Köszönjük, Úr Jézus, hogy elmész a Simonokhoz. Köszönjük, hogy nem vizsgálod ki, miért hív. Számunkra soha meg nem érthető szeretettel kínálod mennyei ajándékaidat. Könyörülj rajtunk, hogy nehogy hitetlenek legyünk melletted.
Könyörülj rajtunk, hogy nehogy bezárkózzunk, amikor a szívünk mélyére akarsz nyúlni, hogy meggyógyítsd. Adj nekünk halló fület, látó szemet, nyitott szívet és azt az új életet, ami végül is a Te életed. Könyörülj rajtunk, hogy el ne akadjunk a hit útján ott, ahol éppen most vagyunk, hanem tudjunk bátor lépésekkel továbbmenni. Kerül amibe kerül.
Dicsőítünk, mert az igazi árat Te fizetted meg. Bocsásd meg, hogy mi az engedelmesség, a bűnök világosságra hozatalának az árát sem akarjuk sokszor megfizetni. Kérünk, beszélj velünk még. Hadd legyen valóság mindannyiunk életében az ének: Hadd lehessek engedelmes, néked élő gyermeked.
Könyörgünk Hozzád azokért, akiknek az értékeit elpusztította az ár, és akik még most is küzdenek. Könyörülj meg rajtunk, ha valamennyire fellélegezhettünk is, olyan nagy szükségünk van továbbra is a Te oltalmadra, békességedre, veszteségeinket kipótoló gazdagságodra.
Könyörgünk a kenyerünkért, ami kint van még, amit annyira megviselt a szélsőséges időjárás. Add meg, kérünk, mindnyájunk mindennapi kenyerét és taníts azzal hálásan élni.
Könyörgünk azokért, akik ezen a héten sorra járják Kecskeméten a lakásokat. Add, hogy nyitott ajtók és nyitott szívek fogadják a Te Igédet.
Könyörgünk azokért, akik csendes heteken lehetnek, és azokért is, akik nem tudtak elmenni és elmaradt ez nekik.
Könyörgünk Hozzád, hogy adj esőt ott, ahol hónapok óta egy csepp se esett.
Könyörülj az Albániában élő éhezőkön és szomjazókon.
És könyörgünk Hozzád betegeinkért, most különösen egy súlyos beteg asszony testvérünkért és két férfiért. Olyan kiszolgáltatottak, olyan tehetetlenek és sokszor az orvosok is tanácstalanok. Áldott orvos, Jézus Krisztus, Te adj nekik gyógyulást és használd őket ott is a Te dicsőségedre.
Köszönjük, hogy mindannyiunk életét ismered. Mindannyiunk szükségét is ismered. Egyedül Te tudod, mire van szükségünk. Elégítsd meg kegyelmed és gazdagságod szerint.
Ámen.
Istenünk, kérünk, segíts belsőleg is elcsendesedni most. Segíts hinnünk, hogy egészen személyesen tudsz szólni hozzánk és a Te szavaddal bármi jót el tudsz végezni az életünkben. Olyan nagy szükségünk van mindannyiunknak Reád!
Kérünk, ne maradj néma. Tudjuk, hogy így van, ahogy most énekeltük: utálod a bűnt, és Hozzád nem mehet senki, aki tisztátalan és vétkes. Mi pedig mindnyájan ilyenek vagyunk. Köszönjük, hogy mégis magad elé engedsz minket Jézus Krisztus érdeméért.
Köszönjük, hogy Őreá nézel, és rajtunk könyörülsz. Köszönjük, hogy Őreá való tekintettel a legnagyobb mélységből is van felemelkedés a számunkra, a legsúlyosabb bűnünkre is van bocsánat. Komoly mulasztások is pótolhatók. Egészen újjá lehetünk, és új kezdést engedélyezel nekünk.
