IGEN VAGY NEM

Próbáljuk ott folytatni, ahol két hete abbahagytuk. Arról volt szó akkor, hogy az egyiptomi varázslók nem a bálvány isteneik segítségével tudták azokat a rendkívüli cselekményeket végrehajtani, amikről a Bibliában olvasunk, hanem ahogy a Szentírás is írja, az ő titkos, okkult mesterségükkel, vagyis démoni, ördögi erővel. Láttuk akkor, hogy a Biblia világosan tanít arról, hogy a Sátán élő személy, valóság, szellemi hatalom, aki sok mindenben tudja utánozni Istent, de Isten mérhetetlenül hatalmasabb, mint ő, már csak azért is, mert Isten mindeneknek a teremtője. Viszont, aki bármilyen ördögi segítséget fogad el, annak mindig nagy árat kell fizetnie érte. Isten ezért óv minket attól, hogy bármit a gonosztól kérjünk vagy fogadjunk el.
Itt azonban újabb kérdések vetődhetnek fel. Például az, hogy akkor sem szabad ilyen erőket elfogadni, ha az ördög segít, mert tud ő látszatgyógyulásokat produkálni? Amikor valaki már nagyon szenved egy betegségtől, akkor nem válogat az eszközökben, szeretne szabadulni attól. Egyáltalán, ki szabad azt jelenteni, hogy a gonosz mindenestől gonosz? Bizonyos az, hogy mindenestől…? Hiszen minden rosszba belekeveredhet valami jó is — kezdi magyarázni az ember a dolgokat. Nem változhat meg a gonosz? Még Szabó Lőrinc is úgy fejezi be a Szunvu Kung lázadása című hosszú versét: ha új szíved lesz, befogad a menny. Nem lehet nekünk ezzel a reménységgel néznünk a gonoszra is?
Az ördögnek egy ma nagyon gyakran használatos trükkje lepleződik le ezekben a kérdésekben, és ezért érdemes ma erről szót ejtenünk.
Itt a vadállatok háziasításának, a kígyó bárányosításának az álmáról van szó. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az élet számos területén megpróbálja az ördög azt, ami régi trükk. Pál apostol is felhívta már rá a korinthusiak figyelmét, hogy úgy jelenik meg, mint a világosság angyala. Világosság angyalának adja ki magát. Aki nem ismeri őt, vagy nem is hiszi, hogy van, az természetesen nem ismeri fel az ő akciói mögött őtmagát, és az ő szándékait. Ezért vihet egyre többeket a sötétségbe és tarthat meg az örök sötétségben.
Ezen a világon ma egy nagy állatszelídítési kísérlet folyik, és ez az élet legkülönbözőbb területein jelentkezik. Mondok né-hány példát.
Mániákusan szelídíteni akarjuk a fogalmakat, különösen, ha bűnről van szó, és nem nevezzük néven a valóságot, hanem szebben akarjuk mondani. A tolvaj nem lop, hanem eltulajdonít vagy lenyúl valamit. A gyilkos nem öl, hanem életellenes cselekményt hajt végre, mintha valami hivatás lenne ez — vannak, akiknek az is. A házasságtörő nem paráználkodik, csupán partnert cserél. A sikkasztó nem csal, hanem téves elszámolást nyújt be. A hazug nem hazudik, hanem valótlant állít. Az abortusz nem magzatgyilkosság, hanem terhesség-megszakítás, mintha valami rossznak vetne véget az ember. Sokaknak nem szeretőjük van, hiszen ilyen durva kifejezésekkel még emberi méltóságukban bántanánk meg őket, hanem barátjuk vagy barátnőjük. Aki pedig megveszteget másokat, az nem csúnya dolgot cselekszik, ő csak csúszópénzt vagy kenőpénzt ad, és így tovább.
Szépítjük a valóságot, nem merjük néven nevezni a dolgokat, nem is akarjuk, mert így tudjuk valahogy megszelídíteni tulajdon gonoszságainkat.
