Édesatyánk, most még inkább szégyelljük magunkat amiatt, hogy mennyit panaszkodunk. Sokféle szegénység van az életünkben. Mennyit vádolunk Téged, hogy nem jól tervezted meg az életünket, és ezt a világot, holott nem tartjuk a kezünket, és nem tudsz minket megajándékozni. Olyan sokszor nem Benned és nem csak Benned bízunk, hanem betegesen magunkban, másokban, a szerencsénkben, és olyan sokszor kicsinek képzelünk Téged. Nem tudjuk komolyan venni, hogy Te adtál nevet a csillagoknak, amiket teremtettél, és számon tartasz mindnyájunkat, akármilyen kicsik vagyunk is a tejútrendszerekhez képest.
Köszönjük a Te örök szeretetedet, ami azáltal lett nyilvánvalóvá, hogy Jézus Krisztust odaadtad értünk. Dicsőítünk mindenható hatalmadért, és szeretnénk mostantól kezdve sokkal jobban és alázatosabban számítani arra. Kérünk, segíts el oda, hogy megszabadulva mindenféle dicsekedéstől és mások ítélgetésétől, tudjunk mindenért Neked hálát adni, és minden körülmények között Téged dicsőíteni, még a veszteségeink idején is.
Segíts el minket oda, Urunk, hogy úgy tudjunk viselkedni a csapások, a veszteségek, a gyász terhe alatt is, mint Jób, és el tudjuk mondani: az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve!
Könyörgünk Hozzád, adj vigasztalást a gyászolóknak, adj erőt mindannyiunknak a terheinkhez, adj békességet a bosszúságok között, és töltsd meg a szívünket is azzal a szeretettel, amivel Te szeretsz minket. Köszönjük, hogy az újjászületésben megtörténhet ez a csoda. Engedd, hogy mindnyájan elmondhassuk: az Isten szeretete kitöltetett a szívünkbe a Szentlélek által, Aki adatott nékünk.
Ámen.
Örökkévaló Istenünk, dicsőítünk és magasztalunk Téged ezen az új reggelen. Áldunk azért, mert meg-megújul minden reggel, nagy a Te hűséged. Valljuk, Urunk, hogy ha a mi bűneink szerint cselekedtél volna velünk, már rég el kellett volna pusztítanod. Ha csak a Te igazságod érvényesülne rajtunk, és úgy fizetnél, ahogy megérdemeljük, akkor sokkal több szenvedésben lenne részünk, nem kiálthatnánk most Hozzád és nem kereshetnénk a Te orcádat.
Köszönjük, hogy a Te igazságod mellett érvényesül a Te szereteted is. Köszönjük, hogy bűnt bűntető igazságod és irántunk, bűnösök iránt való nagy szereteted egyszerre érvényesült Jézus Krisztus kereszthalálában. Áldunk Téged az Ő keresztjéért, vérének bűntörlő erejéért és szabadító hatalmáért.
Dicsőítünk, Téged, Krisztusunk hatalmas feltámadásodért és kérünk, add újabb bizonyságát most annak, hogy élsz és uralkodsz. Hadd mondhassuk el mindannyian, hogy Te vagy az, Aki szerettél minket és önmagadat adtad érettünk. Te szólj hozzánk most az Igén keresztül és engedd megértenünk az emberi bizonyságtételen túl a Te hozzánk szóló örök Igédet.
Kérünk, hogy járja át egészen a gondolkozásunkat, teljes bensőnket a Te kimondhatatlan nagy szereteted. Kérünk, hogy hangozzék ma itt is, és mindenütt, ahol a Te nevedben jönnek össze, az igazság beszéde. Te, Aki magad vagy a világ világossága ebben a sötét világban, segíts minket tájékozódni, eligazodni, mindent a maga megfelelő súlyával látni, a dolgokat helyesen értékelni. Olyan sokszor összetévesztjük, Urunk, a jelentéktelent a fontossal. Ezen a héten is annyi időt, erőt, beszédet tékozoltunk kevéssé fontos dolgokra, és egyedül Te tudod, hogy mennyire állt az életünk középpontjában az, ami magát az életet jelentheti mindnyájunknak.
Szeretnénk most bűnbánattal keresni Téged, és kérünk: ne fogyjon el a türelmed irántunk. Emelj fel minket elesettségünkből, kötözd be a sebeinket, nyitogasd a vaksi szemünket, vagy ha kell: törd össze a keménységünket, de mindenképpen ajándékozz meg bennünket önmagaddal, hiszen Te magad vagy az élet. Ezt a nagy ajándékot kérjük és várjuk most Tőled, és köszönjük, hogy kaphatjuk.
