguk igazságával és az igazság bajnokaiként való fellépésükkel Isten helyett is igazságot szolgáltatnak. Ember haragja Isten igazságát nem munkálja. (Jak 1,19-20)
f) Aztán jöttek az önelégült kegyesek: Én mindig ott vagyok az istentiszteleten, én naponta olvasom a Bibliát. Igen? - mondja Jakab - Nagyszerű! Legutóbb miben változott meg az életed ennek nyomán? - Hogyhogy? - kérdezi az illető. - Miben változtál meg a legutóbbi istentisztelet után, vagy a legutóbb olvasott bibliai rész után? Nagy csönd és csodálkozás. S akkor elmondja: az istentisztelet erre való, meg a bibliaolvasás erre való: kész legyek azonnal változni abban, amiben Isten változtatni akar. (Jak 1,21-27)
Egyébként olyan az egész, mint aki belenéz a tükörbe, megállapítja, hogy valamit meg kellene igazítani, de nem igazítja meg. Úgy hagyja és el is felejti, milyennek látta magát. S akkor jön: ott voltam az istentiszteleten. Ez nagyon jó, és miben változtál? Miért kellene változom? Mert azért járunk istentiszteletre. Azért vesszük kezünkbe az igét: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Én akkor azt cselekszem. Ha azt mondja: ezt nem akarom, hogy cselekedd, - azt abbahagyom.
Ez nem mindig megy ilyen egyszerűen, de a döntésnek meg kell születnie és a készségnek meg kell lennie! Szinte halmozza itt a képeket, amikor sorolja: szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, mert az tarthatja meg a lelketeket. S végén eljut oda: aki erre kész, hogy szakadatlanul tisztuljon, változzék az élete az ige nyomán, annak az egész élete istentiszteletté válik. Amikor Isten indítására meglátogat egy özvegyet, megvigasztal egy gyászolót, segít egy rászorulón, akkor is istentiszteletet végez. Az egész élete istentisztelet, amelyben vannak olyan órák, amit a gyülekezet közösségében tölt és hallgatja az Isten igéjét, és van benne soksok olyan óra, amikor cselekszi azt, amit ott meghallott. Ez az igazi - mondja Jakab.
Legszívesebben megállnék itt, mert Isten engem is megállított, amikor ezen gondolkoztam: mennyire működik ez az életünkben? Azt mondja: enélkül becsapja, megcsalja magát az, aki csak ott ül és hallgatja az igét, de semmi nem változik.
Engedjük ma este, hogy Isten ezt a készséget kifejlessze bennünk. Eleve úgy jövök: Uram, mit kell másképp csinálnom utána? Sokkal jobb lesz a hatásfoka így az igehallgatásunknak. Több gyümölcsöt terem utána, vagy egyáltalán terem. És eljutunk az igaz és szeplő nélkül való istentisztelethez, ami ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világban.
g) A következő fejezetben arról ír, hogy vannak bizonyos kialakult szokások a társadalomban is, a gyülekezetben is. Például: bejön a gyülekezetbe egy jól öltözött, gazdag ember, azonnal hellyel kínálják. Bejön egy szegény ember, aki nem is járatos, tétován körülnéz, senki nem szól hozzá: hadd álljon, majd talál magának helyet. Jakab azt mondja: mi ez? Ezt így csinálja a világ. Segítek annak, akinek megéri, akitől majd én is várok valamit. Ez a világ. Ne engedjétek már, hogy a világ betörjön a gyülekezetbe! Ezt úgy hívják: személyválogatás. Az Isten nem személyválogató. (Jak 2,1-13)
Figyeljük meg, egészen gyakorlati kérdés és azonnal: mit szól ehhez Isten? Milyen Isten, és milyenek lehetünk éppen ezért mi is. Isten nem személyválogató. Ti nem lennétek itt a gyülekezetben és az üdvözültek között, ha az Isten személyválogató lenne és azt mondaná: csak a kiválóak jöhetnek. Akkor mi mind kimaradnánk. De Ő nem ilyen, akkor mi se legyünk ilyenek! Teljesen egyformán, sőt a kicsinek, az erőtlennek még inkább kifejezésre kell juttatni a szeretetünket és a figyelmességünket.
