HIÁNYPÓTLÁS

A Biblia adventi alakjai közül ma este egy idős házaspárra szeretném a testvérek figyelmét irányítani. Zakariás és Erzsébet ők, Keresztelő János szülei. Csütörtökön már megismerkedtünk velük, és sok érdekes, fontos dolgot megtanultunk az ő történetükből. Ma este egyetlen jellemvonásukat szeretném hangsúlyozni. Azt, hogy hiányzott az életükből valami, amit nagyon lényegesnek tartottak, nem törődtek bele ebbe a hiányba, de nem ők törték össze magukat, hogy akárhogyan is megszerzik, ami hiányzik, hanem Istenre bízták a hiánypótlást. Bizalommal Neki mondták el a kérésüket, és ezt tették éveken, évtizedeken keresztül. Állhatatosan várták, hogy mi lesz Isten válasza. És amikor öregkorukban felelt az imádságukra, az annál nagyobb örömöt jelentett nemcsak nekik, hanem sokaknak másoknak is.
Szeretnék bátorítani mindenkit arra, hogy vegyük számba - ha lehet még karácsony előtt -, hogy mik azok az igazán lényeges dolgok, amik esetleg hiányoznak az életünkből még mindig, és ne törődjünk bele abba, hogy alapvető fontos, létszükségleti dolgok, értékek is hiányoznak, hanem merjük ezt teljes bizalommal Istennek elmondani, és kezdjünk el könyörögni Őhozzá, hogy Ő pótolja ezeket a hiányokat. Aztán legyen türelmünk és hitünk kivárni, amíg Ő válaszol, és tudjuk elfogadni Tőle, amikor adja. Talán nem is azt adja, amit mi hiányoltunk, hanem annál többet, lehet, hogy valami mást, lehet, hogy minket is megvárakoztat, mint ahogy Zakariásékat, de az bizonyos, hogy minden Hozzá küldött imádságra előbb-utóbb felel. Zakariáséknak ez a nagyon fontos hiány a gyermek volt. Nem mindenkinek ez kell, hogy legyen, nekik ez rendkívül fontos volt, és hosszú időn keresztül könyörögtek érte. Megjegyzi a Biblia, hogy különösen Zakariás könyörgött azért, hogy ne maradjon gyermek nélkül a házasságuk, hanem Isten ajándékozza meg őket.
Aztán teltek a napok, az évek, az évtizedek, ő végezte a maga munkáját, annak rendjemódja szerint, és egyszer csak teljesen váratlanul, munkavégzés közben, megjelent egy angyal neki, ő megrémült ettől a látványtól, az angyal pedig ezt mondta: „Ne félj Zakariás; meghallgatásra talált a könyörgésed, feleséged Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod őt nevezni. Örülni fogsz, boldog leszel, és sokan örülnek majd az ő születésének,” mert ő sokakat visszavezet Istenhez.
Ezt mondta tehát az angyal, és kilenc hónap múlva csakugyan megszületett a kis János. Nagy próféta lett, valóban betöltötte őt Isten Szentlelkével, és sokaknak eredményesen mutatta az Istenhez visszavezető utat.
Ez az egész olyan nagyon egyszerűnek tűnik. Valami nagyon hiányzik neked? Kérd Istentől, várd ki türelemmel, amíg Ő azt megadja, és azután örülj neki.
Nem mindig ilyen egyszerű ez, mint ahogy Zakariásék életében sem lehetett egyszerű évtizedekig várni arra, hogy Isten felelni fog, de az bizonyos, hogy ez ma is érvényes. Annál különösebb az, hogy milyen kevesen indulnak el ezen az úton. Sokkal több ember tud erről, talán még el is fogadják igaznak, mint ahá-nyan járnak ezen az úton.
Ma semmi mást nem szeretnék, csak arra bátorítani mindannyiótokat, hogy induljunk el ezen az úton, mert nagy események történnek akkor az életünkben.
