ISTEN SZUVERENITÁSA

A 16. századi egyház-reformáció két nagy alakjának: Luther Mártonnak és Kálvin Jánosnak az életét valamennyire ismerjük, de a magyar reformáció fénylő alakjainak az élete és munkássága igen sok ember előtt teljesen ismeretlen. Ezért gondoltam arra, hogy ezen a szép ünnepen bemutatok egy ilyen reformátort a gyülekezetnek, és utána a felolvasott ige alapján a kálvini reformáció egyik hangsúlyos tételéről: az Isten szuverenitásáról legyen szó, aminek eleven illusztrációja lesz annak az élete, akiről az elején szólni szeretnék.
Akit bemutatok, az Szegedi Kis István. Korában európai hírű tudós, könyveit, amiket meggyötörve, a töröktől összeveretve, temérdek nélkülözés közben és után írt, tankönyvként használták Európa egyetemein. Számos egyetemre hívták, de ő hazajött és itthon maradt, mert tudta, hogy Isten ideállította, és ezt a népet akarta gazdagítani mindazzal, amit külföldről magával hozott.
Bázeltől Londonig nyomtatták a műveit már életében, de ő baranyai kis falvakban hirdette az evangéliumot. Végvári vitézeknek mutatta a Jézus Krisztushoz vezetőt utat. Akárhogy próbálta német és török elhallgattatni, a kegyelemből hit által való megigazulás nagy örömhírét nem szűnt meg hirdetni. Kiderült: az ige hirdetőjét bilincsbe lehet verni, de az Isten igéjét nem.
Hadd mondjam el egészen egyszerűen az élettörténetét, és aztán valószínűleg annál jobban fog szólni majd a felolvasott ige.
1505-ben született Szegedi Kis István Szegeden. Tizenkét éves volt, amikor 1517. október 31-én Luther Márton kiszögezte híressé vált 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Korán árva lett, de lehetősége nyílt arra, hogy itthoni iskolák után Bécsben és Krakkóban is tanuljon, és neki szenvedélye volt a tanulás.
Krakkóban a latin és a görög nyelv ismeretét olyan tökélyre vitte, hogy diákként őt bízták meg: tanítsa azt az egyetemen. Krakkó azon ritka egyetemek közé tartozott, ahol már akkor alapos komolyzenei oktatás is folyt, és Szegedi azt is megtanulta, amit ott lehetett, és ő volt a zenepedagógia első szakszerű művelője hazánkban.
Amikor hazajött, Gyulán lett tanító, majd lehetősége nyílt arra, hogy már felnőtt fejjel a reformáció bölcsőjébe, Wittenbergbe mehessen három évre tanulni. 1541-től 1544-ig ott tanult, ahol magát Luthert is hallgatta, és Luther messze földön híres tudós, szerény professzortársát Melanchton Fülöpöt, akitől életre szóló áldott hatásokat hozott.
Nemcsak a fejébe igyekezett minden tudományt összegyűjteni, hanem az akkor vagyont érő (ugye csaknem egy századdal vagyunk a könyvnyomtatás megindulása után) nyomtatott könyvekből is igyekezett vásárolni. Akkor igen nagy könyvtárnak számított, ha valakinek 200 kötete volt. Szegedi csaknem 200 kötettel tér haza.
Az életrajzírója: Skaricza Máté leírja, hogy erősen marasztalták őt a nyugati egyetemeken, látván tudását, szorgalmát, képességeit, ő azonban itthon, kicsiny Pannóniában akarta gyümölcsöztetni Isten dicsőségére és Isten megnyomorított né- pének a gyógyítására mindazt a tudományt, amit magába szívott.
Pedig itthon nagy nyomorúság volt akkor. A három részre szakadt ország nyugati részét a német sarcolta, a másik részét a török nyomorgatta. Minden tavasszal megindult a török gépezet, és egymás után foglalták el a várakat, végvárakat. Évről-évre nőtt a nyomorúság és csökkent a remény arra, hogy valamikor ennek vége lesz.
