Úr Jézus Krisztus, dicsőítünk azért, mert nálad van minden igaz erőnek a forrása, s köszönjük, hogy ez a forrás kimeríthetetlen. Megvalljuk szégyenkezve, hogy olyan sok kudarcot kellett már átélnünk a magunk erőlködése kapcsán. Valóban jót akartunk mi, s voltak is átmeneti sikereink, de tudjuk, hogy nem igazi, nem valóságos, nem végleges megoldásokig jutottunk csak el.
Köszönjük, hogy te azonnal és teljesen tudsz gyógyítani. Így hozzuk eléd most minden erőtlenségünket: a fizikait, s a lelki megerőtlenedésünket is. Így tárjuk fel előtted egész vérző életünket. Olyan jó, hogy előtted nem kell szégyellnünk semmit. Sokszor magunk sem tudjuk, Urunk, hogy is jutottunk ide, ahol vagyunk, csak szenvedünk miatta. Köszönjük, hogy nem akarod, hogy szenvedjünk.
Szeretnénk most minden nyomorúságunkkal leborulni előtted. Vállalunk téged. Benned bízunk, akit soha nem láttunk, de hisszük, hogy élsz és uralkodsz, és hogy nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint aki életét adja az ő barátaiért, és ez te vagy.
Kérünk, nyúlj bele gyógyító kezeddel az életünkbe. Hadd álljon meg a vérzés. Hadd legyen a betegség helyén egészség, a halál helyett jelenjen meg újra az élet, még pedig az az új élet, amit te kínálsz nekünk, aki te magad vagy, ami felett nincs is hatalma a halálnak.
Könyörgünk fiataljainkért, hadd érje utol minél többjüket az evangélium. Kérünk, küldj ide a gyülekezetbe sok gyermeket, és engedd, hogy veled lehessen itt találkozni, és sokan legyenek, akik gyógyultan mennek innen tovább, s engedik, hogy a te erőid áradjanak rajtuk keresztül is. Hadd tartozzunk mi is ezek közé. Segíts most ezzel a hittel és őszinteséggel imádkozni.
Ámen.
Istenünk, köszönjük, hogy ilyen őszintén panaszkodhatunk neked, ahogyan ez az ének teszi. Köszönjük, hogy ilyen leplezetlenül eléd tárhatjuk a mulasztásainkat, bűneinket, bízva abban, hogy nagyobb a te kegyelmed minden mi vétkünknél.
Köszönjük, hogy ezzel a reménységgel jöhetünk most is hozzád. Köszönjük, hogy így fogadsz el minket, amint vagyunk. De köszönjük, hogy nem kell így továbbmennünk az úton. Szólj bele az életünkbe, sőt nyúlj bele a szívünkbe és teremts rendet, kérünk, a fejünkben, az életünkben! Állíts a helyünkre minket! Végezd ezt most is teremtő igéddel és áldott Szentlelkeddel.
Segíts, hogy ne hiába legyünk itt. Szeretnénk változni, tisztulni. Járjon át minket egészen a te közelséged, a te szentséged. Tölts meg minket erőddel. Minket, akik olyan sokat hiába erőlködünk, vigyen előre diadalmasan a te nagy erőd.
Kérünk téged, hallgasd meg az imádságunkat, és azokat a kéréseket is, amik ott vannak a szívünkben most, Jézus érdeméért.
Ámen.
Ebből a jól ismert történetből nagyon sok fontos gondolatot ki lehetne emelni, én ma este egyetlen szempontra szeretném felhívni a testvérek figyelmét.
Azt figyeljük meg mindjárt az első mondatban, hogyan indul a történet. Jézus a Genezáreti tó túlsó partján volt egy ideig, s onnan érkezik most vissza. S aközben az innenső parton mérhetetlenül sok nyomorúságra derült fény. Jézus ott a túlsó parton végzi a munkáját, s az innenső parton Jézus nélkül egy sor nyomorúság jön felszínre.
