AZ ASSZONY ÉS A SÁRKÁNY

Csütörtökön is a Jelenések könyvének egy nehéz fejezetét próbáltuk megérteni. Tegyük ezt most is az azt követő résszel, hiszen most úgy is sokan olvassák ezt a nehéz könyvet a kalauz szerint.
Aki valamennyire ismeri a Jelenések könyvének a jelképrendszerét, annak a számára ezekben a homályosnak tűnő leírásokban is nagyon gazdag, bátorító, a hitünket erősítő üzenetek vannak.
Ez a fejezet, amit most hallottunk, két erőteljes képpel kezdődik: az egyik kép egy asszonyt ábrázol. Egy asszonyt, aki a napba van öltözve, a lába alatt a hold, fején tizenkét csillagból álló korona, várandós, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozik. Azután azt olvastuk: megszülte a gyermekét, egy különös fiút, aki vasvesszővel legeltet minden népet. Aztán valami ellenség azonnal el akarja pusztítani a fiát, Isten azonban ezt nem engedi, mert a gyermek elragadtatott Istenhez, az ő királyi székéhez. Ezután ez az ellenség az asszony ellen támad.
Ki ez az asszony? A középkori magyarázók ezeket a mondatokat Máriára, Jézus anyjára értelmezték, és a képzőművészek képzelete is ezen a nyomon indult el, amely képzelet néha nem sokat törődik a Szentírásnak a pontos leírásaival. Ha azonban belemélyedünk ebbe az igébe, nyilvánvaló lesz, hogy itt nem Máriáról van szó, mert az evangéliumok Máriát, Jézus anyját mindig úgy ábrázolják, mint alázatos szolgálót. Ő maga is így nevezi meg magát: íme az Úr szolgáló leánya, és hogy ha azt a szót pontosan fordítjuk le, azt jelenti: rabszolgája vagy cselédje. Ez az Isten előtti mély alázat jellemezte Máriát mindig, és az, hogy ha nem érti is, mit mond Isten, ő engedelmesen kész cselekedni azt: Íme az Úrnak szolgálója, legyen nékem a te beszéded szerint. Ő tehát egy alázatos szolgáló a Biblia leírása szerint. Semmiképpen nem az ég királynője - sehol nincs erről szó, arról végképpen nincs szó, hogy ez az alázatos szolgáló társa lett volna a világ Megváltójának az Ő mennybemenetelében vagy megdicsőülésében.
Alapigénk teljesen lehetetlenné teszi azt, hogy ezt a fejezetet Máriára értsük, hiszen itt arról van szó, hogy nem csak a Messiás Krisztus az ő gyermeke, hanem mindazok, akik hisznek Jézusban, akik megtartják az Isten parancsait, akiknél megvan a Jézus bizonyságtétele.
Tehát ez az asszony minden hívőnek is anyja. Ki lehet ez az asszony? Ha ismerjük a Szentírás gondolkozásmódját és szimbólumait, és azon belül különösen is a Jelenések könyvéét, akkor egészen egyértelmű, hogy itt Isten ó- és újszövetségi népéről van szó. Az igaz Izráelről, amelyből származott test szerint a Krisztus, a Messiás, és ugyanakkor Isten újszövetségi népéről is; mindazokról, akik az Isten parancsait megtartják és akiknél megvan a Jézus bizonyságtétele.
A lelki Izráel, az eszmei egyház ez az asszony, amelyikbe beletartozik Isten ó- és újszövetségi hívő népe. Őket jellemzi az, hogy megtartják az Isten parancsait és nem hallgat el ajkukon a Jézusról szóló bizonyságtétel.
A másik erőteljes kép: rettenetes sárkányról szól. Most a leírás részleteibe nem akarok belebocsátkozni, mert nincs rá időnk. Mindenképpen a hatalmát és a szörnyű sötét szándékait igyekszik szemléletessé tenni az a sok különös jelző, ami előtte áll. De hogy egyértelmű legyen, kiről van szó, írja az ige: ő az az ősi kígyó, akiről az 1Móz 3,15-ben olvasunk már a bűnbeesésnél, akinek a fejére tapos majd az asszony magva, a kígyó pedig annak sarkát mardossa; s ha még mindig nem világos, hogy kiről van szó, hozzáteszi, hogy ő az ördög, vagyis a Sátán.
