MI AZ ÚJJÁSZÜLETÉS?

Megismerkedtünk Nikodémussal, ezzel a kedves, értékes, rokonszenves férfivel, akinek az életébôl azonban hiányzott valami lényeges. Ezért kereste fel Jézust egy éjszaka, errôl akart Vele beszélgetni.
Tegnap láttuk, milyen udvariasan és tisztelettudóan szólította meg Jézust, és feltűnt nekünk, hogy Jézus elengedte a füle mellett ezeket a kedves szavakat. Egyáltalán nem reflektált arra, amit Nikodémus mondott, hanem az Ô néhány kedves indító mondata után ezt mondta: "Bizony, bizony mondom néked, ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát. Ami testtôl született, test az; és ami Lélektôl született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondom neked: szükséges újjászületnetek."
Ma tehát errôl lesz szó: Mi az újjászületés? Miért szükséges az? Milyen változást hoz létre az ember életében?
Mindjárt az elején nem árt bevallanunk, hogy az újjászületés titok. Mint ahogy minden élet foganása titok. De sok mindent elmond róla nekünk a mi Urunk Jézus, és ezeket fontos, hogy tudjuk és higgyük.
Mielôtt ezekre a kérdésekre keressük a választ, az elsô szónál álljunk meg: "Felelvén Jézus ezt mondta neki". Hogy hogy felelvén? Hát nem is kérdezett még Nikodémus semmit! Még csak néhány kedves bevezetô mondatot mondott. Mire felel Jézus? Még ki sem mondta a kérdését. Azt sem lehet tudni, hogy kérdések hozták-e ôt Jézushoz. Hát hogyne lehetne tudni!
Az elôzô fejezet utolsó versében ezt olvassuk Jézusról: "Ô nem szorult rá, hogy valaki bizonyságot tegyen az emberrôl; mert magától is tudta, mi volt az emberben." Ô ismerte Nikodémust. Tudta, hogy mi van a szívében. Igaz, hogy még egyetlen kérdést sem tett fel neki Nikodémus, de látta Jézus, hogy az egész ember egyetlen nagy kérdôjel. Súlyos kérdések foglalkoztatják, azért sem jön ki mindjárt belôle. Talán még önmagának sem tudta egészen pontosan megfogalmazni. A fel sem tett kérdésre is gyöngéd szeretettel válaszol.
Azért örültem ma különösen is ennek az egyszerű megállapításnak, mert az elôzô napokon is gondoltam már arra, hogy olyan sokótokat egyáltalán nem ismerlek. Fogalmam sincs, hogy kit milyen kérdések szorongatnak most. És ha tudnám, sem tudnék a legtöbbre válaszolni, imádkoznék utána, ahogy szoktam, hogy Isten adjon rá megoldást. De milyen nagy dolog, hogy mi mindnyájan Jézushoz jövünk ezeken az estéken. És Ô ismer minket. Pontosan tudja, mik a kérdéseink. Pontosan tudja, hogy mely kérdéseket miért nem merünk megfogalmazni, miért nem akarunk kimondani. Azt is tudja, hogy nem tudunk soksok kérdést, az igaziakat kimondani. Mellébeszélünk még magunknak is. És milyen jó, hogy Ô így fogad el minket, ahogy vagyunk! Mi még nem is kérdeztünk, és Ô már mondja a választ. Még ki sem derült, hogy mi hiányzik az életünkbôl, s Ô már kínálja gazdagon, bôségesen azt, ami nélkül szükülködünk.
*
Ezzel a reménységgel jöhetünk mi Hozzá mindig ennek a hétnek a hátralevô estéin is.