S itt van ez a különös kifejezés: királyi törvény ... Azt mondja, a királyi törvény ez: szeresd felebarátodat, mint magadat! Csak egy kategória van: felebarát. Teljesen mindegy, hogy azon belül kinek mije van, és ki milyen. Felebarát van. Odaviszi tehát ezt az ügyet is Isten elé, és így lesz belőle gyülekezetet formáló üzenet.
h) Azután következik az egyik legkeményebb része a levélnek, amikor arról ír: túl sokan mondjátok, hogy tanácsot adtok másoknak, meg milyen lelki emberek vagytok. Nem veszitek észre, hogy van, amikor nem tanácsot kell adni, hanem enni kell adni valakinek? Minden tanács nélkül. És amikor nem lelki segítségre van szüksége, hanem azt kell megadni, amire szüksége van a testnek. Ezt hogy nem veszitek észre? Isten észreveszi! Ő gondoskodik a testünkről, lelkünkről.
Ő nem tanácsokat osztogat nekünk a menny magasából, hanem utánunk jött az Ő egyszülött Fiában, Jézusban, aki egyrészt példát adott nekünk, másrészt erőt ad, hogy kövessük a példáját. És aki lehajolt a házasságtörő asszonyhoz és beszélgetett a samáriai asszonnyal, és nem átallotta megszakítani a tanítását Zákeussal, és abbahagyta az evangélizálást, mikor látta, hogy a sok ezer ember éhes, és jóllakatta őket kenyérrel, ez a jézusi gondolkozás! Legyen minden a helyén: a lelkiek is, de lássátok, mire van szüksége a testnek. És van, amikor aranyat ér a jó tanács, de van, amikor nem tanácsot kell adni, hanem valamit megtenni a másikért. - Észlel egy jelenséget, olyat, ami ma is előfordul és bármelyikünket megkísérthet, és azonnal Isten elé viszi: Milyen volt Jézus?
(Egyébként Jakab levelében sok a szó szerinti és tartalmi idézet Jézus tanításaiból. Ez az a Jakab, aki az Úr Jézus féltestvére volt. Azért féltestvére, mert Jakab Józsefnek és Máriának a fia; és ő későn tért meg, felnőtt fejjel. Sokáig nem értette ő sem az Urat, és nem hitt benne, de most szinte minden megállapításán átsüt a Hegyi beszédnek egy-egy mondata, vagy Jézus másutt elhangzott tanítása. Itt is Jézust ragyogtatja fel. Hogy viselkedett Ő? Tanuljuk meg mi is ezt!)
i) Aztán jön a híres harmadik fejezet, amit azzal kezd: örömmel hallom, milyen sokan már tanítónak vallják magukat közületek. Ti már sok mindent tudtok. Van, aki azt állítja, hogy ő már mindent tud. - S megint azt mondja: állj! Óriási felelősség ám tanítani! Egyáltalán beszélni. A szavaknak erejük van, a beszéd hatalom. Ti arra használjátok a nyelveteket és a beszédet, amire Isten akarja? Csak a Szentlélek irányít titeket mindig? - S akkor jön az a kemény tanítás a nyelv bűneiről. A nyelv olyan, mint hajónak a kormánylapát. A hajó tömegéhez képest pici, elenyészően kicsike, de azzal fordítja a nagy testet ide vagy oda a kormányos. A nyelvünk is kicsi az egész testünkhöz képest, de nagy áldások közvetítője lehet, és sok nyomorúságot okozhat, ha kikerül Isten Lelkének az irányítása alól.
Hétköznapi dolog, hogy beszélünk, de mit és kinek az indítására? S mi lesz a következménye annak, hogy azt mondtátok, vagy nem mondtátok ki azt, amit kellett volna. Megdöbbentően erőteljes ez a harmadik fejezet.
j) Ennek a végén mondja azt: némelyek megjegyzik, hogy ők már bölcsek és okosak. De milyen a szívetek? Mert lehet, hogy értelmesen tudtok beszélni vagy okosan viselkedtek, de amíg a szívetekben keserű irigység és civódás van, addig nem vagytok igazán bölcsek és okosak. Az igazán bölcs ember megmutatja az ő cselekedeteit bölcsességnek szelídségével. Annak a szívében nincs irigység és keserűség, civakodás, háborúság ... (Jak 3, 13-18)
Megint csak valaki a felszínt mutogatja, hogy én már bölcsnek és okosnak látszom, s Jakab felemeli a leplet és azt kérdezi: mi van alatta? Szívedben irigység és civakodás van. De ezt is úgy írja le, hogy ott van pozitívan kifejtve: milyen az igazi bölcsesség, s kedvet kap az ember: szeretnék oda eljutni. Tehát onnan, ahol van, továbbsegíti a hitében megakadt vagy elbizonytalanodott hívőt.
