A GONOSZSÁG MEGSOKASODIK

Ma az első szavunk legyen a hálaadásé. Szeretnénk együtt hálát adni azokkal a testvéreinkkel, akik hatvan évvel ezelőtt érettségiztek a Lónyai utcai Református Gimnáziumban. Legyen áldott Isten, hogy megőrizte őket, és itt lehetnek közöttünk házastársukkal együtt. Kegyelettel gondolunk az elköltözött tanárokra és azokra, akik az osztálytársaik kö-zül nincsenek már az élők sorában. Imádkozunk azokért, akik szívesen itt lettek volna, de nem tudtak eljönni. Kívánjuk mindannyiuknak, hogy teljesedjék be Isten igéje életükben, hogy ne emberek kí-vánsága, hanem Isten akarata szerint töltsék a testben hátralevő időt.
A második szavunk is a hálaadásé, mert Isten kegyelméből ma öt gyermeket is hoznak ide a szülők keresztségre. Isten erősítse őket, hogy Jézus tanítványaivá nevelhessék gyermekeiket.
Harmadszor a megrendült együttérzé-sünknek kell kifejezést adni azok iránt, akik ezen a héten veszítették el hirtelen hozzátartozóikat, s akik különféle sebesülésekkel a New York-i kórházakban vannak. Ilyenekre képes az a bűn, amit sokszor lebecsülünk, amin kacagunk, és közben nem vesszük észre, hogy esetleg rajtunk is ez uralkodik.
Végül buzgón kell könyörögnünk ma a történelem Urához azért, hogy ajándékozza meg ezt a világot békességgel, és a Biblia parancsának engedelmeskedve most még inkább esedeznünk kell minden hatalmon lévőkért, azért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk — ahogy ezt Pál apostol Timóteusnak írja.
Ezek után gondolkozzunk el azon, ami ezen a héten az egész világot megrázta, ezen a rettenetes tömeggyilkosságon, aminek következtében több ezer ember halt meg Amerikában.
Változatlanul az a legizgalmasabb kérdés, hogy ki tervelte ki, ki hajttatta végre ezt a szörnyűséget, ami soksok gyanútlan ember életét egyik pillanatról a másikra kioltotta, vagy ami talán még szörnyűbb — napok szenvedése után veszítették el az életüket.
Sok mindent találgatnak ma az emberek. Megdöbbentő az, hogy még a hívők közül is olyan kevesen nyitják ki a Bibliájukat. Mond-e erről valamit nekünk Isten igaz kijelentése? Milyen örökérvényű bibliai igazságok segíthetnének a helyesebb tájékozódásban? Szeretnék három olyan bibliai igazságra rámutatni, amin aztán gondolkozzunk tovább, ellenőrizzük a Bibliánkból, hogy úgy vannak-e ezek, és ha úgy találjuk, engedjük, hogy Isten Szentlelke ezeknek a bibliai igazságoknak a jegyében vezesse a gondolatainkat és segítsen el helyes értékítéletekre.
Szomorú, hogy a világ felelősei közül is oly igen kevesen vesznek tudomásul ilyen örök érvényű összefüggéseket, amik pedig segíthetnék őket is a helyesebb megoldás megtalálásában. Három ilyet említek ma.
Az első akkor jutott eszembe, amikor a napokban egy tudós elemző egy rendkívül találó kifejezést használt, de lehetett érezni a hangján: ő sem tudja, mit beszél, nem vette észre, mennyire fején találta a szöget. Azt mondta: ebben az esetben egy test nélküli ellenséggel állunk szemben, és amíg nem tudjuk, ki az, nem tudunk ellene sem védekezni, sem harcolni. Ez így igaz, különösen, ha valaki érti is, mire kell gondolni.
Egy test nélküli ellenséggel állunk szemben. Ki ez a test nélküli ellenség? Isten igéje egyértelműen beszél róla. A nevét is megmondja. Jézus Krisztus a tulajdonságait is leírja. Pál apostol azt is le meri írni: ismerjük a szándékait, és ezért nem válunk áldozataivá. Ki az az ellenség, aki nemcsak arcátlan, hanem arc nélküli, sőt test nélküli — ahogyan találóan mondta az illető?
