Istenünk, olyan sokféleképpen próbáljuk mi is kutatni és megfejteni titkodat, de olyan sokszor észre sem vesszük áldott jelenlétedet életünkben. Köszönjük, hogy számtalan esetben akkor is oltalmaztál minket, amikor nem gondoltuk. Olyan sok jót adtál nekünk, amit nem érdemeltünk meg, és olyan sokszor áldást kaptunk, még ha nem kértük is.
Magasztalunk azért, hogy irántunk való szereteted nem függ attól, hogy mi hogyan vélekedünk rólad. De nem is akarunk vélekedni sehogyan. Szeretnénk leborulni előtted és imádni. Magasztalunk azért, mert ma is jelen vagy ebben a világban. Köszönjük, hogy te tartod kezedben ennek a kormányrúdját. Köszönjük, hogy minden ellenkező látszat ellenére a te jó és tökéletes akaratod fog megvalósulni ebben.
Szeretnénk belesimulni a kezedbe. Használj minket, Atyánk, arra, amire akarsz. Hisszük, hogy megadod az ahhoz szükséges erőt is. Hisszük, hogy örömöt adsz mindenkinek, aki neked engedelmesen azt az utat járja, amit te szabtál elé. Hisszük, hogy soha nem hagyod egyedül a tieidet. Olyan sokszor panaszkodunk csalódásaink, magányosságunk, kiszolgáltatottságunk miatt. Segíts, hogy teljes hittel kiszolgáltassuk magunkat neked, és ennek a biztonságában és békességében élhessünk ezer veszély és gond között is.
Könyörgünk hozzád ma különösen népünkért. Olyan sötétnek tűnik népünk jövője. Segíts, hogy ne a láthatókra nézzünk, hanem a láthatatlanokra. Reád, a láthatatlan Istenre, aki élsz és uralkodsz örökkön örökké, s aki nem közönyösen nézed sorsunkat sem. Kérünk, adj nagy lelki ébredést a mi országunkban.
Könyörgünk hozzád azokért, akik különösen nehéz terhek alatt roskadoznak és nagy nyomorúságban vannak. Könyörgünk hozzád egy családért, amelynek a szíve ma újra összeszorul, amikor arra emlékeznek, hogy elhívtad közülük az édesapát, a férjet. Könyörgünk hozzád, élő Urunk, Jézus Krisztus, hogy az űrt, ami az életükön támadt, magad töltsd ki. Könyörgünk azért az idős testvérünkért, akin keresztül oly sok áldást adtál nekünk. Légy vele most az ő gyengeségében. Élet és halál mezsgyéjén tedd őt egészen bizonyossá a jelenlétedről.
De segíts mindnyájunkat a jelenlétedben járni. Ez tartson vissza minket minden engedetlenségtől, bűntől. Ez bátorítson jókedvűen és reménységgel szolgálni akkor is, ha egyébként minden okuk meglenne a csüggedésre. És kérünk, hogy ezen a csodálatos belső átalakuláson vigyél át mindnyájunkat. Hadd legyen nekünk olyan tőled kapott természetünk, amely örökölheti a mennyek országát.
Ámen.
Mindenható Istenünk, mindenekelőtt hálásan köszönjük hosszú tűrő kegyelmedet. Köszönjük, hogy valóban nem bűneink szerint cselekszel velünk, és nem fizetsz nékünk álnokságaink szerint.
Megvalljuk bűnbánattal, hogy nap mint nap bűneinkkel bosszantunk és vétkeinkkel keserítünk téged.
Bocsásd meg, Urunk, hogy olyan sok mindent másként csinálunk, mint ahogy tudjuk már, szerinted hogy lenne helyes. Bocsásd meg, hogy még mindig sok mindenbe belekezdünk megkérdezésed nélkül. Bocsásd meg, hogy sokszor utólag akarjuk áldásodat megnyerni a magunk vállalkozásaira. Bocsásd meg, ha észre sem vesszük, hogy engedetlenek vagyunk veled szemben.
Köszönjük, hogy számíthatunk irgalmadra. Köszönjük, hogy bővölködsz a kegyelemben. Köszönjük, hogy Jézus érdemében reménykedve most mégis közeledhetünk hozzád, és kérhetünk: hajolj le egészen hozzánk. Olyan nagy szükségünk van a jelenlétedre.
