BOLDOGSÁG ÉS ÉLET

Ez a találkozás az első húsvét után egy héttel történt. Ugyanúgy, mint mi is egy héttel húsvét után vagyunk. Ennek során Jézus két nagy kincset kínál ajándékként azoknak, akik azt elfogadják tőle.
Az egyik ilyen nagy kincs a boldogság. Egész nyíltan beszél itt arról, hogy azt akarja, hogy az övéi boldogok legyenek. Nem úgy, ahogy a gyerekeink szokták egymástól kérdezni manapság, hogy: happy vagy? Hanem ennél sokkal gazdagabb tartalommal. Talán ezt a kifejezést használhatnánk - de ezt is a megszokottnál gazdagabb tartalommal, hogy ő azt akarja, hogy nekünk igazi komfortérzésünk legyen.
Vagyis, hogy mindannyian tudjuk, hogy van gazdánk. Tartozunk valakihez, akinek nagyon fontosak vagyunk. Mindannyian tudjuk, hogy van értelme az életünknek. Tartozunk valakiknek, akiknek ha nem adjuk meg azt, amit adhatunk, szegényebbek lesznek. Szükség van ránk. Mindannyian tudjuk, hogy van távlat előttünk. Nemcsak ez a mai nap, amelyik megint olyan gyorsan elszaladt,- vagy vannak, akiknek nehezen akarnak eltelni napjaik és az éjszakáik,- hanem hosszú távlat. Egy örökkévalóság van előttük, és Jézus azt akarja, hogy ebben az örökkévalóságban - beleértve a mát is - legyünk boldogok.
Az a tíz tanítvány, akikről itt szó volt, már boldog volt. Ők egy héttel ezt megelőzően találkoztak a feltámadott Krisztussal, és ezzel felfakadt az életükben egy olyan forrás, ami kimeríthetetlennek bizonyult, amiből meríthettek boldogságot.
Olyan éles az ellentét köztük és Tamás között. Tamás mindazt még nem hiszi, amit ők már hisznek. És ennek a tíz tanítványnak, aki már hisz, a boldogságát csak növeli az, hogy most egy héttel húsvét után újra olyan élményben van részük, ami abban erősíti meg őket, hogy minden okuk megvan arra, hogy amit nekik Jézus mondott, azt komolyan vegyék, amit érettük tett, annak örüljenek. Nekik van gazdájuk, az életüknek van értelme, van előttük távlat, hiszen Jézus kész most csak Tamásért visszajönni. S mintha ők ott sem lennének, most egyedül ezzel a kételkedővel foglalkozik. Egyenesen hozzá megy, őt idézi - amit Tamás néhány nappal ezelőtt mondott, s azt mondja: Gyere, győződj meg.
Ennyire fontos neki mindenki? Ha ennyire fontosak vagyunk, akkor talán mégis csak van értelme annak az életnek, amit Ő adott. S nagy élmény nekik az is, hogy nincs akadály Jézus előtt. Noha az ajtó zárva volt, egyszer csak ott van közöttük. A bezárt szívek is kinyílnak Őelőtte, olyan nagy az Ő szeretete.
Ők tehát már boldogok voltak, Tamás még nem. Mi hiányzott a boldogságához? Az, hogy el kellett volna hinnie azt amit mások mondtak neki Jézusról. A szem- és fültanúk, azok, akik valamit már átéltek, azok, akik többet tudtak, mint ő, akik jobban ismerték Jézust, mint ő, és ezt ellelkendezték neki. Ezt kellett volna elhinni. Boldogok, akik nem látnak és hisznek - mondja itt Jézus. Ezt a fajta boldogságot, amelyik minden körülmények között megmarad az ember szívében, azok kapják, akik hisznek a Jézusról szóló örömhírnek. Lehet, hogy kétkedve hisznek, de mégis ráállnak és igaznak fogadják el azt és nem utasítják vissza, mint Tamás.
Tamás akkor, amikor Jézus először jelent meg közöttük, hiányzott a gyülekezetből és így lemaradt valamiről. Most pótolja neki Jézus, és így megvan a lehetősége arra, hogy higgyen.
Hadd kérdezzem meg: te boldog vagy? Bizonyos vagy abban, hogy van gazdád, akihez tartozol? Ha senkid nem lenne ezen a világon, akkor is van valaki, aki kimondhatatlanul szeret. Tényleg kimondhatatlanul, leírhatatlanul, körülírhatatlanul. Akik Jézus Krisztusban hiszünk, naponta tapasztaljuk ezt az érthetetlen, mérhetetlen szeretetet, amelyik feltétel nélkül - ha kell egyoldalúan is -, minden áldozatra készen, végtelen türelemmel ad, így ahogy vagyunk, elfogad és nem mond le arról, hogy mássá legyünk. Szeret.
