Istenünk, Te ismered kudarcainkat, amikor jót akartunk és mégis rossz jött ki belőle, amikor tele vagyunk jószándékkal és mégis megbántunk, megsértünk valakit. Amikor szeretnénk a Te kedvedben járni és parancsaidat betartani, és újra meg újra meg kell állapítanunk, hogy képtelenek vagyunk rá.
Kérünk, ajándékozz meg minket tiszta látással ezen a téren! Hadd lássuk egészen világosan, hogy mire vagyunk képesek a magunk erejéből. Támassz a szívünkben olthatatlan vágyat az után a képesség után, amivel egyedül Te tudsz minket megajándékozni, Jézus Krisztus, hogy valóban Isten akarata szerint éljünk, hogy ne tékozoljuk el ezt a rövid időt, amit kaptunk Tőled. Ne menjenek veszendőbe azok az értékek, amiket ránk bíztál, és ne kelljen annyi mindent megbánnunk, megpróbálni jóvátenni, pótolni, vagy keserűen megállapítani: azt már soha többé nem lehet pótolni.
Könyörülj rajtunk és taníts meg minket élni! Segíts el mindnyájunkat oda, hogy elmondhassuk: élek, de többé nem én, az én romlott természetem, hanem él bennem Krisztus. Kérünk, hogy a Te természeted bontakozzék ki bennünk, Urunk Jézus Krisztus!
Taníts meg minket egyedül Tőled várni és kérni mindent. Taníts meg minket egészen Rád hagyatkozni, egyedül Benned bízni. Tőled várjuk az üdvösségünket, Tőled kérünk tanácsot dolgainkban. Tőled kérünk fizikai és lelki erőt, és kérünk, hogy az engedelmesség lelkével támogass minket. A Te Szentlelkeddel vezérelj minket. Tégy bölcsekké, és taníts meg, hogy melyik úton járjunk, szemeiddel tanácsolj minket. Add nekünk már itt a teljes életet, az örök életet.
Kérünk, hogy az újjászületés csodáját mindnyájan hadd éljük át, akik most itt vagyunk. Készek vagyunk abbahagyni minden erőlködést, de nem akarunk lemondani, hogy egészen másokká lehetünk. Így kérünk, teremts Te új szívet bennünk, és beszélj velünk tovább Igéden keresztül. Hisszük, hogy a Te Igéd igazság.
Ámen.
Örökkévaló Istenünk, áldunk és magasztalunk Téged, és valljuk, hogy egyedül Téged illet minden dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás.
Magasztalunk gondviselő szeretetedért, teremtő és újjáteremtő hatalmadért, áldunk azért, mert a Te irgalmad az égig ér, és hűséged a felhőkig.
Köszönjük, hogy az elmúlt héten is hordoztál minket, sok jóval megajándékoztál, türelmesen figyelmeztettél, sok jóra használtál.
Bocsásd meg, ha nem tettük azt, amit mondtál. Bocsásd meg, ha nem is értjük, hogy mit akarsz nekünk mondani. Annál inkább csodáljuk szeretetedet, hogy most újra szólni akarsz hozzánk. Áraszd ki ránk a Te Szentlelkedet. Hadd értsük azt, amit most nekünk szánsz, és kérünk, hogy vedd a Te újjáteremtő kezedbe életünket, hogy egészen újjá legyen, hogy kiábrázolódjék rajtunk Krisztus, hogy isteni természet részeseivé legyünk, hogy a Te egyszülött Fiadnak a jelleme látszódjék meg a mi nyomorult, erőtlen életünkön.
Könyörgünk ezért a csodáért, és egyben kérünk, hogy ajándékozz meg mindnyájunkat azzal, amire most a legnagyobb szükségünk van.
Te adj igazi vigasztalást a gyászolóknak, reménységet a csüggedőknek, gyó-gyulást a betegeknek. Erősítsd meg hitünket, töltsd meg szívünket a Te szereteteddel, állíts lábainkra, ha roskadozunk, állíts a helyünkre, ha nem találjuk a helyünket vagy menekülünk feladataink elől.