Kérünk, gyógyítsd a sebeinket. Adj a csüggedésünk helyére reménységet. Kérünk, bocsásd meg vétkeinket. Adj nekünk erőt terheinkhez, bölcsességet a helyes döntésekhez. Ha megszegtük is akaratodat, engedd azt most újra világosan látnunk, és támogass minket Szentlelkeddel, hogy egyre könnyebb legyen engedelmeskednünk. Hadd tudjunk járni az élet útján. Hadd legyen vonzó az életünk, hadd tudjunk másoknak is segíteni.
Könyörülj rajtunk, és amire szerinted most szükségünk van, azzal ajándékozz meg ebben a csendben. Mi pedig tartjuk a hitünk kezét, várjuk és kérjük ajándékodat. Jézus nevében kérünk.
Ámen.
Ez a mondat a Biblia legfontosabb kijelentései közé tartozik, mert Isten itt önmagáról, a maga lényéről jelent ki valamit nekünk. Létkérdés az minden hívő ember számára, hogy valóban abban az Istenben hiszünk-e, aki csakugyan van, létezik és olyan, akinek magát kijelenti, vagy pedig magunk elképzelte bálványaink vannak.
Nehéz lefordítani ezt a különös mondatot: Vagyok, aki vagyok, mert ebben az esetben az ősi szövegben álló kifejezés jelen- és jövőidejű alakja között nincs különbség. Tehát így is lehetne ezt fordítani: Leszek, aki leszek. Vagy akár úgy is: Vagyok, aki leszek, vagy leszek, aki vagyok. Melyik a helyes fordítás?
A megelőzőkben arról tudósít a Szentírás, hogy Isten elhatározta: kiszabadítja népét az egyiptomi rabszolgaságból. Láttam nyomorúságukat - mondja Isten -, hallottam imádságukat, s elvégeztem, hogy megszabadítom őket. És Mózest küldi azzal a feladattal, hogy mindezt mondja meg a népnek és mondja meg a Fáraónak is.
Mózes megretten a feladat nagyságától. Nemcsak azért, mert az teljesen váratlanul érte ott a puszta csendjében és nyugalmában, hanem azért is, mert arra gondol: ki fogja ezt elhinni neki? Elsősorban népe fog gyanakodva kételkedni abban, hogy ilyen képtelen ötlettel áll elő, hogy kiszabadítsa őket a rabszolgaságból. A Fáraó pedig valószínűleg nem is tárgyal vele. Ezért kérdezi Mózes: „Én elmegyek Izráel fiaihoz, és megmondom nekik, hogy a ti atyáitok Istene küldött engem. De ha azt kérdezik: mi a neve? Mit mondjak nekik?”
Erre válaszol Isten: Vagyok, aki vagyok. Így szólj az Izráel fiaihoz: A vagyok küldött engem. Vagyis Mózes azt kéri Istentől, hogy mondd meg nekem, hogy kire hivatkozhatom, ki az a személy, aki ott áll mögöttem, ki az a tekintély, akit magam mögött tudhatok? Kinek a nevében állok elő ezzel a programmal? És ha bajba kerülök - ami nagyon valószínű -, kinek a védelmére számíthatok? Mi a neved?
Válaszol-e Isten erre a kérdésre? Tulajdonképpen nem válaszol. Nem mondja meg, hogy mi az Ő neve. Ehelyett ezt mondja Mózesnek: „Vagyok, aki vagyok. Mondd azt nekik, hogy a vagyok küldött engem.” Név nem hangzik el, és ez nem véletlen.
Akkor értjük meg, hogy mennyire nem véletlen, ha tudjuk, hogy az ókori ember számára a név lényegi azonosságot jelentett azzal a személlyel, aki a nevet hordozta. A személy a nevében él. És ennek különös jelentősége volt a vallási életben. Úgy képzelték az emberek, hogy istenségek sokasága veszi körül őket, akik vagy amik meghatározzák az életüket. Ezektől az istenségektől mindaddig csak félni tud az ember, amíg nem ismeri a nevüket. Addig hatalmuk van rajta. Mihelyt megismeri az ember az istenség nevét, emlékoszlopot állít neki vagy oltárt épít a tiszteletére, keresi vele a kapcsolatot, és igyekszik befolyásolni az istenséget. A név ismerete az istenség birtoklását jelentette. Nevén tudom szólítani, tehát ha ártó isten, távol tartom magamtól, ha hasznát vehetem, igyekszem őt felhasználni a magam céljainak az elérésére.