Engedd ma megtapasztalnunk ezt a nagy irgalmadat. Tedd világossá, hogy ennek az árát a mi megváltó Urunk fizette meg. Adj nekünk bátorságot, hogy higgyük ezt, és hittel megragadjuk ezt a meg nem érdemelt kegyelmet, ami nélkül elpusztul az életünk.
Kérünk, szólj bele az életünkbe, hadd kerüljön egész életünk a Te világosságodba, és újra kérünk: oktass, hogy utaidban járhassunk jobban.
Ámen.
Egy vacsorán zajlott le ez a jelenet. Jézust is meghívták és ezen a vacsorán két emberrel beszélget. A két ember két külön világ. Kitűnik ebből a beszélgetésből, hogy mindenkire nézve döntő az, hogyan viszonyul Jézushoz. Ennek megfelelően értékeli magát, és ennek megfelelően alakulnak a kilátásai. Nemcsak ebben a földi életben, hanem az örökkévalóságban is. Két kép: Simon farizeus és ez az asszony. Ma este nézzünk bele az Ige tükrébe és állapítsuk meg: melyikhez hasonlítunk?
Az egyik a közvélemény szerint derék ember, a másik bűnös. Az egyik köztiszteletben áll, a másik megvetett. Az egyik vallásos, nagyon vallásos, a másikat kiközösítették a vallási közösségből, a kultuszközösségből is. Simon farizeus és egy prostituált.
Nagy különbség van köztük. Simon farizeus szerint az a különbség, hogy ő igaz, az a másik pedig bűnös.
Jézus szerint az a különbség, hogy Simon farizeus még nem látja mennyire bűnös, ez az asszony pedig már látja. Sőt, már azt is tudja, hogy van bocsánat, sőt már meg is kapta ezt a bocsánatot.
Jézus arra figyelmeztet, hogy az előbbi életveszélyes állapot. Amikor valaki csak mutogatni tud, ítélkezni, meg van győződve arról, hogy ő igaz — vagy olykor szelídebben: igazabb —, mint a többiek. Mindenki gyarló ugyebár, de mégis igazabb, mint a többiek. Ez életveszélyes állapot, mert addig, amíg nem látja, hogy mennyire szüksége van bocsánatra, és mire kaphat bocsánatot, addig nem lesz az övé a bocsánat. Neki is el van készítve, de ha így éli le az életét, akkor neki kell ezért az ítéletet elszenvedni.
Mi az oka annak, hogy az egyik megmarad ilyen vaknak, mint ez a Simon, a másiknak pedig egyszerre csak kinyílik a szeme, elképed a saját bűnösségén, ugyanúgy elképed az Isten bűnbocsátó irgalmát látva, és két kézzel nyúl ez után az irgalom után?
Eszembe jutott egy régebbi emlékem. Egy kis városban élt két asszony. Egy házban laktak, jóban is voltak. Mind a kettőjükről közel egy időben állapították meg a szomorú diagnózist. Mind a kettőjüknek azonnali műtétet javasoltak. Az egyikük azonnal jelentkezett is, meg is operálták és a mai napig él. A másik valami miatt húzta-halasztotta, nem ment ez után a diagnózis után orvoshoz. Amikor pedig nagyon rosszul lett, újra elment, de akkor már nem lehetett segíteni. Már el is ment az élők sorából. Amikor újra elment, kérdezte az orvos: miért tette ezt egy értelmes asszony, felelős, magas beosztásban? Bevallotta, hogy elképzelhetetlennek tartotta azt, hogy pucérra vetkőztetve feküdjön egy műtőasztalon ő, akinek olyan nagy tekintélye van a városban.
Többször eszembe jut ez a történet, amikor emberek nem hajlandók az élő Isten előtt pucérra vetkőzni. Amikor mindent latba vetve takargatják azt, amit úgy is lehet látni, meg a következményeit. Azt a sok tisztátalanságot, lelki fertőzöttséget, engedetlenséget, bűnt. Azt gondolják, hogy a végtelenségig lehet azokkal együtt élni, és azokat rejtegetni. Pedig, aki így rejtegetni akarja, azt előbb-utóbb megfojtja, megöli a bűne.