Ő az az angyal, aki fellázadt Isten ellen, az Ő trónjára tört, és büntetésként levettetett a mennyből - itt olvastuk ebben a fejezetben. Vele együtt levettettek a vele együtt fellázadt angyalok is. Ez, hogy levettetett, egyrészt azt jelenti: Isten Úr felette és ő soha nem győzhet Istennel szemben, másrészt azonban azt jelenti: amíg végső ítélete bekövetkezik, addig sokat árthat itt a földön az embereknek a maga hazug félrevezetéseivel és emberölő erőszakosságával.
Különös gyűlölettel fordul szembe a Messiás Jézussal - mint olvastuk -, az egyházzal, és egyenként a Krisztusban hívőkkel. A Messiást olyan ellenséges indulattal várja, hogy azt olvastuk: oda állt az asszony elé, aki szülni készült, hogy amikor szül, felfalja a gyermekét. A démoni brutalitás páratlan képe ez. Ez azonban nem sikerül neki, mert a gyermek Istenhez ragadtatik, és az Ő királyi székénél biztonságban van.
Az első vállalkozás nem sikerült. Akkor gyűlölettel fordul szembe az asszonnyal, az egyházzal. A Jelenések könyvét olvasva sose felejtsük el, hogy az első szervezett véres keresztyénüldözés idején a 90-es években, az 1. század végén írta János apostol ezt: amikor minden Krisztusban hívő keresztyénnek naponta késznek kellett lennie arra, hogy esetleg aznap viszik valamelyik cirkuszba, és kiéheztetett oroszlánok elé dobják csak azért, mert Jézus Krisztust vallja istenének és megváltójának. Ilyen körülmények között élt a keresztyén egyház akkor, és így írja János azt, hogy: a fenevad, a sárkány kitátja a száját, hogy felfalja az egyházat. De Isten az asszonyt is megmenti a sárkány elől. Megmenti, elrejti, megvédi - olvastuk milyen támadásokat indít ellene, és Isten milyen eszközökkel védi az életét. Üldözi, gyötri, de nem pusztíthatja el. Fluctuat, nec mergitur - tanultuk meg csütörtökön a latin mondást. Hánykolódhat az egyház kis hajója a viharos tengeren, de nem merülhet el.
Akkor nekiesik az asszony szétszórt fiainak. Ha az asszonyt is megmenti Isten, az egyház túléli a nagy üldözések meg a szalonképes kis üldözések időit is, amikben nekünk is volt részünk, - ez sem sikerül, túléli, akkor egyenként támadja meg a hívőket, az úgy könnyebb, szét vannak szórva, nincs olyan erejük. Támadja őket megtévesztő hazugságokkal, rettentéssel, ígéretekkel, csodákkal és jelekkel, amiket ma is produkálnak körülöttünk sokan, féligazságokkal, amiket igazságnak tüntet fel, hogy ha lehet, még a hívők közül is sokakat megtévesszen.
Miért támadja őket? Itt van a világos indokolás: azért, mert ők megtartják az Isten parancsait, és náluk megvan a Jézus bizonyságtétele. Hát miért baj ez? Kit bántanak ezzel? A sárkányt bántják ezzel. A következő fejezetben olvassuk: később a sárkány emberi személybe koncentrálódott démoni hatalma, az Antikrisztus, majd a hamis próféta is támogatja őt ebben az üldözésben; a gyermek - akit az asszony szült - a Messiás Jézus, a megöletett Bárány azonban megtöri a hatalmát, és elnyeri a végső ítéletét. Azokat pedig, akik az üldözések között is ragaszkodtak Jézushoz és hűségesen kitartottak mellette, magához veszi az Ő örök dicsőségébe.
A részleteket most mellőzve, ennyi röviden ennek a nehezen érthető fejezetnek az értelme. És a benne levő sok gazdag üzenetből most két gondolatot szeretnék csak kiemelni.
1) Az egyik, az a komoly figyelmeztetés, amivel Isten akkor az Ő üldözött népét és azóta is mindig a benne hívőket figyelmezteti arra, hogy kibékíthetetlen, antagonisztikus az ellentét Isten és a Sátán között. Ma egyre több kísérletet tesznek az emberek arra, hogy megpróbálják összebékíteni a tüzet a vízzel, a jót a rosszal, Istent az Ördöggel.