Pál apostol az Efézusi levélben így ír róla: „Öltözzétek fel az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben. Mert nem test és vér ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, amelyek a magasságban vannak.” (Ef 6,11-12)
Ő tudta, ki az ellenség. Test nélküli, ezért nem ismeri fel a hitetlen ember, sőt el sem hiszi, hogy ilyen van. Pál néven nevezi. Azt mondja: ördög, a mi fő ellenségünk. Jézus azt mondta: emberölő volt kezdettől fogva. Minden ilyen szörnyűségben maga az ördög a felbujtó, ő a gyilkos, aki azonban mindig elrejtőzik azok mögött, akiket eszközként használ fel gyilkos terveinek a végrehajtásában. Általában embereket használ eszközként, és ezek a szerencsétlenek nem maguktól jutnak ezekre a kegyetlen, rettenetes, embertelen elhatározásokra, csupán eszközök egy nagy szellemi hatalom kezében, akit általában ők sem ismernek.
Nekünk most nem kell egy szűk körre gondolnunk és másokra mutogatnunk, mert a Biblia világosan tanítja, hogy kivétel nélkül mindnyájan az ördög fogságába születünk, amikor világra jövünk. Mióta elszakadtunk Istentől, kiszolgáltattuk magunkat ennek a sötét ellenségnek, azóta az ő rabságában vagyunk. Ebből a rabságból akar Jézus kiszabadítani minket. Ez a szabadulás az, ami semmi mással nem téveszthető össze. Ez nem azt jelenti, hogy valaki megjavul, vagy vallásos lesz, vagy emelkedettebben kezd gondolkozni, ez szabadulás az ördög rabságából. Aki ezt átélte, az tudja, mi a különbség a rabság és a szabadság között. Aki ezt nem élte át, azt az ördög bármikor arra tudja használni, amire akarja. Ezek az emberek olykor észre sem veszik. Néha maguk is egyetértenek az ördögi szándékokkal, máskor tiltakozik a lelkiismeretük ellene, de tehetetlenül sodródnak mégis abba az irányba, amibe menni-ük kell, mert egyedül nincs erejük szembeszegülni, és így egyszerre válnak ördö-gi tervek végrehajtóivá és áldozataivá — ahogyan erre kedden szomorú példát láttunk.
Tragikus az a lelki vakság, amiben képzett, gondolkozó emberek is vannak, hogy nem ismerik ezt a szellemi nagyhatalmat, akinek egyébként mindig az ember a célpontja és minket akar tönkretenni. Nem számolnak döntő fontosságú összetevőkkel, és így gondolják, hogy helyes következtetésekre jutnak. A valóságnak csak egy töredékén tájékozódnak, mert a valóság szellemi-lelki tartományát nem ismerik; hit nélkül azt nem is lehet érzékelni, és mégis büszkén, gőgösen hivalkodnak azzal, hogy milyen helyes értékítéletekre jutottak. Ráadásul — ez is az ördög zseniális munkája — ma világszerte igyekeznek a felnövekvő nemzedékkel is megszerettetni az ördögöt. Sőt egyházon belül is áldozatává válnak sokan. Egy nagy egyházi konferencián óri-ás plakáton fehér színnel ábrázolták az ördögöt, aki összeölelkezik Jézus Krisztussal. Mintha a tűz és víz bármikor összeölelkezhetne.
