ÁLDJON MEG TÉGED…

Az igehirdetés után gyülekezetünk több csoportjának a nevében többen is szeretnék megköszönni Varga Róbert testvérünknek és feleségének köztünk végzett hosszú, hűséges szolgálatát. Szeretnénk együtt is kívánni, hogy Isten gazdag áldása kísérje munkájukat az új szolgálati helyen is.
Tudjuk-e azonban, hogy mit kívánunk, amikor áldást mondunk? Mi az áldás? És milyen egy áldott ember? Alapigénk erről szól, ezt vizsgáljuk meg most röviden.
Áldás minden olyan jó, amit Isten érdemünk nélkül ajándékoz nekünk. Az áldás mindig ajándék. Az a többlet, amiért nem dolgozunk meg. Áldás az, hogy az eredményeink nemcsak az erőfeszítéseinktől függnek, hanem valami több is belép, ami nem tőlünk függ.
Valaki egyszer azt mondta: áldás az, amikor nyilvánvalóvá lesz egy ember életében Isten jelenléte. És ez valóban így van.
Ez a néhány mondat, amit most hallottunk a Bibliából, Ábrahám fiáról, Izsákról szól. Őhozzá egyszer eljöttek a barátai és azt mondták: úgy látjuk, az Isten téged megáldott. Aztán eljöttek az ellenségei, és azt mondták: szeretnénk szövetséget kötni veled, mert te az Úr áldott embere vagy.
Miből gondolták ezt? Miben látszott meg, hogy Izsák az Úr áldott embere? Az áldott ember hat jellemvonását olvashatjuk le erről a történetről.
1. Az első, hogy gyarapodott. „Izsák ezután vetett azon a földön, és százszorosát aratta abban az esztendőben, úgy megáldotta őt az Úr. Így gazdagodott ez az ember folyton-folyvást.”
Kedvezőtlen körülmények között. Ebben ez a meglepő. Aszály volt régóta, éhínség pusztított, az emberek tömegesen menekültek dél felé, Egyiptomban és Izsáknak azt mondta: te maradj itt, ez a föld a tiétek, majd én gondoskodom rólad. És Izsák ezt elhitte.
Isten igéje neki többet nyomott a latban minden egyébnél. Még a tényeknél is többet jelentett neki az, amit az Úr mondott. Nem sodródott a tömeggel, hanem hitt Isten szavának, és így is gyarapodott kedvezőtlen körülmények között. Miért? Mert megáldotta őt az Úr. Isten áldása előtt nincs akadály.
Jellemző-e ránk egyfajta csendes, folyamatos lelki növekedés, gyarapodás, előrehaladás?
2. A másik tulajdonsága az áldott embernek, hogy alázatos. Folyton-folyvást gyarapodott és mégis ugyanolyan alázatos maradt, mint amilyen volt. Nem hivalkodott, nem kérkedett azzal, amit kapott, mert tudta: kapta.
Istentől kapta, tőle fogadta el, és ezért Istent dicsőítette. És ez kifejezésre jutott abban is — ez gyönyörű, refrénszerűen ismétlődő részlet a történetekben —, hogy akárhol felverte a sátrát, a sátor mellett felépítette az oltárt is. Az Istennel való közösség fontos volt neki, és vállalta a pogányok előtt is, hogy ő hisz az Istenében, és vele közösségben él. Alázatos maradt.
3. Aztán jellemzi az Isten-áldotta embert az is, hogy türelmes.
Ez egy borzasztó részlet itt, hogy azokat a kutakat, amiket Izsák apjának, Ábrahámnak a szolgái ástak, a filiszteusok betemették. Megőrültek? Minden csepp víz az életet jelentette ott akkor.
Volt egy ilyen egyesség a nomádok és a városlakók között, hogy a nomádok aratás után legeltethettek a tarlón a nyájakkal, így valami kis szemestakarmányhoz is jutottak, és Ábrahám hálából kutakat ásott a filiszteusok földjein. Aztán ő továbbment a nyájakkal, a kút ottmaradt a tulajdonosoknak, a filiszteusoknak. De jövőre megint jöhettek, a nyájnak is kellett víz — mindenki jól járt. A tulaj is, a filiszteusok is, meg a legeltető nomádok is. Ezt a kincset teszik most tönkre a filiszteusok.
Óriási munka volt abban az időben akkori technikával egy kutat kiásni, és sokszor mély kutakat kellett ásni. Betemetik a kutakat.
Mit csinál most Izsák? Lázad Isten ellen, hiszen Isten mondta, hogy maradjon ott? Vagy bosszút esküszik a filiszteusok ellen? Vagy kétségbeesik, a haját tépi? Nem. Olyan szép ez a mondat, és példát adhat nekünk ebben a depresszióban fertőzött korban mindnyájunknak: újra kiásta Izsák azokat a kutakat, amelyeket apja, Ábrahám ásott.
Nem rázza az öklét az égre, nem fenekedik a gonosz ellenség ellen, nem lesz kétségbeesett. Munkához lát, és újra kiássa. A béketűrés, a türelem, a reménység, az Isten-áldotta ember nagyon fontos tulajdonsága.