Betegség mind a két esetben. Halál, ami előbb bekövetkezik, mint ahogy Jézus odaért volna. Félelem mindettől és még sok minden mástól is. Egyfajta vérzés, amin át el lehet vérezni. A magány, amit ez a beteg asszony titkolózásában kénytelen volt átélni. Az ember erőlködése, próbálkozása, hogy találjunk valami megoldást a bajra. Újra és újra csalódik, nem talál megoldást. Egy sor rendellenességgel találkozunk itt, azzal is, ahogy viselkednek Jairus udvarán a siratók, de az is rendellenesség, ami ennek az asszonynak a betegsége volt: valami nem úgy működik, ahogy kellene. Megzavarodott, és nem tudjuk visszazökkenteni, ahogy a Hamletben olvassuk: „Kizökkent az idő, ó, kárhozat, hogy én születtem helyrehozni azt.” De nem tudják helyrehozni. Kizökkent, félrement, kisiklott valami, a szerelvény pedig csak a sínen tud haladni. Egy ideig a tehetetlenség még viszi, de belesüpped a földbe, felborul, s értékek mennek veszendőbe. Ez az asszony az egész vagyonát elkölti hiába, veszendőbe mennek értékek. Szégyen, szenvedés ... sorolhatnánk.
S az egész ennek a jegyében van: tehetetlen az ember. Sok baj van, sok jóindulat is van: gyerünk, próbáljuk megoldani, segítsünk magunkon, egymáson. A bajok azonban csak súlyosbodnak. Az egyik állandósul: már tizenkét éve ugyanaz, noha közben minden vagyonát elköltötte. A másik súlyosbodik: betegségből súlyos betegség lesz, abból pedig halál. És nem segít a rang - Jairus magas rangú ember volt. Hiába, az ő kislányát is megtámadja a betegség és elragadja a halál. Nem segít a pénz. Nem tudjuk, mennyi pénze volt ennek az asszonynak, de azt állítja: mindet magára költötte, és hiába. Nem segít a tudomány - bizonyos értelemben már akkor is tudomány volt az orvosi gyakorlat. Nem segít a tapasztalat - tizenkét év alatt kitapasztalhatta volna, hogyan kell kezelni a betegségét. Hiába kezelték, marad. Semmi nem segít.
Olyan félelmes ez a mondat: „Sok orvostól sokat szenvedett, mindenét ráköltötte, de nem volt belőle semmi haszna, sőt még rosszabbul lett.” (Mk 5,26). Semmi nem segít. A történet folyamán azonban kiderül, hogy mindegyik nyomorúságra találnak megoldást. Mi segít? Akármennyire közhelyszerűen hangzik is, az a válasza ennek a történetnek: Jézus Krisztus.
Az egyik esetben úgy, hogy erő áradt ki belőle. Dünamisz áradt ki belőle. Ez az asszony remegve, hittel, bizalommal csak a ruhája szegélyét fogja meg, hogy ha valaki segíthet, az Ő, pénz nélkül is, különösebb tapasztalat nélkül is. Jézusból erő áradt ki, és azonnal megszűnik a baj. Nem részlegesen, hanem teljesen és azonnal. A másik esetben pedig élet áradt ki Jézusból. Azt mondja a halott kislánynak: ébredj fel, és az felül, úgy hogy már csak egy feladatuk van a szülőknek: adjanak neki enni, mert egy idő óta nem táplálkozott rendesen, mióta súlyos beteg és ameddig halott volt. Erő áradt ki Jézusból, és amikor megszólal, a szavaiból élet árad ki.
Ezt az egy üzenetet szeretném most mélyen a testvérek szívébe vésni: Jézus nélkül az ember erőlködik; Jézusból pedig erő árad.
Nem kell az erőlködéseinket lebecsülni, ha az jószándékból, segíteni akarásból, szeretetből fakad, nagy érték az. Sokszor már az segítség, ha valaki azt tapasztalja, hogy nem csak én akarom megoldani a magam baját, van egy másik, aki szintén meg akarja oldani az én bajomat. Vagy vannak többen, akik szeretnek, és összefogunk. Ki mit tapasztalt, ki mit szól hozzá, ki hogyan látja. De megoldást ebben az esetben nem adott az erőlködés, és olyan sok más esetben sem ad. Jézus nélkül legfeljebb erőlködni tudunk. Őbelőle pedig árad az az isteni, mennyei erő, amelyik azonnal és totális segítséget, megoldást, gyógyulást, szabadulást jelent.
