KEGYELEM ÉS KÜLDETÉS

Akik a bibliaolvasó kalauz szerint olvassuk a Szentírást,
két teljes hónapig Pál apostolnak ezt a levelét fogjuk most olvasni. Ez a leghosszabb levele az apostolnak, azért is ez az
első a tizenhárom között, mert a terjedelmük szerint állították sorba a Szentírásban Pál apostol leveleit. De nemcsak a hossza a legnagyobb, hanem talán a súlya is ennek a legnagyobb. Ebben mondja ki azokat a legsúlyosabb igazságokat, amiknek a többi leveleiben inkább a gyakorlati alkalmazását adja már. A kegyelemből hit által való üdvösségnek a nagy summája, nagy evangéliuma
ez a levél.
Nem véletlen, hogy az egyháztörténet során Isten többször
éppen ezt a levelet használta fel arra, hogy az alvó vagy deformálódott, eltorzult egyházat és a hitéletet általa megújítsa.
Jó lenne, ha minket is megújíthatna most, és bármilyen deformációban szenved a hitünk, reformálódnánk, újra az eredetihez
visszatalálnánk ezt a levelet tanulmányozva.
Ennek a nyitányát olvastam most. A római gyülekezetet Pál
nem ismerte. Ezt a gyülekezetet nem általa alapította a Szentlélek. Nem tudjuk, hogy jött létre gyülekezet Rómában, szinte
biztos, hogy úgy, hogy az első pünkösd alkalmával Rómából is
lehettek zsidók Jeruzsálemben, akik ott kapták a Szentlélek és
az újjászületés ajándékát, hazatérve hirdették azt az evangéliumot,amit Jeruzsálemben hittel befogadtak, és Isten megáldotta
őket.
Mindegy, hogy hogyan jutott oda az evangélium, óriási jelentősége volt ennek, hogy a világ központjában, az akkori világ
fővárosában volt keresztyén gyülekezet. Részben zsidókból, részben pogányokból verbuválódott, de élt. Annyira élt, hogy olyan érett hitő tagjai voltak, mint Akvila és Prisczilla, akikről a Cselekedetek Könyvéből értesülünk és akikkel Pál apostol Korinthusban találkozott. 50-ben rendelte el Claudius császár, hogy sokféle feszültség miatt a zsidók hagyják el Róma városát, a keresztyénné lett zsidók is.
Ilyen volt ez a kedves iparos házaspár: Akvila és Prisczilla,
akiket aztán Isten Korinthusban hatalmasan használt az evangélium terjesztésére. Ugyanaz volt a szakmájuk mint Pál apostolnak: sátorponyva készítők voltak. Þk alkalmazták az apostolt
először, amikor Korinthusba megérkezett és senkit nem ismert abban a nagy pogány városban. Isten összehozta őket, és voltak imatársai és bajtársai az apostolnak, és tőlük értesült először arról, hogy Rómában eleven keresztyén gyülekezet van. Ez 50-ben történt, ezt a levelet pedig Pál Korinthusból 57-ben írta a római keresztyéneknek.Mivel nem ismerték őt, ezért egy kicsit részletesebben bemutatkozik nekik.

Az ókori levélben az első két mondat mindig a feladót jelölte meg, a címzetteket és egy rövid üdvözlést tartalmazott. Itt is erről van szó, csak egy kicsit kibővíti az apostol.
Nemcsak azt mondja: én, Pál írom ezt nektek ott Rómában, hanem elmondja kinek tartja önmagát, kiknek gondolja a római keresztyéneket, hogyan gondolkozik róluk, és megpendíti ennek a hatalmas
levélnek a főtémáját, mint amikor egy nagy zenemőnek a bevezetőjében már motivumaiban, részleteiben felcsendül az a későbbi főtéma, amelyik majd uralja a zenemővet, és amelyik a végén diadalmasan pontot vagy sokszor felkiáltójelet tesz a zenei mondatnak a végére.