Amikor Isten nem mondja meg a maga nevét, akkor ezzel arra figyelmezteti Mózest, s rajta keresztül az Ő akkori népét, s mindmáig minket is, hogy Őt nem lehet besorolni az ember által elképzelt istenségek sorába. Őt nem veheti kezébe az ember. Ő nem szolgáltatja ki magát az embereknek. Eszünkbe se jusson, hogy Őt megpróbáljuk távol tartani magunktól, vagy megpróbáljuk megidézni és baj esetén odarendelni, hogy tegye azt, amit mondunk neki. Nem ember az Isten - olvassuk a Mózes könyvében. Az, hogy Ő Isten, egyebek között azt is jelenti: nincs hatalmunk rajta. Verjük ki a fejünkből a gondolatot is. Nem uralkodhatunk rajta és nem használhatjuk Őt fel. Istent nem lehet bezárni a templomba vagy a múltba. Őt nem lehet szoborba merevíteni. Nem lehet falra festeni vagy odaszögezni.
Egyszer próbálták meg, hogy az Isten egyszülött Fiát keresztre szögezték, de két nap múlva már találkoztak vele, mert dicsőségesen feltámadt a halálból, mert Ő Isten és nem ember. És nem olyan, mint a pogányok istenei, akiket, amiket elképzelnek maguknak.
Isten nem mondja meg az Ő nevét. De ... valami lényegeset mond önmagáról. Azt mondja: Vagyok, aki vagyok. És ha azt kérdezik: ki küldött, mondd nyugodtan: A vagyok küldött engem. Mit jelent ez?
Anélkül, hogy ennek nyelvtani részét részletezném, csupán annyit mondok: ha valaki nemcsak szót szóval fordít, hanem érti egy nyelvnek a szellemét is, akkor tudja, hogy a legpontosabban úgy lehet visszaadni ezt a néhány szót, hogy ott leszek, ahol ott leszek. Isten itt nem az Ő létéről, hanem az Ő jelenlétéről beszél Mózesnek. Nem mondja meg a nevét, de megígéri a szüntelen jelenlétét. S Mózest, aki pontosan attól fél, nehogy egyedül kelljen megpróbálnia végrehajtani egy erejét messze meghaladó feladatot, Isten ezzel bátorítja: nem leszel te ott egyedül. Aki küld, ott lesz veled. A mindenható Isten állandó jelenlétét fogod tapasztalni. Elég-e ez neked?
S Mózesnek elég, vállalja ezt a küldetést. Elhiszi, amit Isten mond, nem Isten létét firtatja tovább, hanem komolyan veszi azt, hogy Isten megígérte az Ő jelenlétét. És ha Isten jelen lesz, akkor majd ő valahogy megvalósítja az Ő parancsait. Mózes pedig kész engedelmes és alázatos eszköze lenni.
Ott leszek, ahol ott leszek - vagy nyugodtan mondhatjuk: Ott vagyok, ahol ott vagyok - lényeg az, hogy le nem zárt folyamatos cselekvésről van itt szó. A cselekvő Isten ígéri az Ő jelenlétét Mózesnek. Nem szolgáltatja ki magát még az Ő szolgájának sem, de megígéri: számíthat rá. Nem adja kezébe magát az embernek, mert Ő Isten, de megígéri: mindig kéznél lesz az Ő segítsége, hatalma. Ott lesz hallótávon belül, karnyújtásnyira. Soha nem hagyja magára azt, aki bízik benne.
Így mutatkozik itt be Isten Mózesnek: Ott leszek, ahol ott leszek. Ez a nagyon fontos isteni kijelentés tehát nem Isten létét bizonygatja, hanem Isten jelenlétét ígéri.
A Biblia emberei soha nem vitatkoztak Isten létéről, hanem Isten jelenlétébe vágyakoztak, azt hiányolták, ha távol maradtak tőle, vagy azt keresték, vagy annak örültek. Éppen ezért ez a súlyos mondat: Vagyik, aki vagyok, ott leszek, ahol ott leszek nem filozófiai létkijelentés, hanem a cselekvő Isten bemutatkozása. Istent az Ő tetteiből ismerheti meg az ember mindig. Ez a legtöbb, amit önmagáról elmond: Ott leszek, ahol ott leszek. Innentől kezdve a hitére kell hagyatkoznia annak, aki komolyan veszi ezt az ígéretet. Bármit mondana Isten önmagáról, kevesebb lenne ennél. Ez Ő. Őt így lehet megismerni. Az Ő kegyelmét, irgalmát, hatalmát, hűségét, ítéletét az Ő cselekedeteiben ismerheti fel az ember.
