MI VAN A TEMPLOMBAN?

Délelőtt a megelőző versekről, a kánai menyegzőről szólt az igehirdetés. János evangélista közvetlenül ez után írja le a templom megtisztításának a történetét.
Jézus felment Jeruzsálembe, és mit talált a templomban? „A templomban találta az ökrök, juhok és galambok árusait, és az ott ülő pénzváltókat.” S mivel azok nem odavalók voltak, megtisztította tőlük a templomot.
Ezt kérdezi most tőlünk ezen az igén keresztül a mi Urunk: mi van a templomban?
A jeruzsálemi templom központi épülete, a szentély, nem volt túlságosan nagy. Azt azonban körülvette egy tágas udvar, az asszonyok udvara, és azon kívül volt a pogányok udvara. Isten népe berendezkedett arra, hogy akik nem közüle valók, azok is keresik Istent. És volt egy hely, ahova ha pogány érkezett, ott hallhatta a Tórát, a Mózes könyveinek a felolvasását, ott csendben imádkozhatott, s ha igényelte, külön is beszélgettek vele, tanították.
A pogányok udvara volt tulajdonképpen a missziónak, az evangélizáció-nak a helye. Jöhettek az érdeklődők, a keresők. Azok, akiknek elegük volt a maguk isteneinek az erőtlenségéből. Jöhettek a szellemi sötétségből azok, akik Izráel Istenénél kerestek világosságot. És jöttek is ...
Ismerjük a Cselekedetek Könyvéből, hogy az etióp pénzügyminiszter, a szerecsen komornyik is felkerekedett, és hosszú, kényelmetlen utat tett meg azért, hogy megismerje Istent. Jézushoz is jön egy alkalommal Fülöp, és azt mondja: Uram, a görögök szeretnének látni téged, és hallani tőled tanítást. Erre való volt a pogányok udvara.
És most ezt népesítették be az állatok árusai és a pénzváltók. Lehetett ott állatot árulni, hiszen egy-egy nagy ünnepen 120-130 ezer ember is megfordult a jeruzsálemi templomban, és nem mindenki vezette magával a barikáját száz kilométereken keresztül, hogy ott áldozatot mutasson be. Biztosítani kellett, hogy meg lehessen vásárolni ezeket az állatokat. - De nem a pogányok udvarán. Volt erre kijelölt hely. Egy ideig az Olajfák hegyének egy lejtője volt az a hely, aztán később máshova telepítették át, de nem a misszió helyett kellett kereskedni.
És pénzváltókra is szükség volt, mert sem a görög, sem a római pogány pénzeket nem fogadták el semmilyen célra, amit a templom területén vásároltak az emberek. Azt átváltották úgynevezett templomi sekelre, a szent pénzre. Valakinek ezt el kellett intéznie, s mindenki természetesnek tartotta, hogy ezért némi kezelési költséget is felszámítanak. De nem ott, ahol a Bibliát lehetett volna olvasni és hallgatni, ahol imádkozni lehetett volna, ahol csendnek kellett volna lennie.
Azonban így mindenkinek kényelmesebb volt, hogy helyben meg lehetett vásárolni, nem kellett még a városon sem keresztülvezetni az áldozati állatot, meg jövedelmezőbb volt a templom vezetőinek. Kajafás adott engedélyt arra, hogy árulhassanak állatokat és a pénzváltás folyhasson a templomnak ezen az udvarán. A kezelési költségből nekik is jutott.
Mellette pedig zavartalanul üzemelt a templom. Folyt az istentisztelet, bemutatták az áldozatokat. Semmi nem rövidült, csak éppen a misszió maradt el. Aki jönni akart és részt akart venni a megszokott liturgián, annak nem volt akadálya, csak ott az egyik külső udvarban ökörbőgés, birkabégetés, galambok szárnyának a csapkodása és pénzcsörgés hallatszott reggeltőlestig.