Nos, ezt a hármat nézzük meg most. Mit mond Pál magáról,
mit mond azokról, akiknek írja a levelet, kiknek tekinti őket, és mi ennek a levélnek a főtémája, amelyik itt még csak darabosan, darabjaiban, részleteiben csendül fel, de már felcsendül és nekünk ma is nagyon fontos programunkká válhat.
Kinek tartja magát? "Pál,Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit Isten kiválasztott arra, hogy hirdesse evangéliumát, amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért."
Három fontos megállapítást mond magáról: Jézus Krisztus rabszolgája - ez a szó van itt, elhívott apostol - vagyis küldött, akinek az a feladata, hogy az evangéliumot hirdesse mindenkinek.
Jézus
Krisztus rabszolgálja. Az ókori ember számára rendkívül
sokat mondott ez az egyetlen kifejezés: Jézus rabszolgájának tekintette magát. Mert hogyan lett ő Jézus Krisztus rabszolgája? Így, ahogy ez az ókorban olykor előfordult, hogy jött
egy gazdag ember, és egy rabszolgának kifizette a vételárát annak tulajdonosa részére, és ha tetszett neki azt mondta, mostantól szabad vagy. Azt mondják nagyon gyakran előfordult, hogy
egy ilyen felszabadított rabszolga leborult ez előtt az úr előtt, és azt mondta: Uram, én hálából, most már mint szabad ember, halálomig neked akarok szolgálni. Meg van ennek a szép latin formulája is, ahogyan ezt a legtöbb esetben mondták azon a nyelvterületen. Ez közismert jelent volt, és nem túl ritkán fordult elő.
Akármi miatt valaki fel akart szabadítani egy rabszolgát,
az életében nem dolgozhatott volna össze annyi pénzt, hogy önmaga váltságdíját kifizesse. Magától a rabszolgatartója bolond
lett volna szabadon engedni, de jött valaki, aki azt mondta: megveszem, s jó pénzért eladta, és utána közölte: szabad vagy. Ilyenkor x-okok miatt nagyon sok rabszolga azt mondta: Uram, én most már mint szabad ember, halálomig, hálából neked akarok szolgálni. Erről van itt szó.
Pál úgy lett a Krisztus rabszolgája, hogy fölismerte, hogy Krisztus kifizette az ő váltságdíját. Nem aranyon vagy ezüstön váltattatok ki a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, mintegy szeplőtlen bárányén, a Krisztusén. Amikor Krisztus meghalt a kereszten, Saul-Pálért is meghalt. És Saul-Pál komolyan vette, hogy ő szabad ember. Kiszabadította Krisztus a halálnak, a bőnnek a rabszolgaságából és mint szabad ember hálából egész életében Krisztust akarja szolgálni. -gy
döntött ott a damaszkuszi úton. Ott lett ez világossá számára, s abban a pillanatban leborult ez előtt a jóságos Ír előtt, és azt mondta: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? S attól kezdve azt cselekedte, amit az ő Ura parancsolt. És ezt nem szégyelli.
Nem szégyelli ezzel kezdeni ezt a grandiózus levelet az ismeretlen gyülekezetnek: én, magamat rabszolgának tartom. Önként
vállaltam ezt a státust. A Krisztus rabszolgája vagyok.
Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy Krisztus tulajdonának tekinti magát. Tehát nem a magáé, nem a maga ura, és nem a saját tulajdona. Sem a teste, sem a képessége, sem a nagy mőveltsége, amit igen illusztris iskolákban megszerzett. Semmi nem az övé. Őmindenestül az ő Gazdája rendelkezésére bocsátotta magát, és ezt a gyakorlatban is így élte meg. Ismerjük az életét a Bibliának több könyvéből.