Kicsit megengedhetjük a képzelőerőnket: Megy egy nyomorult beteg asszony egy olyan betegséggel, amit mindenki előtt szégyellni kellett akkor, mert feltételezték, hogy valami súlyos bűn van mögötte. Megy a titkon hordott betegségével, ami napi kínokat jelent neki, orvostól-orvosig: Még azt nem próbáltam ki, s valamelyik szomszédasszony javasolta. Mennyibe kerül? Ennyibe. Nyel egy nagyot, kifizeti. S egyszer csak elfogy a pénz, s talán elfogynak az orvosok is. Minden elérhető kuruzslót, tudóst kipróbált, de a betegség marad. „Minden vagyonát magára költötte, de egyre rosszabbul lett.” És akkor egyetlen érintésre, ahogy Jézushoz ért, meggyógyult. Erőlködés, vagy Jézus erejének a gyógyító hatalma?
Mielőtt alkalmazzuk, azt nézzük meg, hova árad Jézusnak az ereje? Az egyik esetben leborult Jézus előtt az édesapa és úgy kérte: gyere és segíts, mielőtt meghal a lányom, a másik esetben hátulról, titokban igyekezett megérinteni ez az asszony Jézust. Különböző a megjelenési formája ennek a hitnek, de lényegében ugyanazt csinálták mind a ketten. Mind a két esetben azt olvassuk: leborultak Jézus előtt. Zsidó ember csak az Isten előtt borult le. Valami módon Jézus istenségét sejtették meg vagy hitték hitetlen hittel, de mégis leborultak Jézus előtt, kérték őt. Az egyik hangos szóval, a másik szavak nélkül, mozdulatokkal. Vállalták azt, hogy Jézustól fogadnak el és várnak segítséget. -
Ezt megint érdemes lenne kielemezni, milyen nagy dolog volt, hogy egy zsinagógavezető a nyilvánosság előtt, a nagy tömeg előtt leborul Jézus előtt. Neki hivatalból ellenségnek kellett tartania Jézust. Itt már megindult Jézus üldözése, ez már az az időszak, amikor a jeruzsálemi központból megfigyelőket küldtek Jézus után, hogy minden szavát lessék, és kössenek bele, ahol csak lehet. (Ezért jelentették fel azonnal, ha szombatnapon gyógyított meg valakit.)
Ez az ember a pozíciójával játszik. Na de hát a leányát mindenki nagyon szereti. Vállalja tehát a hitét. Leborul Jézus előtt, kéri Őt, vállalja Őt. Feltétlenül bízik benne, és itt már csak tőle remél segítséget. És ugyanezt csinálja ez az asszony is. Amikor lelepleződik: ő volt az, leborul Jézus előtt; ott a nyilvánosság előtt kénytelen vállalni: bizony bízott benne, s tőle várta a segítséget. Elmond Jézusnak mindent igazán, a valóságnak megfelelően, és csak tőle vár ott már segítséget. Az egyik hittel imádkozik a leányáért, a másik hittel megragadja Jézus ruháját.
Egy bibliaórán azt mondta valaki, mikor erről beszélgettünk még régebben: Könnyű volt neki, ő megragadhatta Jézus ruháját, de ma én mit ragadjak meg? És olyan meggyőző volt, ahogy az egyik tapasztalt hívő testvérünk elmondta: ma ugyanígy megragadhatjuk Jézust. Jézus ruhája az ige. Elmondott megrendítő példákat az életéből. Amikor egy-egy szavát Jézusnak megragadta, úgy hogy most ehhez tartom magam és ezt fogom csinálni, mindig megtapasztalta: erő áradt az életébe. Valahol meggyógyult az élete. Valahol megjelent a menny egész valóságosan. Jézus ruhája az ige, aki az Ő igéjét komolyan veszi, mint ahogy az az asszony megfogta fizikálisan Jézus hosszú köntösének az alsó szélét, az ugyanúgy megtapasztalja, hogy erő árad belőle.