És a hívő embert az jellemzi, hogy újra és újra várja Istennek ezeket a cselekedeteit. Felismeri az eseményekben a cselekvő Istent, újra és újra csodálkozva mondja: ez Ő. Martin Bubernek, a neves zsidó teológusnak ez a magyarázata a Jahve névre: Ja hu - ez Ő. A hívő újra és újra észreveszi, hogy megint, megint, megint Ő cselekedett. Ő a cselekvő Isten, és ha cselekszik, akkor nyilván létezik. Abszolút feleslegessé válik az Isten létéről való vita. Az Isten jelenlétében él a hívő ember, és ennek a bizonyságait látja újra és újra.
Biblián kívüli talajon el lehet vitázni vég nélkül az Isten létéről. A Szentírás az Isten jelenlétéről, a jelenlevő Isten cselekedeteiről beszél nekünk. Isten léte - statikus fogalom. Isten jelenléte - dinamikus. Ez a bibliai szemlélet. Akik Isten jelenlétét komolyan veszik, azok elindulnak valahonnan valahova. Azok nem elmélkednek Istenről, hanem követik Őt. Jézus is erre hívott mindenkit: Jer és kövess engem!
Ezért idegen a Szentírás gondolkozásától minden elvonatkoztatott és tárgyiasított Isten-fogalom. Hiszen Isten az események örök alanya, aki soha nem lesz tárggyá, még a megismerésünk tárgyává sem. Hiszen amit róla tudunk, azt tőle tudjuk. Ezért nagy dolog az, hogy a Szentírás úgy mutatja be nekünk a mi Urunk Jézus Krisztust, mint akiben láthatóvá lett a láthatatlan Isten. Aki képe a láthatatlan Istennek - így olvassuk. Aki egészen közel hozta hozzánk azt, aki Mózesnek csak ennyit mondott önmagáról: Vagyok, aki vagyok. És Jézus szavaiban ugyanez a vagyok szólal meg, amikor tömören, olykor magyarázat nélkül, így jelenti ki magát: én vagyok az élet! Én vagyok az igazság! Én vagyok az ajtó - az egyetlen ajtó, amelyen keresztül beléphetünk az Isten országába. Én vagyok az út - és nincs más! És Jézus mutatta be nekünk a valóságban mit jelent ez a meghatározás: az Isten szeretet.
Jézus életében is a cselekedetekből ismerhetjük, meg kicsoda Ő, kicsoda az Isten. És Isten legnagyobb tette, amivel önmagát, a maga titkát, lényét nekünk kijelentette: a kereszt. Krisztus kereszthalála, ahol egészen nyilvánvalóvá lett, mennyire szereti Isten ezt a világot, s benne minket, az Ő feltámadása, amelyben egészen nyilvánvalóvá lett, hogy valóban nem ember az Isten, és Ő nem maradhat a halálban, mert Ő élet és halál, élők és holtak Ura.
És amikor az evangéliumban azt olvassuk, hogy az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, - a legrégebbi kéziratokban ez van: az egyszülött Isten - aki az Atya kebelén van, az jelentette Őt ki nekünk (Jn 1,18), akkor még többet jelent számunkra az, amit Mózes hallott először ott az égő csipkebokor közelében: Vagyok, aki vagyok, ott leszek, ahol ott leszek.
Olyan különös az, hogy Filep apostol egyszer azzal a kéréssel állt Jézus elé: „Mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!” S mit mond erre Jézus? Tulajdonképpen szomorúan válaszol: „Annyi idő óta veletek vagyok, és mégsem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott, látta az Atyát; hogyan mondod azért te: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed-e, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki énbennem lakik, Ő cselekszi e dolgokat. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig nem, magukért a cselekedetekért higgyetek nekem.” (Jn 14,9-11)
Isten jelenlétét az Ő cselekedeteiből lehet megismerni. Jézus titkát, benne az Isten titkát, az Ő cselekedetei mutatják.
Nem véletlen, hogy a próféták úgy jövendöltek az eljövendő Messiásról, Krisztusról, hogy így nevezték: Immánuel. Immánu - azt jelenti: velünk, Él - Isten neve. Immánu Él - velünk az Isten. Ez a lényege, ez a „neve” Jézusnak. Jézus személyében bizonyította be Isten mindannyiunk számára, hogy nem ellenünk van, nem közömbösen nézi a vergődésünket, hanem velünk van. Őbenne irgalmas szeretet munkálkodik, Őrá számíthatunk. És Jézus kereszthalála megengesztelte Őt. Nem az ítéletet végrehajtó Isten közeledik hozzánk, hanem kegyelmét kínálja nekünk.