Jézus Krisztus rabszolgája. Nem azzal kezdi, hogy én a nagy
apostol. Nem statisztikát ír a levél elejére, hogy hány gyülekezetet alapított. Őtudta: egyet sem. Mindegyiket Jézus Krisztus alapította ő általa, s tudatosan fogalmazott így. Őa
Krisztus rabszolgája. Krisztus a nagy. Őezzel az alázattal köszönti a rómaikat. És az, hogy rabszolgának tekinti magát, azt is jelenti: feltétlen függést tart eszményinek az ő Urától. Ezt tartja követendő példának más hívők számára is. A rómaiak számára is. -gy mutatkozik be tudatosan és ezzel egy kicsit kérdezi
is őket: vajon ti is azok vagytok? Annak tekintitek magatokat és ezt komolyan is veszitek? És ennek a következményei is meglátszanak az életetekben, hogy Krisztus parancsol, ti pedig engedelmeskedtek. És egy akarattal engedelmeskedtek Neki.
Pál tudja, hogy kihez tartozik. Jézusnak a zászlaja alatt
harcol akkor is, ha minden oldalról odalőnek. Nem rejti véka alá, hogy ki az ő Ura és Parancsolója. Vállalja Jézus Krisztust mindenestől.
Jellemző-e ez ránk? Ezen a felismerésen túl vagyunk-e mindnyájan, hogy Jézus engem is felszabadított? Engem, aki úgy születtem rabszolga szülőktől rabszolgának, a bőn uralma alá, és a bőn uralkodik a gondolataimon, az érzésvilágomon, az egész lényemen. Felismertem és elhiszem: Jézus értem is kifizette a váltságdíjat. Ezt komolyan veszem, és azt mondtam Neki egyszer: Uram, hálából önként a Te szolgád akarok lenni.
Vajon mindannyian elmondtuk-e ezt már? Ezzel kezdődik az a sor, aminek a tagjait itt a római levélben megismerjük. Egy ilyen világos, egyértelmő indulás nélkül nincs folytatás. Ami
itt utána jön, az mind csak ez után jöhet. Ezt nem lehet átugrani. Olyan nagy evangélium az, hogy ezt bármikor pótolhatjuk.
Nem érdemes halogatni, mert az ember lemarad ezekről a csodákról és nem tudjuk: meddig van rá lehetőségünk? Boldog ember az, aki ezzel a nagy felismeréssel odaáll Jézus elé, s noha Þt még nem
ismeri eléggé, mint ahogy Pál sem ismerte Þt igazán ott a damaszkuszi úton, de ezt kimondja: Uram, hiszem, hogy engem is
megváltottál, kiszabadítottál. Hálából Neked akarok élni. A Tied mindenem: testem, lelkem. Rendelkezz velem! Uram, mit akarsz,
hogy cselekedjem? S attól kezdve ezt nem szégyelli, nem is büszke rá - mert nincs mire büszkének lenni. Hálásan vállalja. Jellemző-e ez ránk? Ez az első, amit magáról mond.
A második, azt mondja: "elhívott apostol". Apostolos azt jelenti: küldött. Ami azt jelenti: ő már azt is megtapasztalta, hogy miután így felajánlotta magát Jézus Krisztus szolgálatára, Jézus Krisztus elküldi őt a szolgálatba. Őkomolyan veszi azt, amit mi mondunk. Azt mondja: mostantól kezdve küldött vagy. Ott
mindjárt a damaszkuszi úton, illetve néhány nappal utána Damaszkuszban közölte vele Jézus még azt is, hogy kikhez küldi.
"Téged a pogányokhoz küldelek. Sokat kell majd szenvedned is az
én nevemért, de nagy áldás kíséri a munkádat."
Ővállalja, hogy rabszolga, Jézus pedig hangsúlyozza, hogy
nagy rang és méltóság jár ezzel együtt, az Őküldetésében járhat.
Nem
ő jelentkezett Jézus szolgálatára. Jézus hívta el őt.