Bizonyosak vagyunk-e abban tehát, hogy hozzá tartozunk? Bizonyosak vagyunk-e abban, hogy neki tartozunk felelősséggel; hogy Ő kérdéseket tesz fel és nekünk felelnünk kell; hogy beszédes viszonyba kerülhetünk vele? Ismerjük-e azokat, akiknek tartozunk: csendes szolgálattal, vagy néha nagy áldozattal? Tehát érdemes élnünk, mert várják ezeket a csöndes szolgálatokat, az értük mondott imádságot, a rájuk sugárzó szeretetet.
Olyan hálás vagyok Istennek, hogy ismerek olyanokat - fiatalokat és időseket, túlterhelt középkorúakat és magányos, beteg öregeket - , akik boldogok. A múltkor - bevallom még nekem is furcsán hangzott, amikor egy házaspár, akinek a gyermekét temettük, utána a beszélgetés során azt mondta - pedig mind a ketten a szemüket törölgették közben -: mi most is boldogok vagyunk az Úrban. Volt, aki ezt nem értette ott. Örültem annak, hogy többen vagyunk ilyenek. Jézus ezt a boldogságot kínálja. Ezt mondja itt Tamásnak, hogy a tied is lehet, nem vagy kizárva belőle, kár hogy nem voltál itt a múltkor, akkor már egy hét óta boldog lennél. - Kár, hogy nem hiszed ezt, mert ötven év óta már boldog lehetnél, vagy már évek óta. De most ad még egy lehetőséget: újra kínálja.
A másik, amit kínál, az maga az élet. Azt mondja: „Mindezek azért vannak megírva, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és ebben a hitben életetek legyen az Ő nevében.” Életetek legyen, ne csak halálra szánt lét - ahogy századunk egyik legnagyobb egzisztencialista filozófusa nevezte az életet, - ne csak vegetálás, küszködés, kínlódás, majd csak eltengődünk valahogy, hanem élet. Olyan élet, amelyiknek sokszor nagyon szerény vagy egyenesen szegényes külső keretek között is gazdag tartalma van. Amelyikben örök szellemi, lelki értékek vannak. Olyan értékek, amelyekről Jézus azt mondta: sose rozsdásodnak meg, soha nem inflálódnak, a tolvajok nem lophatják el és nem áshatják ki. Amik mindörökre a miénk maradnak, és lelkileg akkor is gazdagokká tesznek, ha az egészségünket, a pénztárcánkat, a sikereinket tekintve szegényesebb az életünk, mint ahogy szeretnénk.
Ilyen életet kínál Jézus már itt és a halálunk után is. Olyan életet, amit nem tud kikezdeni a biológiai halál. Lehunyjuk a szemünket, megrendezik a temetésünket, és mi mégis élünk tovább. „Mert aki hisz énbennem - ahogy Jézus Bethániában mondta a gyászolóknak -, ha meghal is, él.” Ezt az életet kínálja, és ebből fakad már itt életkedv, életcél, tudom mi végre vagyok a világon, akármilyen szegény vagy bármilyen roskasztóan súlyos az. Ezért áldozatot is tudok hozni. És nagyon elszegényedhet körülöttem minden, belül lelkileg mégis gazdag maradok.
Hogyan lehet ez az élet a miénk? Azt mondja a Biblia Istenről: Nálad van az életnek forrása. Isten maga az életnek a forrása. Aki tehát vele kapcsolatba kerül, az él. Az él már itt is minden körülmények között, és az él a halála után is. Annak örök, teljes, isteni élete van. De ehhez Istennel kell kapcsolatba kerülni.
Nos, éppen erről van itt szó: Jézus Krisztus azért jött, hogy visszavezessen minket az élet forrásához. Aki Őrá hallgat, Ővele megy, annak élete lesz. Ilyen, ahogyan azt a Szentírás elénk adja. Aki újra rátalál Istenre mint Atyjára, összetartozik vele, annak élete van.
Van egy nagyon szép kórusmű. Az egyik sora így hangzik: Fiad által fiad lenni; Hozzád menni, együtt lenni véled. Ez az élet. Jézus által Isten gyermekévé válni, hozzá menni és vele nagyon szoros bensőséges közösségben élni már itt - ha süt a nap, akkor is, s ha beborul az ég akkor is, ha leáldozik a napunk és eljön az utolsó óránk, akkor is, meg utána is - mindörökké. Ilyen életet kínál nekünk Jézus.