Beszélj velünk, munkálkodj bennünk, szereteteddel, hatalmaddal végy körül most minket, hogy igazán más emberekké legyünk, és tudjunk élni dicsőségedre és mások javára. Jézus nevében kérünk, hallgass meg minket.
Ámen.
Az evangelizációs héten igyekeztünk megérteni, mit ért a Szentírás újjászületésen, és miért mondta Jézus egy művelt, mélyen vallásos, köztiszteletben álló embernek is azt, hogy szükséges újjászületned, mert aki nem születik felülről, nem láthatja az Isten országát. Azt mondtuk, hogy ez életünk legfontosabb kérdése, mert ettől függ, hogy itt ebben a földi életben is a miénk-e már a teljes, az örök élet, és a halál után is.
Úgy tűnik azonban, hogy ennek a fontos kérdésnek két vonatkozását nem sikerült igazán világossá tenni. Meggyőzni minket erről csak Isten Szentlelke tud, de amennyire lehet, fontos, hogy világosan értsük, mit tanít Jézus Krisztus erről.
Az egyik, ami nem lett egészen világos az, hogy mit jelent valójában, hogy ez a felülről fogantatott természet Jézus Krisztus természete az újjászületett emberben? Tehát hogyan kell azt érteni, amit Jézus így mondott: „Maradjatok énbennem és én tibennetek.” Vagy mire gondolt Pál apostol, amikor ezt írta a Filippi gyülekezetnek: „Élek, de többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” Vagy amikor az efézusiakat arra biztatja: „Hatalmasan erősödjetek meg a belső emberben a Lélek által, és lakozzék Krisztus hit által a ti szívetekben.” Mit jelent ez? És mit jelent az a még merészebb mondat, amit Péter leveléből idéztünk: „Isteni természet részeseivé lettetek.”
És a másik, ami úgy tűnik magyarázatra szorul: Végül is miért van szüksége újjászületésre egy Nikodémus-formátumú, gondolkozó, jellemes, vallásos embernek? Több az újjászületés, mint a vallásosság? Nem az a cél, hogy az emberek vallásosak legyenek, vagyis elsajátítsanak bizonyos ismereteket és bizonyos erkölcsiséget, és próbáljanak aszerint élni? Nem esünk-e túlzásba, nem leszünk-e maximalisták, nem riasztunk-e el sok embert Istentől, amikor ennyire magas követelményeket állítunk: szükséges újonnan születni?
Nagyon fontos kérdések ezek, csak vigyázzunk arra: ki állítja ezeket a követelményeket, mert ezt maga az Úr Jézus mondta Nikodémusnak: szükséges újonnan születnetek, mert senki sem láthatja meg Isten országát, aki onnan felülről nem született. Próbáljuk ma még egyszer körüljárni ezt, és a Szentírás világosságába helyezni.
Onnan induljunk el, hogy a viselkedésünket illetően négy csoportra lehet osztani az embereket. Van a természeti ember, a kultúrember, a vallásos ember és a krisztusi vagy újjászületett ember. Melyiket mi jellemzi?
1) A természeti ember az, aki a maga természetes hajlamait, kívánságait, ösztöneit gátlás nélkül, egészen természetesen kiéli és érvényesíti. Tehát ha megütik, visszaüt. Ez a természetes neki. Ha éhes, szerez magának. Amit megkíván, azt elveszi. Ha egy másik neműt kíván meg, akkor vele hál. Aki utjában van, azt elteszi az útból. Mindig a saját igaza és a saját érdeke van a szeme előtt, többnyire csak testi igényei vannak, szellemiek, lelkiek vajmi ritkán. Nem is érzékeli, hogy mennyire önző, viselkedéséből mindenféle finomság, tapintat, figyelmesség hiányzik. Nem ismer tekintélyt maga felett, nem felelős senkinek és senkiért. Ismeretlen számára, hogy áldozatot hozzon bárki másért. Kíméletlen, anyagias, a gyengét félrelöki vagy eltapossa, és ebben semmi rosszat nem lát. Potenciálisan minden bűn meg van benne, mindenre képes: anyagyilkos, gyerekgyilkos, testvérgyilkos, ahogy erre számos példát látunk. A természeti embernek egészen természetes a kannibalizmus is.