Elhívott apostol ... És most Jézus állítja be a küldetésbe. Ez azt is jelenti, hogy van az életének célja. Az ilyen ember élete soha nem válik értelmetlenné, üressé, céltalanná. Ezek az emberek nem szoktak öngyilkosok lenni. Ezek tudják miért vannak a világon, és ha ezer nehézségen kell keresztül haladniuk, akkor is haladnak afelé a cél felé, ami világosan ott lebeg előttük. Þk is elfáradnak, ők is bukdácsolnak olykor, de rátette őket egy
útra Jézus, Őmaga megy előttük ezen az úton, s nekik csak követniük kell az Őnyomdokait. Küldetésben járnak. És ez azt
jelenti: mindig maguk mögött tudhatják küldőjüket.
A Küldőnek a tekintélyével lép itt fel Pál. Sokféle mendemonda terjed Pál apostolról a római gyülekezetben. Ez kiderül
a levél későbbi részeiből. Itt az elején, mikor megpendíti ezt a húrt, igyekszik ezt eloszlatni. Nem bizonygatja, hogy ő kicsoda, meg milyen információkat szerezhetnek be róla, egyszerően megvallja: Jézus elhívott apostola. A Küldő ott áll mögötte. S amit
mond, azt a Küldője hitelesíti. Őmagától semmit nem fog mondani. Amit rá bízott Jézus, azt fogja hirdetni. Ha akarják elhiszik,
ha akarják nem hiszik, ez ki fog derülni majd a szolgálata nyomán.
Azt is jelenti ez, hogy védett az, aki ebben bizonyos.
Tudja azt, hogy Küldője mindenüvé elkíséri. Jézus Krisztus nem úgy szokott minket küldeni, mint némely felelőtlen felnőtt: na, eredj gyerek, aztán boldogulj, ahogy tudsz. Vagy oda találsz, vagy nem ahova küldelek, hanem Őelőttünk megy, meg mögöttünk jön, meg körülvesz minket az Őszeretetével, és soha el nem hagy. Amíg valaki az Őküldetésében jár, az nem marad magára.
Vannak-e tapasztalataink már erről az életformáról: Jézus Krisztus küldetésében járni? Volt-e már olyan, hogy elmentünk
valahova, ahova magunktól soha nem mentünk volna el, vagy legalábbis akkor nem, de nyilvánvaló volt, hogy most Jézus Krisztusküld minket Szentlelkével és áldás volt rajta?
Jó néhány látogatás volt már - őszintén és szégyenkezve
bevallom - amiket halogattam, mert tudtam: kellemetlen, kényelmetlen, nehéz, félek tőle. Néha a feleségem bátorított: most már
tovább nem lehet halasztani, tessék beírni a naptáradba és elmenni holnap, vagy ma, vagy akár mikor.
Néha egy-egy jó barát, aki tudott a problémáról, megkérdezte: voltál-e már ott? Be kellett vallanom, nem. S amikor mégis elmentem szorongva, akkor röpülve jöttem hazafelé, mert tapasztaltam - nem is úgy, ahogy Ady Endre fogalmazta, hanem még
úgyabbul, és hogy ha néha-néha győzök, Őjárt, az Isten járt előttem, kivonta kardját, megelőzött.Küldetésben jártam. És a
magam buta eszével, a magam félénk természetével, halogatós taktikájával soha semmi jót nem tudtam volna csinálni. De a Küldömnek
való engedelmesség során Őelvégzett valamit. Sokszor úgy,
hogy csak néztem: mi történik itt? Egyszerő mondatok hangzanak,
és azokat Őviszi a szívbe és végez el valamit egy ember szívében.Vannak-e ilyen tapasztalataink?
Az csak az indulás, hogy én a Krisztus szolgájának szegődtem
el hálából. Szabadon is szolgálni akarom Þt. Ez meg a folytatás,
hogy akkor Őmeg használ engem. Elkészíti előttem az
utat, adja a számba az ŐIgéjét, a szívembe az Őszeretetét, a
másik iránti mentő felelősséget, és láthatom Őhogyan dolgozik ilyen gyarló eszközökön is. És ha nem restelli, hogy én a Krisztus rabszolgája vagyok, nem restelli ezt sem, hogy elhívott küldöttje. Őáll mögöttem, - most is azért írom ezt a levelet nektek rómaiak, mert az ŐSzentlelke indított rá. S ami itt most
következik, az Tőle van. Legyetek szívesek így hallgatni ezt. Ezzel a határozottsággal, ezzel a bizonyossággal végzi a szolgálatát.