Jézus ebben a történetben az irgalmas Isten képét is felragyogtatja előttünk. Lehet azt az utat is járni, amit ez az asszony. Akiről mindenkinek meg volt a véleménye, és aki az egész díszes társaságban mégis az egyetlen volt, aki már volt egy egész életet meghatározó döntésen. Azon, hogy Jézusnak bevallott mindent és Tőle megkapta az Isten bűnbocsátó kegyelmét. Ez a hála, ez a szabadság, ez az öröm viszi most oda Jézushoz. Nincs különbség.
Pál apostol a Római levél 3. részében részletesen leírja, és ezt is írja szó szerint: nincs különbség ember és ember között e tekintetben. Mindnyájan elhajlottak. Egyetemlegesen haszontalanokká lettek. Nincs egyetlen igaz sem. Mindnyájan szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül. Mindnyájan csak az Isten kegyelmébe vetett hit által igazulhatnak meg. E tekintetben nincs különbség a Simon farizeusok meg a prostituáltak között. Mindketten bűnösök, mindketten rászorulnak Isten kegyelmére. A nagy különbség az, hogy ha az egyik lehorgonyoz ebben az állapotban, és azt gondolja: igaz, a másik meg bevallja a bűneit, megragadja a bocsánatot és egy egészen új életet kezd el. Erről az asszonyról ezt tudjuk itt meg.
Nézzük meg közelebbről is Simon farizeust, aztán az asszonyt, aztán magunkat.
Mit tudunk meg erről az emberről?
„Egy farizeus arra kérte Jézust, hogy egyék vele. Be is ment a farizeus házába és asztalhoz telepedett.” Nem tudjuk, miért hívta meg. (Később még erre visszatérek mit akart Jézustól, amikor ennyire nem veszi Őt komolyan. Amikor ennyire nem kell neki az, amit Jézus hozott. Amikor ennyire nem érti, hogy miért jött Jézus.) Meghívta valami miatt. Jézus elmegy mindenhova, ahova meghívják. Ahhoz is, meg az ellenségéhez is. Mert hogy Ő mindkettőt egyenlően szereti. Mindnyájunkat szeret.
Elmegy oda, de az első perctől kezdve lehet látni, hogy ez a vendéglátó roppant tartózkodóan és kritikusan viselkedik Jézussal szemben. A vendéglátás elemi velejárója volt, hogy a mezítlábas szandálban gyalog érkezett vendégnek a lábát megmosták, vagy lehetőséget adtak arra, hogy megmossa. Ez itt elmaradt. Ha nagyon tisztelt vendég volt, akkor a házigazda a homlokán megcsókolta. Ha még inkább kedveskedni akartak neki, akkor egy csepp illatos olajat vagy kenőcsöt a szakállára vagy a hajára csöppentettek, hogy illatozzék ott az egész vendégsereglet nagy gyönyörűségére. Ez itt mind elmarad.
Jézus meg is említi Simonnak. Nem számon kérőleg. Jézus nem várta el mindezt, és nem volt megsértődve, hogy nem kapta meg. Csak azért említi, mert kiprovokálja a helyzet, és úgy érzi, az asszony védelmében nem árt, ha erre gondol Simon farizeus.
Azt mondja Jézus: „Bejöttem a házadba: vizet lábamra nem adtál, ő pedig a könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. Te nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. Te nem kented meg olajjal a fejemet, ő pedig kenettel kente meg a lábamat.”