Ez nem tetszett Jézusnak. Ha egészen magunk elé képzeljük, hogy mi lehetett ott, akkor nem nehéz ezek után elgondolni, hogy a pogányok udvarán kiabálás volt. Ahol pénz van, ott alkudozás, veszekedés is van. És merjük most egészen valóságosan magunk elé képzelni, hogy állathangok töltik be azt az udvart, az állatok ürülékének a bűze tölti be azt az udvart. Szemét van ott, ahol várni kellene szeretettel és nyitott szívvel Istent kereső embereket, és nekik hitelesen, világosan, érthetően mutatni az élő Istenhez, vagyis az életre vezető utat. Ezzel nem törődött senki. Ha mégis odatévedt egy pogány, nem is tudjuk, hogy mi történhetett vele. Senkinek nem volt ez fontos.
Akkor értjük meg tehát ennek az igének az üzenetét, ha világosan látjuk, hogy szükség volt erre a fajta kereskedésre meg pénzváltásra, de nem ott ... Kellett ez, hozzátartozott az egész nagy üzemhez, de nem úgy, hogy kiszorítja a missziót a maga helyéről. Nem az volt a baj, hogy árultak állatokat az áldozatra, hanem az, hogy ott árulták, ahol az igét lehetett volna tanítani és embereket szeretettel Istenhez segíteni. Kiszorult valami lényeges, és benyomakodott a haszon, a kényelem, a világ a templomba.
Ezért mondja Jézus: az én Atyámnak háza imádság háza, ti pedig azt rablók barlangjává tettétek, - és kikergeti onnan a kereskedőket.
A Biblia azt mondja, hogy a mi testünk is templom. Hadd olvassak két mondatot Pál apostol leveléből: „Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát beszennyezi, azt elveszti az Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3,16-17).
Akik már hittek igazán Istenben, s kapták Jézus Krisztusért az Ő Szentlelkét, azokról azt mondja: az Isten Szentlelkének a temploma. És aki beszennyezi az Isten templomát, az szembekerül Istennel. Az ugyanolyan ítéletet kell, hogy elszenvedjen, mint amilyet Jézus végrehajtott itt, a jeruzsálemi templomban.
És most megint jó lenne, ha őszintén, mindenféle mellébeszélés és kozmetikázás nélkül megnéznénk, hogy mi van a mi testünk templomában olykor. Vajon nem hasonlítunk-e sokszor a pogányok udvarához, ahova Jézus olyan szomorúan lépett be, és amit kénytelen volt megtisztítani?
Nincsenek-e olykor bennünk is - ne haragudjatok a kifejezéséért - állati indulatok? Nemrégiben mondotta el valaki egészen összetörve, hogy valami sérelem érte, és olyan indulatok kerítették hatalmába, hogy maga is megrémült tőle, mi van az ő szívében. És mivel Bibliaismerő ember volt, eszébe juttatta Isten Lelke ezt az igét: „az az indulat legyen bennetek, ami volt a Krisztus Jézusban!” És meg kellett állapítania, hogy abból az indulatból egy cseppet sem tapasztalt akkor magában, de egyéb indulatokat bőven.
Nem jellemez-e bennünket is sokszor az állati ösztönösség, ami emberhez nem méltó? Amikor valaki azt mondja: az emberélet semmi más, mint jó evés és jó ivás. Vagy nem mondja, csak ezt gyakorolja - hogy egyebet most ne említsek ezzel a kérdéssel kapcsolatban.
S nem törnek-e fel belőlünk is sokszor állati hangok? Szintén egy kedves ismerősöm mondta el, hogy egyszer, amikor hazament a munkából, a gyerekszobában állt a bál, a két fia püfölte egymást, s az egyikük valami artikulálatlan hangon ordított, és amikor ő méregbe jött és azt mondta, hogy úgy kabátban odamegy és szétcsap közöttük és rendet csinál, akkor belehasított: ez az én hangom. Így szoktam ordítani, ha nagyon mérges vagyok. Ez a gyerek tőlem hallotta, hogyan lehet üvölteni. - Neki legalább volt bátorsága ahhoz, hogy ezt megállapítsa. S azt mondja, hogy mielőtt odament a gyerekekhez, egy pillanatra bement a másik szobába és néhány mondattal imádkozott. Egyrészt ezért kérte Isten bocsánatát, másrészt kért bölcsességet, hogy úgy csináljon rendet. Nem is nagy rendcsinálás lett a találkozásukból, hanem végül is egy jó beszélgetés.