És harmadszor azt mondja el magáról: "kiválasztotta őt Isten
arra, hogy hirdesse evangéliumát, amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért. Az ŐFiáról szól ez az evangélium, Aki test szerint Dávid utódaitól származott, a Szentlélek szerint pedig a halálból való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult."
Ennél tömörebben ezt nem lehetne leírni. Elég az embernek kihámoznia és valamennyire kibontani a tartalmát. Miről van itt szó? Azt mondja: Isten őt határozott célra választotta ki, arra, hogy hirdesse az embereknek, hogy kicsoda Isten és mit akar velük. Hirdesse, hogy mit tett Isten már eddig is érettünk - mindnyájunkért. Ti, akik magatok is pogányok vagytok - írja - és Rómában laktok, és mit akar tenni: Isten nagy tetteit és Isten ígéreteit a cselekvő Istent hirdesse az embereknek. Az Isten evangéliumát.
Ezt nem úgy mellesleg - valami egyéb munka mellett, nem
majd valamikor, ha már úgy őt elfogadták, hanem ezért van, ez a feladata, ez a küldetése, és erről sohasem szabad elfeledkeznünk, hogy minden hívő embernek és a keresztyén egyháznak ez az Istentől kapott feladata.
És mi mindent mond itt el Pál, ezen a tömör mondaton belül? Legalább három pontra szeretném a figyelmeteket ráirányítani.
Először is arról vall akiről szól ez az evangélium, az
örömhír. Ki az a Jézus Krisztus, Akit ő hirdet nekik. Azt mondja: "Jézus Krisztus, a mi Urunk, Aki test szerint Dávid utódaitól
származott, Szentlélek szerint pedig a halálból való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult".
Nem biztos, hogy mindenki értette ezt a levél címzettjei
közül, de azért ő leírja világosan. Azt a Jézus Krisztust hirdeti , Aki egészen olyanná lett, mint mi vagyunk.Ilyen emberré.
Aki test szerint Dávid utódjai közül származik. Őa szenvedő Messiás, Őaz, Akit megígért Isten: jön majd, és segít rajtunk. Vállalta sorsunkat, és meghalt értünk a kereszten, de feltámadott, és feltámadásával bebizonyította, hogy nem egy próféta
volt a sok közül, hanem Isten hatalmas Fia. Benne maga Isten jött el utánunk, hogy segítsen rajtunk.
Ennek az igazságnak mind a két részét hitetlenül fogadták. Ugyanez a Pál apostol a Korinthusbelieknek azt írja: az első
felén a zsidók botránkoztak meg, hogy lehetett az, hogy megfeszítsék Þt, ha Ővolt a Messiás? A másik felén a görögök háborodtak
fel. Micsoda bolondság ilyeneket tanítani, hogy valaki
meghal a másik helyett, aztán feltámad és most is él. Ki hiszi ezt el? Mit beszél ez a csacsogó - mondták Pálnak, amikor erről beszélt Athénben. Þt azonban nem izgatja ki mit szól hozzá, az izgatja: mi az igazság és mire van szükségük az embereknek? Erre
a Jézusra van szükségük, mert ő már tudja, hogy rajta is Ősegített. És bár csak mindenkin úgy segítene, mint ahogy őrajta!
Ez a célja, ezt a feladatot kapta. Ezért beszél Jézusról.
Aztán minek alapján beszél Jézusról? Nem a hasára üt és
mond valamit, hanem azt mondja: "Isten prófétái által a szent iratokban mindezt előre megígérte." A Szentírás alapján mondja mindezt. Akkor még nem volt lezárva az Íjszövetség. Az akkori Szentírás alapján, és eszébe sem jut, hogy annak bármely részlete nem igaz, vagy nem hiteles, vagy nem Istentől származik. A keresztyén, vagy úgynevezett keresztyén egyház akkor indul el a
lejtőn, amikor a Szentírás Istentől való eredetét vonja kétségbe. Pál itt mindenestől Isten Igéjének tekinti az -rást, és annak alapján hirdeti, amit hirdet.