Simon tehát nem tisztelettel fogadta Jézust, szeretetről egyáltalán beszélni sem lehet. Ott Jézussal egy asztalnál, de egy világ választja el őket egymástól. Egészen alacsony, kb. 20-30 centiméter magas asztalok voltak, a vendégek a földre heveredtek, gyékényekre, az asztal tengelyére merőlegesen, többnyire úgy, hogy bal könyökükre támaszkodtak, a jobb kezükkel ettek. Így feküdtek, könyököltek, nem ültek, sorban az asztalnál. A fejek közel voltak egymáshoz. Simon is ott van Jézus közelében, és mégis mérhetetlenül távol van Tőle. Lepereg a szívéről minden szó, amit Jézus mond. Semmi fogékonyság, semmi lelki nyitottság nem érezhető rajta. Hat lépés távolság ettől a Mestertől.
Mi adja ezt a távolságot, mi jelenti a válaszfalat? Az ő önigazultsága. Ő igaz ember. Ő farizeus. Betartja vagy igyekszik betartani a törvényeket. Teljesíti a vallás előírásait, és nem követ el ilyen nyilvánvaló bűnöket, mint ez a szemérmetlen fehérnép.
Sokan vannak ám így. Eljárnak a templomba. Ott ülnek még a bibliaórán is. Akár még Bibliát is olvasgatnak olykor-olykor, csak éppen be ne menjen a szívükbe Isten Igéje, meg ne ítélje őket. Nehogy valamire azt kelljen mondani: elrontottam, bocsánatot kérek, másként akarom folytatni. Ők nem rontanak el semmit. Tévedni emberi dolog. Az mindnyájunkkal előfordul. Ezen máris keresztül lehet lépni. Meg sem nevezik azt a tévedést. Ismeretlen ezeknél az embereknél, hogy a bűnüket néven nevezzék, mégpedig élesen, keményen. Így ismeretlen az is, hogy bocsánatért tudjanak esedezni, és a bocsánatot megkapva boldogan menjenek tovább.
Sokan vannak a mai farizeusok között is, akik vágyakoznak valami tisztább életre, hogy másként folytathatnák, de ugyanakkor félnek is attól, hogy radikálisan elítéljék magukat. Úgy ahogy Isten. Úgy ahogy Isten Igéje elítél minket, és radikálisan újat kezdjenek. Vágyakozás és félelem ambivalenciája (felemássága, kettőssége), így mondják ezt. Nem merik a félelmüket félretenni, és azt mondani egyszer: mitől félek én? Attól, hogy kiderüljön az igazság? Derüljön ki! Milyen állapotban vagyok most, hova akar Isten elsegíteni, és kerül amibe kerül, lemondok a szégyen takargatásáról, menjünk arra, amerre Isten akar vezetni. Ez nem könnyű döntés, de csak ez segíti ki az embert ebből a tehetetlen alakoskodásból, ami itt Simon farizeust is jellemezte.
Valóban nem tudjuk, mit akart azzal, hogy meghívta Jézust. Lehet, hogy még ez is taktika volt. De hogy nem ismerte Őt, az biztos. Semmi jele nincs annak, hogy tudná, valójában kit hívott meg. Mi kapható ettől a Jézustól? Ő is legjobban arra szorul rá, amire az a nyomorult, megvetett asszony. Itt kínálja neki ezt tálcán Jézus. Hogy megint nem ő van felül, aki megvendégeli gazdagon ezt a Mestert, hanem Jézus van mérhetetlenül felette mindenkinek, és Jézus kínál tálcán valamit, ami nélkül tényleg nem lehet meglenni. Anélkül, amit ő tesz az asztalra, meg lehet lenni. De a kegyelem nélkül nem. De őneki nem kell a kegyelem, hiszen ő kegyes ember, őt ne gyanúsítsa senki.