Ámen.
A múlt vasárnap is erről a zsoltárról volt szó, de akkor ennek csak az elejéről emeltünk ki egyetlen gondolatot, azt a nagy örömhírt, hogy Isten a romokon új életet épít, és ebben a szép munkájában felhasznál embereket is, akik készek Neki engedelmeskedni.
Ma az egész zsoltárt vegyük alapul, és ennek alapján nézzük meg, hogy milyen Isten az, Aki ezen az igén keresztül szól az Ő népéhez? Milyennek ismerte meg a zsoltáros az élő Istent, milyennek jelentette ki magát Isten az embernek?
Azért nagyon fontos ezt tudnunk, mert helyes istentisztelet, és igazi, hiteles hívő élet csak helyes Isten-ismeretre épülhet fel. Már pedig mi Istenről mindig csak annyit tudhatunk hitelesen, amennyit Ő nekünk elmondott. Ezért nagyon fontos értenünk, és jól értenünk, hogy mit mond Ő magáról.
A l6. századi egyházreformációra, amire ezen a napon Isten iránti nagy-nagy hálával emlékezünk, egyebek között azért is nagy szükség volt, mert egyre messzebb került az emberek Isten-képe a valóságtól. Egyre hamisabb, torzabb elképzelések terjedtek el a tömegekben az élő Istenről. A reformáció egyik fontos célkitűzése az volt, hogy helyes Isten-ismeretre vezessék el az embereket. Maga Luther is így kiáltott fel: hogyan találhatok kegyelmes Istent? Mert nem olyan kép vált ismertté az élő Istenről, Akiben bizonyos lehetett volna bárki, hogy Ő kegyelmes.
Arról beszéljünk tehát ma a zsoltárt figyelembe véve, hogy ki a mi Istenünk. Mit mond a Szentírás és benne maga Isten az Ő személyéről, tetteiről, terveiről, a világmindenséggel, az emberiséggel, és azon belül személy szerint a mi kicsi életünkkel kapcsolatos szándékairól?
Ebből a gazdag zsoltárból három olyan tulajdonságát szeretném ma hangsúlyozni Istennek, ami a reformátorok tanításában is központi helyet foglalt el. Mit mond ez zsoltár Isten szeretetéről, Isten hatalmáról és Isten dicsőségéről?
1) Mit mond az Ő szeretetéről? Nyilván azt, hogy szereti az embert. Sajnos a Bibliának ezek a legfontosabb üzenetei egy kicsit megszürkültek. Mindenkinek azonnal eszébe jut, hogy egyetlen definíció van az Újszövetségben Istenről, és ez így hangzik: az Isten szeretet, és eszünkbe jut a Jn 3,16 - amit talán legelőször tanultunk meg könyv nélkül a Bibliából, hogy "Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta." De most ne maradjon ez számunkra közhely, hanem ennek a zsoltárnak a konkrétumai alapján nézzük meg, mire alapozza a zsoltáros, hogy ő tudja, ő átéli naponta, hogy Isten szereti. És mi volt a nagy jelentősége a 16. századi reformációban ez igazság újra-felfedezésének, hogy Isten nagyon szeret minket.
Miket mond itt a zsoltáros? "Felépíti Jeruzsálemet az Úr, összegyűjti a szétszórodott Izráelt, meggyógyítja a megtört szívűeket és bekötözi sebeiket." Isten gyengéd szeretetéről tesz bizonyságot. Arról, hogy amikor fájt neki valami, akkor Isten hajolt közel hozzá. Amikor valami miatt nagyon mélyre zuhant, Isten hajolt le utána. Olyan sebeket is be tud kötözni és meg tud gyógyítani az Úr, amikre nincs egyébként gyógyír, amiket nem gyógyít be az idő - mert ez egyébként is hazugság, az idő maga semmit nem gyógyít be, legfeljebb feledtet, Ő azokat is be tudja gyógyítani. Isten csodálatos orvos, és valami különös gyengédség van az Ő szeretetében. Szemmel tartja a sebesülteket, és Neki fáj minden, ami nekünk fáj. Isten nem olyan közömbös, mint az emberek, mint amilyenek mi is vagyunk sokszor mások sebeivel és fájdalmával szemben. Ő együtt érez a nyomorulttal, a szenvedővel, és segítségére jön.