És hogy lehet ez a miénk? Ugyanúgy, ahogy az előbb említett boldogság. Azt mondja itt: Mindezek azért vannak megírva, hogy higgyétek, és ha hiszitek, akkor felismeritek, hogy Jézus a Messiás, a Krisztus, az Isten Fia, és ebben a hitben életetek lesz az Ő nevében. Az Ő nevében azt jelenti: Őreá való tekintettel. Mivel ezt Ő tette lehetővé, ennek az árát Ő fizette meg, Őreá hivatkozom és én kapom meg Istentől ezt az életet.
Jézus tehát azt akarja, hogy boldogok legyünk, és azt akarja, hogy életünk legyen már itt is és a halál után is.
Tamás mindezt még nem ismerte. Tamás leragadt nagypénteknél. Jézus meghalt, és ez olyan tragédia volt a számára, hogy egyszerre átélte: nincs többé gazdája, nem tartozik senkihez - ott is hagyta mindjárt a tanítványokat is, ő Jézust követte és az Ő tanítványa volt. Ezek most mit tudnak rajta segíteni? Ugyanolyan tanácstalanok, erőtlenek mint ő. Elment haza. Befellegzett. Itt valami nagy kudarc történt. Vége van valaminek. - Közben nem lehetett tanúja annak, hogy most kezdődik az igazi. Vége van egy szakasznak, és most kezdődik egy dicsőségesebb, csodálatosabb. A feltámadott Krisztus tanítványai, tíz férfi mondja neki: láttuk az Urat! Tamás azonban ezt nem hiszi. Hiszen ahhoz fel kellett volna támadnia, az pedig lehetetlen! Én már csak tudom, hogy lehetetlen! - mondja Tamás. Ő ilyen volt.
Olvassuk korábban is a János evangéliumában, hogy egyszer Jézus nagyon magvas, nehezen emészthető igazságokat tanított nekik, sőt arról beszélt, kicsoda Ő, miért jött és hova megy, és miért megy vissza az Atyához (14. rész). Azt mondja: hová megyek, tudjátok, az utat is tudjátok. S akkor Tamás közbeszólt és azt mondja: Nem, Uram, egyiket sem tudjuk. Nem tudjuk, hová mész, honnan tudnánk akkor az utat? Leállítja Jézust egy olyan ponton, ahol nem tudja értelmileg követni. Magyarázd meg! Ezt nem értem! Az én belső világomba az eszemen keresztül jön be minden. Ha ott nem fér be valami, akkor nem lesz az enyém. Tessék megmagyarázni!
Itt is ez a Tamás szólal meg, amikor azt mondja a tíz tanítványnak: ne beszéljetek már ilyen képtelenséget. Hogyhogy láttátok? Majd, ha én is látom, sőt, ha megfogom, akkor elhiszem. - Itt mondja azt, hogy ha az ujjamat bedugom a sebek helyeibe, akkor elhiszem.
Mit tanulhatunk meg mégis Tamástól? Három fontos megfigyelést hadd mondjak, mert attól tartok, hogy többé-kevésbé mindannyiunkra jellemző ez, hogy ha nem értem, nem hiszem. Ez a hitetlenség velünk születik. Sokféle formája, változata van ennek, de Jézus azt mondja: azok a boldogok, akik ha nem látnak is, hisznek. Nem akárkinek és akármit, hanem Jézusnak és az Ő igéjének. És azt mondja: Azoknak lesz életük, akik hisznek, nem akárkinek és bármit, hanem ami meg van írva az Ő igéjében. Ha ezt komolyan veszik, magukra is érvényesnek tekintik, boldogok lesznek, és elkezdődik egy minőségileg más élet, elkezdődik az élet számukra.
Nos, mi az, amiben Tamás mégis példa előttünk, noha Jézus a hitetlenségét néven nevezi?
Az első: őszinte ember volt. Nem bólogat pusztán barátságból vagy udvariasságból tanítványtársaira. Amit nem hisz, arra azt mondja: nem hiszem. Nagyon sok ember azért nem jut el hitre, s azért nem lesz igazán boldog és nem lesz az övé az örök élet, mert önmagához sem őszinte. Még önmagát is megpróbálja félrevezetni. Például: elhiteti magával, hogy hívő.