Egyszer valaki szorongva jött el beszélgetni és elmondta: nem bírja tovább elviselni, hogy nincs békessége. Másból sem áll, mint nyugtatgatja magát. Tulajdonképpen az újra és újra fellázadó lelkiismeretét nyomja el. Elmondta, hogy valaki ellen igen súlyos bűnt követett el, azzal az illetővel már tisztázta, az azt állította, hogy meg is bocsátott neki, de ő nem tud megbocsátani magának, s értsem meg, hogy így nem lehet élni, hogy újra és újra, előjön az álmaiban és akkor izzadtan, lihegve ébred. Sokszor munka közben eszébe jut, hogy mi kárt tett ő valakinek az életében, amit soha nem tud már helyre hozni. Magyarázata van erre, de mentsége nincs. Tudok-e valami segítséget?
Elmondtam, amit a magam életében sokszor tapasztaltam már, hogy a bűnbocsánat nagyon komoly dolog. Isten azt nagyon komolyan veszi. És mi sok mindent csinálunk, amit nem lehet többé emberi erőfeszítéssel jóvá tenni, csak isteni kegyelemmel megbocsátani. De ez valóság, hogy Isten megbocsát és békességet ad.
Láttam az arcán, nem elég komoly a számára ez, amit mondok. Megpróbáltam az igével alátámasztani. Kinyitottam János első levelének 1. részét, legyen szíves elolvasni. Itt mondja maga Isten: „ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, és megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden hamisságtól.” Én nem tudom soha többé jóvátenni. Valahányszor ránézek vagy rágondolok az illetőre, az jut eszembe, mit követtem el ellene, és mégis békességem lehet, nem azért, mert bagatellizálok egy súlyos bűnt, hanem azért, mert az ugyanolyan súlyos, vagy még súlyosabb bűnbocsánatot nagyon személyesen, nagyon komolyan veszem. Mert Isten ezt komolyan ígéri és adja.
Azt mondta: nagyon szeretné. Azt javasoltam: mondjuk ezt most el Istennek, de most már ne én, hanem ő. Akarja ezt a békességet? Igen! Jézus ígéri, kérje Tőle, fogadja el. Hosszú szünet, s a befejező mondat: majd talán valamikor később.
Valóban nem érti az ember: ha őt hetente felébreszti álmából a lelkiismeret, ha napközben is vádolja az, amit csinált, ha vágyik arra a békességre, amit Isten kínál, eljön, hogy erről beszéljen, tehát valami valószínűsége mégis csak van a számára, hogy ilyen létezik, s maga Isten mondja az Igében: itt van, tessék. Kéred? Csak ennyit kellene mondani: kérem, köszönöm. S mégsem mondja ki. Talán majd valamikor később ... Mi lehet ennek az oka?
Komoly hiányok vannak az életünkben, s a hiánypótlást mégsem így próbáljuk, ahogy Isten kínálja nekünk. Mutatja az utat, hogy Ő pótolja, de oda kell jönni, kérni, elfogadni és örülni neki. Végeredményben ilyen egyszerűvé tette Ő a szeretetéből és kegyelméből. De ezt a részét nekünk kell megcsinálni.
Most csúnyán mondom: nem dobja hozzánk ezeket az ajándékokat. Ezeket az ajándékokat kézbe akarja adni, de ahhoz tartani kell a kezemet. Csak ennyit kell csinálni, de ezt meg kell tenni. Ez a hit. És akkor pótolja a hiányokat, és rávezet minket arra, hogy egyéb hiányaink is vannak. Többet ad, mint amiről gondoltuk, hogy nélkülözzük. De tartani kell a kezemet. Miért nem tudjuk mi ezt tenni? Néhányat szeretnék említeni az okok közül, aztán gondoljuk tovább és egészítsük ki a listát.