"Támogatja az Úr az alázatosakat." Aki rádöbben, hogy milyen erőtelen, aki valami miatt megingott, az egyszer csak egy erős kart érez a hóna alatt, valakire rátámaszkodhat. Valaki megőrzi az eséstől. Olvasunk ilyet is az Igében: ha már elestem, Ő felemel, ad újrakezdést, újra ad bizalmat, engedélyezi, hogy megpróbáljam azt, ami nem sikerült. Kimondhatatlanul meleg az Ő szeretete, és a kicsiket, az elesetteket, a becsapottakat, a kisemmizetteket mindig különös gyöngédséggel karolja fel.
"Eledelt ad az állatoknak, még a károgó hollóknak is." Isten gondviselő szeretetéről szól ez a különös mondat. Még az állatról is gondoskodik, még arról is, amelyiknek különösebb haszna nincs. Neki mindenkire gondja van, figyelme nem kerül el semmit. De különös szeretettel veszi körül az Ő embergyermekeit. "Békét szerzett határaidon, a búza legjavával tart jól téged."
Aztán szól arról is a zsoltár, hogy aki magában bízik, aki önmagában, Istentől függetlenül akarja megvalósítani a terveit és önmagát, azt engedi Isten, de az magára van utalva, érje el azt, amit el tud érni. Aki viszont az Úrban bízik, aki Tőle várja mindazt, amire szüksége van, - miközben elvégzi azt, ami a kötelessége, az csodákat él át, abban egyrészt: gyönyörködik az Úr, másrészt: mindig többet kap, mint amire feltétlenül szüksége van. "Nem a lovak erejében leli kedvét, nem a férfi izmaiban gyönyörködik." Aki a maga izmaiban bízik, az használja az izmait, s eljut valameddig.
"Az istenfélőkben gyönyörködik az Úr, azokban, akik az Ő szeretetében bíznak." - A régi fordításban így olvashatjuk: "Akik kegyelmében reménykednek." Akik tudják, hogy rászorulnak Isten kegyelmére, akik engedik, hogy megajándékozza őket, azok kapnak Tőle ajándékokat.
És az Ő legnagyobb ajándékát a végére tartogatja az Ige, amikor ezt mondja: "Kijelentette Igéjét Jákóbnak, rendelkezéseit és törvényeit Izráelnek." Isten szeretetének a legnagyobb bizonysága, hogy beszél hozzánk, kijelenti magát nekünk, hogy elhúzza a fátylat és enged belátni a mennyei titkokban, hogy beavat minket az Ő dolgaiba, hogy segít értékelni a múltat, megtalálni helyünket a jelenben, és amit tudnunk kell a jövendőről, azt is világosan elmondja az Ő Igéjében. Isten beszélő Isten, nem olyan, mint a néma bálványok.
Ilyen egyszerű képekkel próbálja közel hozni és kézzelfoghatóvá tenni a zsoltáros Isten irántunk való meleg, személyes szeretetét.
A középkori egyházban, a reformáció előtti korban egyáltalán nem ilyennek gondolták el Istent. Egyre inkább elhatalmasodott az a hamis elképzelés, hogy Isten olyan mint egy kereskedő, Aki behajtja a tartozást, visszaköveteli az adósságot, Aki könyvel: van tartozik és követel, számon tartja, ki mivel adós neki, és számon tartja, ki milyen jót tett. Az emberek jó tetteit és a gonosz tetteit egy-egy rublikába felírja, aztán néha egyenleget von, és attól függően, hogy mi az egyenlegnek az eredménye, büntet, vagy jutalmaz.
Tehát az ember teljesítményétől függ az, hogy Isten hogyan viszonyul hozzá. Egyes kiválóaknál előfordulhat, hogy több jót tettek életükben, mint amennyi rosszat. Ezeket a felesleges jócselekedeteket az egyház, mint Istennek a földi képviselője, átutalhatja azoknak, akik több rosszat tettek, mint jót. Persze ezért fizetni kell. Így alakult ki a búcsúcédulákkal való kereskedés.
Tetzel János dominikánus szerzetestől származik ez a két sor, ami aztán Luther Mártont is annyira elkeserítette: "Mihelyt a pénz a perselybe hull, a lélek a tisztítótűzből szabadul és a mennybe kerül." Egyszerű ügylet az egész. Mivel vannak felesleges jó cselekedetek, és vannak bocsánatra szoruló bűnösök, valahogy ki kell egyenlíteni, némi készpénzt kell adni a közvetítésért, ez a búcsúcédulák ára. Leegyszerűsödik az egész. Isten kegyelmét bárki megkaphatja, aki fizet, illetve, akinek volt módja teljesíteni, aki kiérdemelte Isten kegyelmét.