Nos, azért szerettem volna ezt a két jelenséget egymás mellé tenni: erőlködés, vagy Jézus erejének az áradása, mert úgy éreztem, az egész emberiség képe ez, benne az életünkkel is. Ma is fojtogatja a halál ezt az embervilágot. Támadja a fiatalságot is. Tizenkét éves volt ez a kislány, és meghalt. Tizenkét évesen is meg lehet halni. És nem tudjuk kivédeni sokszor azokat a támadásokat, amiknek ki van téve az ifjúságunk. Az, hogy egészen más értékeik vannak, mint a megszokott, vagy egyáltalán nem érték előttük semmi.
Nemrégiben beszélgettem valakivel, akinek a számára semmi nem volt érték. S amikor próbáltam valamit mondani annak érdekében, hogy ... de az neki nem érték, őt nem érdekli. De ez talán csak fontos? Neki ez sem fontos. Senki és semmi nem fontos és nem érték. Közben, szinte lehetett látni, hogy a lelki halál csontkeze ott van az illető torkán és fojtogatja. Pontosan ez az üresség: semmi nem érték, semmi nem fontos, senkiért nem érdemes áldozatot hozni ... Szokták ezt a kifejezést használni: értékvesztés. Ez nagyon valóságos, halálos betegsége főleg a fiataljainknak. Amikor nincs cél, ami felé igyekszem, akkor miért strapáljam magam? De akkor meg minek élek egyáltalán? Egyik veszedelmes, életveszélyes kérdés a másikat vonja így maga után.
Amikor annyira beteg egy egész nemzedék, hogy nem teherbíró fizikálisan sem. Valaki elmondta, aki az újoncok sorozásánál az orvosi vizsgálatot végzi: ijesztő, hogy alig akad a szó átlagos értelmében is egészséges fiatalember. Horpadt mellkasú, ferde gerincű, ilyen, olyan betegségű fiatal fiúk, férfiak sokasága van. Fizikálisan sem teherbíró és lelkileg sem teherbíró. A legkisebb megrázkódtatásra összeomlik. És nem is akar edződni.
Amit némelyek egy-egy tudomány elsajátítása érdekében, vagy megálmodott sporteredmény érdekében csinálnak: edzek, gyakorolom, s ott van a szemem előtt az, hogy egyszer azt elérjem, ez nagyon kevesekben és egyre kevesebbekben van ott. Ez súlyos betegség, mert így borzasztó nehéz építeni, alkotni, áldozatot hozni, de emberi együttérzést is megvalósítani. Hány szenvedély gyötri nemcsak a fiatalokat, az egész társadalmat! Mennyi nyomorúság jön abból a szabados szexuális gondolkozásból, ami társadalmi méretekben jellemző! Előre ki lehet számítani, milyen nyomorúság jön belőle. S nincs ereje sok embernek, mint ahogy egy súlyos betegnek nincs ereje már felállni.
És vérzik nagyon sok minden. Gondoltak-e már a testvérek arra, hogy minden házasság vérzik minden kacér gesztuson? A legkisebb kacérkodás akármelyik fél részéről azt jelenti: vérzik a házasság. Hogy a közömbösségnek a csatornáin mennyire elvéreznek emberi kapcsolatok. Meghitt, jó kapcsolatok egyszerre kihűlnek, ha az egyik vagy mindkettő közömbös lesz a másik iránt. Sokszor ez csak fáradtság vagy értetlenség. Egy picit kellene odafigyelni: hogy is érti ő azt ... nem előre legyinteni, vagy mindjárt arra gondolni, ami nekem eszembe jutott. Ő mire gondolt, azt értsem meg. De sokszor erre sincs már ereje meg szeretete az embernek, s elvéreznek a kapcsolatok. Ez most újabb jelenség ebben a vad gazdálkodásban, ami nálunk van: barátságok elvéreznek a pénzen. Többéves, évtizedes barátságok. Egyik-másik a szemem előtt ment tönkre azon, hogy közösen kezdtek egy vállalkozásba, aztán közösen összemarakodtak a hasznon vagy az elmaradt haszon miatt. Tönkrement egy megalapozott, tartalmas jó barátság. Elvérzett. Vég nélkül nem lehet vérezni, annak az elvérzés a következménye.