Ezekre mondja a Szentírás, Isten mondja: „Ez a nép szájával tisztel engem, szíve azonban távol van tőlem.” Ma este ezt kérdezi tőlünk a mi Urunk: kié a szíved? Benne van-e a szívünk-lelkünk abban, hogy Jézust követjük, hogy Isten gyermekeivé lettünk vagy azok akarunk lenni? Mire vagyunk készek azért, hogy Vele maradhassunk? A nyomdokaiban mindig. Ne válasszon el Tőle semmi engedetlenség, tisztátalanság, bűn. Ha meg közbejön valami, készek vagyunk tüstént néven nevezni és kivetni onnan. Mert nekünk mindennél és mindenkinél fontosabb Ő maga, az Ő személye.
Nem az, hogy így reprezentáljunk, mint a Simon farizeus, hogy elmondhassa: ott volt nála Jézus is, vagy megtesztelje Jézust, vagy — mondom — nem tudjuk, miért hívta meg. Hanem azért, hogy tudom, miért hívom meg. Nem vendégnek hívom, hanem Úrnak hívom. Ő legyen Úr a házamban, a gondolataimban, a szívemben. S ami Neki utálatos: fújj! azonnal kivetem, nekem is utálatos. S ami szerinte érték, azon pedig kapva kapok, és minden mást kiteszek a kezemből csakhogy az az enyém lehessen. Ez távol állt Simon farizeustól.
Mit tudunk meg az asszonyról?
Ott feküdtek a vendégek. Bejön tétován ez az asszony. Hívatlanul. Nem volt hivatalos a vendégségre, de ahol egy rabbi megjelent, ott bárki hívás nélkül is jöhetett. Nem volt ő azért udvariatlan. Mindenki tudta róla, hogy kicsoda és senki sem örült, ha átlépte a háza küszöbét. Ő azonban most átlépi. Megáll Jézus lábánál, szorongat valamit a kezében. Tudjuk a másik evangéliumból, hogy azt az alabástrom edénykét hozta el, amiben az az illatos kenőcs volt, amit a legtöbb ember - még a legszegényebbek is - igyekezett élete folyamán összetakarékoskodni, hogy elhunyta alkalmával majd ezzel őt bekenjék. Nem balzsamozás volt ez, csak ilyen illatos kenőcsökkel bekenték, amivel az asszonyok húsvét reggelén Jézus holttestét meg akarták kenni. Ezek értékes, illatos kenőcsök voltak. Ebből szoktak néha egy cseppet a legkedvesebb vendég hajára vagy szakállára csöppenteni. Ilyet még ember nem hallott, hogy az egészet, eltörve azt a drága üvegcsét — ami maga is drága volt, a tartalma meg a sokszorosa —, és az egészet rákeni Jézus lábára. Teljesen képtelen volt, mindenkinek megállt a falat a szájában. Mit csinál ez? Elment az esze? Ráadásul ez a Jézus nem tudja kicsoda ez. Engedi, hogy ilyen hozzáérjen? Ezzel Őt is tisztátalanná teszi.
Jellemző, hogy mennyire nem tudta Simon farizeus kicsoda Jézus, hogy elkezd spekulálni: próféta? Nem próféta? Ha próféta lenne, tudnia kellene ki ez az asszony! Engedi, hogy hozzáérjen, akkor mégse próféta. Ennyire nem tudja kicsoda Jézus. De ami ennél szomorúbb, vagy ugyanilyen szomorú, hogy ennyire nem tudja, hogy milyen az, amikor valaki az életét kapta vissza Jézustól. Új életet kapott Tőle és ezért olyan hálás, hogy a háláját nem tudja hogyan kifejezni. Ami neki a legdrágább, azt is kész „eltékozolni”, hogy kifejezze a háláját.