Mit nevez a Biblia hitnek, és kiket nevez hívőknek? A Biblia szerint hinni azt jelenti: elfogadom Istentől azt, amit nekem kínál. Nem az, hogy én mit tartok Istenről, ez az én magánügyem, hogy mit tartok róla. Ő úgy sem az, akinek én tartom. Hit az, hogy elfogadom tőle azt, amit kínál. Mit kínál? Kínálja nekünk mindenek felett az Ő egyszülött Fiát, Jézust. Miért kell nekem Jézus? Mert rászorulok. Múlhatatlanul rászorulok. Hogyhogy, egyedül nem tudom megoldani a problémáimat? Miért, meg tudtuk oldani egyedül a problémáinkat?
Hinni azt jelenti: eljutok oda, hogy tényleg nem tudom megoldani, de nem mondok le a megoldásról. Isten azt mondja: neki van megoldása. Ezt még nem próbáltam ki. Persze, ehhez alázat kell. A hit mindig az a mozdulat, testvérek, hogy nyújtom az üres kezemet. Nincs benne semmi, üres, ilyen vagyok én. De van kihez nyújtanom, aki nekem megígérte mindazt, ami nélkül szűkölködöm. Végre nem én akarom előállítani vagy magamból kipréselni, és nem áltatom magamat vagy másokat azzal, hogy a zsebre dugott vagy a hátra tett kezemben úgyis ott van, ami kellene, mert ordít az életemről, hogy nincs meg nekem az, ami kellene,- hanem bevallom végre: nincs, de ha te éppen ezt adod nekem, köszönöm szépen. Ehhez alázat kell, és ez nagyon nehezünkre esik. Mert mi érteni akarjuk, mi tudjuk, mi jobban tudjuk, mint ahogy Tamás. De ő legalább őszinte volt. Azt mondta: ezt nem hiszem.
Tisztában vagyunk-e a magunk hitbeli állapotával? Van-e bátorságunk azt mondani bizonyos dolgokra: ezt most még nem hiszem? De hinni akarom, kész vagyok elhinni, ha meggyőznek róla.
Hogy győződött meg? Ez a második, amit megtanulhatunk tőle: a tekintély igazsága kevés volt Tamásnak, de az Igazság tekintélye elég volt. Tíz tekintélyes tanítvány egybehangzóan állított valamit. Azt mondja Tamás: sajnálom, nem hiszem. Az, hogy tekintély van mögötte, az még számomra nem teszi igazsággá, ha igazat mondanak is. Amikor megjelenik neki az élő Krisztus, aki azt mondta magáról: Én vagyok az Igazság, akkor Tamás kapitulál s azt mondja: ez igaz, ezt elfogadom. Az Igazságnak a tekintélye szólal meg, és azt elfogadja.
Lehet, hogy nekünk nem szimpatikus az, akitől többször hallottunk Isten dolgairól, de vajon, ha mégis kiderül, hogy igazat mondott, akkor készek vagyunk-e az igazság előtt meghajolni? A tekintély igazságára mondjunk nemet, de az Igazságnak legyen előttünk tekintélye. Annak az Igazságnak, akinek neve is van, aki egy személy, akit úgy hívnak: Jézus, annak az Igazságnak, ami itt írva vagyon a Szentírásban és azért íratott meg, hogy ti higgyetek, és e hitben életetek legyen Őreá való tekintettel, azért legyen bátorságunk ennek hinni.
A harmadik, amit Tamástól megtanulhatunk: noha nem fogadta el azt, amit a tanítványtársai mondtak, mégis elment néhány nap múlva közéjük. Nem tartotta igaznak az evangéliumot, annyira hitetlen volt és kételkedett, de mégis elment a gyülekezetbe azok közé, akiknek a szavát nem hitte el korábban, és ott a gyülekezetben találkozott az élő Krisztussal. És ez ma is így történik. Itt lehet vele találkozni, mert azt mondta: „Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevembe, ott vagyok közöttük.”
Lehet, hogy sok minden hihetetlen. Lehet, hogy egyáltalán nem tartja valaki fontosnak, hogy prédikálnak, meg ő prédikációt hallgasson. Hallgat ő eleget a munkahelyén is, meg otthon a házastársától is. Mindenki prédikál neki: a rádió, a tv, az összes újság mondja a magáét. Hagyják őt békén! Én ezt teljesen megértem, de ha valaki ezt a fajta boldogságot és ezt az életet akarja, ezt csak az élő Krisztustól kaphatja meg, Ővele pedig a gyülekezetben lehet találkozni. Ott, ahol a hívők összejönnek, ott, ahol a mi kicsi hitünk összeadódik, ott, ahol együtt imádjuk Őt, és ott vannak azok is, akik nem szokták Őt imádni, vagy nem látják annak az értelmét sem, de úgy vannak, mint ahogy én voltam egyszer, amikor Isten hatalmasan kézbe vette az életemet és megújította a hitemet.