1) Mit jelent hát az, amit itt Jézus Nikodémusnak mond? Azt, hogy kedves Nikodémus, így ahogy te most vagy, nem láthatod meg az Isten országát. Vagyis: neked így semmi közöd Istenhez. Nincs kapcsolatod Vele. Éppen ez hiányzik, ezért jöttél ide! Miért mászkálnál egyébként sötét éjszaka tekintélyes ember létedre az utcán? Miért jönnél egy ilyenhez, mint én vagyok? Maga az Élet hiányzik neked! Ez lett a te életkérdésed, hogy nincs is életed! Úgy érzed, nem élet ez. S egyáltalán nem vagy bizonyos abban, hogy ha meghalsz, mi lesz veled utána? Viszont így, ahogy vagy, nem is kerülhetsz kapcsolatba Istennel. Ezért szükséges újjászületned. Vagyis egy olyan alapvetô változáson kell átmenned, amit csak a születéshez lehet hasonlítani. Nem is hasonlítani, hanem egy valóságos születésnek kell megtörténnie benned. Egy igazi, valóságos fogantatásnak, mégpedig onnan felülrôl való fogantatásnak. Ezt a kifejezést: újonnan születni, nyugodtan fordíthatjuk az eredeti szavakat és azoknak a jelentését ismerve így is: felülrôl fogantatni.
A késôbbiekben beszél Jézus arról: Ô fentrôl, a mennybôl jött, és oda megy vissza. Nos éppen Ô hozza magával ezt a mennyei életet, ami nélkül senkinek nincs semmi keresnivalója a mennyekben. Már pedig a menyországba nem majd valamikor a halálunk után esetleg jutunk be, hanem vagy itt belép abba valaki, vagy akkor sem fog belépni. Oda csak itt lehet belépni - ez tényleg életkérdés Nikodémus.
Aki a szavak között is tud olvasni, az érzi, hogy Jézus szavaiban elismerés is van, biztatás is van. Nikodémus, te a legokosabb dolgot csinálod most, jó helyre jöttél, az igazán fontos kérdések izgatnak. Ezért megtiszteli Jézus azzal, hogy mindenféle körülményes bevezetés helyett azonnal a lényegre tér, és már mondja is a központi kérdésre az érvényes választ. Tudom mi bánt, mit szeretnél, miben nem vagy bizonyos. Szükséges ahhoz újonnan születned, hogy megláthasd az Isten országát, hogy Istennel kapcsolatba kerülj, ott fellélegezhess, leessen egy nagy kô a szívedrôl, a helyeden érezd magad. Elkoptatott szóval, de most ennek az eredeti tartalmát értve: boldog ember legyél. Itt és a halálod után is. Ez a feltétel. Viszont ez még a te számodra is feltétel, noha Izráel tanítója vagy, noha mélyen vallásos ember vagy, művelt és képzett, gondolkozó és lelkileg is igényes. Ez mind nagyon szép, de nem azonos azzal, hogy az isteni élet, Isten természete benned van. Az most még nincs benned. Ezért szükséges újjászületned.
Csak egyet kell visszalapoznunk a Bibliában, hogy mindezt még részletesebben olvashassuk. A János evangéliuma 1,12-13. verseiben így olvashatjuk ezt: "Jézus az övéi közé jött és az övéi nem fogadták be ôt. Akik azonban befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ô nevében hisznek; akik nem vérbôl, sem a testnek akaratából, sem a férfi indulatából, hanem Istentôl születtek." Egészen világos, szemléletes a leírás. Lelki fogantatásnak kell történnie az ember - jelen esetben Nikodémus - szívében, hogy ott elindulhasson Isten Fiának az élete, Jézus Krisztus természete, és igazzá váljék az, amit Péter apostol így ír a levelében a gyüleket tagjainak: "ti isteni természet részeseivé lettetek." Nikodémus még nem lett isteni természet részesévé. De azzá lehet. Szükséges és lehetséges. Mit szólsz hozzá Nikodémus? Sértô ez a számodra, hogy egy ilyen megbecsült, tekintélyes, elôkelô, vallásos embernek ezt mondja Jézus?