Egy nép vérzik az úgynevezett iskolatörvényeken, meg nyelvtörvényeken. És egy nemzet vérzik évtizedek óta az abortusz és egyéb szörnyűségek miatt. Rendkívül sok felvágott ér vérzik a társadalomban, talán a mi életünkben is. És olykor nekibuzdulunk, hogy valahogy elkössük, valahogy próbáljuk megszüntetni, és sokszor az a tapasztalat, hogy már nyolc éve, tíz éve, tizenkét éve - ahogy itt olvastuk -, és az állapot egyre rosszabb. Sokféle feszültség, gyanúsítgatás, bizalmatlanság, félelem, rosszhiszeműség. Elképesztő sok kárt okozó csúsztatások, és vérzik, megy tönkre az élet. Kapcsolatok, értékek mennek veszendőbe.
Pedig - és itt szeretnék a történet elejére visszautalni -, onnan a túlsó partról, a mennyei világból eljött Jézus erre a földre. Van kihez odamenni. Van ki elé leborulni. Kérdés: vannak-e olyanok, akik miközben a halál arat, és miközben sokféle vérzés szegényíti az életet, aközben ugyanúgy leborulnak Jézus előtt, mint Jairus, s valami hasonló bizalommal megragadják az Ő igéjét, mint ahogy ez a vérfolyásos asszony.
Vannak-e ma is, akik tudnak kiáltani Őhozzá, akik benne még bíznak? Sok csalódás után, de azt mondják: Ő egészen bizonyosan tud segíteni. Akik komolyan veszik az Ő igéjét.
Többször láthattam az elmúlt nyáron is, hogy amikor valaki egyszer komolyan veszi azt, ami itt meg van írva, amit Jézus mond, meggyógyul az élete. Néha tényleg így: azonnal. Egyik óráról a másikra egy másik ember van ott előttünk. Komolyan vette, hogy Jézus nélkül a pusztulás vár ránk. Komolyan vette, hogy azért jött az Emberfia, hogy megkeresse azt, ami elveszett. Komolyan vette, hogy megbocsáttattak a mi vétkeink az Ő haláláért. Komolyan vette, hogy akik Jézust befogadják, azokat Isten befogadja az Ő gyermekei családjába. Akkor is, ha akármilyen volt a múltjuk. Komolyan vette: érdemes ma is engedelmeskedni Őneki, s csak ezt érdemes. És gyógyul az élet. Kezdődik egy ponton, s meggyógyul az egész. Rendbe jönnek kapcsolatok, rendbe jönnek az éjszakák és nappalok. Békesség lesz a szívben.
Erőlködünk, vagy pedig engedjük, hogy Jézusnak az ereje áradjon az életünkbe? Olyan nagy különbség van a kettő között akkor is, ha a legnagyobb jószándék van bennünk. Múltkor hallottam valakit: erőlködve akart meggyőzni egy másikat Isten nagyságáról és szeretetéről. Érvelt szellemesen, elszántan, de a másik egyre gunyorosabban hallgatta és epés megjegyzésekkel kísérte az erőlködését. Eszembe jutottak olyan beszélgetések, amikor hallhattam olyan csendes bizonyságtételeket - néha csak egyetlen mondatot -, amelyikre a másiknak szinte leesett az álla. Lehetett érezni: itt valami erő áradt ki. Itt valami világosság áradt ki. S lehet, hogy azonnal nem volt látható következménye neki, de később kiderült: ott megérintette az illetőt az élő Krisztus, a menny valósága. vagy talán már ott el is dőlt a számára. Erőlködhetünk az érveinkkel, amennyit akarunk, ha ez az erő elmarad, akkor nem lesz belőle meggyőződés. Magamon tapasztaltam, testvérek, hogy mit jelent erőlködve vigasztalni gyászolókat, amikor mind igaz, amit mondok, még a Bibliából is idézek, csak éppen erő nincs benne. Én buzgólkodom, én akarok megvigasztalni valakit. S milyen az, amikor Isten Szentlelke vigasztal, én mondom azt, amit éppen eszembe juttat. Ez nagyon sokszor függ az illető lelki helyzetétől is: éppen engedelmes-e, Isten küldetésében jár-e, igazi alázatos szolgáló lelkülettel, vagy ő akar valamit csinálni és mondani. Amíg én akarok, addig Isten Lelke hagy, tessék ... csináld, erőlködj, aztán olyan is lesz az. Pedig én jót akartam! Nem azon múlik, hogy jót akarok-e, hanem hogy én erőlködöm, vagy az Ő erejének a sodrásában vagyok benne, s engedem, Ő használjon arra, amire akar.