Egy lelkészcsaládnál töltöttem egy hetet, ahol szolgáltam, és elejétől végig éreztem, hogy ezeknek van valamijük, ami nekem nincs, és nekem ez kell. Mi az, és hogy lehet hozzájutni? Valami effélét érezhetett Tamás a többieken. Nem hiszem, amit mondtok, de hogy lehettek olyan boldogok ilyen körülmények között, mikor Jézus meghalt, mikor nincs gazdánk, mikor nincs értelme élni, mikor nyakunkon a rómaiak? Mitől vagytok ilyen boldogok, mert én is szeretnék az lenni? S elment a gyülekezetbe, és akkor ez a nagy tisztesség éri - amit már említettem -, hogy Jézus egyenesen hozzá megy, nevén szólítja. Nem dorgálja meg, hanem kínálja neki az ajándékot, ezt a boldogságot és ezt az életet. És Tamás is megkapja.
A hagyomány azt tartja, hogy Tamás Indiába ment az evangéliumot hirdetni, és ott halt vértanúhalált Jézusért. Ide el lehet jutni onnan: hogyisne, nem hiszem, hogy feltámadott. De ehhez őszintének kell lenni, lássam hogy mit hiszek, és mit nem hiszek. És ne nyugodjak bele abba, hogy sok mindent még nem hiszek vagy nem értek. Legyek őszinte, az Isten igéje legyen igaz a számomra, és az Igazság tekintélye előtt hajoljak meg, és menjek a gyülekezetbe. Akárkik járnak is oda, akár- milyen is a prédikáció, akármilyen énekeket énekelnek, vagy hol meleg van, hol huzat van, Jézussal ott lehet találkozni. Boldogságot és életet nekünk csak az élő Jézus Krisztus tud adni, de Ő tud. És bármilyen nyomasztó körülmények között él valaki, megtelik a szíve örömmel, hogy mégis csak tartozom én valakihez, mégis csak van a számomra program, valami szép életterve, amit Ő mutatott meg nekem. Ad hozzá, erőt is, ad közben örömöt is, ad testvéreket is, bajtársakat is, imatársakat is, mégis csak érdemes élni, mert Jézus valóban feltámadott és él!
Még csak annyit: Tamás pótolhatta azt, amit az első alkalommal elmulasztott. Isten ad erre sokszor lehetőséget, de nem vég nékül. Eszembe jutott Heródes alakja, akihez Jézusnak már egyetlen szava sem volt, pedig Heródes kérlelte: mondj valamit. Mondj valami tanítást vagy tegyél csodát,- és azt olvassuk: Jézus nem szólt egy szót sem hozzá. Miért? Mert Keresztelő János hosszú időn át hirdette Heródesnek az igét, de Heródes csinálta tovább az ellenkezőjét. Ezt vég nélkül nem lehet csinálni! És amikor most valami mutatványt szeretett volna Jézustól látni és hallani, kiderül: nem lehet része semmilyen élményben. Letelt a kegyelmi idő. Hallotta eleget, és meghallhatta volna. Most már nem hall semmit.
Ez itt egy különös kegyelmi pillanat, hogy ilyen hitetlenség, ilyen masszív kételkedés után Jézus ilyen gyöngéd szeretettel segíti Tamást a hitre. De ez nem ismétlődik vég nélkül. - Mindenesetre ma még itt vagyunk. Én hiszem, Jézus is itt van és kínálja nekünk egészen valóságosan ezt a boldogságot és ezt az életet. Kell-e ez neked? Ha kell, akkor néhány egészen egyszerű, keresetlen szóval ezt elmondhatjuk neki. Megköszönhetjük az Ő sebeit, amit megmutatott Tamásnak is, és amit látnunk kell nekünk is, mert miattunk ütötték azokat a sebeket. Megköszönhetjük türelmét, hogy mostanig várt. Megbánhatjuk, hogy csak most nyújtjuk a kezünket ezért a boldogságért és életért, és elkezdhetjük élni ezt az új életet Jézussal. Nem érdemes ezt halasztani. Ma van az alkalmas pillanat, amikor Ő ezt az ajándékot nekünk kínálja.