k) A negyedik részben pedig arról beszél: mindannyiunknak vannak hiányaink. Az ember időnként eszmél: ez sincs, az sincs. S mit csináltok ilyenkor? - kérdezi. Harcra keltek és birokra keltek. Elkezdtek küzdeni azért, hogy megszerezzétek, ami nincs. Aztán nem sikerül megszerezni, vagy összeütközésbe kerültök azzal, akitől el akartátok venni, még háborút is indítotok ezért - nincs ennek valami más módja? Isten gyermekei hogyan elégíthetik ki a hiányukat? Kérik az Atyától. Jól tudja a ti mennyei Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle. Miért nem jól kéritek? S akkor szinte közben jut eszébe: van aki kéri és mégsem kapja. Miért? Mert jól kéritek. Mert csak a magatok szükségét akarjátok kielégíteni. Vagy így akartok a másik fölé nőni, hogy nektek már ez is van. Az indulat nem jó, és Isten nem hallgatja meg ezért az imádságot. De amit az Ő akarata szerint kérünk, azt Ő megadja nekünk.
Megint egy egyszerű, hétköznapi dolog, belehelyezve az Istennel való közösségünk összefüggésébe, s egyszerre világosságot nyer. (Jak 4,1-3)
l) Itt beszél arról is: milyen szomorú, hogy megszóljátok egymást, atyámfiai. Gondoltatok már arra, hogy mi van emögött? Az a másik, akit ti megszóltok, az is Isten teremtménye, sőt gyülekezeten belül, hívők között, az is Isten gyermeke. Tudjátok ti, kit bántotok meg akkor, amikor megszóljátok egymást? Az ő Teremtőjét és Megváltóját. Ti nem vagytok megelégedve azzal, akit Ő szeret? Hibát kerestek és találtok abban, akit Ő elfogadott és megtisztított? Magatokban keressétek és magatokból gyomláljátok ki a hitványságokat! - Egyszerű jelenség, ami azt hiszem, talán naponta előfordul velünk. Úgy beszélünk egy másikról, hogy az megszólás. Annak a hibáit úgy ecsetelem, hogy lehetőleg az én erényeim tündököljenek eközben. (Jak 4,11-12)
- Hogy lehet úgy nevelni gyerekeket?! - Ebben benne van: én tudom, hogy kell! Tudnám az ő helyében is. Pedig dehogy tudom! Azt mondja Jakab, innen is húzzuk meg a vonalat: Istent bántjátok meg azzal, ha az Ő gyermekeiről így beszéltek és gondolkoztok.
m) Vagy ott van az a rész, amit éppen ma olvastunk: ti is, mint a világ fiai, terveztek: ide megyünk, oda megyünk, kereskedünk, ennyit nyerünk, annyit nyerünk, több hasznunk lesz... Honnan tudjátok, hogy megéritek a mai estét, meg a holnapot, meg a holnaputánt? Hogy maradhat ki Isten a tervezésből? Majd ha azt mondjátok: Ha az Úr akarja és élünk, akkor ide megyünk és oda megyünk, ha Ő megőriz, akkor majd kereskedünk ... - ez egészen más lenne! Észre sem veszitek, hogy kimarad Isten a hétköznapokból, pedig Ő a hétköznapoknak is Ura. (jak 4,13-16)
n) Végül még a mai - most felolvasott - részt hadd említsem meg: itt a gazdagokról beszél, akik örvendeznek és ezt el is újságolják: Gazdag lettem, sikerült megszednem magamat; s ezek dőzsölnek is. Azt mondja Jakab: de milyen áron lettek ezek gazdagok? Visszatartották a napszámát másnak, aki nem kapta meg azt, amiért megdolgozott. Egyrészt ilyen áron, másrészt: kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban. Hát ez volt a legfontosabb egy életen át, hogy megszedjétek magatokat, s egyáltalán nem gondoltatok arra, mi lesz utána?! (Jak 5,1-6)
Akaratlanul is eszünkbe jut Jézus példázata a bolond gazdagról. „Én lelkem, egyél, igyál, gyönyörködjél. Sok javaid vannak sok esztendőre eltéve.” És Isten megszólal: Bolond, az éjjel meghalsz, és mi lesz veled, és mi lesz azzal, amit gyűjtöttél? Erre nem gondol az ember. Éppen csak a legfontosabbra nem gondol: mi lesz utána, s mi lesz velem? S vajon ez-e a legértelmesebb dolog, hogy gyűjtök?