Még mielőtt három feleletet próbálok adni, szeretném megjegyezni, hogy nem érzékeljük igazán, mi hiányzik valóban az életünkből. Sok apróság után töri magát sok ember, és alapvető hiányok megmaradnak az életünkben. Isten különös szeretete az, hogy az alapvető hiányainkra mutat rá. Megadja Ő nekünk sokszor azokat is, amik nélkül el lehetne éldegélni nyugodtan, de vágyik rá a szívünk, de Ő az alapvető, a létfeltételt, az életszükségletet jelentő hiányainkra mutat rá.
Bennem maradt egy kép. Hogyan veszítette el egy ismerősünk a kislányát? Itt voltunk a várban az ostrom alatt, és légiriadó volt. Azt tudtuk, hogy azonnal abba kell hagyni mindent és sietni a pincébe. Sietett is az egész ház, az egyik lakásban azonban egy kislány az alvóbabáját kereste, ő csak azzal együtt hajlandó lemenni. Az édesanyja a nehezen járó nagymamát támogatta és közben félszemmel hátra nézett, s biztatta a kicsit: gyere, gyere. Majd ha feljövünk, megtalálod, hagyd a babát, csak te gyere. Szóltak a szirénák, mindenki futott, s ez a kislány a babát kereste fenn. Megtalálta, aztán jött a babával az édesanyjáék után. Akkor érte találat a lépcsőházat. Rázuhantak a lépcsők és szörnyethalt. Alvóbabával a kezében.
Azóta többször eszembe jutott: mennyit babázunk mi. Alvóbaba nélkül el lehet lenni az óvóhelyen, az élet a fontos. Most minden veszhet, a legnagyobb kincseink is pusztulhatnak, csak az életet mentsük. Most még lehet, de aki elkezd alvóbabát keresni, meg a maga kacatjaihoz ragaszkodni, akármilyen fontos lehet is - megértem, hogy egy kisgyereknek az milyen fontos lehet adott esetben, - de ha akármi fontosabb, mint az élet, rámegy az életünk. Erre mondja Jézus: hiába, ha az ember az egész világot megnyeri is, de a lelkében kárt vall - ezt a kifejezést fordíthatjuk így is: ha életét elveszíti. Megnyert mindent, s közben ő maga elvész. S akkor mi lesz azzal, amit megnyert? Hagyta volna inkább másnak, vagy hagyná azt veszni, csak az életét mentené meg.
Sokszor ez a mi bajunk, hogy az alapvető szükségletekre nem engedjük, hogy Isten ráirányítsa a figyelmünket. Az Ördög gondoskodik arról, hogy szétszórja figyelmünket, hogy mindig újabb kívánságot ébresszen bennünk, felcsillant előttünk célocskákat, amik után törekedni kezdünk, ha azt elérem ... Mindig újabbat tesz elénk, s nem vesszük észre, hogy közben esetleg az életünk vész el. Nincsen igazi valóságérzékünk, és nem helyes sok embernek az értékrendje.
Ha valahol történetesen építkeznek, s azt mondják: ma jön a beton és kiöntenek egy födémet, akkor ott a jó építésvezetőt mi érdekli leginkább? Amiatt háborog-e, hogy nem söpörték össze szépen a járdán a homokot, vagy pedig hagy mindent, megy föl a födémre, és megnézi, hogy a megfelelő mennyiségű és vastagságú vasat szerelték-e bele, és jól van-e összeszerelve, mert egy óra múlva rájön a beton, s azt többet az életben kiigazítani és pótolni nem lehet. Ha rosszul csinálják, esetleg összedől az épület és nem lesz mi előtt sepregetni.
Mi igazán fontos? Adott esetben fontos lehet, hogy tiszta legyen a járda, de most mindegy, hogy milyen, más az igazán fontos.