Jézus nem nagyon vizsgálgatta, hogy kinek mi sértô, Ô nagy szeretettel mondott mindent, úgy is voltak, akik megsértôdtek és otthagyták, mikor kemény dolgokat tanított. De ott van mögötte mindjárt a biztatás is: ha ezt az ajándékot kéred: tessék, itt van! Csak azt kell belátnod: szükséges, még neked is. Bátran hinned kell, hogy lehetséges. Mert az újjászületés szükséges a legjobb alaptermészetű, a legvallásosabb, a legszelídebb embernek is, és lehetséges a legistentelenebb, a leghitetlenebb - aki önhibájából, vagy azon kívül életében nem hallott Istenrôl, sose járt hittanra, nem volt templomban, de egyszer csak valami hiányérzet gyötörni kezdi, eljut hozzá ez a jó hír, hogy Isten ôt is szereti, mindenkit személyválogatás nélkül, elhiszi-e, hogy lehetséges? Néha nagyon nehezen hiszik el az ilyen emberek. Az ilyen emberek csodálkoznak igazán: még engem is szeret Isten?
Az egyiknek azt kell komolyan vennie: neki is szükséges; a másiknak azt: még neki is lehetséges. Csak ennyit vár tôlünk Isten. Mert az újjászületést nem mi hajtjuk végre. Mint ahogy a testi fogantatásunknál sem volt semmi aktív szerepünk, és még a születésünkben is passzíve vettünk részt. Ugyanígy van az újjászületéssel. Az is mindenestôl Isten műve. Olyan szép ez a két sor ebben az énekben: "tudjuk, hogy az új ember szíve saját kezed míve." Míves munka az új ember, a teremtô Isten kezének a műve, még akkor is, ha ezt ilyen emberszabásúan tudjuk csak elmondani. Ô hozza létre. Tôlünk csak azt várja: lássuk meg, hogy ez tényleg szükséges. Enélkül az összes többi nem ér semmit az Isten országába való bejutás szempontjából. Dicsérhetnek, kitüntethetnek, de aki nem született újjá, nem láthatja meg az Isten országát. És ez nemcsak a halál utáni állapotunkat határozza meg, hanem már itt ezt a hátralevô idôt - kinek mennyi van hátra - egészen mássá teszi, ha valaki belép az Isten országába. Ha valakinek az életében Jézus Krisztus természete megszületik.
*
2) Miért szükséges ez ennyire? Azért, mert annyira megromlott a mi természetünk, hogy javíthatatlan. Sok emberrel foglalkozó tudomány fáradozik azon, hogy javítson valamit rajtunk és nem feleslegesek ezek a fáradozások, nem szabad ezeket lenézni a természetünket azonban nem tudják megváltoztatni.
Láttuk az elôzô estéken is - különösen az elsô alkalommal -, hogy kis gyerekek szíve is milyen romlott. Láthatjuk ezt otthon is, akinek van gyermeke, unokája. Sose mondta neki senki: rúgj bele a testvéredbe. Tudja magától. Egész elkeseredtem, amikor elôször láttam ezt a mieinken. Ilyet nem láthatott. Otthon biztos, hogy nem, másutt sem. Senki sem biztatta rá, hogyan jut eszébe? Belerúg az édes testvérébe! Sorolhatnám a példákat, de felesleges, mert mindnyájan tapasztalunk ilyesmit. Ezt nem lehet kinevelni az emberiségbôl, nem lehet kinemesíteni egy olyan családot, amelynek az útódai majd nem így fognak gondolkozni és viselkedni. Itt mélyen romlott el valami, és ezen nem lehet változtatni. Javíthatatlan.