És nehogy azt gondoljuk, hogy ez csak a kőkorszakban volt, vagy hogy valamikor régen éltek ilyen emberek. Néhány évvel ezelőtt fültanúja voltam egy szülői értekezleten annak, amikor egy apuka így szónokolt: Aki egy újjal hozzányúl a fiamhoz, azt én laposra kalapálom és beleverem a földbe. És erre tanítom a fiamat is - tette hozzá. Osztályfőnök és szülőtársak megrökönyödve hallgattunk, lassan tértünk magunkhoz és próbáltunk a kérdéshez hozzászólni.
De vajon nem ugyanez az indulat munkál-e mindenféle terrorizmus mögött, egynémely háború mögött - amik most is folynak, s nem ugyanez az indíték kap-e hangot a válóperes tárgyalásokon, az örökösödési vérremenő vitákon, és sok más helyen is? Ilyenné vált az ember természete, mióta Istentől elszakadt, és a természeti ember ezeket a hajlamait, indítékait gátlás nélkül kiéli.
2) A kultúrember az, akinek ezeket a természetes hajlamait és indítékait a társadalom bizonyos törvényekkel igyekszik mederbe szorítani és kordában tartani. Vagyis: fékezni. A kultúremberben bizonyos nevelés során kiépülnek gátlások. Tudja, hogy azokat a tetteit, amik másokat sértenek, a törvény bünteti. Neki is eszébe jut az, amikor éhes, és van ott valami, amit elvehetne, hogy csak úgy elvehetné, de mégsem markol bele az első üzlet előtt kirakott élelmiszerbe, mert tudja: annak következménye lesz, és fél a következményektől. Ez visszatartja őt ettől. Kialakul a szégyenérzet a kultúremberben, és bizonyos kulturált magatartást megtanulunk a legtöbben. Törvénykódexek már évezredekkel ezelőtt is voltak és magas kultúrájú népek abban az időben is éltek, és ezek a törvények igyekeztek a vadember vad indulatait valamennyire megszelídíteni. Legalább az ártó indítékokat valamennyire korlátozni. De az indulatok, amik az emberben vannak, ugyanazok maradtak. Azokon ez nem változtatott, csak mederbe próbálták terelni. A jogalkotás, az igazságszolgáltatás, a nevelés és segédtudományai, sőt az egész oktatás is ezt célozza. És ez nagyon fontos fáradozás.
Időnként megszédítette az embert az a naiv hiedelem, hogy ha megtanítjuk egymást arra, hogy mi a jó, akkor azt is fogjuk csinálni. A kultúroptimizmusnak ez a naivitása a század elején is nagyon virágzott Európában, és mint egy sátáni kacaj volt rá a válasz a két világháború. Jól megtanítottuk, mi a jó, de hiába reméltük, hogy mindenki azt fogja csinálni.
Ennek ellenére ezek a törekvések és tudományok nélkülözhetetlenek, elképzelhetetlen lenne az élet már ilyen korlátok nélkül. Csak hogy ez a fáradozás olyan, mint a folyószabályozás. Gátakat építenek, magasítanak, erősítenek, gátlásokat építenek ki az emberben, átvágnak folyókanyarokat, sőt a folyóvíznek az energiáját hasznos célokra igyekeznek fordítani, de ettől a folyóban haladó víz minősége, összetétele nem változott meg. Ezt senki nem is várja.