Engedjük-e, hogy Isten Szentlelke mindig azt tegye nekünk fontossá, amitől valóban az életünk függ? A Bibliának az ádventi üzenetei ezért is nagyon hasznosak, mert a legfontosabbra irányítják a figyelmünket. Arra, hogy egyszer nem lesz többé éjszakánk és napunk, hanem meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt. És ott semmi nem számít, csak az, hogy ismertük-e Őt már korábban is, és ismerősként azt mondja: gyertek én Atyámnak áldottjai, örököljétek az országot, ami nektek készíttetett, vagy azt mondja: távozzatok tőlem ti átkozottak, nem ismerlek titeket. S ott már nem lehet ismerkedni, s barátságot kötni. Itt lehet megismerkedni Ővele, és itt lehet engedni, hogy a barátaivá fogadjon.
De pontosan erről tereli el az Ördög a figyelmünket azzal a hajszával, amibe mindnyájan belekényszerülünk, azzal, hogy hol itt fáj, hol ott fáj az életünk, s mindig igazítani kell valamit. Valami hiányocskát mindig pótolni akarunk, és alapvető nagy hiányok megmaradnak, s elkísérnek bennünket.
Nos, Isten a mi alapvető hiányunkat akarja pótolni. Magát az életet akarja nekünk adni, mert a szirénák már szólnak, testvérek. Annyi minden figyelmeztet arra, hogy Jézus eljövetele rohamosan közeledik. A legfontosabb rendben van-e? Ő szerinte a legfontosabb maga az élet, az üdvösség.
Hadd kérdezzem, nem frázisszerűen, hanem szívemből, komolyan: van-e neked üdvösséged? Mit tudunk ma este becsületesen válaszolni erre a kérdésre? Van, nincs, nem tudom, szeretném. Mi erre az igaz válasz? Mert hiányozhat sok minden, de enélkül biztos, hogy elpusztulunk. Mégpedig azzal az örök pusztulással, amire a mi Urunk szeretettel figyelmeztetett minket. És hiányzik-e igazán, ha nincs, szenvedünk-e amiatt, hogy soksok olyan lelki kincs, amit Jézus kínál nekünk, még nincs az életünkben?
Nos, ha Ő kínálja, akkor miért nem fogadjuk el? Erre szeretnék három tapasztalatot mondani.
Sokan azért nem fogadják el, vagy nem kérik, mert nem látják értelmét az imádságnak. Vagy hallja Isten vagy nem, vagy van, vagy nincs, minek mondjam? Úgyis hiába. Ha van, s meg akarja adni, majd megadja. Miért kérjek, ha nem vagyok meggyőződve arról, hogy ennek van értelme? S ez tényleg így van. A Zsidókhoz irt levél 11. részének 6. verse így hangzik: „Aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik.” Ez kétségtelen: hinnie kell, hogy Ő létezik. S mivel létezik, tud cselekedni, hallja az imádságunkat, mivel szeret és úgy létezik, válaszolni fog rá, és így tovább... Ezzel kezdődik, hogy ezt komolyan venni, hogy Ő létezik.
Zakariás ezt nagyon komolyan vette. Ezért tudott hosszú időn át állhatatosan könyörögni. Van értelme az imádságnak. Nem biztos, hogy azonnal felel Isten. Nem biztos, hogy azt adja meg, amit kértem, sok minden nem biztos, de az bizonyos, hogy hallja és válaszolni fog.
A másik akadály, hogy igen sokan egyszerűen büszkék arra, hogy kérjenek Istentől ajándékot. Én nem kérek. Ha akar, majd ad, vagy megdolgozom érte, és tudnia kell azt, hogy mit érdemlek meg. Ó, ha Isten azt adná, amit megérdemlünk, régen rossz lenne! Vagy pedig: megszerzem én azt magamnak.