Aki ismeri a Szentírásnak az ördögről szóló tanítását, az tudja, hogy ez tipikusan démoni munka. A ködösítés folyamatosan a Sátánnak a törekvése. Összemosni a dolgokat, megpróbálni összekeverni az összekeverhetetlent is, igazat és hamisat, jót és rosszat, s közben megpróbálja elhitetni mindazokkal, akik őt nem ismerik, hogy ő sem csupán gonosz, hiszen jót is akar ő. Nem is olyan gonosz, nem is gonosz tulajdonképpen. Alattomosan bizalmat ébreszt maga iránt, és bizalmatlanná teszi az embereket Istennel szemben.
Ennek a megtévesztésnek nagyon sok áldozata van. Így lesz a sárkányból kedves Süsü, a gyerekek jó barátja. Így lesz, mint a múltkor említettem, a németországi evangélikus egyház Kirchentagjának a szimbó-lumában fehér ördög. Így írnak le ilyen mondatokat is, amiket a múltkor említett Harry Potter sorozatban lehet olvasni: Az emberek lelkében sárkányok laknak, de ez nem baj és nem rossz. Rendkívüli képességek birtokában azt tehetünk másokkal, amit akarunk, beláthatunk a lelkükbe is. Nem is biztos, hogy ezek a sárkányok rosszak.
Na ugye, ki hitte volna? Nem is biztos, hogy a rossz az rossz, a jó az jó. Már tudniillik, ha nincs mihez viszonyítani, ha mi állapítjuk meg a dolgokat. Mivel szakítottunk a jó és gonosz tudásának a fájáról (nem a tudás fájáról szakított az ember Isten tilalma ellenére, hanem a jó és gonosz tudásának a fájáról), ami azt jelenti, hogy attól kezdve mi akarjuk meghatározni, hogy mi jó és mi rossz. Az Isten se szóljon bele! — ahogy ezt káromló módon szokták többen mondani. Majd eldöntöm. Elég intelligens, elég okos, elég művelt, elég vallásos stb. vagyok ahhoz, hogy tudjam, mi a jó és mi a rossz. Mivel nincs mihez viszonyítani, nem az Isten mércéjéhez viszonyítjuk, ez olyan, mintha elveszett volna az etalon, mintha nem tudnánk pontosan, mennyi is egy méter, és mégis mérünk, számokkal dobálódzunk, és csodálkozunk, hogy ennek szomorú következményei vannak.
Ma nagy törekvés van arra, hogy megbarátkoztassanak tömegeket az ördöggel. Ennek érdekében megszelídítik az ördögöt, és a szelíd ördögtől már nem kell óvakodni. Félelmes példákat láthatunk arra, hogy az egész gyermektársadalmat hogyan próbálják ezzel a ravaszsággal megfertőzni, és milyen szomorú következményei vannak ennek.
Nem tudom, kinek tűnt fel, hogy négy héttel ezelőtt hetilapunkban volt egy hosszú cikk, amelyik szomorúan találó illusztrációja ennek a megbarátkoztatásnak, keverésnek és félrevezetésnek. Arról van ott szó, hogy egy rendezői elgondolással hogyan hamisították meg az Ember tragédiájának a mondanivalóját, és formáltak Luciferből egy rokonszenves emberbarát alakot. Olvasok né-hány mondatot, hogyan történt ez.
„Kihagytuk belőle — tudniillik a drámá-ból — Lucifer ördögi, támadó, kárörvendő mondatait, a tagadás mondatait, és a darab végére Lucifer egészen más lett. Jóból és rosszból összeszőve áll előttünk. Úgy rendeztük, hogy az Úr és Lucifer egy hangon szólal meg. Ugyanaz a színész játssza. (Tipikus dolog.) Egyik a másiknak része. Az egyikben ott a másik is. A teremtésben a teremtés bírálata. Nem Lucifer teremti a bűnt, ő csak megmutatja. (Még a végén az emberiség jótevője lesz.) Nem előhívja az emberi gyarlóságokat, csak rájuk mutat.”