Amikor Wittenbergből hazajött Szegedi, Csanádon lett lelkész és tanító. Nem bírta ki, hogy ne legyen tanító. Vérében volt a tanítás szenvedélye. A hírhedt római püspök: Fráter György azonban Nagyváradon hírét vette, hogy milyen virágzásnak indul a lelki élet Csanádon, Szegedire uszította katonáit. Először is 200 könyvét rabolták el, aztán mindenéből kifosztották, őt megkínozták, összeverték és egy szál ronggyá tépett ruhában elkergették Csanádról.
Ceglédre ment, ott volt lelkipásztor, majd több állomás után Békésen lelkipásztorkodott. Itt azonban egy éjszaka német zsoldosok támadták meg, ugyancsak hasonló indítékból, mint Csanádon. Elvitték mindenét, s csak nagy üggyelbajjal tudta puszta életét megmenteni a markukból.
Ekkor ment Baranyába. Oda, ahol Sztárai Mihály akkor már több, mint 120 református gyülekezetet alapított. Jeles iskoláik is voltak. Tolnán olyan iskolájuk volt, ami főiskolaszámba ment, még lelkészeket is képeztek. Ez kellett Szegedinek. Teljes erővel vetette bele magát a munkába. Több gyülekezetben is szolgált. Járta a végvárakat, evangélizált, és a végén őt jelölték az egész Baranya püspökének.
Itt jött a harmadik nagy próba: Az 1561. újévén elmondott igehirdetésén megsértődött valaki. Hogyha a név a lelkületre is utal, akkor sokat mond, mert úgy hívták: Fúria Albertné. Megsértődött az igehirdetésen és feljelentette Szegedit a töröknél, mégpedig kémkedéssel vádolva, amit nem volt nehéz jelenteni, hiszen járta a végvárakat. Mi a csudáért mászkálna a végvárakban, ha nem kémkedik?
A török elhurcolta. Nagypéntekig vártak, és nagypénteken, amikor a gyülekezet jött ki a templomból, körülfogták az embereket, és az időseket, gyengéket fogdosták össze elsősorban, köztük Szegedit is, és amikor Fúria Albertné megsúgta a töröknek, hogy milyen értékes foglya van, akit csak magas váltságdíjért engedjen ám szabadon, akkor ez a Peruiz nevű bég, aki a rabtartója lett, egyre magasabbra srófolta a váltságdíjat, és a hívek, ha mindent összeadtak, sem tudták kiváltani szeretett lelkészüket.
Két keserves esztendő következett a török fogságában. Nem tudta bebizonyítani, hogy nem kémkedett, és a török egyre magasabbra emelte a váltságdíjat. Már 2 kg aranynál tartott, amit képtelenség volt összegyűjteni.
Peruiz béget közben Szolnokra helyezték, és ott az jutott eszébe, hogy hátha meggyorsítja a gyűjtést, ha Szegedi megbilincselve néha prédikál Szolnok piacán. Szegedi ebben az evangélizáció lehetőségét látta meg. Megrendítő az az alázat, az a bűnbánat, ahogy a maga és a népe nevében beszélt, és az az evangéliumi tűz, ahogyan a Jézushoz vezető utat, a megtérésre hívást továbbadta azoknak az embereknek, akiknek ott prédikálhatott.
Itt történt egyszer egy jeles esemény. Gyuláról hazafelé tartott kocsin egy Mező Ferenc nevű ráckevei kereskedő és a felesége. A férfi gyulai volt, ott voltak látogatóban, és mivel Szegedi Gyulán is volt tanító, emlékeztek még rá, tudták, hogy most fogoly. Imádkozott a gyülekezet azért, hogy Isten szabadítsa ki őt. Ezt hallotta ott ez a házaspár. Hazafelé menet éppen akkor hajtottak át Szolnok piacán, amikor Szegedi ott prédikált. Megrendítette őket ennek a meggyötört embernek a látványa, és ugyanakkor különösen az asszonyra rendkívüli hatása volt annak az igehirdetésnek, amit Szegedi mondott. Mindkettőjük szívében megfogant a vágy: hozzá kellene segíteni ahhoz, hogy kiszabadítsák ezt az értékes embert.