Van-e nekünk bátorságunk észrevenni, hogy a gyerekem gazembersége, ordítozása, indulatossága, hazudozása mögött én vagyok ott. Tőlem hallotta, tőlem lehet ilyet látni? Isten nagy kegyelme, hogy ha valaki látni kezdi, mi van a templomban.
Hogy összefüstöljük sokszor az Isten tiszta templomát! Egy felnőtt férfi hitetlenből hívővé lett. Attól kezdve olvasta a Bibliát minden reggel, mielőtt munkába indult. Elmondta: egyik reggel befejezte az imádságát, összecsukta a Bibliát. Szokása szerint azonnal rágyújtott. Addig is, amíg összepakolta a holmiját és indult, el akart szívni egy cigarettát. Feltűnt neki, ahogy megy felfelé a füst. S ez az ige villant eszébe: az én testem a múlt héttől kezdve a Szentlélek temploma. Ezt füstölöm össze?! Elnyomta a cigarettát, és az volt az utolsó, amit életében elszívott.
Ez most nem azt jelenti, hogy aki nem dohányzik, az jó keresztyén. Ez azt jelenti, hogy akit Isten az Ő igéjével inthet, figyelmeztethet, aki nem áll ellen annak, hogy meg akar tisztítani minket, hanem készségesen enged, annak az élete, teste valóban egyre inkább Isten temploma lesz. De arra is figyelmeztetés ez, hogy mi mindent megtűrünk a templomban sokszor anélkül, hogy feltűnne nekünk. Nikotinfüst és alkoholgőz van a templomban; trágár beszéd és hazudozás; rengeteg paráznaság; felsorolhatatlanul sok formája a finom, a szalonképes paráznaságnak is az Isten templomában. És Isten igéje azt mondja: az Isten temploma szent, és aki azt megrontja, azt megrontja az Isten. És mennyi dicsekedés, hiúság, sértődékenység, még akkor is, amikor valaki már hívő embernek vallja magát.
És hova lett az imádság? Azt mondja Jézus: az én Atyám háza imádság háza. És hol van az a felelősség, hogy mások is megtalálják Istent és így az életük megoldását? És hol van a szánkból a világos, tiszta, szeretetteljes mondanivaló, amit senki mástól nem hallhat meg ez a világ, csak az Isten gyermekeitől, akik már kijöttek a sötétségből az Ő csodálatos világosságára? És hol van az a jó illat a bűz helyett, amiről Pál apostol így ír: a Krisztus jó illata árad azokról, akik az övéi. Nem véletlen az, hogy Jézus ilyen keményen lép itt fel.
Csakugyan fontos lenne megvizsgálnunk, hogy mennyire határozza meg az életünk dolgait a kényelem mint szempont, ami ott a jeruzsálemi templomnál fontos volt. Az anyagi haszon, aminek aztán alá lehet rendelni mindent. És mennyire rendeljük alá dolgainkat a missziónak, - vagy rendeljük alá a missziót mindig a mi sokféle elfoglaltságunknak? Mi szorít ki mit? A munka meg a továbbalvás kiszorítja reggel az Istennel való közösségünket, a fáradtságunk meg a televízió kiszorítja este az Isten előtt való megállásunkat, s nem marad hely. Nincs csend. Benyomakodik sok minden. Úgy, ahogy az állatok benyomultak a templomudvarra, és kiszorították onnan a pogányokat és a missziót.
Ezen az igén keresztül a mi Urunk azt is kérdezi tőlünk: a helyén van-e minden az életünkben?
Olyan sokszor semmi mást nem kellene csinálniok problémákkal küszködő embereknek, csak engedni, hogy Jézus Krisztus elfoglalja az Őt megillető első helyet, és utána minden szépen a helyére rendeződne. Mert az a probléma, hogy nincs a helyén sok minden.