A múltkor valaki olyan őszinte felháborodással mondta: nem vagyok én koldus - arról volt szó: kérni Istentől. Nos ez a büszkeség komoly akadálya annak, hogy valaki így, mint Zakariás és Erzsébet éveken át könyörögjön valamiért. De hozzájuthattak volna a kis Jánoshoz másképpen, mint hogy Isten odaajándékozta nekik öreg korukban? Évtizedek alatt ők nem tudták elérni, hogy szülessen egy kis János. És imádságuk meghallgatásaként maga Isten üzeni ezt nekik: meghallgattatott az imádságod, ezért születni fog fiatok. Az imádságuk meghallgatásaként ajándékba kapták. - Az életünk legnagyobb kincseit nem ugyanígy kapjuk ajándékba? A puszta létünket, az életünket. A mi érdemünk, hogy a világra jöttünk? Az időnket, amit Istentől kaptunk, nem úgy kapjuk ajándékba? Nem tudjuk megtoldani egy perccel sem. A képességeinket, a lehetőségeinket, amikkel nap mint nap megajándékoz Isten ... Ez mind adottság. És nyugodtan mondhatjuk az alanyát is: Isten adta és adja mindezeket nekünk.
Boldog ember az, aki mert az Isten koldusa lenni, újra és újra tartani a kezét, s kérni a gazdag Istentől ajándékokat. Jó lenne, ha félretennénk mindenféle büszkeséget, mert a legnagyobb ajándék, az üdvösség, végképp olyan adomány, amit nem érdemeltünk meg, és nem tudunk meghálálni. „Kegyelemből van a ti üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez. Nem a cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” És ez az életünk soksok más ajándékával is így van. (Ef 2,8-9).
Zakariás és Erzsébet nagyon alázatosan és állhatatosan tartották a kezüket. Volt mibe beletennie Istennek az ajándékot. Azért olyan szegény sok tekintetben az életünk, testvérek, mert nincs hova tennie Istennek az ajándékot. Ő adná, de mi nem tartjuk a kezünket.
Van még egy harmadik gyakori ok: van egyfajta ősbizalmatlanság bennünk Istennel szemben. Egymással szemben nagyon gyanakvóak lettünk, s sajnos erre megvan minden okunk. De legalább Istennel szemben ne lennénk gyanakvóak. Sokan azért nem kérnek, mert attól tartanak, hogy nagy árat kell azért fizetni. Most ajándékba kínálja, de vajon mi a szándéka vele? Majd utólag derül ki, esetleg visszaveszi; s én nem akarok lekötelezetté válni.
Az az Isten, Aki erre biztat minket: kérjetek és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik, mert melyik apa az közületek, akinek a fia, ha tojást kér, akkor követ ad neki? Mennyivel inkább a ti mennyei Atyátok - mondja Jézus -, ettől az Istentől nem kell félnünk. Nem kell semmiféle nagy árat utólag fizetni, és így is, úgy is az Ő lekötelezettjei vagyunk. Abból élünk, hogy szeret bennünket. De ezzel ő nem él vissza soha. Ő annyira a szeretet, hogy örül, ha elfogadjuk az Ő szeretetét.
Jó lenne, ha megszabadulnánk a büszkeségtől és ettől a bizalmatlanságtól is, és attól a hitetlenségtől is, hogy hátha Ő nem létezik, s engednénk, hogy az igazán fontos hiányainkat Ő maga pótolja.
Mi hiányzik az életünkből? Sok minden, egész listát állíthatnánk össze. De vajon szokott-e fájni az, ha kiderül, hogy már megint nem voltunk őszinték? Érzékeljük-e annak a hiányát, hogy nincs bennünk igazi szeret, hogy megint bosszúvágy szólalt meg a szívünk mélyén, vagy hamar indulatba jöttünk vagy irigység van bennünk, és így tovább ... Sok olyan dolog hiányzik, amire éhezik a környezetünk. Csendes, egyletes, állandó örömre. Különösen a gyerekek, meg az öregek igénylik ezt. Fáj-e nekünk, hogy sok minden nincs?
Az ádventi evangélium az, hogy Jézus Krisztus mindazt kínálja nekünk, ami nélkül szükülködünk. Az igazi hiánypótlás akkor történik meg egy ember életében, amikor Jézust igazán befogadja.