Tavaly volt Németországban az úgynevezett nagy Kirchentag, nagy egyházi nap, az egész országra kiterjedő ünnepély, amelyiken hatalmas plakátokon lehetett látni egy fehér ördögöt, amint összeölelkezik Krisztussal. Ez az a hazugság, amely egyébként a New age szellemiségét is jellemzi, és ami ma terjedőben van az egyházon belül is. Ezzel szemben a Biblia az első lapjától az utolsóig - tessék ellenőrizni - nagyon hangsúlyosan mondja: ez kibékíthetetlen ellentét. Ezért a hívők nem ismerik azt: is-is. Ők csak azt ismerik, ha a Szentírást komolyan veszik: vagy-vagy.
Aki elkötelezte magát Jézus mellett és vállalja a Jézus bizonyságtételét és az Isten parancsait minden korban, a 20. meg ha lesz a 21. században is, az ezzel az igennel végérvényes nemet mondott mindarra, ami démoni. Aki nem hajlandó erre az egyértelmű igenre, hanem megpróbál modernkedve nemigent mondani, az démoni befolyás alatt maradt és semmi köze Istenhez. A Biblia itt nagyon radikális. Mondom nyugodtan: Jézus Krisztus ebben a kérdésben nagyon radikális. (Ez a magyarázata annak is, hogy mi a különbség Jézus két mondata között: aki nincs ellenünk, velünk van, és aki nincs velem, ellenem van. Itt erről az utóbbiról van szó. Nincs ellenünk, velünk van - ez többes számban van; azt mondja: sok jót csinálhatnak mások is, nem kell ellenségnek tekinteni őket. De aki Őt, az Ő személyét nem vállalja, az ellensége neki.)
Az ilyen nehéz, kritikus időkben, mint az 1. század vége, 2. század eleje is volt, aztán azóta nagyon sokszor a hívő nép életében, ez a vagy-vagy különösen is éles lesz. Itt a szó szoros értelmében vérre megy a harc. Ezért is írja a Zsidókhoz írt levél: vérig még nem állottatok ellen. Sokféle kísértésben volt részetek, de még éltek. Vannak, akik már meghaltak. Vértanú halált haltak azért, mert Krisztushoz ragaszkodtak. Készüljetek fel ti is erre. Ismeritek-e Őt annyira, hogy mindennél és mindenkinél többet ér Ő nektek? És őérette mindent készek vagytok vállalni?
Nos, erre készíti föl tehát itt Isten az Ő népét, és ahogy közeledünk Jézus Krisztus második eljövetele felé, ez a harc egyre élesedik és fokozódik. Ugyanakkor ott van minden szó mögött az a biztatás, hogy nem kell félniük a hívőknek. Sokat kell szenvedniük Krisztusért, de Jézus Úr az egész világ felett, és kezében tartja az övéit, és megtartja az övéit. Úgy, ahogy az asszonyt a sárkány elől mentette, védte, elrejtette, úgy, ahogy az asszony utódait a sárkány elől menti, védi, rejti, úgy minden hívő bizonyos lehet abban, hogy ha Jézusért vállal szenvedést, biztonságban van. Mindenféle biztosító társaságnál biztosabb, örök élet biztosítást kapott Krisztustól. De ez csak ott, a közelében érvényes. Ha ragaszkodik hozzá, akkor is, hogy ha Krisztust ütik, vele együtt ő is kap ütést.
Aki ezt is vállalja, az biztonságban van. Lesz szenvedésük a hívőknek, de a Jézusért vállalt szenvedés még közelebb viszi őket ahhoz a Jézushoz, aki összehasonlíthatatlanul többet szenvedett mindannyiunknál. Ne féljenek tehát, és ugyanakkor ne felejtsék el azt, hogy ez a szenvedés csak egy szakasza az életüknek, egy rövid szakasza. Keserves, és ami keserves, az mindig hosszúnak tűnik, de az alagútnak kijárata is van, és jön utána az a dicsőség, ami viszont a Krisztus dicsősége, és ami örökkévaló dicsőség. Ne játsszák el azt egy mostani hűtlenséggel. Erre bátorítja őket.
De miért kell a hívőknek szenvedniük, különösen az utolsó időkben? Azért, mert megtartják az Isten parancsait, és náluk van a Jézus bizonyságtétele. És ez csakugyan elég ahhoz, hogy szenvedjenek. Pál apostol az utolsó levelében - a Timóteushoz írt 2. levélben -, ami a végrendeletének is számít, ezt írja Timóteusnak, aki az ő lelki gyermeke és utóda is volt a szolgálatban: „Mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldözni fogják. A gonosz emberek és ámítók pedig még tovább mennek a rosszban, tévelyegve és másokat is megtévesztve. Te azonban maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, hogy kitől tanultad. Mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusban való hit által. A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy az Isten embere teljes mértékben alkalmas, és minden jó cselekedetre felkészített legyen.” (3,12-17).