Persze soha nem tudhatja az ember egészen bizonyosan, hogy most éppen hogy áll az Ő könyvelése. Elég jót tett-e már ahhoz, hogy jó legyen Isten előtt, hogy megérdemelje a kegyelmet. Ez egyfajta bizonytalanságot szül, ugyanakkor egyszerűvé is válik a dolog, mert ha lehet rajta pénzzel segíteni, nyugodtan folytathatok tovább mindent, el van rendezve az eddigi életem.
Nos, a Biblia nem tud arról, hogy teljesítményeinktől függne Isten hozzánk való viszonya. Sem az erkölcsi, sem anyagi teljesítményeink nem befolyásolják Istent. Nem azért szeret minket, mert jók vagyunk, mert senki sem lehet az Isten mércéjével mérve jó - ezt mondja a Biblia. Ha megfeszülünk, sem tudunk olyat produkálni, ami mentes lenne a bűntől, amire Isten minősítése is azt mondaná: ez tiszta, igaz, ez idekerülhet a mérleg egyik serpenyőjébe. Képtelen az ember ilyet produkálni, - ezt mondja a Szentírás. Ezért szorulunk rá nagyon az Isten feltétel nélküli szeretetére. Ő egyszerűen szeret, annak ellenére, hogy ilyenek vagyunk, amilyenek. Aztán majd éppen az Ő szeretete változtat meg bennünket, és leszünk egészen mások. Isten annyira szeret, hogy ajándékot kínál azoknak, akik nem érdemelték meg. Ajándékot, amit nem lehet - és nem is kell - megfizetni. Nem szoktak az ajándékért fizetni. Szeretetből kínál ajándékot.
Kié lesz ez az ajándék? Azé, aki elfogadja, aki az Ő "kegyelmében reménykedik." Aki magában reménykedik, az nem fogja elfogadni az ajándékot, de aki az Ő kegyelmében reménykedik - ezt nevezi a Biblia hitnek, hinni azt jelenti: elfogadom, amit Isten nekem kínál. A hit ilyen gyakorlati magatartás a Szentírás alapján. Ezért mondták a reformátorok, hogy mivel minden Isten ajándékaként lehet a miénk, ezért sola gracia: egyedül kegyelemből. És mivel ezt mi a hittel tudjuk elfogadni, ezért sola fide: egyedül a hittel veheti el a bűnös ember az Isten ajándékait. Hiszen Isten nélkül jót cselekedni sem tudunk. Az üdvösség is az Ő ajándéka. Az Efézusi levél 2. részének 8. versét jó lenne mindannyiunknak könyv nélkül megtanulni. "Mert kegyelemből van a ti üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van; Isten ajándéka ez. Nem a cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk."
Nem a mi érdemünk, ha valami jót cselekedhetünk. Egyrészt Ő tesz képesekké arra, hogy végre szerinte való jót cselekedjünk, másrészt Ő készíti el nekünk a jó cselekedeteket, hogy azokkal tudjunk élni és azokban járjunk. Nem a kiválóak kapják ezt, hanem a rászorulók. Aki már tudja, hogy rászorul, és aki örömmel és hálásan fogadja ezt Istentől.
Testvérek, nagyon sokan vannak még ma is, akik nem gondolták ezt végig. A múltkor beszélgettem egy nagyon vallásos emberrel. Szóba jött ez a kérdés is, és azt mondja: igen, ezt ő is így hiszi, hogy az üdvösséget kegyelemből kapjuk, de a kegyelmet ki kell érdemelni. - Hol van erről szó a Bibliában, s mivel tudjuk mi kiérdemelni Isten kegyelmét? S mennyiben kegyelem az, amiért valaki megdolgozott? "Isten ajándéka ez - olvastuk -, nem a cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék."
Az Isten szeretetéről ezt, és még sok ehhez hasonló igazságot mond a Szentírás. Az Isten szeretetéről azt olvassuk Pál apostol Római levelének 5. részében: "Isten abban mutatta meg irántunk való szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk." Ez az Isten szeretetének a csúcsa.