Ilyen egyszerű dolgokat kérdezek: helyén van-e az evés, akinek Isten kegyelméből van mit ennie? Annyit, úgy, és akkor szokott enni, ahogyan az szükséges? Vizsgaidőben, diákoknak ezt különösen meg kell kérdezni maguktól. Helyén van-e a szex? Megvan annak a helye, éppen úgy, mint az áldozati állatok árulásának megvolt az Istentől kijelölt helye. A szex helye a házasságban van. Helyén van-e? És a házasságban is a helyén van-e, vagy pedig valahol egészen másutt? Helyén van-e a televízió? Tényleg olyan sok időtők van, testvérek, hogy naponta több órát el tudtuk tölteni? Semmi más értelmes dologra nem lehetne fordítani azt az időt? Csakugyan pihenés és művelődés az ott előtte? Jó lelkiismerettel lehet ott naponta annyi időt eltölteni, amikor nincs aki a betegekre ránézzen, magányosokra ajtót nyisson, a kevesét másokkal megossza, és közben növekedne a hite. Tele lenne örömmel, tapasztalhatná, milyen az, hogy Jézus visz minket valahova, és Jézust visszük másokhoz, akiknek szükségük van rá, és imádság háza lesz a testünk is. Minden erőtlenségünk ellenére megtapasztaljuk, hogy mindenre van erőnk a Krisztusban, aki minket megerősít. S ehelyett mindenféle hitványságra lehet időt, pénzt, beszédet, gondolatot tékozolni. Gondoljátok, hogy ezt következmények nélkül lehet csinálni?
Az élet gyöngesége, szétszórtsága, tanácstalansága, a bizonyságtételre való erőtlenség, egyszerűen a gyávaság, hogy szégyelljük Krisztust és az Ő evangéliumát - azt a Krisztust, aki nem szégyellt minket - ez mind, mind ennek a következménye, hogy sok minden nincs a helyén. Benyomultak hitvány dolgok a templomba, és kiszorították onnan a szentet, és csodálkozunk az erőtlenségen és a sokféle nyomorúságunkon.
És vajon helyükön vannak-e a barátok? Arról beszélünk velük, ami mindenkit épít és ami igaz? És ki kire hogyan hat? Igaz az életünkben, amit Jézus Jeremiásnak mondott: ők térjenek meg tehozzád, de te ne térj őhozzájuk? Vagy pedig sokszor ennek az ellenkezőjét kell tapasztalnunk? És helyén-e az alvás, helyén van-e a munka, ami néha mindent elborít, vagy amit némelyek messze elkerülnek? Helyén van-e a külsőnkkel való foglalkozás? És a belsőnkkel foglalkozunk-e, amikor odaállnánk Isten elé megmosdani. Nem mosakodni, magyarázkodni, hanem vallani vagy kérdezni: Uram, mi utálatos neked bennem, ezt nem akarom tovább csinálni.
Olyan sok helytelenség van az életünkben, mint ahogy ott a jeruzsálemi templomban. És a bizonyságtétel hallgat. Hiába jönnek a pogányok, még ha megkérdeznek is bennünket, olyan sokszor nem tudunk, nem akarunk, vagy nem merünk mit mondani Jézusról.
És a helyünkön vagyunk-e mi magunk? A közelmúltban egy férfikonferencián vettem részt. Nagy hála ébredt a szívemben Isten iránt, amikor láttam, hogy az ő igéjével hogy mutat rá sokunknak az életében arra, hogy mennyire nem vagyunk a helyünkön. Mi mindent mond a Szentírás arról, hol van egy férfinek, egy férjnek, egy apának a helye! Hogy a család apja a család papja. Nem az anyjuk feladata a gyerekek vallásos nevelése. Ő is segíthet, nagyon sokat segíthet benne, de az apán kéri számon Isten: beszélt-e az élő Istenről hiteles igazságokat a gyermekeinek. Úgy élt-e a szemük láttára, hogy az élete megerősítette azt, amit mondott nekik. Ezzel minden apának el kell számolnia Isten előtt, és ez alól nem mentesít, testvérek, hogy a családomért dolgozom és abba megyek tönkre.