Testvérek, ezt nagyon sokan tapasztaljuk, hogy minél komolyabban veszi valaki azt ma, hogy a teljes Szentírás Istentől ihletett és ezért igaz és érvényes ma is, annál többször kinevetik, kigúnyolják vagy esetleg ki is közösítik. Egyházi körökön belül is. Ennyire valóságosan történik máris az, amiről mai alapigénkben szóltunk.
Németországban két, nemzetközileg elismert teológus nem kap professzori katedrát, elbocsátották onnan, ahol volt, csak azért, mert hiszi azt, hogy Jézus Krisztus halála helyettünk történt, hiszik és tanítják, hogy Jézus feltámadott és vissza fog jönni, és Őt engedelmes élettel várjuk. Ez elég ahhoz, hogy Luther országában valakik, akiknek a tudását kötetek bizonyítják már, ne kapjon teológiai professzori állást. Itt tartunk, meg a fehér ördögnél, amit mondottam.
Nem lehet álmos és mafla a hívő nép, hanem ki kell nyitnia a szemét és a fülét, és a Szentírás nehezen érthető részeihez is venni kell a fáradságot, hogy megértsük, mert másképp úgy járunk, ahogy a Zsidókhoz írt levél mondja: elsodortattok. És ezt a szenvedést pedig egészen természetesen vállalni kell.
Hitre jut egy tizenéves fiú, alapvetően megváltozik az élete, és abban a pillanatban mint ellenséges közeggel találkozik a saját családjával. Ahol a változásnak örülnek, de folyamatos összeütközések lesznek abból, hogy ez a fiú nem hajlandó már többé közmegegyezéssel hazudni, csalni, akkor sem, ha a család anyagi jóléte ettől függ. És ez állandó konfliktusokat jelent. Erről beszél Jézus, amikor azt mondja: Ő nem békességet hozott, hanem fegyvert; egyébként az Ő békességét kínálja mindenkinek, de ebben az összefüggésben mondja ezt. Nagyon világos az evangéliumban, hogy aki Őreá hallgat, az szembekerül azzal, aki Őreá nem hallgat. És ezzel számolniok kell a hívőknek. És akkor is Őhozzá kell ragaszkodni.
Mi a bűne valakinek? Az, hogy megtartja az Isten parancsait, és nem hallgatja el a Jézusról való bizonyságtételt egy olyan világban, amelyik magát isteníti, amelyik magának szabja a törvényt, és nem az Isten parancsai szerint él, és kineveti a Jézusról szóló bizonyságtételt. Az, hogy nem diszkóba jár, hanem templomba, ez elég ahhoz, hogy kiközösítsék. Az, hogy nem bulikkal tölti el az értékes hétvégét, hanem elmegy egy öregotthonba ismeretlen öregasszonyoknak örömöt szerezni, ez elég ahhoz, hogy hülyének nevezzék. Most, a múlt héten hallottam ilyet valakiről, aki ezt csinálta. Ilyen világban élünk. Ezen nem háborogni kell, hanem azt mondja Jézus: felkészülni erre.
És akit a Jézus nevéért még soha semmi inzultus nem ért, az kérdezze meg: van-e köze Jézushoz? Mert ezt nagyon világosan megmondta a mi Urunk, hogy ha gyűlöl titeket a világ, ne csodálkozzatok, mert engem előbb gyűlölt. Ami belőle való, s aki egyetért vele, azt gyűlőli; aki felülről való, és akiben megjelenik valami hitelesen isteni, mennyei, az új teremtés előlegeként, zsengéjeként itt, az irritálja a környezetét.
Az úgy lesz, mint egy kedves kollegámról mondták fiatal korában, aki több mindenkit magára haragított. Én nagyon derék embernek ismertem, és kérdeztem valakit, aki abban a városban élt, hogy: mi baj van a Sanyival, miért haragszanak rá olyan sokan? Az illető azt mondta: az a baj, hogy világít a feje, és ahova bedugja, ott kiderül, hogy sötét van.