És ezek után történik az, hogy ilyet még nem láttak az ott lakók, és azt mondják: ez az ember legyőzhetetlen. Kössünk vele szövetséget.
4. A negyedik, amit megtudunk, az aztán igazán áldás: egyszer olyan kutat ástak, amelyikben forrásvízre akadtak. Ásták az egyiket, többnyire talajvíz volt, aszály idején a talajvíz egyre mélyebbre megy, és aztán ki is száradtak sokszor ezek a kutak. De amelyikben forrásvíz van, az nem szárad ki. Az kibír mindent: szárazságot, aszályt, megpróbáltatást. Csakhogy forrásvizet nem lehet csinálni, csak találni. Ez az áldás. Ás az ember, és Isten irányítja az ásóját. Isten irányítja, hol kezdje el, merre haladjon és egyszer csak mintegy rámosolyog Isten és forrásvízre bukkan. De ásás közben lehet forrásvízre bukkanni. Emberé a munka, Istené az áldás. Legyen akkor egyedül Istené a dicsőség is.
5. Amit leolvashatunk erről a történetről, hogy egyszer csak egészen személyesen megszólítja Izsákot Isten. Kijelentést kap.
Ha nem tudta volna (de tudta, és hitte), most megerősíti ezt a hitét az, hogy Isten érzékelteti vele, hogy hallótávon belül van. Isten jelenlétében végzi a munkáját. Isten jelenléte és a megszólaló Isten, a tőle jövő ige az a különös áldás, ami az ember hitét megerősíti. Isten megújítja az ígéreteit. Izsáknak is szüksége volt arra, hogy megerősödjék a hite.
6. Végül azt láthatjuk még, hogy az áldott ember vonzó ember is. Mert amikor hozzájöttek ezek a pogányok és keresték vele a szövetséget, akkor a vele szövetséges Istenhez is közelebb kerültek.
Izsák nem rejtette véka alá, hogy Istenhez tartozik és az Ő szövetségese. Aki vele akar szövetséget kötni, az ő Istenéhez is közelebb kerül.
Az Isten-áldotta emberek mágnesezett emberek. Vonzó az életük a szó többféle értelmében. Istenhez vonzanak másokat is. Aki nézi az életüket, megkívánja azt a fajta gondolkozást és életvitelt. És itt is ez történt.
Valaki minket is Isten közelébe vonzott. Vajon a mi életünk vonzó-e? Vannak-e itt például olyanok, akik úgy kerültek a gyülekezetbe, s ami ennél többet jelent, úgy kerültek az Úr Jézus közelébe, hogy látták a mi életünket, vagy hallottak tőlünk erről a hatalmas Istenről?
Nem szoktam soha személyeskedni itt a szószéken, de most annyit azért hadd mondjak: sokan vannak itt, neveket tudnék mondani, de nem mondok, akik úgy kerültek az Úr Jézus közelébe, hogy Varga Róbert mutatta nekik az utat: Ha ki akarsz jönni abból a bajból, amibe kerültél, erre vezet a kivezető út, — és még segített is. Nemcsak az első lépéseknél, hanem később is. Ez azonban a Biblia tanítása szerint minden hívőnek nagy lehetősége és kötelessége.
Isten megadja a benne hívőknek azt a lehetőséget, hogy áldásokat kapnak. Az áldás feltűnik másoknak, és egyszer csak keresni kezdik. Lehet, hogy azt az embert, de rajta keresztül az élő Istent.
Tudjuk-e hitelesen mutatni azoknak, akik között élünk, hogy ez az élet útja? El tudjuk-e alázatosan mondani, de szent bizonyossággal azt, amit Pál apostol le is mert írni a korinthusi levélben: „legyetek az én követőim, miképpen én a Krisztusé.”
Róbert meg Klári ástak itt a gyülekezetben. Hűségesen, akkor is, ha betemették olykor a kutakat, újra ástak. Isten meg áldást adott. És mivel az áldást Ő adja, legyen érte egyedül Övé a dicsőség!
Akik kitartóan ásnak, és készek másokért élni, azok iránt mindenképpen legyünk hálásak.
Az egész mai esténk központi gondolata az áldás. Mindegyik kórusmű is erről fog majd szólni. Van egy gyönyörű ige, ezzel hadd fejezzem be. 5Móz 28. részében olvassuk ezt: „Áldást parancsol melléd az Úr.” Ha valamit kívánunk most nekik, akkor ezt kívánjuk: Áldást parancsoljon melléjük az Úr magánéletükben, a családban, a gyülekezetben, ismerősök és ismeretlenek között. Mi pedig sokkal jobban számítsunk erre, és kérjük ezt alázatosan.
Én áldást nem tudok produkálni, Uram, parancsolj mellém áldást. Én csak ásni tudok. Engedd meg, hogy néha-néha élő vízre, forrásvízre bukkanjak. Végzem a magam hétköznapi munkáját, és csendes bizakodással várom és kérem tőled az áldást.