Ugyanígy nem gondolnak erre azok, akik ezeket a tudományokat művelik. A legtöbb szociológia, pszichológia, pedagógia nem hiszi azt, hogy valahol mélyen romlott az ember, és hogy azon nem tudunk változtatni. Nem hisszük el Jézusnak, azt, amit így mond a Máté 15,19 szerint: „A szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodás, káromlások.” Ugyanabból a forrásból táplálkozik tovább a folyó, ugyanaz a víz hömpölyög benne, csak most már kulturált körülmények között: nem rombol, nem terül szét, mederbe van szorítva, a gátakat pedig állandóan karbantartják, akár virágokkal is be lehet ültetni. De ez a víz minőségén nem változtat. Nem szabad ezeknek a fáradozásoknak, tudományoknak, törekvéseknek az értékét lebecsülni, csak éppen tisztában kell lenniük a maguk korlátaival. Gátakat, gátlásokat kiépíthetünk, de a víz minőségét nem tudjuk megváltoztatni.
Egyenesen cél az, hogy minél kulturáltabb embereket formáljunk, s mi is azokká váljunk. Sokkal jobb egy finom, kulturált emberrel együtt élni, mint egy természeti emberrel. Erre nézve éppen tegnap volt szerencsém valamit tapasztalni. Valahova utaztam vonattal és hosszú sor kígyózott a jegypénztár előtt. Mögöttem egy természeti ember állt, aki a táskájával módszeresen lökdöste a lábamat. Ezt türelmesen tudomásul vettem, de egészen rám állt, úgy, hogy a nyakamon éreztem a szuszogását. Amikor kedvesen hátrafordultam, hogy valamit mondjak, telibe talált egy hapcival. Csak úgy természetesen, mert a keze a zsebében volt. Sokkal nehezebb ilyenekkel együtt élni és mi is sokszor amiatt megyünk idegeire a környezetünknek, ha hiányzik a kulturáltság, tapintat, a finomság.
Nem felesleges ez a fáradozás, csak azt kell tudni, hogy az indítékok és az indulatok ettől még nem változnak meg, mert miközben építgetjük a gátakat, időnként gátszakadás történik, és árvíz lesz, és akkor értetlenül állnak az emberek az előtt, hogy a szende, szolid kislány most lilára, kékre, sárgára festi magát és hajnalban jön haza. Mi történt vele? Vagy a szorgalmas, jó fiúról a rendőrség értesíti a szülőket, hogy néhányad magával valahova betört. A csendes, dolgos férfi öngyilkossági kísérletet követ el, és a jó hírű háziasszonyról kiderül: otthon titokban alkoholizál és mindenki csodálkozik: nem hittem volna. Pedig egyszerű ennek a magyarázata. Viselkedni meg lehet tanulni. Kulturáltan viselkedni is. De az ember szíve attól még változatlan marad. És amikor a gátakat valami ok miatt áttöri az ár, akkor ugyanúgy zúgva-bőgve pusztít, mint amikor még nem voltak gátak. Ugyan úgy, mint amikor megpróbálják megszelídíteni a kis oroszlánt, mert az is csak macska, csak egy kicsit nagyobbacska, és pici korától kezdve cumiztatják, játszanak vele. Már nagyocska, s úgy tűnik, nem kell tőle félni, de egyszer a tulajdonos fia baleset után úgy jön haza, hogy véres a keze, és a szelíd oroszlán megvadul, mert a természete megmaradt oroszlántermészetnek, és széttépi azt, akivel együtt játszott hónapokig vagy évekig.
Pontosan így van az ember természetével is. Sokféle viselkedésformát el lehet sajátítani, sokféle normát megpróbálhat betartani, a törvénnyel lehet jutalmazni vagy büntetni, de a természetünket, az indítékainkat - ahogy a Biblia mondja: a szívünket ez nem változtatja meg. És a szíve mélyén a kulturált, fegyelmezett, önmagát mérsékletre szoktatott ember is minden fölé magasodó tekintély ellen lázad, minden ráerőltetett rend ellen tiltakozik, minden korlátot szeretne áttöri, és néha át is töri. Amíg fiatalabb, nyíltan és hangosan, utána beletörődik, megszokja, belátásból, kényelemből tudomásul veszi, de a szíve mélyén tiltakozik az Isten rendje és törvényei ellen mindig.