Máig elôttem van egy jelenet a régmúltunkból. Egyre gyakrabban elromlott a mosógépünk, és egyszer kijelentette a szerelô: most már nem lehet többet megjavítani. Ez már annyira öreg, ilyen alkatrész nincs, ô fusizgatott többször, de most már nem lehet. Ez éppen nagyon rosszkor jött, sokféle gond és nehézség volt akkor a családban. Aztán az egyik lábamról a másikra állva kezdtem kérlelni: ha lehetne, most az egyszer még, nem leszek hálátlan. Jó, megpróbálja. Másnap jött a telefon a szervizbôl: nincs sehol ilyen alkatrész, tudomásul kell venni, ki kell dobni. Rendben volt, de akkor arra nem gondolhattunk semmiképpen, hogy veszünk újat, még részletre sem. - Érdekes volt, hogy amikor utoljára vizsgálgatta, ott volt egy kis gyerek és látva az én aggódó arcomat vigasztalni akart, és azt mondta: majd ô lecsiszolja a rozsdát az aljáról és lefesti szép fehérre, mert látta apukájától, hogy kell azt csinálni. Nem volt akkor idôm ott mély gondolatokkal foglalkozni, de átsuhant rajtam: ez az, amit tudunk csinálni egymással. Egy kicsit bemázolom fehérre, de közben az egész kidobnivaló. Eddig terjednek a képességeink. Ennyit lehet javítani magunkon, vagy egymáson, de a természet romlott marad.
Csak Isten dicsôségére mondom el a folytatást: egy ideig mosigáltunk, ahogy tudtunk, elvégre nagyanyáinknak sem volt mosógépük, mégis tisztán jártak, akkor is, ha szegények voltak. Egy idô után egészen váratlanul - noha mi nem beszéltünk errôl senkinek - hívô testvérek ajándékaként kaptunk egy mosógépet. Akkor már engedtem, hogy mélyebb gondolatok is végigmenjenek rajtam, és arra gondoltam: nem ilyen az újjászületés is? Az életem, természetem, úgy ahogy, van mindenestôl rossz. Azt mondja a szakember: ki kell dobni. Vannak benne még használható alkatrészek, a gumitappancsait lehet, hogy le lehetne szerelni, de úgy az egész, ahogy van: kidobnivaló. A rendeltetésének nem felel meg. És egyszer csak teljesen váratlanul ott van egy elképesztô ajándék. Csak úgy. Isten ad új életet. Jézus Krisztus természete kezd kibontakozni valakiben. Újjászületett. Semmit nem tett érte. Csak annak tudatában volt: szüksége van rá!
Ezt nagyon komolyan kell vennünk testvérek, hogy valóban nem itt-ott hibádzik valami az életünkben, hanem alapjaiban romlott meg a természetünk. Ezen csakugyan nem lehet változtatni.
Falusi segédlelkész voltam, amikor abban a házban, ahol albérlôként laktam, a gyerekek nagyon unatkoztak a nyári szünidôben, és a pihent agyukkal újabb és újabb ötleteket találtak ki. Egyik nap például ezt: megbarátkoztatják a kis cicákat a kis malacokkal. Mind a kettôbôl volt bôven az udvaron. Naphosszat látták, hogy a macskák ott tisztálkodnak: nyalogatják magukat meg egymást a napon, a malacok meg visítanak az ólban. Ez is állat, az is állat. Ez is kölyök, az is kölyök. Mind a kettônek négy lába van, barátkozzanak össze. Úgy kezdték: kivettek egy kis malacot az ólból és megmosdatták. Szépen megcsutakolták, és amikor már szerintük is tiszta volt - az egyik kislány még masnit is kötött a nyakába -, elvitték bemutatni a macskáknak. Nem nagy érdeklôdést tanúsítottak egymás iránt, viszont a kis malac, mihelyt szerét ejthette, kiugrott a gyerekek kezébôl, elkezdett futni az udvaron, és az elsô pocsolyában meghempergett. Ekkor érkeztem haza. Nagy volt a kétségbeesés: képzeljem el, mit csinált, pedig ôk megmosdatták, masni stb. és milyen szép tervük volt . Nagyon nehéz volt megmagyarázni: ezen nem kell csodálkozni. Annak ilyen a természete. A természetét nem változtatta meg, hogy rózsaszínű masnit kötöttek a nyakába.
