KANTÁTA VASÁRNAP

Szeretettel köszöntöm a testvéreket, kedves vendégeinket. Vannak, akik messziről, vidékről jöttek, Isten hozta őket. Remélem, hogy mindannyian úgy megyünk haza, hogy érdemes volt együtt lennünk, mert együtt is énekelünk az Úrnak.
A régi egyházban minden vasárnapnak adtak valamilyen nevet, és azon a vasárnapon olyan bibliai témáról hangzottak az igehirdetések. Így május közepére esett mindig egy olyan vasárnap, aminek kantáta volt a neve, ami azt jelenti: énekeljetek. A folytatása több zsoltárban így hangzik: az Úrnak új éneket.
Ezen a vasárnapon szokott énekkarunk bekapcsolódni az istentiszteletbe, hogy több kórusmű is elhangzik. Ez azonban nem koncert, hanem istentisztelet. A kórus nem szerepelni akar, hanem dicsőíteni Istent, mégpedig velünk együtt. Lesz olyan, hogy előléptetnek bennünket is kórustagokká, és mi is együtt énekelünk majd az énekkarral.
Tegyük ezt most mindjárt. Énekeljük el a 98,1-3 zsoltárt. Énekeljetek új éneket az Úr Istennek örömmel.
*****
Amit az elején hallottunk, az Gárdonyi Zoltánnak a műve volt. Az lesz a menetrendünk, hogy meghallgatunk négy kórusművet, utána elhangzik egy rövid igehirdetés, azután meghallgatunk új négy kórusművet.
Az első kettő:
Heinrich Schütz: Jézusé a dicsőség kezdetű műve; és a második
Draskóczy László feldolgozása: Hinni taníts, Uram.
A következő két mű:
Ákom Lajos: Bartimeus c. műve és Csomasz Tóth Kálmánnak az énekes könyvünk utolsó énekére, az 512. énekre készült feldolgozása. Itt fogunk majd mi is bekapcsolódni.

Kevesen tudják és tartják azt számon, hogy a naptári év mellett van egy ún. egyházi esztendő is. Az egyházi év ádventtől ádventig. Ádvent első vasárnapján kezdődik, és két félévre szokták osztani: az ún. ünnepes és az ünneptelen félévre. Az ünnepes félév ádvent első vasárnapjától a pünkösd utáni vasárnapig, ún. szentháromság vasárnapig tart, az ünneptelen félév pedig holnap kezdődik és ádventig fog tartani.
A szentháromság vasárnap elnevezés arra utal, hogy — ha egyáltalán szét lehet választani Isten munkáját — a karácsonyi ünnepkör az Atyaisten szeretetéről szól: úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. A nagypénteki húsvéti ünnepkör arról, hogy mit tett értünk a Fiú, Jézus Krisztus, és a pünkösd a Szentlélek munkájára hívja fel a figyelmünket. A pünkösd utáni vasárnap pedig mintegy összefoglalja Isten munkáját.
Az ünnepes félévben, ami most mögöttünk van, elsősorban az a Biblia üzenete: mit tett Isten értünk. Az ünneptelen félévben főleg olyan igék szoktak megszólalni, hogy mi lehet erre a hívő ember válasza, mit tehetünk mi Istenért és egymásért.
Azért olvastam fel Pál apostolnak ezt a néhány mondatát, mert ebben frappánsan megfogalmazza azt, hogy milyen mélyen összetartozik ez a kettő, de mennyire felcserélhetetlen a sorrend. Vagyis mélyen összetartozik, hogy mit tett Isten értünk, és mi következik ebből, mit tehetünk mi ezek után, ugyanakkor a sorrend felcserélhetetlen. Előbb Ő cselekszik. Ezzel tesz képesekké minket is arra, hogy bármi jót cselekedjünk. Előbb Ő szólítja meg az embert, és ha az Ő igéje hitet ébreszt valakinek a szívében, a hit válasza az, amit már mi teszünk engedelmességből. Ahogy Pál apostol fogalmazza, így hangzik ez: „Mivel már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is Őbenne.”
A kolosséiaknak előtte arról beszél, arról ír, hogy mit tett értük Jézus. És mivel sokan voltak közöttük, akik ezt komolyan vették, nemcsak elhitték, hanem alárendelték az életüket az élő Jézus Krisztusnak, most már elmondja, hogyan éljenek akkor, hogy az életük egyre jobban hasonlítson Jézuséhoz. „Mivel elfogadtátok Krisztus Jézust, mégpedig mint Urat…” aki most már parancsol nektek, és akinek a parancsait bizalommal és engedelmesen követitek. És ha sikerül követni, az is a Krisztus Jézusnak mint Úrnak az érdeme, mert Ő tesz képesekké erre titeket, ha elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat.