Erről van szó. Akiben világít a Krisztus világossága, annak a puszta léte ítélet a környezetén, mert kiderül, hogy ott addig sötét volt, és most is sötét van. Vajon ezt a fajta nyugtalanítást tudjuk-e végezni? Világít-e bennünk valami fölülről való? Ha egy vallásos ember, vagy magát hívőnek tartó ember nagy nyugalomban, békességben elvan, soha senki a Krisztus miatt, vagy a róla szóló evangélium miatt nem bántja, az alázkodjék meg Isten előtt és kérdezze meg: Uram, én a tied vagyok-e? Mert aki az Isten parancsait megtartja és nála van a Jézusról való bizonyságtétel, az nem ússza meg gúny, vádaskodás és bántás nélkül.
Ez tehát az egyik: Isten felkészíti az Ő népét erre a harcra, tudatosítja benne, hogy ez a harc megmarad, sőt fokozódik, élesedik, ahogy Krisztus visszajövetele közeledik, de nem bizonytalan a kimenetele, mert eldőlt a kimenetele. A kereszten a mi Urunk lefegyverezte az Ő ellenségeit és a mi ellenségeinket. Az ördög is tudja: kevés ideje van - olvastuk itt az imént, annál inkább akar ártani és rombolni még addig, amíg van ideje. Nekünk nem tőle kell rettegnünk, hanem Jézusban kell bíznunk és Őhozzá kell ragaszkodnunk, és végre komolyan kell hinnünk azt, amit állítólag hiszünk, és aszerint kell élni is, hogy el lehessen mondani: megtartjuk az Isten parancsait, és nálunk van a Jézus bizonyságtétele.
2) A másik, amiről még néhány szót ma szólni kell: ma van anyák napja. Alapigénk úgy beszél itt az egyházról, mint aki olyan anya, aki egymás után szüli a gyermekeit abba a világba, amelyikről tudja, hogy ott nyomorúság vár rájuk. És mégsem hagyja abba a szülést, mert ő anya, és ez a dolga. De tudja, hogy nemcsak erre a nyomorúságra szüli a gyerekeit, mert ez csak egy ideig tart, hanem az örök dicsőségre szüli, ami el van készítve nekik. Olyan anya, aki túllát a pillanaton. Aki a teljes valóságon tájékozódik. Akinek perspektívája van, és így végzi a hivatását.
Ott áll a sárkány - félelmes kép, - várja, hogy világra jöjjön egy gyerek, és bekapja. És ez az anya akkor is szüli a gyermekeit. Tudja, hogy a sárkány az ő utódai ellen is hadakozni fog, de tudja, hogy az az Isten, akinek ő szül, akié ő is, meg az utódai is, meg fogja védeni ezeket.
Ma, amikor egyre többet lehet hallani arról, hogy az anyagi helyzet romlása miatt rohamosan csökken az asszonyok szülőkedve, sőt hosszabb ideje már csökken a házasodási kedv is, amikor asszonyok inkább megölik - finoman így mondják: elvetetik - a gyermekeiket, mintsem a világra hoznák, (azt mondják, azért, mert félnek attól, hogy nyomorúságra szülik,) akkor, amikor inkább össze sem házasodnak emberek, csak úgy együtt vannak, amikor inkább fajtalankodnak az azonos neművel, ahelyett, hogy gyerekeket szülnének, akkor Isten igéje felragyogtatja most itt előttünk az egyház képét.
Az egyház, ahol a Krisztus evangéliuma hangzik, és amely újabb és újabb hívőket szül, amelyben a Szentlélek újabb és újabb embereket szül újjá, arra, hogy aztán a hitük miatt kinevessék, bolondnak nevezzék, hátratételben részesítsék őket, de örök dicsőségben legyen részük, és az Istent dicsőítsék itt megalázva és kinevetve is, meg majd örökkön örökké, akkor elgondolkozhatunk azon, hogy vajon hivatásuk magaslatán állnak-e azok, akik így gondolkoznak, ahogy említettem, és akik ezt cselekszik.
A hívő édesanya nemcsak világra hozza a gyermekeit, hanem Istenhez is elvezeti. Az élet ajándéka után az örök élet ajándékát is szeretné neki közvetíteni. Nem ő adja, azt Istentől kapja majd a gyermek, de ő mindent megtesz azért, hogy eljusson oda. A hívő édesanyákra a családon belül is érvényes ez: megtartják az Isten parancsait, és náluk van a Jézus bizonyságtétele. Mindent megtesznek azért, hogy gyermekeik üdvösségre jussanak.