Jó és rossz együtt, sőt egymásban, mint a Tao jelben, ahol összefonódik a fehér és a fekete, hiszen minden jóban lehet valami rossz, meg minden rosszban is lehet valami jó. Nem kell kategorikusan, mereven hozni erkölcsi ítéleteket. Mi az, hogy abszolút jó, meg abszolút rossz?
Egyre idegenebb ez a szemlélet az erkölcsi minősítés terén a mai gondolkozástól. Az történik, amiről olvastunk az igében: a Sátán mint világosság angyala tünteti fel magát. Ez olyan, mintha átfestenék a közlekedési táblákat, vagy még inkább, mintha a vasúti átjárók villogó lámpáinál kicserélnék a fehér és a piros fényt. Életveszélyessé válna a közlekedés. De sok más területről is lehetne példát hozni, hogyan történik ez a fejre állítás, összekeverés, összemosás.
Valaki egy legmagasabb fokú tudományos dolgozatot nyújtott be. Az egyik bírálónak feltűnt, hogy gyanús tételek is vannak benne. Vette a fáradságot és utánanézett abban a bő irodalomjegyzékben, amit a dolgozat végén közölt az illető. Csodálkozva látta, hogy az ott idézett könyvek jó részében szó sincs arról, amit a szerző állít. Egy része pedig, éppen a legtekintélyesebb tudósok művei, az ellenkezőjét állítják annak, mint amit ő rájuk hivatkozva itt állítani próbál. Kétségbeesett az illető, mert maga is a szakmának tudósa, jelentette ezt a bíráló bizottságnak, és arra kérte őket, hogy a szakma hitelének a védelme érdekében valamit tegyenek. Ezt a dolgozatot így nem lehet átengedni. És kit marasztaltak el, mégpedig súlyosan? Ezt a bírálót. Hogy lehet ilyen kicsinyes és kötekedő?
Hozhatnánk példákat sok más helyről is. A bűnösnek a jogait szokták emlegeti, az áldozatnak a kötelességeit: miért nem vigyázott jobban a dolgaira, ő a hibás, hogy ellopták tőle. Jobban védi sokszor a törvény a rablót, mint a kárvallottat vagy a pandúrt. Azok sokkal kiszolgáltatottabbak és védtelenebbek.
Nem sorolom tovább a példákat, inkább a felolvasott igék szellemében néhány megállapítást tegyünk, és gondolkozzunk tovább is délután ezen. Isten segítsen minket, hogy minden ilyen összemosás, keverés, az Isten mércéjétől való eltérés lepleződjék le az életünkben, mert sokszor megbújnak ezek észrevétlenül. Együtt élünk velük, és Isten minket a világosságra akar elsegíteni.
Az első, amit szeretnék megemlíteni, Pilinszky Jánosnak egy roppant találó kifejezése. Azt írja egy helyen: meghasadtak az evidenciák. Vagyis ami eddig evidens volt, magától értetődő, bizonyításra nem szoruló tény, bizonyság, az ma bizonytalanná, viszonylagossá vált. Eddig úgy tartottuk, hogy aki nem mond igazat, az hazudik, és ahogy Deák Ferenc még a közéletre nézve is előírta: hazudni pedig nem szabad, ezért, mint a közösségre káros magatartást, a hazugságot büntetni kell. Na de ennek vége!
Aki ügyesen hazudik, azt már csak ügyesnek nevezik. Esetleg még magasabb pozícióba kerülhet ügyessége révén. Jól tud hazudni. Minél nagyobbat hazudik valaki, annál jobban védik, ha ez kiderül, vagy ennek a következményei miatt mások is szenvednek.