Nem sokkal ezután Mező Ferenc felesége gyermekszülésben meghalt. Halála előtt két dolgot kért férjétől: bármibe kerül is, váltsa ki Szegedit a török fogságából, és vigye el Kevibe (Ráckevére) lelkésznek, mert ott éppen nem volt prédikátora a gyülekezetnek. Mező Ferenc teljesítette felesége kívánságát.
Így került Szegedi Kis István Ráckevére, és élete utolsó 9 évét ott már nyugodtan mint gyülekezetépítő lelkész és mint ritka értékű könyvek írója tölthette el.
Sok rövidebb és talán kevésbé jelentős munkája mellett írta meg négy fő művét. Az egyiket a Szentháromságról, amit Bázelben azonnal kinyomtattak és utána még ötször kinyomtattak. A másikban megírta a római pápák történetét, ami szintén nagyon népszerű lett. Négyszer nyomtatták ki latinul - latinul írta műveit, és németre is lefordították. A legértékesebb művének az úgynevezett Loci communes-t tartotta, amelyikben az egész keresztyén tudományt egy vérbeli pedagógus kristálytiszta rendszerezésével foglalta össze. Ez lett csaknem minden európai egyetemen tankönyvvé még az ő életében. Sokszor kiadták ezt is, 20 éven belül ötször nyomtatták ki. Ez nem volt gyakori abban az időben. Írt még egy igehirdetés-vázlatokat tartalmazó könyvet is, ezt először Schaffhausenben, aztán Londonban is kiadták.
Ráckevén volt lelkész, amikor egyszer hírét vette, hogy Peruiz bég odajött a városba. Szegedi meglátogatta, és ajándékot vitt neki. Ezt a bég nem tudta hova tenni. Ezen a beszélgetésen bocsánatot kért az idős lelkésztől. Szegedi visszaemlékezése szerint így hangzott a török mondata: bocsásd meg nekem leginkább is mindazokat, amikről csak mi ketten tudunk. Ez a mondat azt sejteti, hogy aminek híre is ment, és amin többször tetten érték ezt a törököt, Szegedit hosszú időn át úgy kínozta és próbálta vallatni, hogy egy székhez kötözte, és az ötágú tatár korbáccsal addig verte, amíg a vére ki nem serkent. Ez a sokszor ismétlődő szörnyűség volt az, amiről leginkább is ők ketten tudtak. Hogy Szegedi megbocsátott neki, ez kitörölhetetlen nyomot hagyott ebben a gonosz emberben.
Ráckevén halt meg 67 éves korában, 1572-ben.
Érdekességként hadd említsem meg, hogy 12 évvel később, 1584-ben, a bázeli egyetem anyakönyvébe Szegedi István nevű fia saját kezűleg ezt írta: itt tanulhattam, Istennek legyen hála, török segítséggel. Máig találgatják, hogy vajon nem Peruiz bég volt-e az, aki a távolból támogatta ennek az árván maradt fiúnak a tanulását. Ha igen, akkor ez elgondolkoztató példa arra, mit tud elvégezni Isten egy pogány szívben egy igazán szent ember magatartása által.
Mérhetetlenül sokat szenvedett Szegedi Kis István, de nem hátrált meg azon az úton, amelyikre őt Jézus hívta, amelyiken ő Jézust kezdte el követni már fiatalon, és minden csábításnak és fenyegetésnek ellenállva, minden nehézségen és szenvedésen átlépve, a célt nézte és haladt előre.
Valahogy úgy, mint ahogy alapigénk azokról a keresztyénekről szól, akik akkor vértanúhalált is kellett, hogy vállaljanak sokszor a hitükért, Jézusért, és a legtöbben vállalták ezt. Akikről a levél írója szinte minket megdöbbentő, számunkra szokatlan természetes egyszerűséggel írja: „emlékezzetek csak a korábbi napokra, amelyekben miután megvilágosodtatok, sok szenvedéssel teljes küzdelmet álltatok ki. Mert egyrészt gyalázásokkal és gyötrésekkel nyilvánosan megszégyenítettek titeket, másrészt társaikká lettetek azoknak, akikkel ez történt. A foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását is örömmel fogadtátok, mivel tudtátok, hogy nektek értékesebb és maradandóbb vagyonotok van a mennyben.” És itt jön a biztatás: „Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Mert mos állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. Az igaz ember hitből él, és aki meghátrál, abban nem gyönyörködik lelkem. De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.”