Mint ahogy a természetét nem változtatja meg az valakinek, hogy jól fésült, művelt uriemberként jár-kel a világon. A természete ugyanolyan romlott: minden bűnre képes, és semmit nem tud produkálni, ami Isten mércéjével mérve tiszta és szent. Az nagyon jó, ha megfésüli magát, meg művelt. Sokkal jobb egy jómodorú emberrel együtt élni vagy dolgozni, mint egy modortalannal. A természete azonban ugyanolyan romlott marad. Ez körülbelül olyasmi, hogy lefestem fehérre a rozsdás, de müködésképtelen mosógépet. Ezért mondja Jézus: szükséges újonnan születnetek. Ô nem foltozgatni akarja életünket. Nem mázolgatni, hanem egészen újat akar adni. Új lelkületet, újfajta gondolkozásmódot, új energiaforrásokhoz vezet oda bennünket, új távlatokat nyit ki az ember elôtt. Egészen új természetet: Jézus Krisztusnak a természetét.
Ezért, amikor Jézus ezeket a mondatokat mondja Nikodémusnak, ezzel arra hívja fel a figyelmét: Nikodémus, neked nem új ismeretekre van szükséged - mert ugye ô jött a tanítóhoz -, neked nem új vallásos tapasztalatok vagy élmények kellenek, még csak nem is az vezet célra, hogy még több jót igyekszel cselekedni. Ezek mind az emberlét vízszintes, horizontális síkján történnek. Neked arra van szükséged, hogy ezt a vízszintest egyszer messe az Isten függôlegese! Onnan felülrôl áradjon az életedbe valami hitelesen isteni. Ezért jött Jézus. Ezt hozta el.
Tegnapelôtt idéztem a szép éneket: Már lehozta az életet, mely Istennél volt készített, hogy ti is Vele éljetek. Ezt tette Ô hozzáférhetôvé. Ezt kínálja. De ha a tömegek nem látják be, hogy ez szükséges, nem lehet rajtuk segíteni.
Miközben ez mindenestôl Isten csodája, műve, tette, ma este tôlünk azt kérdezi: meggyôzôdéssel úgy látjuk-e mi is, hogy nekünk is szükséges újonnan születnünk? Ma este csak ezt kérdezi: hiszed-e, hogy neked is szükséges? Hiszed-e, hogy még neked is lehetséges? Akkor szolgáltasd ki magadat Neki, és engedd, hogy Ô munkához lásson és ezt megvalósítsa az életedben!
*
3) Milyen változást hoz létre egy ember életében az újjászületés? Hadd próbáljam ezt is egy emlékemmel, egyszerű képpel szemléltetni. Külföldön jártam a nagy hegyek országában, és feltűnt egy furcsa kis piros pavilon egy erdô szélén. Rövid ideig gondolkozni kellett: mi lehet az? Azután rájöttem, ez egy kabin. Ilyenek közlekednek a drótköteleken. De mit keres ez itt, itt nincs a helyén? Ide letették. Aztán feltűnt, hogy néha jöttek munkások, valaki befestette, az ablakait kicserélték. Valamit csináltak vele: számon tartották, foglalkoztak vele. Egyszer megjelent egy különleges daru, fogta az egészet és felakasztotta a drótkötélre. Onnan indult fel 1700 méteres csúcsra egy irgalmatlan vastag drótkötél, arra egy ponton felfüggesztették, és attól kezdve mindennap lehetett látni: jön-megy a csúcsra.