Eddig úgy tudtuk: ami a másé, azt nem szabad elvenni, mert az lopásnak minősül. Ma pedig ilyeneket lehet hallani, mikor kitépik az idős néni kezéből a kis retiküljét, benne talán csak néhány száz vagy pár ezer forinttal, miért nem szorította jobban magához? Sőt egyszer egy ilyen indokolást hallottam saját fülemmel: olyan ronda volt — mármint a néni — ezért vették el tőle a retikült. — Nem beszélve országos értékek elherdálásáról.
Értjük ezt a feje tetejére állított gondolkozást? Ezeket a végzetes keveréseket? Ahol nincs jó, nincs rossz, nincs éles határ a kettő között, nincs mérce és mértékrend, amihez igazodni lehetne — mindig lesznek, akik megszegik azt, meg nem akarnak igazodni. Minden viszonylagossá válik. Meghasadtak az evidenciák.
Milyen idegen ebben a világban Jézusnak ez a mondata: „Legyen a ti igenetek igen, a nem nem, és ami ettől eltér, az a gonosztól van.” Jézus ismerte a gonoszt és az ő szándékait, ezért akarja bemutatni nekünk is. Mennyit engedünk a gonosznak, amikor kialakul a nem-igen? Amikor sem határozott igen, sem határozott nem nem hangzik el az életünkben.
A másik, amire érdemes röviden választ keresnünk, hogy mi az oka ennek, mi vezethet ide? Sok oka van, egyet említek most egy felmérés alapján. Azt állítja az egyik szociológus, hogy egy átlagos tv-t néző gyerek mire tizenöt éves lesz, legalább nyolcezer gyilkosságot látott. Észre sem veszi, hogy megszokja. Mi van azon sírnivaló, hogy az egyik ember kioltja a másiknak az életét? Cserzett lesz a lelke az ilyen embernek, és ő maga nem is tehet róla talán — bár nem kötelező nézni ezeket a gyilkosságokat. Nem szörnyűség számára emberéletet kioltani, és nincs benne természetes ösztön arra, hogy az emberéletet védeni kell minden életkorban és minden körülmények között. Sőt egy idő után már a gyilkosnak drukkol, hogy elég ügyesen oldja meg a feladatát. A szíve mélyén esetleg ő is szeretne olyan ügyes gyilkos lenni, mert az hamar meggazdagodott. Adott esetben az is lesz — lásd a közelmúlt iskolai gyilkossági tragédiáit.
Nincs tehát éles megkülönböztetés igen és nem, világosság és sötétség, jó és rossz között. A rosszban is lehet valami jó, és valaminek az erkölcsi minősítése nagyban függ attól, hogy kiről van szó, meg honnan nézzük, és nem azt nézzük, ami van, a dolgot magát.
Ó mennyire idegen ettől, amit Jézus mond: a ti beszédetekben is az igen legyen igen, a nem pedig nem. Mivel ettől sok minden eltér a beszédetekben meg az életetekben, tudjátok meg, hogy ami ettől eltér, az a gonosztól van.
Ha nem taszító többé a gonosz és nem vonzó a jó, és nem látják az emberek, hogy a gonosznak van következménye, legalábbis gyors következménye, akkor arra kevesen gondolnak, hogy távlatosan úgy is lesz rossz következménye. Az meg kit érdekel, hogy az örökkévalóságban súlyos következménye lesz? Nem véletlenül mondja az apostol: iszonyodjatok a gonosztól és ragaszkodjatok a jóhoz.
Egy harmadik megfigyelés: egyre inkább oda érkezünk, hogy nem a bűnhöz kell bátorság, hanem az erényhez. Régen a bűnhöz kellett. Elég bátor, hogy be mer törni. Van néhány bátor haverja is, hogy szembe mer szegülni a törvénnyel, hogy megszegi azt. Ma nem a bűnhöz kell bátorság, ma ahhoz kell egyre nagyobb bátorság, ha valaki Isten igéje szerint akar élni, ha vállalja azt, hogy látása szerint ez a jó, és ő attól nem akar eltérni. Ha nem lop együtt a többivel, pillanatok alatt kiközösítik.