Miért bántották Szegedit? Csak azért, mert a reformáció tanait hirdette. Csak azért, mert kész volt mindenkit tanítani, aki kész volt tanulni tőle. Csak azért, mert a kegyelemből hit által való üdvözülés egyetlen módját, mint nagy örömhírt adta tovább az embereknek, mindenkinek, akivel találkozott. Egy szétesett országban, ahol valóban az volt jellemző, hogy aki kapja, marja, és marták, hordták szét népünk meglevő kincseit és pusztították az embereket, akkor szenvedései közepette is felemelt fővel, Jézusra mutató kézzel, világosan és bátran hirdette: van okunk reménykedni.
Kétszer is megözvegyült, 7 édes és három nevelt gyermekét temette el, mégis tele volt az élő Krisztusban való reménységgel, az Isten bizonyos ígéreteire épülő rendíthetetlen reménységgel. Minél jobban és igazságtalanabbul kellett szenvednie, annál mélyebbre alázta magát az élő Isten előtt, és annál bátrabban igyekezett felemelni hitsorsosait a szenvedésekből.
Írásai talán azért lettek annyira elterjedtekké és híresekké, mert ez a reménység és ez az állhatatosság áradt belőlük.
Kálvin János genfi utóda, a szintén tudós Béza Tódor, ezt írta Szegedi Kis Istvánról: „Örök emlékezetre méltó atlétája Krisztusnak”.
Itt térünk rá most már kicsit konkrétabban ennek az igének a mondanivalójára, illetve arra a fontos reformációi tanításra, amit így mondtam: Isten szuverenitása.
Szegedi műveiből sugárzik ez a meggyőződés. Ennek a következetes kifejtését Kálvin János kicsit később végezte el. Szegedinek szinte minden igehirdetésében és könyvében ott van ez a rendíthetetlen bizonyosság: Isten ennek az egész világnak és egész emberiségnek szuverén ura, ami azt jelenti: szabadon cselekszik. Senki és semmi nem fékezheti és nem korlátozhatja cselekvésében. Azt tesz, amit akar. De Ő mindig azt akarja, ami nekünk jó. Ezt nem mindig ismerjük fel azonnal. Sokszor tiltakozunk Isten cselekedetei ellen, pedig az alázatban és a csendben kapja az ember azt a világosságot, hogy még a maga szenvedései mögött is az őt kimondhatatlanul szerető Istent ismeri fel. Ez mindenféle vonatkozásban így van.
Egy kicsit beszéljünk arról, mit értettek a reformátorok Isten szuverenitásán, és milyen következtetéseket vontak le ebből a bibliai tanításból.
Isten szuverén ura a népeknek. Éppen ezért Isten a történelemnek és a politikának is az ura. Nem esetleges véletlenek játszanak a népekkel, és nem ezekből formálódik a történelem. Isten kegyelmez és ítél. Úgy ott, ahogyan és amikor Ő akar. Ezt semmiképpen nem befolyásolhatjuk. És ha a német sarcol és a török nyomorgat, akkor azt mi hívő emberekként Isten kezéből fogadjuk el. Az Ő megérdemelt ítélete ez - prédikálta Szegedi Szolnok piacán is, miközben csörgött a kezén a török bilincs. Bűnbánatra indít tehát Isten ítélete, de reménységre is, mert az az Isten, aki jónak látja most, hogy megpróbáljon minket, az az Isten tud és fog véget vetni ennek a próbának. Csak Ő tud véget vetni ennek a temérdek szenvedésnek. De Ő pontosan tudja, hogy meddig használ az nekünk, hogy szenvedünk.