Szomorú, hogy ez a mocskos fantáziájú korunk, amelyikben ilyen Jézus Krisztus szupersztár és egyéb szörnyűségek is születnek, elkezd fantáziálni, hogy biztos szerelmes volt az asszony Jézusba, meg Jézus az asszonyba. Szeretném, ha ezeket a mocskos gondolatokat, amik teljesen távol állnak a Szentírásban írottaktól, törölnénk, és soha nem vennénk komolyan. Itt senki nem volt szerelmes a másikba. Itt Jézus, mint Isten Fia, isteni hatalommal tökéletes bocsánatot adott egy bűneiben fuldokló embernek. Ez a bűneiben fuldokló ember meg, ahogy feljött a víz színére és megtanul lélegezni, talajt kapott a lába alá, a szívét kitenné hálából annak, akitől az életét visszakapta. Itt erről van szó.
Boldog vagyok, hogy ezen a nyáron is találkozhattam ilyenekkel. Nemcsak a magam akkori hasonló élményére kell visszaemlékeznem, hanem láthatom, hogy ma hogyan történik az, amikor egy ember odakerül az Úr Jézus közelébe, aki az Ő Igéjében és Szentlelkében ma ugyanolyan valóságosan itt van közöttünk, mint ahogy akkor ott feküdt félkönyökre ereszkedve Simon farizeus asztalánál. Jézus Igéjének a világosságában rádöbben, elrontotta az életét. Ő nem tévedett, nem hibácskái vannak, hanem mindenestől vétkes és nincs módja, hogy megváltoztassa magát. De íme, itt kínálja neki Jézus a bocsánatot és az új életet, és ő megragadja hittel ezt a bocsánatot és új életet. Úgy megy haza, hogy repül, tele van a szíve hálával, és mivel tudja, hogy Jézusnak ezt megfizetni nem tudja, még meghálálni sem, ezért elkezd szolgálni annak, aki éppen a közelében van, hogy valamit törlesszen abból, amivel tartozik a Megváltójának. Egy életen át ez a boldog törlesztés jellemzi az ilyen újjászületett embereket. Itt erről van szó.
Ez a süket és vak társaság, amelyik ott eszegetett az asztalnál ebből semmit sem ért. Hogy mi zajlik le ennek az asszonynak a szívében, hogy mit jelentett neki, hogy bocsánatot kapott, hogy ki lett neki Jézus, hogy éppen amikor leborult bűneivel előtte, akkor ismerte fel kicsoda Ő, hogy benne az Isten van itt, és azért bocsáthat meg minden bűnt. Ez egészen új kezdést adott neki, és a többiek ebből semmit sem érzékelnek. Ilyen alagsori gondolataik vannak, hogy próféta, nem próféta, miért engedi, hogy hozzáérjen, minek jött ide ez, jobb lett volna, ha nem jön. De legalább kiderült, hogy ez a Jézus se az, akinek hittük. Minden gondolatuk és feltételezésük melléfogás. Fogalmuk sincs arról ki Jézus, fogalmuk sincs arról kicsodák ők, és fogalmuk sincs arról milyenekké lehetnének, ha tudnának végre a bűneikről bűnbánattal beszélni, és Isten érthetetlen és mérhetetlen kegyelmét hittel megragadni.
Itt csak ketten értik miről van szó: Jézus és az, aki Tőle már bocsánatot kapott. Az összes többi csak botránkozik.
Melyik képhez hasonlítunk, ha belenézünk az Ige tükrébe?
Volt-e már ilyen az életünkben, hogy fájni kezdett mindaz, ami bűn? Ahogy Pál apostol írja: bűnné lett a bűn. Hogy odamentünk vele, ahol egyedül van annak a megoldása. Ahhoz a Krisztushoz, aki helyettünk szenvedte el ezeknek a bűnöknek a büntetését. És ezek után abbahagyva a bűnöket, komolyan véve a bocsánatot, új emberekként éltünk tovább. Ismerős-e ez már?
Ismerős-e az, hogy esetleg még a könnyünk is kicsordult? Akkor is, amikor fájni kezdett a bűn és láttuk annak következményeit, hogy mit csináltunk mások életében is, meg Isten ellen mit követtünk el, meg akkor is, amikor a hálánkat akarjuk valahogy kifejezni. Hálakönnyek is léteznek. Nem a könnyezés minősíti a bűnbánat őszinteségét, de ennek az asszonynak a könnyeiről is van itt szó.