A helyünkön vagyunk-e? És a helyükön vannak-e az asszonyaink, a gyerekek és így tovább? Beszél a Biblia erről nagyon világosan. És a helyünkön vagyunk-e a gyülekezetben, ahol az Istentől kapott kegyelmi ajándékokkal szolgálhatnánk kizárólag Isten dicsőségére és nem a magunkéra, és egymás javára. Történik-e ez naponta, hétről-hétre? Vagy ha nem, mit csinálunk helyette? Mi nyomakodott oda, annak a helyére, hogy miután Istentől olyan sok jót kaptunk, ezt a jót szétosszuk másoknak, és közben erősödne, izmosodna a magunk hite is. Nem felesleges kérdésekkel foglalkoznánk, hanem az egy igazságot tudnánk mondani, emberek életét, lelkét menteni, Isten kezében áldott eszközökké válni.
Ezért jön Jézus és ragad korbácsot, mert sok minden nem volt a helyén. Ráadásul úgy, hogy - megint szándékosan mondom ezt a műszaki kifejezést - üzemelt a templom, s minden felelős meg volt elégedve. Minden megtörténik, ami elő van írva, csak éppen megtérni nem lehet ott, mert nincsenek, akik csendben várnák Isten igéjével azokat, akik Istent keresik, és akiket Isten keres.
Amikor Jézus belép a templomba, abban a pillanatban kiderül, hogy ez így tovább nem maradhat. Vagy Jézus nem marad ott, vagy ennek a kereskedésnek kell visszaszorulnia a maga helyére. És ez mindig így van. Vagy magától rájön valaki, hogy Jézus és a bűneim együtt, egy fedél alatt nem férnek meg, vagy Jézus ragad korbácsot és végrehajtja az ítéletet.
Zákeus magától rájött. Jézus puszta jelenléte, a belőle áradó tisztaság, szentség, szeretet, irgalom elviselhetetlenné tette számára bűneit. Azokat a bűnöket, amiket addig nem is érzett. És magától rájött arra, hogy a lopott pénz és Jézus nem lehet sokáig az ő otthonában. Márpedig ő Jézust nem akarja elengedni többé. Akkor a lopott pénzt kell kivinni onnan. S nekiindult, és szépen visszaadta azoknak, akiket becsapott, amire meg már nem emlékezett, vagy nem volt rá lehetősége, szétosztotta a rászorulók között.
Itt maguktól nem mentek ki. Akkor Jézus ragad korbácsot. Készek vagyunk-e ma este megalázkodni a mi Urunk előtt? Ő nem korbáccsal akar jönni hozzánk. Egyelőre az Ő igéjével jön. És aki Zákeushoz hasonlóan azt mondja: Uram, visszaadom, amit elloptam, négyszeresen kárpótolom azokat, akiket megrövidítettem, annak Jézus ma is azt mondja: ma lett üdvössége ennek a háznak. Mert azért jött az Embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. De ha ezt nem tesszük meg magunktól, akkor Ő szeret minket annyira, hogy kötélből ostort fon, és megtisztítja a testünk templomát. Mert ez az ítélet még csak megtisztító ítélet, azért, hogy elkerüljük a véglegeset, a pusztító ítéletet. Még az Ő ítélete is az Ő kegyelmének a jele.
Az én Atyám háza imádság háza. Az imádság házában az egyedül imádandó Isten van a középen. A helyén van-e az életünkben Isten? Mert ha odakerül, akkor a helyükre zökkennek lassan a dolgok, akkor mi is a helyünkre kerülünk. Vissza a vele való közösségbe. Lehet, hogy ez az életforma kevesebb hasznot hoz, de a közelünkben meg lehet térni. Árad belőlünk az a Krisztus, aki megtisztított és használni kezd bennünket.
Minket mindnyájunkat fenyeget az a veszély, testvérek, hogy benyomul sok idegen dolog a templomba Isten helyére. Mi van a templomban?
Ha van válaszunk Isten kérdésére, akkor feleljünk neki most egészen konkrét mondatokban, mi van a templomban, és akarjuk-e hogy Ő megtisztítson minket. Maradjunk csendes imádságban néhány percig.