Igyekeznek a gyerekeinket is mesekönyvek sokaságával, lélekromboló és mérgező műsorokkal összebarátkoztatni az ördöggel, sokféle ügyes álcázással, és közben néhány éves korukig oly sok gyilkosságot és vért látnak, hogy teljesen hozzászoknak, és nem tudnak megrendülni, amikor emberéleteket oltanak ki. Ijesztő volt a számomra ezekben a napokban, hogy gyerekek viccelődve beszéltek arról a tragédiáról, amit pedig pontosan el tudtak mondani, hogy mi történt és hogyan történt. Sikerül egyre inkább érzéketlenné taposni a lelkünket, hogy ne reagáljunk finoman arra, ami pedig Isten szerint a legfontosabb és szent. Az ördög elvakít, mindent viszonylagossá tesz. Beteggé teszi ítélőképességünket, és mivel millió szám nem ismerik őt, ezért úgy manipulál és fanatizál tömegeket, ahogyan akar. Mikor lépünk már ki mi is ebből a lelki vakságból az Isten igéjének a világosságába? Mikor vesszük komolyan azt — úgy hogy számolunk a hétköznapokban is ezekkel a tényekkel —, amit Jézus Krisztus az ördögről, az ő személyéről és bennünk is végzett munkájáról mond?
A második igazság, amit szintén negligál az emberek többsége, hogy most a mi Urunk Jézus Krisztus második eljövetelét közvetlenül megelőző időben élünk. Erre az időszakra egyebek között jellemző az is, amiről Ő maga részletesen szól, amikor ezt az időszakot ismerteti: „A gonoszság megsokasodik, és a szeretet sokakban meghidegül.”
Ebbe az időben a gonoszság és az erőszak megsokasodik. A Jelenések könyvéből tudjuk, hogy az ördög fokozza tá-madását, mert tudja, hogy kevés ideje van (Jel 12,12). Ő tudja, mi meg az egészre oda sem figyelünk, és nem számolunk vele. Legfeljebb, ha valami kirívó szörnyűség történik, akkor néhány napig sopánkodunk, a fejünket csóváljuk. De most sem igazán az emberek miatt aggódtunk, hanem mi lesz a valutával, a forinttal, meg a gazdasággal. Ennyire el tud vakítani bennünket, ilyen ügyesen álcázza magát, így szétszórja az emberek figyelmét, és ilyen rafináltan rombol egy-egy ember életében is, a házasságokban, a családokban, az egyházban, egy-egy nemzet körében és a népek között is. Mi pedig dalolva és vakon éljük a világunkat, és azt hisszük, örökké élünk, vagy semmi probléma a világon.
Isten gyermekei, akiknek már kinyílt a szemük és a teljes valóságon tájékozódnak, józanul számolnak ezzel, hogy fokozódik az erőszak és a gonoszság, és egyre jobban tombol a gonosz, mert tudja, hogy kevés ideje van. De éppen Isten gyermekei azok, akik e sok szörnyűség között is komolyan veszik azt, hogy a mindenható Isten, a történelem Ura, ebben a helyzetben is Ura marad a helyzetnek, és a világ kormánya végső soron az Ő kezében van, és azt onnan senki soha ki nem veheti. Változatlanul igaz, hogy Jézus Krisztusnak adatott minden hatalom mennyen és földön, az ördög feletti hatalom is. Éppen ezért számunkra a legfontosabb feladat és a legnagyobb védelem, hogy Jézushoz tartozunk és hozzá ragaszkodunk minden körülmények között. Egyre nehezebb lesz hozzá ragaszkodni, és egyre nagyobb árat kell fizetniük a hűségeseknek azért, ha vállalják Jézust.
Ezek a rettenetes dolgok pedig, amik történnek, és amik majd folytatódnak, a vészcsengő szerepét töltik be a Biblia tanítása szerint. Ezekkel is fel akarja ébreszteni Isten halálos álmukból azokat, akik minderről semmit nem tudnak. „Ébredj fel, aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus”. (Ef 5,14) Ezekkel is rá akar ébreszteni minket a valóságra. Arra, hogy élet egyedül Jézusban van, sőt Ő maga az élet, és amíg erre lehetőségünk van, addig kell Őt megragadnunk és hozzá ragaszkodnunk.
A Lukács evangéliuma 13. részében Jézus Krisztus erről szólva egy különös szempontra hívja fel a figyelmet. Azt olvassuk itt: „Mit gondoltok? A tizennyolc, akire rászakadt a torony Siloámban, és megölte őket, vajon bűnösebb volt minden más Jeruzsálemben lakó embernél? Mondom nektek, nem, sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek.” Zk 13,4-5)
Vagyis Jézus nem azt kutatja, miért dőlt le az a torony. Nem is azt, hogy mi-ért éppen azokra szakadt rá, akik ott voltak, hanem azt mondja: ti, akik még éltek, ezt tekintsétek vészjelzésnek, mert ha meg nem tértek, ugyanilyen váratlanul és feltartóztathatatlanul elpusztultok. Ezekkel is magához hív a mi Urunk.