És mi a célja ennek? Az, hogy az Őnevéért hitre és engedelmességre hívjunk minden népet. Hogy higgyenek Jézusban, és engedelmeskedjenek Neki. Ez a cél. Tehát: Jézusról akar beszélni, úgy mint aki tökéletes ember és tökéletes Isten, a szent
írások alapján hirdeti mind ezt és a cél az, hogy a hallgatók megismerjék kicsoda Jézus, és boldogan elkezdjenek engedelmeskedni Neki. Ezért kaptunk mi is Tőle kegyelmet és küldetést. -
Majd erre szeretnék még visszatérni. Ez a két szó az, ami a főtémához tartozik: kegyelem és küldetés.
Egy picit hadd kérdezzem meg itt, hogyan állunk mi ezzel? Természetes-e nekünk az, hogy az Isten tetteiről szeretettel beszélünk másoknak. Nyilván amikor annak ott az alkalmas ideje, amikor valakinek van füle a hallásra, amikor esetleg felvetődik egy olyan kérdés, hogy minden erőltetettség nélkül arról lehet beszélni. De természetes-e ez már nekünk, hogy amikor csak lehet, akkor hirdetem az Isten nagy tetteit? Azt, hogy mennyire
szeret minket, vagy ha valaki el tudja mondani egyes szám első személyben: engem. Hogy tapasztalta meg kicsoda Þ, miért bízik
az ŐIgéjében, miért olvassa naponta a Bibliát, mit értette meg belőle ma - nem tizenöt éve, hanem ma, frissen? Természetesen-e ez? Vagy pedig inkább az vádol minket, hogy most is mondhattunk volna valamit és nem mertük. Azon gondolkoztunk hogyan fogalmazzuk meg, s elment az illető, vagy már másról kezdtünk
beszélgetni. Egy csomó elszalasztott alkalom vádol minket.
Akinek a szíve tele van az evangéliummal, az Isten szeretetéről szóló jó hírrel, annak ez kibuggyan a száján is, mert a
szív teljességéből szól a száj. Nem az e a baj, hogy nincs tele a szívünk Isten iránti szeretettel, az Őtetteinek az ismeretével és megismertetésével, és nem lakozik a Krisztus beszéde bennünk gazdagon, ahogy Pál a Kolossei levélben írja? Jó lenne, ha megújulnánk. Engednénk, hogy Isten megújítson ebben bennünket.
-gy mutatkozik tehát be, azt mondja magáról Jézus Krisztus rabszolgája, elhívott küldöttje, akinek az a feladata, hogy az evangéliumot hirdesse. S mit mond a levél íróiról? Erről már csak röviden. Þróluk is három megállapítást tesz. "Akiket Jézus Krisztus elhívott, akiket az Isten szeret és megszentelt."
Þk is Jézus Krisztus elhívottjai. Valamikor, a teremtés
előtt, az idő előtt Isten örök tanácsában már eldőlt, hogy a Rómában lakók is halhassák az evangéliumot és ők is visszatalálhassanak Istenhez.Tudatosítja bennük. Tudjátok-e azt, hogy titeket
ugyanúgy elhívott, vagy hív, mint ahogy engem. Összetartozunk. Egy nagy családnak a tagjai vagyunk: a hivatalosoknak a családja. Akiket az Isten szeret ... Nem a ti kiválóságotoknak az alapján hívott el, nem érdemeitek elismeréseképpen van a ti elhívásotok. Az Őszeretetéből. Mindent megelőzött az Isten szeretete. Szeretett, kiválasztott, elküldte Jézust örök időtől fogva elvégeztetett, hogy legyen mód a szabadulásunkra, és ez most itt az időben valósul meg.