És mindezt ő nem szégyelli, mert nem szégyelli Jézust. Mivel, hogy nem szégyellte őt Jézus, vállalta őt, mint bocsánatot nyert bűnöst országvilág előtt. Ott a vallásosok vizsgáztató szeme előtt is vállalja őt minden további nélkül. Ők már összetartoznak. Miért? Azért, mert azt olvassuk a Szentírásban, hogy Jézus azokat, akik a Tőle kapott bocsánatot hittel elfogadták, nem szégyelli testvéreinek nevezni. Ezt a Zsidókhoz írt levélben olvassuk. Pál apostol meg azt írja a Római levélben, hogy Jézus a mi legidősebb bátyánk. Első szülött sok atyafi között. Ez azt jelenti. Atyafi testvér, aki első szülött a testvérek sorában, az a legidősebb testvérünk. Őreá való tekintettel fogadott mindnyájunkat Isten gyermekévé, akik hiszünk Benne. Azt nem lehet megkerülni, hogy a bűnt bűnnek nevezem, a kegyelmet hittel megragadom, és bizonyos leszek abban, hogy bocsánatot kaptam. Ezt követi ez a hála.
Ezt próbálja Jézus megértetni ezzel a farizeussal, és ezért mondja el neki ezt a rövid példázatot: Volt két ember, mind a ketten kölcsön kértek. Az egyik ötszáz dénárt, a másik ötvenet. Egyik sem tudott fizetni — ez nagyon fontos. Nem arról van szó, hogy az egyik az igaz, az ki tudja fizetni Istent, mert ő vallásos meg jó, amaz, a prostituált meg nem tud fizetni. Mind a kettő fizetésképtelen. A jók sem tudják kiegyenlíteni bűneiket Istennél. Mind a kettő reménytelen helyzetben van. Nem tud fizetni. Ez az isteni kegyelem, hogy mind a kettőnek elengedi. Nem azt számolgatja, hogy melyik a kisebb, melyik a nagyobb összeg. Egyik sem tud fizetni, akkor engedjük el nekik — ez a feltétlen kegyelem.
És akkor — kérdezi Jézus az embert — szerinted melyik szereti jobban a hitelezőjét? Okos ember volt Simon és azt mondja óvatosan: úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedtek el. Ez az — mondja Jézus. Így van. Ezért nem értitek, mi történik most itt. Ennek az asszonynak sok bűne bocsáttatott meg. Ezt mutatja, hogy ennyire szeret. Akinek kevesebb bocsáttatik meg, mert még a többit nem látja, hogy bocsánatot kérjen, az kevésbé szeret. Akinek meg semmi se bocsáttatott meg, mint Simonnak, az meg egyáltalán nem szeret. Ez ilyen egyszerű. Ha majd ő is látni fogja, és Isten megajándékozza a bűnbánat könnyeivel, meg a bűnbocsánat örömével, akkor ő is fogja szeretni Jézust. És ez a fajta szeretet mentes mindentől, amit a szennyes fantáziánk hozzáképzel.
Ez az a szeretet, amivel Dávid a 18. zsoltárban leírta, hogy szeretlek, Uram, én erősségem! Ez a kegyelmet nyert hívőknek, az Istenért mindenre készeknek, a megszabadultaknak, a tiszta, szent szeretete, amelyikben ott van a tisztelet, az imádat. Az, amit egyedül csak annak az Istennek adnak meg, akinek egyedül köszönhetik az új életüket.
Erre akar elsegíteni minket a mi Urunk. Mert csak az ilyenek használhatók az Ő harcmezején. Csak ezek az emberek készek mindenre Jézusért. Ezek nem latolgatják, hogy ez mibe kerül, hogy ez kényelmetlen, ez kellemetlen, alkalmatlan időben van. Amit az Uruk mond, azt boldogan teszik akkor is, ha kényelmetlen, kellemetlen, meg ki mit szól hozzá. Ezek az emberek szabadok az engedelmes, a győzelmes életre. Erre akar minket elsegíteni.