Ugyanígy vagyunk mi is. Addig, amíg Isten újjá nem szül minket, addig egy kabin az erdôszélen. Sok mindenre lehet használni: esô elôl be lehet menekülni, lehet firkálni a falára, de nem ezért csinálták. Nem ez a rendeltetése. Ez megalázó annak a kabinnak. Dehát magától nem tud mit csinálni.í Valami nagy erônek rá kell emelnie a megtartó drótkötélre, a kabinnak meg rá kell bíznia magát, hogy 40 emberrel benne, többszáz méter mélység felett valami hatalmas erô viszi fel, aztán ugyanaz az erô biztonságosan leengedi, és megint fel. Van értelme a létének: hasznos másoknak, közlekedik, mozgásba jött, csúcsokra juthat fel. Amikor ezen ott gondolkoztam, eszembe jutott egyik szép húsvéti énekünk és el is énekeltem ott mindjárt. Olyan szépen kifejezi ezt, amikor Isten egy embert beemel a Vele való közösségbe és az az ember elmondhatja: "Reménység kötelével Véle már összeköttettem, erôs hitem kezével már Ôbelé helyeztettem, el nem szakaszt Tôle már sem élet, sem a halál." Ez az újjászületett ember bizonyossága. A helyén van.
Ez jelenti azt: nem a maga pályáját járja már tovább. Ami ôt megtartja, az írja elô pályáját. Annak ô feltétel nélkül engedelmeskedik. Arra ô teljes bizalommal ráhagyatkozik. Hiszi: nem fog leszakadni. Egy ponton fel van függesztve, és a szélben billeg az - a tulajdonképpen nagy alkotmány, de nem kell félni, hogy leszakad. Nem kell félni, hogy Isten elenged bennünket, hogy visszazuhanok. Az ilyen ember már egészen mást csinál: betöltheti eredeti küldését. Hasznos másoknak. Biztonságban van. Csúcsokra mehet fel. A láthatatlan világba is bepillanthat. Érti Istent. Otthon van. Hazatalált.
Újjászületés nélkül pedig még érteni sem tudjuk Istent. Nem tudunk kommunikálni Vele. Használhatatlanok vagyunk a számára.
Voltam egy nemzetközi konferencián, ahol volt egy másik magyar atyafi is, aki roppant buzgó, segítôkész ember volt, csak az volt a baj, hogy édes anyanyelvünkön kívül egy szót sem tudott más nyelven. Mindenkinek készségesen állt szolgálatára, s magyarázta a gondolatait, ha a másik nem értette, hangosabban elmondta. Mondtam neki: nem süket, csak nem tud magyarul. Ôt ez azonban nem izgatta. Végül megkérték: akkor segít, ha csendben marad, mert így nem tudjuk megérteni egymást. Sok mindent meg lehet kézzel-lábbal is magyarázni, de vannak dolgok, amiket nem, mert félreérthetô lesz és baj lesz belôle.
Ugyanilyenekké váltunk mi is. Nem értjük Istent, nem ismerjük az imádság nyelvét, és így használhatatlan az ember Isten számára. Amíg újjá nem születik. Ezért mondja Jézus ilyen hangsúlyosan: szükséges újonnan születnetek.
Minden olyan tudomány, ami az emberrel foglalkozik, legfeljebb festegetni tudjae ezt azonban csak Isten Szentlelke tudja elvégezni bennünk. S enélkül lehet valaki nagyon érdeklôdô, nagyon komolyan gondolkozó, nagyon vallásos ember, sok mindenben egyet is érthet Jézussal, Jézus mégis azt mondja neki, amit annak az írástudónak mondott egyszer: "nem messze vagy az Isten országától". Sokkal közelebb vannak az Isten országához az ilyen Nikodémusok, mint a teljesen istentelenek, de ugyanúgy kívül vannak rajta, mint azok. Mert itt ez a vízválasztó: Jézus élete él-e már benned, vagy még nem? Újjászülettél-e, vagy még nem? Nem te szülöd újjá magad, de neked kell meglátnod szorongatóan: szükséges újonnan születnem. S akkor alkalmassá vált a talaj arra, hogy Isten elvégezze a maga munkáját. Mert enélkül, testvérek, aki így hal meg, új természet nélkül, az a kárhozatba jut. Ezt mondja itt Jézus: nem láthatja meg az Isten országát. És sokszor pokollá teszi az életét itt is.