Ismeritek-e az Isten örök szeretetét? Örökkévaló szeretettel szeretett minket, azért terjesztette ki reánk az Őirgalmasságát. Nem bennünk van az oka az Őszeretetének. Egyedül Ùbenne
van. A római levélnek ez nagyon fontos gondolata. És megszentelt titeket. Szentekké nyilvánított a Krisztusért és szentekké tesz
a Krisztus által és a Szentlélek által. És mindez Rómában történik, a pogányság központjában, ahol nagyon sok bálványtemplom
van, ahol nagyon kevesen ismerik az élő Istent, de ott van egy kis csapat, amelynek tagjait Jézus Krisztus elhívta, az Isten
szereti és világíthatnak ott, mint Istennek szentjei.
-gy tudunk-e mi nézni mindenkire, családunk sokat csepült hitetlen tagjaira, ezzel a szeretettel tudunk-e gondolni és így imádkozni értük? Jézus őértük is kifizette a váltságot, Isten őket is szereti, és ők is szentek lehetnek. Egészen másként tudnánk így szolgálni közöttük.
És itt csendül meg a főtéma, és harmadszor még erről néhány szót. Azt olvastuk az 5. versben: "Ez a Jézus Krisztus a mi Urunk, Aki által kegyelmet és apostolságot kaptunk." Kegyelmet és küldetést kaptunk. Ez az Isten terve minden emberrel, hogy kegyelmet adjon neki és utána küldetés, feladatot. Hogy rendezze a múltját és világossá tegye számára az Istentől eltervezett jövőjét. Nem kötelező rendezni a múltat. Lehet egy életen át nyögni a múltnak a terhei alatt. Tönkre is mennek bele sokan. De le lehet tenni ezeket a terheket a Jézus Krisztus keresztjénél, mert Őkegyelmet kínál nekünk. Aki eljut oda, hogy rászorul a kegyelemre, aki hiszi, hogy neki is szükséges, őreá is érvényes, s aki ezt ki is mondja, hogy megköszöni, az kegyelmet kapott és mindjárt utána kapja a feladatot is, a küldetést. És a Küldője kíséri mindenhova, és az élő Krisztus jelenlétében töltheti ezt a néhány évtizedet is, és majd az örökkévalóságot is.
Kegyelmet és küldetést. Isteni titkokról is szó van itt,
mert a kegyelem mögött ott van az Isten kegyelmi kiválasztása, ott van az elhívása, ott van az Őmegszentelő akarata. Minderről majd egyszer később beszélünk részletesen, de egészen konkrét, napra lebontott feladatokat is jelent. Végezzük-e ezeket?
Az Efézusi levélben azt írja Pál: "kegyelemből van a ti üdvösségetek, a hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez, nem a cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék, de Őkészített el nekünk jó cselekedeteket is, hogy azokban járjunk." Kegyelemből adja, és én hittel vehetem komolyan, hogy utána azokban a jó cselekedetekben járjak, amiket Őkészített el nekem. Nem a cselekedetekért kaptam a kegyelmet, hanem miután a
kegyelmet elfogadtam, képes vagyok felismerni azokat a cselekedeteket, amiket Őkészített el ajándékképpen nekem, hogy azt
csináljam, ami az Őakarata. Hogy ne emberek kívánsága, hanem
Isten akarata szerint töltsem a testben hátralevő időt.
Ez a Római levélnek a főtémája. Kegyelemből jó cselekedetekre.Kegyelmet ad és utána feladatot is ad, hogy továbbadjuk
azt, amit kaptunk Tőle. Azt akarja, hogy újra és újra vegyük
Tőle a kegyelmet, mert elég nekünk az Őkegyelme, és adjuk tovább másoknak azt, amit mi úgy kaptunk Tőle. Erre a sáfár-szolgálatra
akar Isten felszabadítani. Felszabadult rabszolgákként,
a Krisztus szolgáiként végezzük-e ezt a szolgálatot?