Nem tudom, érezzük-e, előcsillan-e ebből a néhány mondatból is az, hogy mennyire átgondolt és megalapozott koncepció ez. Aki a Szentírásból igazi Isten-ismeretre jut, annak feltétlenül el kell jutnia az Isten szuverenitása felismeréséig. Ez semmiképpen nem azt jelenti, hogy Isten szeszélyes, az ő kiszámíthatatlansága játszik velünk, hanem aki már igazán ismeri Őt, az tudja, hogy a minket kimondhatatlanul szerető Isten mindent a javunkra fordítva kezében tart és szemmel tart, és céljai felé vezet minket. Éppen a nyomorúságok mélyén kell komolyan vennünk, hogy Ő szabadító úr is.
Nemcsak a népek felett szuverén úr Isten, hanem az egyes embernek is szuverén ura. Miközben Szegedi prédikált és tanított, aközben fogalmazták meg a Heidelbergi Kátét is. Hogy kezdődik ez a gyönyörű hitvallás? Az 1. kérdés: Micsoda tenéked életedben és halálodban egyetlen egy vigasztalásod? A felelet: Hogy mind életemben, mind halálomban, mind testestől, mind lelkestől nem a magamé, hanem az én hűséges megváltómnak, a Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok... Vagyis: Isten szuverenitását elismerem a magam élete felett. Én nem a magam tulajdona vagyok, én Jézus tulajdona vagyok, ami azt jelenti: azt csinál velem, amit akar. Tőle fogadom el életem szenvedéseit, tőle várom életemre az áldást, és egyedül neki akarok adni mindenért dicsőséget. A hívő ember azt mondja: felajánlottam magamat Őneki egyszer s mindenkorra. Az, hogy az Ő tulajdona vagyok, azt jelenti: a testem, a lelkem, a képességeim, ha van, a vagyonom, a családom, az erőm, az időm, mindenem az Övé. Ő szabadon bánik ezzel, úgy, ahogy akar, én pedig állok rendelkezésére. Én vagyok Őérte és nem Ő énértem. Ezt jelenti, ha valaki komolyan veszi önmagára nézve Isten szuverenitását.
Ebből egyenesen következik az, hogy az ilyen ember a haza javát a maga hasznának mindig elé helyezi. Az egyház javát a maga hasznának, dicsőségének mindig elé helyezi. Az evangélium ügyét, Isten szentségét, azt a közösséget és annak az érdekeit, amelyikben él, mindig fontosabbnak tartja, mint a saját személyes kényelmét, hasznát vagy dicsőségét. Az ilyen ember tehát szabaddá lett az önzéstől, az anyagiasságtól, a szüklátó-körűségtől, a pillanatnak éléstől, és felszabadult arra, hogy Isten örök célja lebegjen mindig a szeme előtt, és ennek rendeljen mindent alá.
Ha megkérdezzük: miért jött haza Szegedi, amikor marasztalták kint, és miért csinálta ezt, és miért nem másként csinálta? Úgy gondolom, ebben a bibliai igazságban találjuk meg rá a választ. Akinek szeme előtt Isten örök célja van, aki jobban szereti önmagánál azt a közösséget, amelyikbe Isten belehelyezte, az szolgálni akar.
Az Isten szuverenitásának a komolyanvétele azt is jelenti: tudjuk, Ő úr a gonosz felett, a sátán felett is. A sátán sokat árthat embereknek és Isten ügyének is. De aki bizonyos az Isten szuverenitásában, az tudja, hogy végül is Isten terve valósul meg. Valahogy úgy, ahogy József mondta testvéreinek: ti ugyan gonoszt gondoltatok ellenem, de az Isten jóra gondolta fordítani. Ez nem igazolja az ő gonoszságukat, de mutatja Isten hatalmát. Ő felette van azoknak is, akik gonoszt gondolnak, annak is, aki erre a gonoszra indítja őket, mindennek felette van, és mindent fel tud használni az övéinek a javára.