Hadd kérdezzem meg: te mindent megtettél ezért? Hol vannak a gyermekeid? Itt ásít a fenevad a gyerekeinkre, és igyekszik lenyelni őket minden módon, ügyesen álcázva, leplezve, - hallottunk itt nem régen csütörtök este egy előadást,- és szórakozottan hajszoljuk magunkat, és azt gondoljuk, az az élet, hogy az anyagiak valahogy meglegyenek. Több az élet, mint az eledel - ezt mondja Jézus. És Ő ezt a többet akarja nekünk, meg a gyermekeinknek adni.
De érvényes-e reánk, testvérek, akik vasárnap eljövünk templomba, hogy otthon megtartjuk az Isten parancsait? Hogy imádjuk Istent otthon, hogy egész természetesen hangzik naponta imádság az otthonunkban? Tényleg hangzik? Ezt jelentené az 1. és 2. parancsolat komolyan-vétele például. És hogy Isten neve az ajkunkon véletlenül sem hangzik el hiába. És hogy az Úr napját úgy ahogy van, mindenestől megszenteljük. Mit látnak a gyerekeink tőlünk, hogyan viszonyulunk az öregjeinkhez, apámhoz, anyámhoz? És vajon megtartjuk-e: ne ölj!? Úgy sem, ahogy Jézus mondta: ne beszélj a távollevő rokonról úgy, hogy az annyi, mintha tőrt forgatnál a hátában. Ne járasd le a gyerekeid előtt. Ne paráználkodj! Gondolatban se. Ne lopj! Ha a gyerek körülnéz otthon, akkor kiderülhessen az, hogy ide semmi nem jött be tisztátalan módon. Megtartjuk-e azt: ne tégy a felebarátodról hamis tanúbizonyságot! Ne rágalmazz soha senkit otthon sem. Még csak ne is kívánd azt, ami a másé.
Akik megtartják az Isten parancsait, és akiknek a Jézus bizonyságtétele hangzik az ajkán. Akiktől először hallja a gyermek: kicsoda az Úr Jézus, és mit tett érted, és hogy én is az Ő kegyelméből élek, de abból te is megélhetsz, mert elég nekünk, mindnyájunknak az Ő kegyelme.
És akinek nincsenek vér szerinti gyermekei, az szül-e lélek szerinti gyermekeket? Azt mondja nem olyan régen egy testvérünk innen a gyülekezetből, aki egész életében egyedül élt, nem ment férjhez és már deres a haja: minden gyerekemet elvihetem az idén nyaralni. Én sejtem, mire gondol, de megkérdeztem: hányat most? Kilencet. Tudniillik ő mint keresztanya nagyon komolyan vette, amit az úrasztalánál megfogadott, és mindent megtett, hogy keresztgyerekei hitre jussanak. És Isten megadta neki, hogy egymás után megtértek a keresztgyerekei. Rendezett nekik minden nyáron afféle családi üdülést. Erre takarékoskodott, meg takarékoskodik most is egész éven át. Rászánja a szabadságát, és az gyermekevangélizáció volt. Sok játékkal meg egyébbel együtt. Megtértek a keresztgyerekek, és most hozogatják a barátnőiket.
És szüli a gyermekeket. Nem magát sajnálja és panaszkodik, hanem 9 gyermekét nyaraltatja az idén is. Vannak neked lelki gyermekeid, akik majd a mennyei Bíró előtt azt mondják: ettől hallottam a Jézus bizonyságtételét, azért lehetek én is itt. Miközben a sárkány kitátja a torkát és be akar nyelni mindenkit, akit csak lehet, aközben vannak-e olyanok, akik az Isten parancsait megtartják ma is, amikor az állítólag már nem korszerű, meg nem úgy kell azt érteni, és akiknek az ajkán nem némul el a Jézusról való bizonyságtétel? Ez a győzedelmes egyház, és erre hív el minket a mi Urunk.
Van egy reformáció korából származó gyönyörű ének. Szeretném kérni, hogy olvassuk el otthon mind a 17 versét. Most csak kettőt énekeljünk belőle, ami Jézus Krisztusnak ezt a diadalmas nagyságát ragyogtatja fel, akire az üldözések között is számíthatunk. A 286,6-7. verseit énekeljük.