Múlhatatlanul szükséges az, amirôl a tegnap este már beszéltünk, hogy ehhez valóban kisgyerekké kell válni. Tegnap olvastuk a bibliaolvasó kalauzunk szerint a Márk evangéliumából Jézus szavait: "Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen sem megy be abba." A gyermek hogy fogadja az ajándékot? Úgy, hogy elfogadja. A felnôtt spekulál: miért akar ez nekem most adni valamit? Mi a hátsó szándéka? Hogy fogom ezt viszonozni? Mire akar rávenni? És egyáltalán nem nyúlunk az ajándék után. A gyereknek azt mondják: kéred ezt az almát? Kérem! Jó esetben megköszöni, vagy meg sem köszöni, beleharap és elszalad. Élvezi. Aki nem így fogadja az Isten országát - Jézus mondja -, semmiképpen nem megy be abba. Ha valami életkérdés, akkor ez valóban az: van-e már életünk?
*
Ma este jó lenne, ha mindnyájan engednénk, hogy Isten ezt világossá tegye. -
Szeretnék még két - ezzel kapcsolatban - gyakran elôforduló tévedésre rámutatni, inkább csak úgy függelékképpen. Az egyik az: amit Jézus az újjászületésrôl mond, az egészen más, mint amit az újra születés, újra testetöltés idegen szóval: reinkarnáció hívei tanítanak. A legtöbb keleti vallás és sok nyugati ideológia is vallja ezt a téves eszmét. Ez azt tanítja, hogy az ember szelleme egymás után többször is testet ölthet, különbözô állatokban vagy emberi személyekben, amíg meg nem tisztul annyira, hogy egyesülhet az istenséggel.Ez a pogány hiedelem szembenáll a Biblia világos tanításával, mert a Szentírás és benne a mi Urunk, Jézus Krisztus is azt tanítja: az embernek egyetlen életet adott Isten. Ezért nagy a felelôsségünk, mert ebben az egy életünkben nyithatjuk meg magunkat Isten megváltó szeretete elôtt, vagy zárkózhatunk el mentô szeretete elôl. Isten tehát nem sorozatos újraszületések során tökéletesíti az embert, hanem egyszeri újjászületésben, felülrôl való nemzésben adja nekünk az Ô Fiának Jézusnak a természetét, és tesz így minket Isten gyermekeivé. Az újjászületés tehát nem azt jelenti, hogy az életemet még egyszer elôlrôl kezdhetném. Egy kicsit Nikodémus is erre gondol, majd holnap látni fogjuk, amikor azt kérdezi: "Vajon bemehet-e anyja méhébe másodszor, és születhetik-e?" Nem errôl van szó, hanem arról, hogy elôször végre engedd be Isten Szentlelkét a szívedbe.
Tudniillik csak Istennek ez a bennünk levô élete jogosult bemenni az Isten országába. Csak Jézus Krisztus az az "útlevél", Akivel együtt oda beléphetünk. Hiába hivatkozik valaki akármi másra. Érvényes útlevél, amivel az Isten országába bemehetünk, egyedül a Krisztusba vetett hit, a Krisztus bennünk élô élete.
A másik: néhány héttel ezelôtt volt Budapesten egy vallásszociológiai konferencia, amelyen sok minden elhangzott, statisztikai adatok is. Valaki az egyik elôadásban négy csoportba osztotta a vallás szempontjából az ország lakosságát. Azt mondta, vannak, akiket a személyes vallásosság jellemez, vannak egyházias emberek, vannak szimpatizánsok és vannak teljesen szekularizált tagadók. Egy másik valaki azt mondta: nem, mert ez mind a négy megvan egy emberben. Tehát végül is egy csoport van, és Isten olyan nagy, hogy a végén így vagy úgy, elôbb vagy utóbb mindenkit üdvözíteni fog.