2) Mit mond a zsoltár Isten hatalmáról? Szintén nagyon szemléletes képekkel próbálja ezt érzékeltetni. "Megszabja a csillagok számát, nevet ad mindegyiknek. Nagy a mi Urunk és igen erős, bölcsessége határtalan." Aki kimegy nyáron egy tiszta estén és a csillagos égboltba belecsodálkozik, az először is le kell hogy mondjon arról, hogy meg tudja számolni a csillagokat. Aztán, ha arra gondol, hogy milyen távolságra lehetnek azok tőle, akkor rá kell jönnie, hogy nem tudjuk elképzelni, mennyi egy fényév. Elképzelhetetlen méretek és arányok, és nagyon picinek érzi magát az ember.
Ez a zsoltár azt mondja: Isten mindegyik csillagot név szerint ismeri. Ő nevezte el őket. A névadás mindig a tulajdonjogot is mutatta az ókorban. Ő alkotta mindezeket, Ő helyezte el a maguk helyére, Ő szabta meg a pályájukat, Ő tervezte meg azokat a törvényeket és törvényszerűségeket, amik szerint a mai napig is mozognak. Az Ő tulajdona mindez, mindegyik azt csinálja, amit Ő mond. A későbbiekben olvassuk is, hogy "engedelmeskednek neki."
Isten egyáltalán minden felett Úr. A teremtés jogán is, és azért is, mert Ő teljhatalmú Ura ennek a világnak. Ő az, Aki "beborítja felhőkkel az eget, esőt bocsát a földre, füvet sarjaszt a hegyeken." Ha akarja esik, ha akarja nem esik. A felhők arra húznak, amerre Ő parancsolja őket. És még ha szokatlan jelenségek történnek, azoknak is Ő az alanya. "Olyan havat ad, mint a fehér gyapjú, olyan deret szór szét, amilyen a hamu, darabokban dobálja a jeget, ki állhatja ki hidegét? De ha kibocsátja szavát, elolvasztja azokat, és ha szelet támaszt, már víz csörgedezik."
Palesztinában nagyon ritkán volt hó, jég és dér. De ha Isten úgy akarja: lesz. Váratlanul, meglepetésszerűen. Aztán véget vet neki. Felmelegszik az idő, vagy szelet támaszt, és megszűnik. Istennek ezt a teljes szabadságát - ahogy Kálvin János gyakran írta: szuverenitását szemlélteti a zsoltáros ezekkel a képekkel. Isten teljesen szabad, Aki akarata és tetszése szerint azt tesz ezzel a világgal, amit akar. És magyarázattal sem tartozik nekünk. Milyen címen tartozna? Ő teremtette, az Ő szeretetének a jegye ott van mindenen. Mindent az ember javára tesz. Az embert is Ő teremtette, minden az Ő tulajdona. Azt csinál vele, amit akar. De Ő nem szeszélyesen, és soha nem szeretet nélkül cselekszik. Az Ő szuverén hatalma és az Ő kicsihez lehajló gyengéd szeretete egyszerre érvényesül mindig az Ő tetteiben. Aki ezt igazán átgondolja, és a gondolataiból a szíve mélyére is leengedi, abban valami mérhetetlen nagy bizalom és hála támad Isten iránt. Annak az embernek kinyílik a szeme és kezdi látni ennek a bizonyságait: Ő valóban hatalmas, és úgy parancsol mindennek és mindenkinek, ahogy akarja. De csakugyan a mi érdekünkben teszi mindezt.
Sokszor nem látjuk, hogy most ez kinek volt jó, hogyan lenne jó nekem, mikor késleltet valamit? Éppen tegnap mondta el valaki, hogy már-már kétségbeestek amiatt, hogy elfeledkezett róluk az Úr? Itt vannak nagy gonddal, nagy problémával, nagy családdal, kevés pénzzel és késik, késik - vagy nem is lesz semmi megoldás? S a napokban derült ki, hogy Isten úgy időzítette a megoldást, hogy az nekik így sokkal jobb, mintha néhány héttel vagy hónappal korábban adott volna valami más megoldást. Ez már el volt készítve, s de jó, hogy ki tudták várni, ha sírva is - a szó szoros értelmében. Bíztak az Úrban: Uram, nem értem, nem tudom, miért késel, de mi ezt Reád bíztuk és Tőled várjuk. Ez hitpróba volt. Megvárakoztat bennünket sokszor, de kiderül: az eseményeket Ő mozgatja, és még az Ő ellenségeit is fel tudja használni a maga céljainak a megvalósítására, és azoknak a javára, akiket Ő szeret.