Isten szuverenitása azt is jelenti, hogy Ő úr az események felett. Aki úgy gondolkozik, mint például Szegedi Kis István, aki a Szentírás szerint gondolkozik, az tudja, hogy ez nem véletlen, hogy Mező Ferenc uram éppen akkor látogat haza Gyulára, amikor ott a hívők imádkoznak Szegedi kiszabadulásáért. Éppen akkor érkeznek Szolnok piacára, amikor ott Szegedi prédikál. Éppen az az igehirdetés találja el az ő feleségének a szívét. Éppen annyi pénze volt, hogy azt, ami addig már összegyűlt, - mert majdnem országos gyűjtést kezdtek el Szegedi kiszabadítására, - azt ki tudta egészíteni, és a török ekkora összegért végre szabadon engedte ezt az értékes embert. Ez nem véletlen. Isten időzíti az eseményeket, Ő irányítja az emberek gondolatát és akaratát, Ő hoz létre vagy hiúsít meg találkozásokat. Isten szuverén Úr. Ez éppen a szenvedéseink mélyén nagyon nagy vigasztalást jelent.
Isten ezt az Ő uraságát az ige által gyakorolja. Isten igéjébe kapaszkodott Szegedi is mindig, Isten igéjével erősítette rabtársait, Isten igéjét hirdette Szolnokon, Isten igéjét mondta még az ellenségének is, Isten igéje találta el ezt a fiatalasszonyt ... Mindenütt az ige a hatalmas Isten kezében az az eszköz, amivel győz.
Aki ezt az igét - amit itt most kétszer is felolvastam - nyugodtan végiggondolja, erre igent és áment mond, és a saját hitvallásává válik, az az ember mindig túl fog látni azokon az eseményeken, amik éppen történnek vele. Az az ember biztos, hogy helyt fog állni ott, ahova Isten állította, és az ilyen ember kitart akkor is, ha ára van az engedelmességnek, akkor is, ha áldozatot kell hoznia azért.
Mi ma is egy szétesett országban élünk, amit sarcol ez is, meg az is, ahol egyre nő a nyomorúság és sokakban egyre fogy a reménység: mikor lesz ennek vége és milyen állapotba kerülünk, amikor vége lesz. Ahol hihetetlenül nagy a lelki tudatlanság és a szellemi sötétség, ahol nagyon mélyre süllyedtünk erkölcsileg, mond-e nekünk valamint ez, amit a Zsidókhoz írt levél írója az akkor szenvedő keresztyéneknek mondott: Ne veszítsétek el bizalmatokat, hiszen még a vagyonotok elrablását is örömmel fogadtátok, mert tudtátok, hogy nektek értékesebb és maradandóbb vagyonotok van a mennyekben.
Van neked ilyen értékes és maradandó vagyonod a mennyekben? Van nekünk egészen valóságos, személyes közösségünk az élő Krisztussal? Aki összehasonlíthatatlanul többet szenvedett, mint Szegedi vagy a mártírok, vagy mi együttvéve, és aki mindvégig állhatatos maradt, egészen a keresztfának haláláig. Van nekünk Ővele olyan közösségünk, hogy ez mindennél többet ér? Elveszíthetetlen kincsünk a mennyekben? Mert egyebek közt ez is erőt fog adni ahhoz, hogy szenvedések között állhatatosak maradjunk, hogy a próbatételek ne bosszút szüljenek bennünk, hanem ilyen lelkülettel tudjuk azokat feldolgozni, mint ahogy most hallottuk. És ne veszítsük el a bizalmunkat, hogy túllássunk azon, ami éppen most történik, ezen a sok szörnyűségen, hogy helytálljunk ott, ahova Isten állított minket, és kitartsunk abban, amit Ő kezdett el bennünk, aztán az Ő áldott munkája eredményeképpen talán már mi is elkezdjük az Ő követését.
Isten szuverén úr ma is, és ez az embert felülemeli a szenvedésein, a megaláztatásain, a próbákon. Ez reménységet ad még egy ilyen reménytelenné váló helyzetben is, mint amiben most van népünk. Ez Isten kezében tudja az egyházat, a hívők közösségét, és nem felejti el, hogy Jézus Krisztus a feje az egyháznak, feljebb minden fejedelemségnél és hatalmasságnál - írja Pál apostol az Efézusi levélben. Erre a Krisztusra bízza magát, szeretteit, népét, egyházát, ellenségeit, mindenkit. Ezt az egész világot. Ezért nem hátrál meg, mert nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.
Isten segítsen minket igazi reformálódásra, az igéhez való visszaigazodásra ezekben a kérdésekben is!