Dr. Harmathy András a Szentendrei Református Gyülekezet lelkipásztora. 1969-ben született Budapesten, ott is nőtt fel. A Fasori Református Egyházközségben konfirmált, és az ifjúsági csoport meghatározó tagja volt. Miután három évet tanult a Budapesti Műszaki Egyetemen, teológiai tanulmányait a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán végezte 1992-98 között. 1995-96-ban a londoni Cornhill Training Course-on tanult gyakorlati teológiát és homiletikát.A teológia befejezése után a Budapest-Pozsonyi úton volt segéd, majd beosztott lelkész 1998-2000 között. Ezután lett a Szigetszentmiklósi Református Egyházközség beosztott lelkésze azzal a megbízatással, hogy alakítson egy új református gyülekezetet a város lakótelepén élők számára. 2006-tól, a megalakult Szigetszentmiklós-Újvárosi Református Egyházközség megválasztott lelkipásztora volt 2015 december 31-ig. 2006 és 2012 között az USA-beli Seattle-ben, a Bakke Graduate University levelező doktori iskoláját végezte el nagyvárosi misszió témában. Teológiai doktori dolgozatát a munka teológiájából írta, arról a kérdésről, hogy mit tehet egy gyülekezet annak érdekében, hogy az emberek munkájukat Isten szolgálataként végezzék.
Alapige
Józs 14
Prédikátor
Gyülekezet
Dátum típusa
Pontos
Hónap
augusztus
Év
2022
Nap
28
Generated ID
HpYBrArkSEzsQt14Y3h2VV5vZMUHpAgN6fTTplKMvG0