Ezt tanítja-e Jézus itt Nikodémusnak és másutt is a Szentírásban? Azt olvastuk: "Ami testtôl született, test az, és ami lélektôl született, lélek az. Ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát." Tehát Jézus azt mondja és talán egyetlen más kérdésben sem fogalmaz ilyen élesen, a mi érdekünkben: két táborra lehet osztani az emberiséget ebbôl a szempontból. Vannak, akik úgy élnek most is, ahogy megszülettek. Mindnyájan testtôl született testek vagyunk. A testen itt az Istentôl elidegenedett gondolkozást és életgyakorlatot érti a Biblia. Mindnyájan így élünk. Ha csak közben meg nem történik az újjászületés csodája. Attól kezdve nem test-életet él tovább az ember, Istentôl függetlenül, hanem Lélek szerinti életet, Istennel közösségben a Krisztus által.
Jézus azt mondja: két tábor van. És nem mindegy, hogy melyikhez tartozunk. Hisszük-e már testvérek, hogy csakugyan szükséges nekünk is újjászületnünk? És hisszük-e, hogy lehetséges?
Isten Szentlelke végezze el bennünk, hogy nagy-nagy sóvárgás támadjon az után, hogy Isten ezt a munkáját bennünk megvalósíthassa!
Mennyire fontos nekünk ez a kérdés? Néhány nagyon idôszerű, nagyon szorongató problémánkat érintettünk már az elôzô napokban, és újra mondom: ezeket nem szabad a szônyeg alá seperni és lekicsinyelni. De vajon ez a legnagyobb, amit Jézus a legfontosabbnak tart, hogyan szorulhat ki évtizedeken át komoly emberek életébôl is?
A múlt hét végén hívogattam egy idôs házaspárt erre a hétre. Szinte még be sem fejezhettem a mondatot, a bácsi már kezdte sorolni, mi minden miatt nem érnek ôk rá. Nem érünk mi rá effélével foglalkozni. Aztán még ô is alig fejezhette be, amikor az egyik szomszéd odajött - az utcán beszélgettünk, - és azt mondja: meghalt a Tibi. A bácsi teljesen kétségbe esett. 23 éves volt - mondja, - mit csinált? Szombat éjszaka mentek egy discoból, vitte a barátait, ivott is, a biztonsági öv sem volt bekötve, gyorsan is ment, szörnyet halt egy baleset miatt. Nem tudtam: szabad folytatni az elôbbi témát, vagy nem? Igazán nem akarok erôszakos lenni, nem szeretnék bántó lenni, de annyira ott ordított a kérdés: ha 23 évesen is meg lehet halni, és ennyire váratlanul, készületlenül, nem kellene erre felkészülni, amíg lehet, amikor Isten ilyen alkalmakat készít? Egy csendes órában itt csak Ôreá figyelhetünk. És szinte úgy beszélget velünk Jézus, mint akkor Nikodémussal. Ma nekünk mondja: szükséges újonnan születnetek. Ebben benne van az Ô kedves biztatása is: lehetséges. Hisszük-e: szükséges is és lehetséges is?
Olyan sok ember szeretne újrakezdeni, vagy újat kezdeni. Ne adjuk ennél alább! Hogyan születhet újjá az ember? Ha Isten segít minket, holnap este errôl lesz majd szó.
Mielôtt imádkozunk, maradjunk egy percre csöndben Isten elôtt, és hallgassuk úgy Jézus szavait, mint amit személy szerint nekünk mond: "Bizony, bizony mondom néktek: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát. Ne csodáld, hogy ezt mondom neked: szükséges újjászületned." Gondolkozzunk azon: újjászülettem már, ha nem: komolyan veszem: szükséges, akkor lennék a legboldogabb, ha Isten minél elôbb újjászülne? Kérjük ezt ma este Tôle.