Itt érkeztünk meg ehhez a szép adventi részhez, amit hallottunk is az ötödik fejezetből. Amikor Jakab a visszatérő dicsőséges Krisztusra mutat. Azt mondja: fontos, hogy megszerezzük a napi betevőt, meg esetleg annál többet is. Nem baj az, ha valakinek sokja van, örömmel ossza meg másokkal, csak ne dicsekedjék. Kell tervezni, meg kell beszélni is. Nem úgy kerüljük el a nyelv bűneit, hogy megnémulunk. Ez hozzátartozik a hétköznapokhoz. Csak ne süppedjetek bele a hétköznapi keserűségeitekbe, hiányaitokba vagy eredményeitekbe.
Nézzetek a végére is. Arra a Krisztusra, akit mi várunk vissza. Itt háromszor egymás után szólal meg az ádventi evangélium: „Legyetek, testvéreim, béketűrők az Úrnak eljöveteléig. Legyetek ti is béketűrők, mert az Úrnak eljövetele közel van. Ne sóhajtozzatok egymás ellen, hogy el ne ítéltessetek: ímé a Bíró az ajtó előtt áll.” Jézus visszajön, és mint Bíró jön vissza. S mindezért, amiről szó volt, számot kell adnunk előtte. Ebben az ádventi aspektusban benne van Jakabnak az öröme, és benne van az, hogy nagy felelősség is következik ebből.
Ezek mögött a megállapítások mögött nagy-nagy öröm van. Jön a mi Megváltónk. Meglátjuk Őt színről-színre, s mi is olyanokká leszünk, mint Ő, s minden ígérete beteljesedik, s mindez a nyomorúság elmúlik. Csodálatos világot várunk. Nem a világ végétől rettegünk, hanem ennek a világnak a vége után az új teremtést várjuk, amelyben igazság lakozik - ezt ígéri Isten igéje. Ez nagy öröm. Ez az ádventi öröm kell, hogy betöltse a szívünket nemcsak ádventben, hanem mindig. - Ugyanakkor nagy felelősség is, mert ez azt jelenti: mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt. És most dől el, hogy mit mond rólunk. Aki már most az Ő kegyelmét elfogadta, annak is számot kell adni a cselekedeteiről, hogy ki-ki megjutalmaztassék aszerint, amit a testben cselekedett - olvassuk a Korinthusi levélben.
Nagy öröm, hogy Jézus jön, de nagy felelősség is. Ez az öröm töltse be a szívünket, és ez a felelősség határozza meg minden tettünket. Jó lenne, ha végiggondolnánk csak egyetlen napunkat: reggeltől estig vajon ennek a jegyében zajlik-e az életünk, hogy mindez az Isten színe előtt, az Ő szeme láttára, és úgy, hogy Ő minősíti ezt és felelnünk kell ezért. Kezdve attól: mikor kelünk, hogy indul a nap: nyugodt csendességgel, vagy kapkodással, idegeskedéssel. Napközben is mi minden történik. Van-e néhány percünk közben is tartani a kapcsolatot a mi Atyánkkal? Milyenek az estéink? Amikor hazajönnek a többiek, érdekel-e minket őszintén: mi van velük? Szívesen jöhet-e oda mindenki? Ha váratlan események történnek, megmarad-e a békességünk? Mivel töltjük az estéket, a hétvégeket ... stb? Az egész életet? A mi életünk is olyan, mint a fű, amit egyszer lekaszálnak és elszárad, de ami örökkévaló, az megmarad. Van-e bennünk örökkévaló, a Krisztus élete, és erősítjük-e azt az életet?
Isten segítsen minket, hogy ez a béketűrés, amiről külön előadást lehetne tartani, jellemző legyen ránk, és így várjuk a mi Urunkat!