Egy pincérbarátom megtért, s az első napon már szembe került az összes kollegával, mert attól kezdve ő becsületesen számlázott. Óriási különbség volt a végösszegek között, s ez mindjárt feltűnt. Néhány nap alatt kiutálták maguk közül. Még a szakmát is ott kellett hagynia. Akinek az igen igen, és a nem nem, az egy, a gonosztól ennyire áthatott keveredés világában nem boldogulhat.
Meg kell magyaráznia valakinek, hogy ő nem beteg, azért mert egy életen át hűséges maradt a feleségéhez és csak vele volt viszonya. Ez nem abnormális dolog. Ők teljesen normális házaspár azért, mert vállalják a gyerekeket és oda is figyelnek a gyerekeikre, s nevelik is őket, nemcsak öltöztetik meg szidják és etetik.
Egyre több bátorság kell ahhoz, hogy valaki csakugyan higgyen Istenben és ezt meg is vallja mások előtt. Ha ezt nem szégyelli, netalán még másokat is bátorít erre, mert ő már el tudja mondani, milyen volt Isten nélkül és milyen az Ővele, akkor esetleg még agresszívnek is bélyegzik. Ha valaki csakugyan Isten szent igéje szerint akar élni, és Jézus Krisztust követő tanítvány, és hiszi, hogy van örök élet és kész megbocsátani másoknak, mivel neki sok bűne bocsáttatott meg, akkor nem értik az emberek a magatartását. Kísérik a megjegyzések, meg a támadások. Ebben a világban egyre inkább az erényhez kell bátorság, és nem a bűnhöz.
És végül még egy megfigyelés: miközben az erkölcsi megítélés terén ilyen nagy relativizálás folyik, aközben ugyanezek az emberek embertársaikat néha hihetetlen mereven, kategorikusan, felszínes, elnagyolt megfigyelések alapján ítélik meg és ítélik el, nem is remélve, hogy esetleg változhatnak. Miközben nagy a rugalmasság a komoly ítéletekben az erkölcs terén, aközben képtelenek differenciáltan, árnyaltan gondolkozni és beszélni egymásról.
Azt mondja egy tizenéves: Kétféle ember van: menő és égő. Azt mondja a Rowling könyvek szerzője: kétféle ember van: varázslat nélküli meg varázslat alatt álló. Ennyi. El van intézve. Valamelyik csapatba mindenki besorolható. De hogy miért olyan valaki, amilyen, hogyan vált olyanná, olyan akar-e maradni, hogy mit lehetne segíteni neki, hogy változzék, ez már keveseknek jut eszükbe.
Ezt azért érdemes megfigyelni és szóvá tenni, mert aki ismeri a Szentírást, az tudja, hogy a mi kegyelmes mennyei Atyánk, Istenünk pontosan az ellenkezője szerint gondolkozik. Isten élesen és határozottan nyilatkozik mindig, amikor jóról és rosszról van szó. Ott nincs átmenet. Ott nincs mellébeszélés, ott nincs keverés. Vagy igen, vagy nem, ami ezen felül van, az a gonosztól van.
Isten azonban hihetetlen türelemmel és irgalmas szeretettel néz minket, ha az emberről van szó. Megmutatja a bajaink valódi okát, és megmutatja a szabadulás útját. Erőt ad a változáshoz és biztat, bátorít arra, hogy lehet újra kezdeni, sőt lehet egészen újat kezdeni Ővele. Jó és rossz tekintetében kategorikus és élesen megkülönböztet a mi érdekünkben, meg a valóságnak megfelelően. Az ember megítélésben türelmes, segítőkész, szabadító és bűnbocsátó Isten.
Valóban úgy van, ahogy a Biblia mondja: Isten gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst és meg akarja menteni. Ez vezetett Jézus Krisztus halálához. Ezért kellett neki a kereszten elszenvedni mindazt, amit elszenvedett, és ezért hangzott el az Ő utolsó leheletével: elvégeztetett. Mert mi bűnösök csak úgy maradhattunk életben, sőt csak úgy kaphattuk meg az örök életet, hogy Ő, az egyetlen bűn nélküli, letette az életét és elszenvedte mindazt, amit kellett. Erről beszél nekünk az úrvacsora mindig. Ezért hangzik el minden úrvacsoraosztáskor ez a mondat: az Úrnak halálát hirdessétek. Hiszen az Ő halála lett a mi életünknek a forrása.