Most már valóban rajtunk a sor, hogy kapva kapunk-e ezen a kegyelmen, és azt akarjuk-e, hogy a Isten jelenlétében történjék az életünk minden tekintetben, vagy pedig még mindig fenntartásokkal, gyanakodva, netalán ellenségesen vagy udvarias közönnyel tekintünk Istenre. Ő mindenesetre érettünk van és velünk van: Immánuel.
Nyugodtan mondhatjuk: Jézus Krisztus az egyetlen „hely”, ahol ilyen magunkfajta, elveszett bűnös emberek az igaz és szent Istennel találkozhatunk. Mégpedig úgy, hogy nem az Ő ítélete sújt le ránk, hanem felmentő, feloldozó kegyelmét tapasztaljuk meg.
Mit jelent a gyakorlatban az, ha valaki Isten jelenlétében él? Három egyszerű üzenetet szeretnék még a felolvasottak alapján elmondani.
1) Ha valaki komolyan veszi azt, hogy Isten ott van, ahol ott van, és igazán hiszi azt, hogy ott lesz mindig, ahol ott lesz, vagyis az Ő jelenlétében él, az soha nem érzi magát Isten háta mögött. Az soha nem keseredhet el amiatt, hogy őt mindenki elhagyta, hogy elhagyta őt Isten.
A kereszten Jézusnak át kellett élnie, mit jelent az: én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? De amikor Ő a mi bűneink ítéleteként a pokolnak ezt a kínját is ott magára vette, akkor lehetővé tette azt, hogy soha ne maradjunk Isten nélkül. Soha ne kerüljünk az Ő szövetségén kívülre, soha ne kelljen azt átélnünk, hogy elfeledkezett rólam az én Istenem.
Komolyan vesszük-e ezt, testvérek, hogy ilyen Istenünk van, aki az örök vagyok, aki az Ő jelenlétét kínálja nekünk, akitől nem kell félnünk, aki elé Jézussal együtt bizalommal mehetünk, mert Őreá néz és rajtunk könyörül, és ettől kezdve soha többé nem leszünk egyedül? Sem ebben a néha nagyon nehéz földi életben, sem a halálunk óráján, sem a halálon túl.
El tudjuk-e mondani, hogy lehet, hogy elhagynak emberek, de mit árt, ha Ő veled, töröld le könnyedet, Jézus szeret! Isten jelenlétében élni, ezt jelenti hívő életet élni. Ennek a békessége, ennek az öröme, ennek a biztonsága tölti be az embert akkor is, ha körülötte sokféle nyomorúság történik, sokféle próbán kell átmennie, veszteségek érik, csalódások stb. De mindezt nem egyedül, hanem beágyazva a mindenható Istennel való közösségbe. Nincs kiszolgáltatva soha sem az elemeknek, sem betegségeknek, sem ismeretlen szellemi hatalmaknak, sem e világ kis- és nagy királyainak. Sem a saját romlott természetének, mert kiszolgáltatta magát egyszer és mindenkorra annak az Istennek, akiben feltétel nélkül bízik. Ő pedig azt mondja: ne félj, mert én veled vagyok.
Hisszük-e ezt igazán? Sokkal kevesebb aggodalmaskodás lenne az életünkben, ha igazán hinnénk, egy sor felesleges félelemtől szabadokká válnánk. Sokkal több öröm lenne bennünk. Ezt nem vesszük komolyan a hétköznapokban, hogy a mindenható Isten jelenlétében élhetek.
Ahogy egyik énekünk mondja: Segíts előtted élni, járni, mint vidám, boldog gyermekek. El lehet ide jutni. Engedjük, hogy Isten közelebb segítsen minket ehhez. Minél jobban szaporodnak a gondjaink, annál inkább engedjük, hogy átéljük az Ő szüntelen jelenlétét és abban örvendezzünk.
2) A másik, amiről tud a Szentírás: aki Isten jelenlétében él, az sokkal felelősebb életet él. Annak az erkölcsi tartását is ez határozza meg, mert ez azt jelenti: Isten mindent lát, amit csinálok. Nem kerülhetek a háta mögé, nem marad előtte sötétben és ismeretlenül semmi. A legtitkosabb gondolataimat, vágyaimat, bűneimet is ismeri, ami csak átfutott rajtam, azt is. Amit ki sem mondanék, mert szégyellem ... mindent tud rólam. Ez is serkenti az embert arra, hogy Istennek kedves, neki tetsző életet éljen.