3) Ekkor jön segítségére a társadalomnak a vallás. Felállít egy olyan új követelményrendszert, amelyik nagyobb nyomatékkal esik latba azoknál, akik hisznek benne. Azt mondja: változatlanul bizonyos törvényeket be kell tartanod, ha betartod, jutalmat kapsz, ha vétesz ellene - és így a többi ember ellen -, akkor büntetés jön. Ha elmondod az imákat, részt veszel bizonyos alkalmakon, betartod egyházad, vallásod előírásait, meg bizonyos általános emberi normákat, akkor jutalmad lesz, nemcsak itt, a túlvilágon is. Ha viszont megszeged ezeket és a természetes indulataidnak, természetes utat engedsz, ezzel másnak ártasz, akkor büntetést kapsz - nemcsak itt, hanem a túlvilágon is.
Ennek a szemléletnek tipikus példája ez a kis diákrigmus: Isten szeme mindent lát, el ne lopd a léniát (vonalzót). A természeti ember meglátja a léniát, s ha az neki megtetszik, elveszi. És ezt természetesnek tartja. A kultúrember először körülnéz, látják-e, és akkor veszi el, mert ha látják, az bűncselekmény. Az a bűn, ami kiderül - mondja a kultúrember - annak következménye lesz. Ettől fél, ez visszariasztja, akkor inkább nem kell. De ha nem látják: elveszi. A vallásos ember már jobban visszariad. Azt mondja: lehet, hogy nem látja senki, de Isten szeme mindent lát. Nagyon szívesen elvenném, de nem merem. Otthagyja. Magasabbak a gátak. De az indulata, a gondolata, a szíve vágya: ugyanaz, mint a természeti embernek, csak az meg is csinálja minden további nélkül, ő meg problémázik rajta és a végén általában visszatartja ez.
A vallásos ember elképzel magának egy Istent is. Kialakít egy bizonyos istenképet. Wilchelm Busch írja a Jézus a mi sorsunk című könyvében: Ilyen sajátos istenkép, amit kialakítunk magunknak, például a „jó Isten”, Aki egy becsületes németet nem hagy cserben, ha naponta csak öt pohár sört iszik. De ilyen Isten nincs. Ez bálvány. Szeretnénk ilyet formálni, de a magát nekünk kijelentő Isten egészen más.
A Jézus-korabeli zsidó törvényvallás, aminek Nikodémus is a tanítója volt, tipikusan ilyen volt. 284 parancsot és 365 tilalmat kellett az embereknek betartani. Aki ezt betartotta, az nyugodt lehetett, hogy Isten előtt rendezve van a dolga. De éppen a legkomolyabbak, a lelkileg legigényesebbek érezték, hogy nemcsak betartani, még fejben tartani sem tud az ember ennyit. Tehát akkor sorozatosan megszegi, azt sem tudja, éppen melyiket, olyan sok van. Akkor egyáltalán nem lehet nyugodt az üdvössége felől! Pontosan ez a nyugtalanság vitte oda Nikodémust Jézushoz! Ő igényesen gondolkozó, lelkileg is igényes ember volt. Uram, nem tudom, hányadán állok. Van Neked valami objektív mércéd, hogy nekem békességem lehessen? Erre mondta Jézus: „szükséges újonnan születned.” Mert ha attól függ az üdvösség, hogy mit teljesítek, ki tudja azt megállapítani: teljesítettem e már?