Jó lenne, ha ennél a mai úrvacsoránál, akár itt marad valaki, akár nem, engednénk, hogy Isten bevilágítson az életünkbe és leplezze le az elhangzottakkal kapcsolatos bűneinket. Kérjük Őt imádságban arra, hogy hozza világosságra a sötétség dolgait, és jelentse meg a szívünknek tanácsait — ahogy a Biblia mondja. Hiszen már tudjuk, hogy csalárdabb a szívünk mindennél, és minket, magunkat is be tud csapni. Önmagunkat is be tudjuk csapni, és meg tudjuk magyarázni a bizonyítványunkat, mert nagy gyakorlatunk van ebben. Itt most nem magyarázkodni kellene, hanem tisztulni, szabadulni, úgy ahogy az elején énekelt szép zsoltár mondta azt. Jussunk el oda, hogy szívünkből valljuk: a rossz az nem jó, akkor sem, ha pillanatnyilag hasznos. Amit pedig Isten jónak mond, az nem rossz, akkor sem, ha néha nehéz ezen az úton járni, és ehhez a mércéhez igazodni. Ez a keskeny út az egyetlen, amelyik valóban az életre vezet.
Kérjünk Istentől bátorságot ahhoz, hogy merjük vállalni a felismert jót, a megismert igazságot, és merjük vállalni Őt magát, aki maga az igazság, és maga a szeretet. Legyen akár mindennapi imádságunk Salamonnak a kérése, amire ebben a világban olyan nagy szükségünk van: adj a te szolgádnak bölcs szívet, hogy tudjak választást tenni jó és gonosz között. Naponta többször választást kell tudnunk tenni. Naponta többször szükség van erre a bátorságra ahhoz, hogy most is a jót válasszuk, meg legközelebb is azt válasszuk. Ha magunk sem tudjuk már, hogy melyik micsoda pontosan, akkor kérdezzük a mi Urunkat, és akkor van nekünk biztos mértékünk: Isten igéje. Ahhoz viszonyíthatunk mindent, és megmutatja nekünk a Szentlélek, micsoda az igazság, és Ő elvezérel bennünket a teljes igazságra.
Ugyanakkor legyen irgalmas szemünk, ha másokról kell ítéletet mondani. Nem kell nekünk ítélkeznünk, szabad megbocsátanunk. Szabad újabb esélyt adni egymásnak arra, hogy elkezdje, és hátha most sikerül. Hiszen ebből élünk mi is, hogy Isten újabb és újabb esélyt ad erre nekünk.
Ne gondoljuk, hogy az ördög megtérhet. A Biblia világosan ír az ördög végéről is. Az ő helye a kénkővel égő tüzes tóban van. De mi megtérhetünk minden bűnből, minden lázadásból és minden istentelenségből, mert Ő gazdag a kegyelemben és bővölködik a megbocsátásban. Ne gondoljunk olyat, hogy Isten jóságába és igazságába is belekeveredhet valami kis hamisság és rossz. Az Isten világosság — mondja a Biblia —, és nincs Őbenne semmi sötétség. Itt élesen elválik jó és rossz. Bennünket viszont meg akar szabadítani minden rossztól, és meg akar ajándékozni minden jóval.
Isten egyértelmű igent mondott reánk, amikor Jézus Krisztust odaadta értünk. Jó lenne, ha mi is egyértelmű igent mondanánk neki, amelyikbe nem keveredik semmi bizonytalanság, ahol nincsenek fenntartásaink, ahol ma is igen mondunk, holnap is, meg holnapután is, és hűségesen ragaszkodunk hozzá.