Nyugodtan megváltoztathatjuk az igekötőt és mondhatjuk így is: ha befogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, akkor ebből következik a többi.
Az a szép mondat jut eszünkbe, amit Jézus mondott: „Az ajtó előtt állok és zörgetek, aki meghallja az én szavamat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázom és ő énvelem.” Aki befogadja Jézus Krisztust, az Urat. Nem az illető emelkedett fel Jézushoz, hanem Jézus szállt alá ide miközénk, Ő kopogtat az ajtónkon, és aki megnyitja előtte, az befogadta Őt.
Mi erre a válasz? Egy képpel szemlélteti az apostol: Gyökerezzetek meg és épüljetek fel Őbenne, erősödjetek és növekedjetek, és teremjetek gyümölcsöt. Egy fának a képét vetíti elénk. Aki Jézus Krisztust mint élete Urát befogadta, és átéli, hogy Jézus meg őt elfogadta, az gyökerezzék meg Őbenne, növekedjék folyamatosan, és majd megjelennek az élete fáján a gyümölcsök.
Mit jelent meggyökerezni Krisztusban?
Magában foglalja azt a döntést is, hogy valaki kinyitotta az ajtót előtte és befogadta Őt. Jézust tekinti az Urának. Jézus Krisztust mint Urat elfogadtátok. Ez döntés. Volt alkalma átgondolni, ha kimondta, akkor vállalja ennek a következményeit is. Jézus választotta élete Urának — majd utólag rájön, hogy nem is az ő nagy döntése volt ez, hanem Isten szeretete volt már emögött is. Mindenesetre egy döntés.
Most már akkor engedje mélyre a gyökereit Jézus Krisztusban. Ha Őt választotta élete Urának, akkor legyen is az életének az Ura. Akkor, amit Ő mond, az legyen a számára parancs, és teljesítse azt örömmel és ehhez is fog kapni majd erőt.
Meggyökerezni Őbenne. A gyökér mindenekelőtt a táplálékot nyomja fel minden fába több atmoszféra nyomással. Mindig megcsodálom tavasz elején, amin most már túl vagyunk, ezeket a környező jegenyéket, hogy a csúcsán kezd el fakadni először. A gyökerek, miután felmelegszik a talaj, elérkezett az ideje, beindulnak és sok atmoszféra nyomással egészen vékony csöveken nyomják fel a nedvességet, ami ősszel leengedett a fa, mert ha ősszel is ugyanúgy benne lenne, a fagyban eltörne. Mivel nincs benne a fagyban, nem törik el. Most viszont beindul az élet, és ez a gyökérnek a munkája. A hívő ember életét is a Krisztussal való közösség táplálja. Aztán a gyökér szilárd megállást is biztosít a fának. Stabilitást.
Olyan sok bizonytalan, labilis él ember él ma körülöttünk. Egyebek között azért is, mert ezek a döntések hiányoznak sok ember életéből. Nem meri magát elkötelezni. Nem mer visszavonhatatlan igeneket és nemeket kimondani. Mégpedig egyértelmű igent vagy nemet.
Nagyon sokan azt mondogatják: nemigen. Figyeljük meg, ez az egyáltalán nem magyaros fordulat is, ami ennyire népszerűvé vált: nem igazán. Voltál a héten anyukádnál? Nem igazán. Ez azt jelenti: nem. Miért nem lehet ezt mondani? Mert nincs hozzá bátorság, mert nem vállalja a következményeit. Az egyértelműségtől, a visszavonhatatlanságtól, az átgondolt, felelős döntéstől egyre jobban irtóznak az emberek. Meg is látszik a társadalmon.
Nos, akik Jézus Krisztust így befogadták, azok meggyökereznek Őbenne, és a gyökér lelki stabilitást ad az embernek. Mi különböző szélviharokban gazdag időszakban élünk. Ha valaki ingó-bingó zöld fűszálként él, akkor arra nem lehet támaszkodniuk másoknak sem. Az emberek, különösen a gyerekek, várják, hogy valakiben megkapaszkodhassanak, akinek van állóképessége, és van ellenálló képessége minden rosszal szemben. Jézus Krisztus erre is képesíti a hívőt.
A gyökér — sok mindent lehetne még említeni, de csak még egyet említek — biztosítja azt is, hogy túléli a fa még a gyilkos viharokat is. Bizonyára láttunk már olyat, hogy a vihar után kettéhasad egy fa vagy letörik, még a vastag törzse is eltörhet, és a következő évben egy sarj növekszik az oldalán. Mert ha a gyökere ép maradt, akkor túléli a halálát. Aki a Krisztusban gyökerezik, az túléli a biológiai halálát, mert annak örök élete van Krisztusban.