Éppen ez a harmadik, amire szeretném felhívni a figyelmet a felolvasott ige alapján. Tudjuk a Bibliából, hogy a mi megváltó Urunk is éppen ilyen váratlanul fog megjelenni majd az ítéletre, ahogyan ilyen tragédiák teljesen váratlanul bekövetkezhetnek. Akkor már semmire nem lesz lehetőségünk. Egy pillanatban vége szakad minden további lehetőségnek. Nem lehet megtérni, nem lehet mesélni, magyarázni, mentegetőzni, ahogyan szoktuk mostanában. Ott egy dolog lesz döntő: egyedül kell odaállnunk az Isten ítélőszéke elé, vagy a mi védőügyvédünkkel, a helyettünk is meghalt Jézus Krisztussal együtt állhatunk oda. De csak az állhat oda Jézussal együtt, aki itt Jézussal járt. Erről Jézus élesen beszél, valahányszor ez jön szóba. Az egyház megbocsáthatatlan bűne, hogy ma éppen ezt a jézusi kiélezettséget kezdi elkenni, ködösíteni, és ezzel sokakat a kárhozatban hagy.
János apostol, amikor a gyülekezetet próbálja ráébreszteni erre az életfontosságú igazságra, akkor a maga szelíd hangján is ilyen élesen fogalmaz: „Örök életet adott nekünk az Isten, és ez az élet az Ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet. Akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.” (1Jn 5,11-12) Néha ezt ilyen élesen meg kell kérdezni, hogy vajon most, ahogy itt vagytok, megvan-e bennetek az Isten Fia? Akinek nincs valóságos, naponta mélyülő lelki közössége az élő Krisztussal, az az Ő hirtelen megjelenésekor ugyanígy vész el. Ezt tanítja nekünk a minket mindenkinél jobban szerető megváltó Urunk.
Valami hihetetlen felelőtlenség az, hogy emberek milliói élnek úgy, hogy valamire, amiről egészen bizonyosan tudhatjuk, hogy mindnyájunk életében bekövetkezik, egyáltalán nem készülnek fel: arra, hogy meghalnak, és utána nincs lehetőség a megtérésre. Most van lehetőség a megtérésre. Nem kellene ezt unottan hallgatni, hanem egyszer végre komolyan kellene venni, és most mindjárt meg kellene magunkat alázni a mi Urunk előtt, és megköszönni, hogy lehetséges még összekötni az életünket az övével, és nála biztos menedékünk van.
A közelmúltban valahol várakoztam egy hivatalban, hogy rám kerüljön a sor. Benyitott egy tisztviselő, aki ment haza, és elköszönt a kollégáitól. Megkérdezték tőle: holnap jössz? A válasz így hangzott: jövök, ha Isten éltet. Amikor becsukta az ajtót, a bentiek elkezdtek kuncogni. Az egyik azt mondta: látod, milyen bolond? Mindig így köszön el. A másik így válaszolt: valóban, mintha legalábbis súlyos beteg lenne. Hogy milyen hülye emberek vannak! — Ne haragudjatok, ha ezt a csú-nya szót megismétlem. Csakugyan ezek az emberek a hülyék? Azok a bolondok, akik így köszönnek el és így gondolkoznak? Jézus mást nevez bolondnak. Olvastuk a példázatot. A gazdag ember, akinek úgy nőtt a vagyona, hogy kevés volt a raktár. Lerombolta, magasabbakat, nagyobbakat, tágasabbakat épített. Megtöltötte, és azt mondta: „Én lelkem, egyél, igyál, gyönyörködjél. Tedd magadat kényelembe. Sok vagyonod van sok esztendőre eltéve.” Micsoda buta mondat! Itt hangzik el egy olyan szó, amit Jézus talán más helyen nem is mond: „Bolond! Az éjjel meghalsz, s kié lesz, amit összegyűjtöttél?” Ez nem jutott eszébe. Talán az sem, hogy egyszer ő is meghal, az meg végképp nem, hogy az éjjel, miután elkészült a magasabb magtár. (Lk 12,13-21)
Jézus szerint ez a bolond. Nem az a bolond, aki azt mondja: „Jövök, ha az Isten éltet.” Ezek a boldogok. Ezek a valóságon tájékozódnak, akik ezt mondják.