Ezt lenne jó, ha megvizsgálnánk ma. Vajon mi jellemez minket? Nem ilyen alkalmi együttléteink vannak-e nekünk is Jézussal, mint Simonnak? Vagy folyamatosan együtt élünk Vele? Éjjel, nappal, munka közben, közlekedés közben — mindig. Ahogy Ő mondta: ti énbennem, én pedig tibennetek. Ez nem alkalmi találkozás ünnepi vacsorákon, vagy úrvacsorákon, hanem állandó együttlét — a hétköznapok sűrűjében is.
Vajon ez a hűvös kimértség jellemez-e minket, vagy az a mérhetetlen odaadás és szeretet, ami ennek az asszonynak a magatartásában volt? Ilyen távolságtartás, hogy ha nekem kellemetlen lenne, ne derüljön ki, hogy Jézushoz tartozom, vagy pedig az, hogy mindig vállalom Őt. Dehogy tartok távolságot! Az életet jelenti, hogy ott legyek a közvetlen közelében. Még csak az hiányoznék, hogy három vagy hat lépés… Semmi ne legyen! Egészen egy akarok Vele maradni mindig. Ahol Őt szidják, ott engem is szidnak. Ez magától értetődik, hiszen összetartozunk. De ahol megszólalok, ott Ő szólal meg és abban erő, vigasztalás és útmutatás lesz.
Milyen kapcsolatban vagyunk Jézussal? Jó lenne, ha a langyos, szórakozott, olykor még szórakoztató felszínes kapcsolatokat, mint bűnt megvallanánk, és ha Ő azt mondja: evezz a mélyre, akkor mennénk Vele most a mélyre. Az engedelmességnek, a tiszta életnek, a szentségnek, az odaszánásnak a mély vizeire, ahol az Ő nagy hatalmát megtapasztalhatjuk.
Mert, és ezt szeretném végül megemlíteni, nem is csak ez a lehetőség, hogy valamelyik képhez hasonlítsunk és lehetőleg ne Simon farizeushoz, mert őt most kellőképpen ellenszenvessé tettem, hanem a bűnös nőhöz. Van egy harmadik lehetőség is. Jézushoz hasonlítsunk.
Az újjászületetteknek kilátásba helyezte, hogy kiábrázolódik rajtunk a Krisztus. Hogy Ő olyan valóságosan és egyre hatalmasabban élhet hit által a hívőben, hogy egyre inkább az történik, hogy aki a hívővel találkozik, Vele találkozik. S amikor az Ő engedelmes, tiszta életű gyermeke megszólal, Ő szólal meg. Megtanulunk az Ő szemével nézni, az Ő értelmével gondolkozni. Pál leírja: „Bennünk a Krisztus értelme van”. (1Kor 2) és az Ő Lelkével, a Szentlélekkel élni az egész életünket. Ne mondjunk le erről, ide akar Ő elsegíteni minket. Ne tévesszük meg magunkat akármilyen formális vallásoskodással. Abból legfeljebb ez lesz, ami Simon farizeusnál, hogy meghívjuk néha vendégnek az Úr Jézust. Ez az asszony meg a hozzá hasonlók együtt akarnak élni Vele. Mindenüket odaadják Neki, állnak rendelkezésére és így tudja használni őket.
Jó lenne, ha gondolkoznánk még ezen és kérnénk Isten Lelkét: tegye egészen világossá számunkra: nem engedünk-e ennek a Simoni kísértésnek? Nem félünk-e ettől a teljes odaszánástól? Tegyük félre ezt a félelmet, hogy eljussunk mi is oda: Szeretlek, Uram, én erősségem!