A növekedés — a másik —, a folyamatos, egészséges, egyenletes növekedés, gyarapodás, fejlődés az életnek feltétlen velejárója.
A szívem vérzik a cseresznyefáinkért, mert két évvel ezelőtt megindult náluk a csúcsszáradás. Amikor egy fa már nem nő, ha csak egy centit is, akkor megvan pecsételve a jövője. Ki fog pusztulni, mert az élet nem ismer stagnálást, hogy az idén is ott vagyok, ahol tavaly. Mert ha nem tudok növekedni, menthetetlenül megindul a visszafejlődés, a zsugorodás, a pusztulás.
A hívő életben az egyenletes növekedés az lehetséges a Krisztusban való gyökerezéssel.
És a harmadikat szinte már nem is mi produkáljuk. Azért benne van a mi engedelmességünk is, de egyszerre csak megjelennek a gyümölcsök. Például a Lélek gyümölcse, ami nem velünk született sajátosság. Az igazi szeretet, öröm, békesség, türelem, jóság, hűség, szívesség, szelídség, mértékletesség, ez mind-mind a krisztusi élet jellemzője. De ha valaki a Krisztusban gyökerezik, naponta mélyülő, erősödő lelki közössége van vele, akkor megjelennek rajta ilyen krisztusi tulajdonságok. Nem apámtól-anyámtól örököltem, nem nagy önfegyelemmel préselem ki magamból, hanem gyümölcs, belülről, magától terem.
És gyümölcs a Jézusról való hiteles bizonyságtétel is — mondja a Szentírás. És még sok minden…
A végső célja annak a váltságnak, amit Jézus szerzett nekünk, hogy gyümölcstermő életet éljünk Isten dicsőségére és egymás javára. Ezt magunktól nem tudjuk produkálni, ez mindig a kegyelemnek a munkája. Azzal kezdődik, hogy befogadtam a Krisztus Jézust, mint Urat. És egyre erősebb közösségre jutok vele, egyre mélyebben gyökerezem, egészségesen növekszem halálunk pillanatáig.
Külön hálás vagyok Istennek, hogy olyan 90-en felüli idős hívőket ismerhettem és ismerhetek, akik haláluk napjáig képesek voltak lelkileg növekedni, mert táplálkoztak és gyökereztek, azután megjelentek a gyümölcsök. És akkor nem a magunk vad, keserű gyümölcseit kínáljuk a családtagoknak, meg munkatársaknak, meg másoknak, hanem krisztusi gyümölcsökkel tudunk gazdagítani másokat.
Még azt hadd említsem meg, hogy ebben az ünneptelen félévben, ami ma kezdődik, különösen is nagy hangsúlyt kap a mi legnagyobb ünnepünk, az Úr Jézus feltámadásának napja, az úrnapja. Mondjuk ezzel a szerencsétlen elnevezéssel a vasárnap. És akinek az nem vásárnap, hanem valóban az úrnapja, az valóban ünneptől ünnepig él.
Isten tegye ünneppé mindannyiunk számára mindazokat az órákat, amit itt a gyülekezet közösségében töltünk. Tegyen ünneppé minden percet, amit előtte való csendben töltünk, hogy ebben az ünneptelen félévben is, mint a Krisztusban gyökerező gyümölcstermő emberek tudjunk az Ő dicsőségére élni.

Hallgassuk tovább a kórust. Most három zsoltárfeldolgozás következik. A 9. zsoltárról, ami eléggé ismeretlen zsoltár, azután a 23. zsoltár feldolgozása, amit mindnyájan ismerünk: Az Úr az én pásztorom és végül Mendelssohn: Izráel őriző Ura, 121. zsoltár.
A 9. zsoltárnak az első mondatát hadd olvassam fel, mielőtt az énekkar elfoglalja a helyét:
Hálát adok az Úrnak teljes szívemből,
elbeszélem minden csodatettedet.
Örülök és vigadok neked,
zengem nevedet, ó Felséges!

A befejező mű Händel egy hosszabb kantátájáról néhány részlet. Ennek a szövege is zsoltár. A 89. zsoltár elejét olvasom:
Uram, kegyelmes tetteidről
éneklek örökké
nemzedékről nemzedékre
hirdetem hűségedet.
Mert ezt mondom:
Örökké tart kegyelmed,
hűséged szilárd, akár az ég.
Befejezésül Händel 89. zsoltárját hallgassuk.