Vannak olyan keresztyén felekezetek is, amelyek azt tanítják, hogy az üdvösség a teljesítményedtől függ. Az üdvösség kegyelem ugyan, mert Isten kegyelemből adja, de a kegyelmet ki kell érdemelni jócselekedetekkel. És itt megint bizonytalanná válik az ember. Elég jót tettem-e már? Erre a vallásos szemléletre épül fel az egész cserkészszemlélet, a cserkésztörvények, parancsolatok. Az, hogy naponta legalább egy jócselekedetet végezni kell, ami nagyon hasznos és nagyon nemes, csak azt el ne felejtsük, hogy ettől sem a kis, sem az öreg cserkész természete nem változott meg. Az ugyanolyan maradt. Bárcsak olyan fiatalság nőne fel, hogy lesi az alkalmat: mikor, kivel tehet jót! De minél inkább törekszik erre egy nemes lelkű fiatal, annál több kudarcot kell feldolgoznia: most miért nem sikerült? Elhatároztam, szeretném, és mégis a magam önzése, hiúsága vagy lustasága jutott szóhoz. Hány ilyen igényes fiatallal beszélek folyamatosan, akik elmondják a csalódásaikat! Mert a szívünk romlott meg, a forrás romlott, amiből a folyóba árad a víz.
4) Nos, itt szólal meg Isten Igéje, és itt szólalt meg Jézus Krisztus is a Nikodé-mussal való beszélgetésében, erre mondta: ezért szükséges újonnan születnetek. Vagyis: új szívre van szükség, amelyik képes Isten parancsait teljesíteni. Sőt, itt azt olvastuk: betöltsétek az én törvényeimet - ezt mondja Isten. De ezt nem az Ő népének parancsolja, hanem azt mondja: az én lelkemet adom belétek, hogy betöltsétek az én törvényemet, és tudjatok az én parancsaim szerint élni.
Tehát itt már nem arról van szó, hogy a gátakat magasítjuk vagy erősítjük, hanem arról, hogy a folyó eredeténél felfakadt egy új forrás, és abból olyan csodálatos víz árad ebbe a folyóba, amelyik megtisztítja annak a szennyezett vízét, és újra élet lesz benne. Addig a halál folyója volt, és most újra élet lesz benne. Ezért olvastam fel a 47. fejezetből ezt a gyönyörű látomást, amelyik erről szól. A templomból kifolyó víz - az Istenből kiáradó Lélek - ilyen folyóvá válik. „Amikor visszatértem, ímé, a folyó partján igen sok fa volt mindkét felől. És ezt mondta nekem: Ez a víz a keleti tájékra foly ki, és meggyógyul tőle a víz. És lesz, hogy minden élő állat, amely nyüzsög, ahova ez a folyó bemegy, élni fog; és a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak és él minden, ahova ez a folyó bement. És halászok lesznek ott, és varsák kivető helye, és fajtáik szerint nagy bőséggel halásznak. Mocsarai és tócsái azonban nem gyógyulnak meg.” (Azok a parton kívül vannak. Ahol a sodrás van, ahova bekerül a forrásból felfakadó víz, azok meggyógyulnak.) „És a folyó mellett mind a két partján mindenféle ennivaló gyümölcs fája növekedett, leveleik nem hervadnak el, gyümölcseik nem fogynak el; havonta új meg új gyümölcsöt teremnek, mert vizük onnan a szenthelyből folyik ki; és gyümölcsük eledelre és leveleik orvosságra valók.” Minden része használható. Minden részéből árad az élet, mert az élet forrása felfakadt, az élet vize belekerül ebbe a halott folyóba, és egyszerre a parton gyümölcsfák nőnek. Szándékos a számunkra szokatlan kép: havonta új gyümölcsöt teremnek, még a levelei is gyógyszerként használhatók. Árad az élet, a gyógyulás, mert új forrás fakadt fel.
Itt nem a gátakat erősítgetik vagy parkosítják, hanem a víz minősége változott meg. Más víz került a mederbe. Ez az újjászületés.