3) Akik valóban így Isten jelenlétében élnek, azok egészen megváltoznak. Átalakul az ilyen ember. Isten jelenlétében egyikünk sem maradhat olyan, amilyen volt. Ott nagy belső átalakuláson megy keresztül mindenki.
Csak egy mondatot hadd olvassak el ennek a szemléltetésére. „Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicső-ségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.” (2Kor 3,18) Nem csinálunk semmit - mondja Pál - csak az Úr dicsőségét szemléljük. Mégpedig fedetlen arccal - most már a hit szemeivel, mint akik ismerik, ki az ő Istenük, mint akik tudják, mit jelent ez: Vagyok, aki vagyok, ott leszek, ahol ott leszek. Szakadatlanul az élő és uralkodó Isten jelenlété-ben élnek. Őreá tekintettel hozzák meg döntéseiket. Őreá vannak tekintettel, mikor terveznek, mikor kimondanak valamit vagy nem mondanak ki. Megtesznek vagy nem tesznek - minden Istenre való tekintettel történik az életükben. Ez kialakult rend már, a reflexeik is ennek megfelelően működnek. Őt szemlélik, Isten jelenlétében élnek.
S mi ennek a következménye? Az, hogy elváltoznak ugyanazon ábrázatra: egyre inkább Krisztushoz hasonlít a természetük, dicsőségről dicsőségre, úgy, mint az Úrnak Lelkétől. Nem kell teljesíteni semmit. Nem kell ezt betartani, attól óvakodni. Őt szemlélni, az Ő jelenlétében élni, s mindent, az egész életet Őreá való tekintettel berendezni. És eközben az Ő Lelke hatalmasan munkálkodik az emberben, és olyan változást visz véghez, amit nem lehet tanulással, tapasztalatok gyűjtésével, semmivel sem pótolni. Ez nem a mi teljesítményünk, ez az Ő munkája. Ez a keresztyénség felső foka. Ide akar elsegíteni bennünket.
Az, hogy tudatosan, hittel, Isten jelenlétében él valaki, mindenekelőtt nagy örömhír. Soha nem leszek egyedül. Mindenki elhagyhat, mindenkit elveszíthetek, Ő akkor is megmarad nekem. E földön, ha elvesztem szerelmem tárgyait, Ő megmarad nekünk, Ő nem tárgy. Ő hatalmas, élő személy, aki kezébe vett minket és nem dob el. Nem ejt el véletlenül, nem feledkezik meg rólam. Ézsaiásnál olvassuk: ha anyám elfeledkezne is, Ő nem. Ő a markaiba metszett. - Ez nagy evangélium, aminek lehet örülni. Ugyanakkor a felelősségünket is megnöveli. Nem tehetek akármit és nem is akarok tenni, mert nem akarom Őt megszomorítani semmivel. És ez az én gyönge, bűnre mindig hajlamos természetemnek erőt ad az engedelmességre. - És miközben így élek vele szövetségben, vele együtt, - átváltozom. Dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.
Mózest érthetően izgatta: kicsoda Isten? Isten az Ő nevét nem mondta meg, mert nem használhatjuk Őt semmire, de megígérte a jelenlétét. S Mózesnek ez elég volt. És egy küzdelmes, de gazdag, Isten dicsőségét és mások javát szolgáló életet leélt úgy, hogy szüntelenül Isten jelenlétében élt. Bizonyos volt abban, hogy mindenütt ott van: a Vörös-tengernél, a pusztában, amikor meg akarták kövezni, mindig. Őt is ez erősítette az engedelmességre, hogy Isten előtt zajlik az élete, és ez a nagy átváltozás benne is végbement. Az az indulat ember, aki akkorát ütött valakire, hogy agyonütötte, róla azt olvassuk: nem volt nála szelídebb ember a földön. S ez csak egy jellemvonás, ami kiábrázolódott benne.
Tudatosítsuk ezt magunkban, hogy Isten az Ő jelenlétébe hív. El lehet vitatkozni vég nélkül arról: van vagy nincs, - vagy lehet élni az Ő jelenlé-tében, és akkor Ő maga győz meg minket arról, hogy kicsoda Ő.