Azért olvastam fel a Jakab leveléből ezt a néhány mondatot, ami olyan kereskedőkről szól, akik néha félévre, egész esztendőre is elmentek otthonról. Tudták, hova mennek, ki lehetett számítani, mikor térnek vissza, és azt is, hogy körülbelül mekkora nyereséggel. Ezek így beszéltek: „Ma vagy holnap elmegyünk ama városba. Ott töltünk egy évet, kereskedünk és nyerünk.” És elhangzik Isten vá-lasza: tudjátok, mit hoz a holnap? Mert mi a ti életetek? Olyan, mint a pára, amelyik néhány pillanatig látszik, aztán eltű-nik. Ehelyett ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, ezt vagy azt fogjuk cselekedni. Ti azonban elbizakodottságotokban dicsekedtek. És megkapjátok azt: bolond, az éjjel meghalsz és minden terved füstbe megy.
Aki azt mondja: „ha az Úr akarja és élünk,” az a mindenható Isten kezébe tette le az életét, és ez az egyetlen igazi életbiztosítás. Ott be van biztosítva erre a földi életre és az örökkévalóságra is, bármi történik vele. Ha ezen az éjszakán elkérik a lelkét, akkor is be van biztosítva. Akkor is ott marad ennek az Istennek az atyai kezében. Ez hiányzik nagyon sokaknak az életéből.
Ezt a lehetőséget kínálja fel nekünk a mi Urunk itt most is. Odatehetjük az életünket az Ő kezébe. Abba a kézbe, amit miattunk szegeztek át a kereszten. Abba a kézbe, amelyikkel megáldott, mikor azt mondta: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.” Ő az életét adta értünk akkor, amikor még az ellenségei voltunk.
Bárcsak kinyílna a szemünk, megnyílna a szívünk, és így hívnánk be Őt oda, így erősítenénk meg naponta a vele való közösségünket, és adna nekünk ez igazi békességet és vigasztalást, hogy az övéi vagyunk! De úgy, hogy ezzel nem áltatjuk magunkat, és közben ez nem látszik meg az életünkön, hanem úgy, hogy miközben egyre jobban kiábrázolódik rajtunk a Krisztus, aközben egyre erősebb lesz bennünk a meggyőződés, hogy én pedig „mind életemben, mind halálomban, mind testestől, mind lelkestől, nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok, — aki az Ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett, s engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított, és úgy megőriz, hogy az én mennyei Atyámnak akarata nélkül egy hajszál sem eshet le a fejemről. — Ezért Szentlelke által az örök élet felől engem is bizonyossá tesz, és szív szerint késszé és hajlandóvá tesz arra, hogy ezentúl Őneki éljek.” (Heidelbergi Káté 1.)
Ő erre a békességre segíti el azokat, akik az Ő kezébe teszik le az életüket.
A Biblia beszél nekünk az ördögről, aki a mi ősi ellenségünk. Beszél arról, hogy az utolsó időkben egyre jobban tombol, de ennek a világnak az ura a mi megváltó Krisztusunk marad. És beszél arról, hogy aki felelős ember, az most készül fel arra, hogy egyszer meg kell állnia előtte, és rábízza az egész életét.
Hogyan történhet meg az, hogy az emberi tudomány és technika csodái egy pillanat alatt a szó szoros értelmében porrá válhatnak, mi az, ami elmúlik és megmarad ebből az életből, és muszáj-e mindenért bosszút állni, — erről a jövő vasárnap este szól majd az igehirdetés, ha Isten akarja, és élünk.