Ilyen és ehhez hasonló titkok nyílnak meg az előtt, aki ezt komolyan veszi, és akinek ez nem üres szólam, hogy Isten szeret és hatalmas, hanem a hétköznapok eseményeiben ismeri ezt fel, s éppen a leghétköznapibb gondjait is ezzel a bizalommal bízza rá Istenre. Mert aki ezt nem tudja így komolyan venni, hogy Isten hatalmas és hatalmát a gyöngéd szeretete mozgatja, és mind a kettőre számíthatunk, az vagy önhitt gőgjében önmagát isteníti, vagy mivel kicsinek látja Istent vagy egyáltalán nem ismeri, kétségbeesik a bajok között. Tartást, kitartást, állóképességet csak ez ad a hívő embernek: minden körülmények között komolyan veszem - ha minden ellentmondani látszik ennek, akkor is, - hogy Ő így szeret. Lehajol és bekötöz, enni ad és számon tart; és Ő olyan hatalmas, hogy a csillagoktól kezdve a felhőkön át az emberekig minden és mindenki azt csinálja, amit Ő jónak lát. És Ő az övéit, a Benne bízókat különös gondoskodással veszi körül.
Isten szeretete és Isten hatalma így határozza meg a Benne bízóknak az életét.
3) És mit mond ez a zsoltár Isten dicsőségéről? Tulajdonképpen az elejétől a végéig erről szól. Ez a kerete. Az első és az utolsó mondata így hangzik: "Dicsérjétek az Urat!" Aztán elmondja: Istenünket dicsőíteni jó és gyönyörűséges. Három szakaszra oszlik ez a zsoltár, mind a három ezzel a felszólítással kezdődik: "Dicsérjétek az Urat! Zengjetek hálaéneket az Úrnak! Jeruzsálem dicsőítsd az Urat! Sion, dicsérd Istenedet!"
Tudjuk a Bibliából, hogy Isten az embert azzal a céllal teremtette, hogy az egész lénye, léte, minden életmegnyilvánulása Istent magasztalja és dicsőítse. Hiszen Tőle kaptunk mindent, hiszen egyedül Őt illeti meg minden dicséret, hiszen mindenünk, amink van, ajándék. Hát akkor mivel dicsekedhetnénk?
A korinthusiak nagyon elbizakodtak, és Pál apostol felsorolja, mi mindenük van, s talán már kezdték kihúzni magukat: bizony, ők gazdag gyülekezet, és a gondolatmenet végén ott van ez a költői kérdés: mid van, amit nem úgy kaptál? És ha úgy kaptad, akkor miért dicsekszel? Mivel mindent úgy kaptunk, ezért egyenesen következik: mindenért Őt dicsőítjük.
Az egyedül kegyelemből, és egyedül hit által: sola gracia, sola fide után ezért következik a reformátorok gondolatmenetében: Soli Deo gloria - egyedül Istené a dicsőség.
Van egy nagyon kemény mondat az Ézsaiás könyvében. Isten azt mondja: "dicsőségemet másnak nem adom." Isten dicsőségét tehát csak elrabolni lehet, és aki dicsekszik, akkor, amikor egyedül az Urat kellene dicsőítenie, az meglopta az Isten dicsőségét, és ennek mindig kemény ítélet a következménye.
Isten tehát gyengéd szeretettel szeret minket, Akit nem a teljesítményeinkkel vehetünk rá erre vagy arra, hanem Akinek tarthatjuk az üres kezünket, és Ő meg akar ajándékozni. Mert ami nélkül szűkölködünk, azt csak ajándékképpen kaphatjuk Tőle, de Ő adja, kínálja. Egyedül kegyelemből. Isten hatalmas, Akinek minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen, csak kevés az istenfélő, aki bízna Benne, aki várná, kérné: mutassa meg az Ő hatalmát, és kevés az alázatos, aki észrevenné, hogy Isten valóban ilyen hatalommal irányítja ezt a világot. Aki ezt komolyan felismeri, vallja, átéli, és eszerint rendezi be az életét, annak az élete végre azt a célt tudja szolgálni, amire Isten minket teremtett: felhangzik benne az Isten dicsőítése, tudja magasztalni az Urat.
Isten segítsen minket, hogy mind a három nagyon hétköznapi, nagyon kézzelfogható valóság legyen nekünk, és így újuljon meg egész életünk!