A kultúra és a kulturáltság nagyon fontos, és nemes a vallás törekvése, csak azt ne gondoljuk, hogy ezek az embert meg tudják változtatni. Az ember szíve marad változatlan, amíg meg nem történik az, amire Isten itt felhívja a népét: az én lelkemet adom belétek. Amíg valaki Jézus Krisztust be nem fogadja hittel, eljutván oda, hogy valóban szükséges újonnan születnem: nincs más megoldás, amíg Jézus természete, jelleme nem kezd kiábrázolódni bennünk, addig csak a gátakat emelhetjük egyre magasabbra, de gátszakadás, árvíz bármikor bekövetkezhet. És nincs élet a vízben. Az élet maga Jézus. Ezt többször is állította: „Én vagyok az élet.” Aki Ővele találkozik, Vele összeköltözik, egyedül Tőle várja az élete kibontakozását és rendbejövetelét, meggyógyulását, annak az életén megjelennek a gyümölcsök. Vagyis azok a jócselekedetek, jó tulajdonságok, amik Jézusra jellemzőek és másoknak hasznosak. Tehát nem a jócselekedetekért kapja az ember az üdvösséget, hanem miután Jézust és Vele az üdvösséget hittel elfogadta, ennek a következtében, ennek gyümölcseként megjelennek azok a cselekedetek, amelyek már Isten szerint valók, Neki kedvesek és az Ő törvényének a betöltését jelentik.
Ez az új természet minden pontján éppen az ellenkezője annak, ami a régi természet, - amit a természeti emberről elmondtunk. Ezt az új természetet az jellemzi, hogy a másik mindig fontosabb neki, mint ő maga. Hogy egészen természetes, azt nézi: mi jó a másiknak? És ha az neki áldozatba kerül, akkor a legtermészetesebb módon meghozza az áldozatot, és emiatt nem minősíti magát mártírnak vagy hősnek, mert ez természetes. Ugyanolyan természetesen folyik belőle ez, mint a másikból az, hogy visszaüt, elveszi, meg félre löki, ha az gyengébb, és emiatt nincs különösebb lelkiismeret-furdalása sem. Mert az ilyen újjászületett emberben Jézus természete van, Aki azt mondta: Nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy Ő szolgáljon és adja az Ő életét váltságul sokakért.
Ezt mi nem tudjuk magunkból produkálni. Ezt nem lehet semmilyen neveléssel elérni. Ez olyan jelentőségű esemény az ember életében, mint a születés. Ezért nevezi Jézus újjászületésnek vagy felülről való fogantatásnak.
Erről az új természetről majd fogunk még beszélni, ha Isten segít minket. Most az lenne jó, ha végiggondolnánk, hogy valóban hogy is van ez: el tudjuk-e fogadni, amit Isten az Ő Igéjében nekünk erről mond. Mindannyian természeti emberként születünk. Több-kevesebb kulturáltságot mindannyian felöltözünk - mert ez öltözet, - ami mögött a lényeg marad. Vannak, akik vallásosak is lesznek, de vannak nagyon kulturált ateista emberek is. A vallásossággal már kevesebben találkoznak. Ez a három azonban csak viselkedés. Ez nem új természet. Különféle viselkedés takarja ugyanazt a természetet. Jézus azt mondja: új természetet akar adni. A negyedik: az újjászületés, a felülről való fogantatás azt jelenti: Jézus természetének adok helyet magamban. Én félreállok, Őt engedem érvényesülni. Egyedül Tőle várok mindent: üdvösségemet, békességemet, bizonyosságomat, és azt is, hogy jócselekedetekkel legyek mások hasznára. Nem én erőlködöm, hanem engedem, hogy az Ő ereje töltsön be, és áradjon át rajtam.
Ennek is megvannak a buktatói, nehézségei, örömei, győzelmei. Ha Isten éltet minket, erről még beszélni fogunk.
Most jó lenne, ha igazán imádkozva tudnánk elénekelni egy szép éneket:
Adj minékünk megújult szívetÉs új indulatot,Tehozzád mindenekben hívet,És szent akaratot.Újítsd meg rajtunk a te képed,Mely áll szent életben,Hogy lehessünk választott néped,Élvén szeretetben.
(285. dicséret 5. vers)