Olyan kedves ez a karácsonyi ének:
Már lehozta az életet,
Mely Istennél volt készített,
Hogy ti is véle éljetek,
Boldogságban örvendjetek.
Ezt akarja Isten. Mi pedig sok hiányban küszködve, komoran, csüggedten, reménytelenül élünk. Ő kínálja, és ma arra bátorít, hogy tartsuk a kezünket.
Valami nagyon jól szemléltette ezt a számomra. Egyszer valaki elmondta, hogy az édesapjának szüksége lenne egy gyógyszerre, amit azonban csak külföldön lehet kapni. Nem tudok-e olyan legális forrást, ahonnan ezt beszerezhetnék? Éppen itt volt egy külföldi ismerősöm elmentem hozzá és megkérdeztem. Széles mosollyal válaszolt. Benyúlt a táskájába és kivett egy dobozt abból a gyógyszerből. Azt mondta: sajnos nekem is ezt kell szednem, de holnap utazom vissza, szeretném ezt itt hagyni ajándékba a bácsinak. Boldog voltam, megköszöntem, s vittem a bácsinak. Nagyon meglepődtem, amikor a bácsi nézegette az üveget előlről, hátulról, aztán végigmért néhányszor engem, majd megint az üveget. Nem tudtam mi baj van? Határozott mozdulattal visszaadta és azt mondta: nem kell, vigye vissza! Megkérdeztem: nem ezt írta fel az orvos? De igen. Nem az volt a vágyuk, hogy minél előbb meglegyen? De igen. Kiderült, hogy gyanús neki, hogy ilyen gyorsan meglett, s hihetetlen, hogy ingyen, hogy ő nem fizethet érte. Nem megy ő bele ilyen bizonytalan dologba. Inkább nem kell!
Azóta többször eszembe jutott, hogy ott van ajándékként, express, az életmentő, vagy legalábbis az életet segítő gyógyszer, s nem kell, mert büszkeség, bizalmatlanság, gyanakvás van a szívben. Pontosan arra lenne szükség, de nem kell a gyógyszer, mert ... és ennek x-oka lehet.
Nos, Isten ma este ezektől az okoktól akar megszabadítani minket, és azt mondja: Ő küldött ennek a világnak olyan gyógyszert, ami minden nyomorúságunkon segít. Ez a gyógyszer maga Jézus Krisztus. Aki Őt beveszi, aki Őt befogadja, - Ő maga is mondja ezt: aki az ő beszédeit beveszi -, annak az élete minőségileg megváltozik. Abban egy új élet indul el, amelyik felett nem lesz hatalma a biológiai halálnak sem. Ez teljes élet, isteni élet, örök élet. S lehet, hogy a körülményei maradnak - Zakariás és Erzsébet ugyanannyi idős maradt, mint addig volt -, minden marad a régi, csak az ember lesz egészen újjá. És így mindent egészen másként hordoz. Amikor egyszer majd meg kell jelennie a Krisztus ítélőszéke előtt, úgy jelenhet meg, mint aki már megkapta a felmentő ítéletet Jézus érdeméért. Jézus az a gyógyszer, Akit Isten ennek a világnak kínál. Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be Őt. Akik azonban befogadták Őt, azok Isten gyermekeivé lettek. (Jn 1,12).
Isten segítsen minket, hogy mi az utóbbiak közé tartozzunk! Jó lenne, ha így figyelnénk a karácsony evangéliumára is, jó lenne, ha a világ Királya, az áldott Orvos lenne a középpontban, a mi szívünk meg egészen kinyílna Előtte, s egyszer a saját imádságunkként tudnánk elmondani:

Csak Te kellesz, én Uram,
Benned mindent meglelek.
Támogasd ki elzuhan,
Gyógyítsd meg ki vak s beteg.
Szent szavadra hallgatok,
Tévedés az én bajom,
Én hamisság s bűn vagyok,
Te igazság, s irgalom.