Ez az igehirdetéseket is jellemzi. Hallottam olyan nagyon egyszerű gondolatokból felépített igehirdetést, amiből a Lélek ereje csapott meg, és leleplezett, formálta az életemet,- és hallottam magasröptű, esztétikailag is kifogástalan igehirdetéseket, s az ember az óráját nézegette: mikor lesz már vége. Semmi hatása nem volt rá.
Jó lenne, ha engednénk, hogy felébressze Isten Lelke a vágyat bennünk arra, hogy az erőlködéseinktől megérkezzünk oda: Jézus ereje áradjon rajtunk keresztül. Mert Ő ma is jelen van ebben a világban, Ő ma sem nézi közömbösen azt a sok nyomorúságot, ami körülvesz minket, Őneki ma is Jairusokra van szüksége, akik vállalják Őt, vállalják azt a szégyent, hogy Jézustól várnak segítséget és bíznak benne. A nyilvánosság előtt is. És a hitüket kifejezik azzal, hogy kérik Őt, imádkoznak mások nyomorúságáért - nem biztos, hogy az édes leányáért kell csak közbenjárnia a hívő embernek.
És vannak-e ilyen asszonyok, akik befejezik az emberi erőlködéssel való próbálkozást, s azt mondják: megyek Jézushoz és csak tőle várok mindent. És azzal a hittel, ami éppen van bennem, azzal a hitetlenséggel vegyes hittel megragadom az Ő igéjét. Hogy is mondtad ezt, Uram? Aha, éppen ezt nem csinálom így, akkor mostantól kezdve ezt komolyan szeretném venni, s megragadva az igét erő árad az ilyen embernek az életébe.
Sok hívő ember küszködik a bűneivel. Erőlködik, hogy legyőzze a bűnt. Nem tudjuk, ez reménytelen. „Az én erőm kicsiny, a bűn erős nagyon, de te tudsz, s akarsz segíteni, hát segíts bajomon.” A nagyobbal összefogva lehet csak győzni, de úgy lehet. - Sokszor látom: küszködnek emberek, hogy leszokjanak valamilyen szenvedélyükről, s kiderül, hogy a legegyszerűbbről sem tud a maga erejéből leszokni az ember. S milyen gyönyörű látni azt, amikor megragadja valaki Jézus ruháját, az igét, és erő árad az életébe, s úgy teszi le az utolsó cigarettát, hogy attól kezdve nem kívánja. Vagy úgy határozza el, hogy többé nem nyúl a pohárhoz, hogy nem kívánja, szabad. S kényszergondolatoktól megszabadul, kényszermozgásoktól megszabadul, félelmektől megszabadul - nem leszokott a félelemről, ez nem megy, és nem tablettákkal érték el, a sok félelem ellen az sem hat. Van amikor szükséges az, de itt szabadulást élt át. Erő áradt be az életébe. Erőlködés helyett Jézus az Ő erejét kínálja nekünk.
Jó lenne, ha leborulnánk Jézus előtt még ma ezzel a hittel. Nem tudom, Jairusnak milyen hite volt, de túl nagy hívő előélete nem lehetett. Hallott Jézusról, s azt komolyan vette. Ha előbb nem, ma este mi is hallottunk róla, ezt elég lenne komolyan venni. Vagy úgy, mint ez az asszony: most már nem én keresek megfelelő megoldást, hátha Ő a megoldás. S akkor Ő megmutatja a maga hatalmát. Baj van körülöttünk elég, meg a magunk életében is, de az élő Jézus is itt van, eljött a túlsó partról ide, az innensőre. Hinni azt jelenti, hogy így közeledik hozzá valaki. És akkor esetleg még az is megtörténhet, hogy rajtunk keresztül is árad mások életébe az Ő ereje.